Fantom szereposztás módosult, de még mindig tökéletes

Az Operaház Fantomja

Időpont: 2014. május 10. szombat, este 19.00
Helyszín: Madách Színház

A színházkedvelő emberek életében biztosan akad egy vagy akár több előadás is, amit nagyon szeret, és akár gyakran megnézi. Nekem Az Operaház Fantomja ez az előadás. A darabhoz fűződő viszonyom 8 évre vezethető vissza. Azóta a lelkesedésem töretlen, lesem az alkalmakat, amikor a színházban újra színpadra kerül. A Fantom volt az első darab az életemben, ami komoly nyomott hagyott bennem. Mások nem tartják olyan érdekesnek, megelégednek azzal az egyetlen alkalommal is, amikor volt rá jegyük. De én nem érem be csupán ennyivel. Aki egyszer is látta, hallotta és a zene iránt fogékony, pillanatok alatt a rabjává válik. Velem is ez történt. 

De, hogy pontosítsak, Andrew Llord Webber darabja, az első, eredeti változat, a szerzői jogokra hivatkozva, ragaszkodhat azokhoz az elképzelésekhez, amit ők álmodtak meg, és minden ország, amely úgy dönt a darabot a saját színpadján viszont szeretné látni, köteles betartani a szabályokat, hacsak! - és itt jön a kis kapu -  saját ötlettel nem áll elő, tehát, a Non replica produkciót hoz létre.

A Webber-féle elképzelés első hivatalos bemutatóját 1986-ban Londonban tartották, a zeneszerző felesége, Sarah Brightman és Michael Crawford alakították a két főszerepet. Azóta sok ország pályázott az előadás játszási jogaira, többeknek sikerült eléggé korán színpadra állítaniuk, köztük volt Japán, Ausztria, Németország. De a tömegből kiemelkedett egy, aki már régóta lelkesedéssel telve, ötletet gyűjtve, beadta a pályázatát a darab Non replica felfogásban történő bemutatásra. Ez a lelkesedő ország nem volt más, mint Magyarország. Korábbi cikkekből kiderült, hogy összesen három pályázó volt magyar részről, akik a darab játszási jogait megszerezni kívánták, ezek a következők: Magyar Állami Operaház, Budapesti Operettszínház illetve a Madách Színház. A három teátrum megharcolt a darabért, de csak egyiküket érhette a megtiszteltetés, hogy játszhassa ezt a nagy művet! A győztes a Madách Színház lett, Szirtes Tamás és csapata olyan kreatív ötletekkel és kifogástalan tervvel álmodták meg a magyar változatot, amivel lenyűgözték Webbert és társait. Így a színház megalkothatta A DARABOT! :) 

Mit is jelent pontosan a Non replica? Annyit tesz, egy darabot saját ötletekkel, saját felfogásban színpadra alkalmazni, egyéni díszlet-jelmez-koreográfia megalkotása. Hozzá kell tenni a magyar előadás volt az első, amely az eredetitől eltérően először lett másként megalkotva. 

Első perctől kezdve, mióta láttam, megszerettem. A magyar előadás lenyűgöző, csodálatos, egy élmény megnézni, és az ember napokig gondol rá, elárasztanak a szép emlékek. Káprázatos díszlet, olyan sokszínű, mozgalmas. Az eredeti párizsi, La Garnier Operaház egyes részletei elevenednek meg a színpadon a szemünk előtt. Kentaur volt a megálmodó, csodálatos munkát vitt véghez.

A jelmezeket illetően, a magyar változat, mivel nem vagyunk egy gazdag ország, ezért nem annyira pompás, mint az original giccs... Nos, nekem az eredeti darabról ez a véleményem, giccs, hátán giccs, túl sok a csicsa benne... A mi darabunk ezzel szemben, visszafogottabb és elegánsabb. Nekem mindig az volt a véleményem, hogy "öröm ránézni". A jelmezekre visszatérve, szerintem nagyon színpompásak, visszatükrözik egy operaházi társulat tagjainak öltözékét, felfogását a divatról, korba illő. Vágó Nelly munkája gyönyörű. A koreográfia mozgalmas, látványos, ami leginkább a tömegjeleneteknél van hangsúlyban: Hannibál opera próbája, illetve a Maszkabál.

Seregi László is dicséretes munkát végzett.

Összefoglalva, a magyar előadásban a díszlet káprázatos, a jelmezek gyönyörűségesek, a koreográfia látványos. :)

A rendezés pedig tökéletes, telis-tele ötletekkel, amitől az előadás még jobban kiemelkedik.

A hosszabb bevezetőt követően rátérek a szombat esti élményemre. Ha tovább olvassátok e sorokat, megértitek, miért volt a felvezetésem ilyen hosszú.

Nem tudom, hogy van-e még rajtam kívül őrült, elvetemült ember, aki ennyire ragaszkodik egy színpadi műhöz. A kérdésre felelve, biztosan van. Én nagyon, de nagyon szeretem Az Operaház Fantomját. Minden alkalommal egy új élmény, és újabb tapasztalatokkal és új információkkal, titkokkal gazdagodva, de legfőképpen élményekkel távozom a színházból.

Meg kell vallanom, életemben sok szörnyűséget átéltem, de ez a hét (2014. május első hete) maga volt a nagybetűs BORZALOM. Rengeteg problémával kellett szembesülnöm, bizonyos helyzeteket megoldani, egy hét alatt hihetetlen sok csalódás ért. Ráadásul a színház sem akart összejönni... 

Vázolom: egy barátnőmet szerettem volna elvinni a Fantomra, nekem már volt jegyem egy későbbi előadásra, de mivel félretettem a zsebpénzemből is egy kicsit, úgy gondoltam társulok hozzá. Nos, kis idő múltán meg lettek a színházjegyek, de nem volt még szereposztás. Hosszú ideig semmi hír nem volt, emlékszem állandóan a színészek weboldalát néztem, akkoriban a Raoul-ok írták ki a leggyorsabban, hogy mikor lesznek láthatók az előadás sorozat alkalmai közül, majd az egyik Christine is feltüntette az oldalán megjelenését a darabban. Csak tippelni tudtam, de a Fantomok nélkül meg voltak a szereposztások. De a címszereplők számítottak, most, hogy két alkalmat iktattam be, szerettem volna, ha két különféle Fantomom lenne. Amikor a hivatalos szereposztás nagy nyilvánosságra került a színház honlapján, nem tudtam nem örülni egy bizonyos színésznőnek, aki végre visszatér a társulathoz, az előadáshoz. Már nagyon hiányzott, vele fogom látni a következő Fantomomat. Úgyhogy már innen is jó felkészülést és sikeres szereplést kívánok neki! :) 

Kiderült, ki mikor lesz látható a darabban, csak az volt a baj, hogy a Fantom mindkét esetben egyezett, úgyhogy a jegyeket eltudtuk adni. Aztán a fiatal Fantomot próbáltuk megkaparintani, a jegyek meglettek, de május 1-jén láttam meg, hogy történt módosítás, lecserélték az érettebb Fantomra. Kétségbeestem, és megint a kiutat kerestem, aztán váratlanul egyik este kapcsolgattam a tévét, és a három Fantom közül kettő egy zenés beszélgetésben vett részt. Amikor meghallottam annak a Fantomnak a hangját, aki átvette a szerepet aznap este, amikor a barátnőmmel mentünk volna a szívem meglágyult, és újra megérintett. Rájöttem, nem számít, hogy már februárban láttam, nekem szükségem van rá! (Szóval februárban láttam ezt a Fantomot, és mivel hárman vannak, ezért a másik kettőt szerettem volna megnézni, hogy összehasonlításokat tudjak végezni, hiszen a színház honlapján gyakran látok negatív véleményeket, e két utóbbi Fantomról, hogy hangjuk nem elég jó a szerep megformáláshoz. Én úgy gondolom, fő a változatosság!) Már nem is érdekelt, hogy kivel látom, csak az számított, hogy látni akarom! De a barátnőm visszamondta, mert ő meg pont a legérettebbel akarta megnézni, akivel én biztosan látni fogom, másodjára. 

Úgyhogy most a közös estünk elmaradt. A jegyeladás nem ment könnyen, de végül összejött. Ellenben, egyik nap a szomorúságtól túlcsordulva, a színház honlapját nézegettem, elérhető jegyek szempontjából mi a kínálat? Szerencsémre pont akadt egy jegy, ami az erkély első sorába szólt, és aznapra, amikor az a Fantom szerepelt, akit eredetileg akartam volna. A színházba délután 16.30 körül értem, és örömmel vettem át a jegyet. A szombat esti előadásra már volt foglalásom. Ugyan volt olyan hír, és esemény, ami a héten letört, mégis várakozással telve vártam az estét. 

Képeket szerkesztettem, amikor pont szünetet tartottam a munkámban - mostanság szabadidőmben barátaim és magam számára montázsokat készítek. Keresni is szeretek felvételeket, és imádom összeállítani a szereplőgárdákat. Ezúttal hosszas kutatást követően bukkantam rá egy jó képre a fiatal Fantomról. Elkészült a kép, kitettem a közösségi oldalra, és pár perccel később érkezett a hír, a fiatal Fantom betegség miatt a ma esti előadását lemondta... Nos, megint egy balul elsült kísérlet, még az Előadásom sem akar összejönni... kész voltam, persze két barátom próbált reményt önteni belém, az egyikük öniróniával fel is vidított, örültem mindkettejüknek, hogy ilyen kedvesek és vigasztalóak.

Nem ő alakította a Fantomot, de hadd osszam meg veletek ezt a gyönyörű szerzeményt, Az Éj zenéjét, amit Posta Victor ad elő:

Nem tudhattam, hogy ki fogja elvállalni este a szerepet, de egyes sejtések szerint az érettebb Fantom veszi át a helyét, aki első alkalommal is tette. Igen, ennek őszintén örültem volna, ráadásul a februári trió újra megmutathatta volna mire képes. Ám meg volt az esélye, hogy a legérettebb fogja alakítani...és lám, valóban ő jött össze nekem.

A rébuszokból most már elég, mindenkit nevén nevezek. :-)

A színház kapuján belépve, láttam ahogy egy fickó a szereposztást fényképezi, egyelőre nem mertem felnézni, tettem pár lépést előre, és megláttam, ami ellen fejben tiltakoztam: az este folyamán nem Csengeri Attila, hanem Sasvári Sándor fogja a Fantomot alakítani. Igazán letörtem, mert ezt szerettem volna elkerülni, nem akartam ugyanazt a Fantomot látni mindkétszer. Mert, hogy a 17-i előadás, a második alkalom, amikor megtekintem a művet, 100 % Sándort fogok kapni, a változatosságot szerettem volna, de nem jött össze. 

Aztán rájöttem, hogy ennek a felállásnak igenis van értelme, sőt több is: 1. A Madách színház művészei tavaly nyáron koncert formájában a Szegedi Szabadtéri Játékokon szerepeltek a Fantommal. A három főszereplő Sasvári Sándor, Fonyó Barbara és Bot Gábor voltak. A kőszínház összehozta nekem ezt a szereposztást, amit akkor látni szerettem volna, de nem úgy alakultak a dolgok, így nem tudtam leutazni. 2. Sok-sok előadást követően egyetlen egy alkalommal fogtam ki Sasvári Sándort, így fogalmam sem volt és van róla, hogy milyen lehet a színészi játéka a másik két Christine-nel. Az egyetlen alkalom, amikor Sándorral láttam, az maradandó élmény volt, aznap Mahó Andrea alakította a női főszerepet és párját, Raoul-t Nagy Sándor. 3. Tudnom kell, hogy milyen a legérettebb Fantom, nem igaz? És, hogy miért cikizik annyian, vélekednek róla negatív hangnemben. Tudni akartam az okokat. Az ember csak azt hiszi el, amit a saját érzékeivel megtapasztal. Az ismeretségi körömben vannak barátok, akik nem kedvelik, illetve olyanok is, akik nagyon szeretik. Én a két csoport közé tenném magam, hiszen mindhárom Fantomot nagyon szeretem. Örülnék, ha mindig közösen énekelnék minden egyes alkalommal az Éj zenéjét. :) Bár tudom, hogy ez kivitelezhetetlen, de még mindig ott vannak a jubileumi előadások, amikor ez a csoda viszont a színpadon teret nyer. CSODÁLATOS *____*

Kezdés, a három gongszó, és elsötétül a nézőtér. A függöny szétrebben, és láthatóvá válik az első jelenet, az operaházi tárgyak árverése. Horesnyi László azt kell, hogy mondjam borzalmas, mint árverési kikiáltó. Mindig úgy érzem, mintha nem tudná a szövegét, pedig az nem is olyan hosszú, illetve egyáltalán nem bonyolult. Ráadásul gyakran elrontja, vagy inkább mintha módosítgatna rajta, mintha mindig más szavakkal akarná elmondani. Nagyon furcsa, ezért teljes mértékben Pusztaszeri Kornélt találom elfogadhatóbbnak és jobbnak. A segédek közül az egyik behozza az operaház kicsinyített mását, a zenedobozt, itt szólal meg a segéd "Kérem, tekintsék meg!" Horesnyi ezt a mondatot ki akarta sajátítani, tehát már elkezdte mondani, de szerencsére Sándor Dávid, aki aznap az segédet alakította, hideg fejjel a szövegére összpontosítva rögtön reagált. Horesnyi lehet meg is lepődött rajta vagyis inkább rájött, hogy bakizott. Szóval, nem igazán jó. Az idős Raoul viszont tetszett.

Hannibál jelenet, Röser Orsolya játszotta a Primadonnát, a brekegést nem hozza olyan jól, mint két kolléganője. Az furcsa volt, ellenben tetszett, mikor A győztes Don Juan olvasópróbáján részt vesznek, és Madame Giry ráförmed a művésznőre, amikor az kifogásolja a zeneszerző alkotását, ekkor a primadonna a balettmesternő elé lép, majd hátat fordít neki és mintha Christine-nek mondaná "A zeneszerző nincsenek jelen, és ha jelen volna akkor sem!". Ez célzás volt részéről, hogy a kicsi szerepet, amit el kell játszania, azért kapta, mert a zeneszerzőhöz közelebb áll Christine. Röser Orsolya dívája jó volt, ám az én meglátásom szerint, nem emelkedett ki, nem nyújtott olyan teljesítményt, mint Sáfár Mónika. Ő egy igazi komika és lubickol a szerepben. Ellenben Röser művésznő tökéletes operacsillagnak tűnt a szememben, és úgy gondolom, hogy méltó vetélytársa a szintén operett/opera képesítésű Fonyó Barbarának. Bizony aznap este ő volt Christine. Imádom, hogy olyan kis bájos. Persze, nem törékeny és apró alkatú teremtés, mint Mahó Andi. Barbi sokkal magasabb, és talán nem olyan kecses. Ám ez nem jelent gondot, mert csodálatos volt Christine-ként. A 10 éves jubileum óta őt sokkal jobban szeretem, mint Mahót. Megfogott a bája, a lendülete, az, ahogy a karaktert szívvel-lélekkel alakítja. Amikor Carlotta úgy határoz, elmegy az operaházból, minden összeomlani látszik, ekkor jön a mentő ötlet, Christine énekelje el a dalt. Azt nagyon szeretem, amikor Barbi ártatlan kislányként a jelmeze fodraival babrál, mivel nagyon ideges, az elvárásoknak meg akar felelni, aztán hirtelen magabiztosabbá válik, és a színpadot, a nézőteret betölti csodálatos hangjával. Élettel teli, vidám, olyan lelkesen énekelt, hogy kicsordultak a könnyeim. 

A másik kiemelkedő jelenet, amikor a Fantom rejtekén a földön fekszik. Talán ő az egyik legerotikusabb Christine, mert láttatni engedi hosszú, karcsú lábait, amit a Fantom megérinthet. Az árnyék hangja elbűvöli, és arcán boldog, mámoros érzések mutatkoznak. Az, hogy Christine elvarázsolttá válik, az ő felfogásában nagyon hiteles, néha még az ujját is az ajkához emeli és mosolyog. 

 A legszívszorítóbb jelenet, amikor édesapja sírjánál imádkozik. Barbara valóban átéli, és megérinti a szíveket. A sírhoz énekel, az édesapjához, aki már nincs vele, nem a közönségnek mutatja ki érzéseit. Aki látta, átérzi. Megérti, milyen az, ha egy olyan embert veszítünk el, aki közel állt hozzánk, aki sokat jelentett nekünk és akit mindenkinél jobban szeretünk. Itt nem elég a szép énekhang, érzelmeknek kell megjelennie a színpadon, és a nézőtéren a közönség szemében könnynek kell csillognia...

Az utolsó jelenetben, Christine nem képes dönteni, majd a félelmetes férfi elé lép, akit megcsókol. Nagyon szenvedélyes ez a csók. Barbara pedig az ajkához nyúl, amikor szétrebbennek. Ez az ominózus pillanat, amit Webber kitalált, hogy a nagy csókot követően változnak meg Christine érzelmei a Fantom irányában. A Fantom egy gyertyát lekap, és Christine felé lép, amaz a fejét eltakarja, mert fél, hogy őt akarja bántani. Amikor Raoul és Christine távozik, a vikomtot támogatni kell az erős fizikai bántalmazást következtében, majd a lány egy pillanatra a fal mellett hagyja, hogy a Fantomot megkérje jöjjön velük, ám az távozásra szólítja fel őket. A lány karjaival tehetetlenül legyint.

Barbi még alakított egy nagyon felejthetetlent, a darab végén Christine visszaadja a Fantomnak a gyűrűt. Nagyon szép megoldás volt, a Fantom megvallja érzéseit, és elhangzik a "Szeretlek, Christine!", Barbara a vallomásra közel kerül a férfihoz, szinte "majdnem" elcsattan közöttük még egy csók. És ez újabb szintre emeli a produkciót, megint megrendültem. Miután Christine inkább Raoult választotta, és ott hagyta (Barbarának van egy jellegzetes vonása: a kezét "mintha ott hagyná"), a magára maradt Fantom olyan szomorú látványt nyújt, a szívem megszakadt érte.

Bot Gábor igazán figyelmes Raoul volt, jó talán nincs benne annyi energia, mint másik két grófban, de most olyan tökéletesen hozta a karaktert, kapott is sok és hangos "huuu"-t az előadás végén. A legjobb jelenetek, amikor Christine-nel újra egymásra találnak, olyan kis aranyos, figyelmes. Érzelmek mutatkoznak meg az arcán, amit múltkor hiányoltam belőle. Jobb volt. Valamint, amikor a tetőn vannak ("Szeress, csak ennyit kérek én!"), érdeklődő és aggódik, figyelmesen végighallgatja Christine-t aztán megígéri, hogy megfogja védeni mindentől, megpuszilja a lány kezét. Ez olyan kis udvarias, gyengéd gesztus volt. Most nagyon meg voltam vele elégedve.

Sasvári Sándorral a tapsrendnél összenéztünk, kétszer is :D Az ének terén már sajnos nem olyan, mint régen volt. Néha borzasztóan nem találta a hangokat, másszor a hangnem nem volt a helyén. A játéka viszont lenyűgözött, nagy átéléssel alakítja a Fantomot. Például, ezt a többiektől nem láttam: amikor Christine első alkalommal lerántja róla a maszkot, ő elbújik előle, egészen az íróasztal mögé. Mint egy sarokba szorított lény, onnan szólítja meg. Aztán, odamegy a lányhoz, amaz nagyon fél tőle, amikor hozzá ér a hajához. El van borzadva, szinte undorodik tőle, Sasvári a lány ruhája után nyúl, mire Barbi elhúzockodik a férfitől. Sasvári tényleg nem találta a hangokat, az Éj zenéje most nem volt olyan sietős, mint legutóbb Attila felfogásában, aki valamilyen okból kifolyólag egy percről gyorsult fel 100-ra... elhadarta a szöveget... ráadásul nem szeretem, ha  a dallamot megzavarják a hirtelen felkiáltásokkal - jó, tudom, hogy pontosan ezzel szeretnének kifejezni egy-egy gondolatnak a hatását, (vagy egymás Fantomját megkülönböztetni) de szeretem, ha andalító és magával ragadó a dal. Sasvári lassabban énekelte, de a CD-és minőség nem jött vissza, olykor ő is kicsit gyorsabb és hangosabb volt (köszönet a technikusoknak, akik megint nem találták meg a megfelelő hangszínt...grrrr...).

Nem terveztem, hogy én kezdem meg a tapsot (pont ennél a dalnál nem, majd mégis úgy alakult), de sok számnál pont ez történt, mintha a közönség elaludt volna. Nagyon bágyadtak voltak, a szünetben felderítő úton voltam, és akkor találkoztam olyanokkal is, akik most látták először az előadást, és mintha senkit sem ismernének. Ráadásul úgy gondolták, hogy Miller Zoltán is még szerepel az előadásban. Nos, a helyzetből adódóan, a színház-imádokban felvetülhet joggal a kérdés - ezek eddig hol éltek, a Holdon? Jó, Raoul-ként tuti megnézném, de Fantomként ne lépjen a színpadra, mert menhetetlenül ki fog esni a nemlétező korláton...

Kezdés előtt, pedig rég nem látott ismerősöket fedeztem fel, az átellenben lévő üléseken. Én bal oldalon, az erkélyen, a színpadhoz közel ültem, az ismerősök pedig túloldalt a második sorban, szintén közel a színpadhoz. Többször integettek, volt, amikor én is visszaintettem, de el is gondolkodtam, hogy biztosan nekem szólt ez a kedves gesztus? Viszont mivel körülöttem senki sem legyezett, gondolom nekem szólt, szünetben akartam velük beszélgetni, de elkerültük egymást.

A legkitűnőbb alakítást a két igazgató hozta, Firmin és André, azaz Weil Robi és Szerednyei Béla. Egyszerűen bámulatosak voltak, poén-poén hátán, pl. a Maszkabál jelenetnél a Fantom megérinti Szerednyei vállát, amikor odébb áll, az igazgató összeesik és a másik próbálja összeszedni. Szinkronban mozognak, megnevettették a közönséget, mindent elkövettek, hogy jó igazgatók legyenek. Lám, ez sikerült, különben nem kaptak volna a tapsrendnél hatalmas ovációt. Én is ünnepeltem őket, széttapsoltam a kezemet értük. Lenyűgözőek voltak, és az alakításuknak köszönhetően rájöttem, hogy a kedvenc direktor-párosom ők ketten. Tényleg fenomenálisak voltak.

 Bajza Viktória aranyos Madame Giry, amikor Christine-t énekelhet, ő biztatta: "ügyes leszel" - olyan kedves, anyai gesztus volt részéről. Ő hisz a lány tehetségében. Meg-ként Lóránt Enikő szerepelt, szerintem aranyos Meg, és megtalálta a karaktert, ám azt erősen kifogásolom, hogy nem táncol az Il Muto jelenetben, holott eddigi elődei mind ügyesen mozogtak a színpadon.

Gerdesitcs Ferenc Piangiját kedvelem, ő Óbudán is vendégszerepelt. :) A tenorok közül még nem tudok választani. Régen Pankotay Péter alakítása tetszett, csúnyát mutatott amikor megszólták "teltkarcsúságát".

Összességében egy csodálatos előadás részese voltam. Holott történtek változtatások, mindenért kárpótol a fáradtságos munka, amit a színpadon a színészek és közreműködők létrehoztak. Köszönet az estéért! *szívecske*

Az előadásról bővebb információk: http://www.madachszinhaz.hu/showinfo.php?id=13

Az Operaház Fantomja - másként, mégis teljes szívből szeretettel és odaadással megalkotva

Összehasonlítás a magyar non-replica és az angol (Webber első elképzelése szerint) változat alapján

Az első jelenettel kezdve: Az árverés az Operaházban

A magyar változat (M): A színpadon nem látható a csillár, csak a függöny szétrebbenését követően.

- A már idős Raoul kerekesszékben ül, ápolója szorosan mellett áll, és segíti őt, hogy Raoul által kiválasztott tételeket megnyerhessék. Az arisztokrata nagy szerelmét igyekszik visszaidézni a tárgyak által, amelyek egykor az életükben sokat jelentettek. Egy pillanat erejéig képes még lábra állni, hogy felidézze szeretett felesége által sokszor említett zenedobozt. A magyar változatban ez a kis szerkezet az Operaház kicsinyített mása, kiválóan megalkotott mű. A "bejáratnál" megtekernek benne egy kis kulcsszerűséget. A kupolában fény gyúl, zölden világít, a tetején lévő Apollo-szoborcsoport  körbe forog. A Maszkabál dallamát hallhatjuk. Megragadja az emberek figyelmét, felemelkednek a székükről.

Angol változat (A): A nézők már úgy ülnek be az előadásra, hogy nincs nagy függöny, ami eltakarná a színpadot, tehát az első jelenet képe látható, amely az operaház egyes kellékeit láttatni engedi, többek között ott van a csillár is, ami egy ponyvával van eltakarva, az előadásban szereplő színészek csak később "vánszorognak be". Az idős Raoul rossz állapotban van idősebb korára, tólószékbe kényszerült, mikor sor kerül a kis énekre, nem áll fel a helyéről. A szerkezet egy cimbalmokat tartó, perzsa stílusú ruhába bújtatott majmocskát ábrázol. Nekem nem tetszik, undi.

Második jelenet: A csillár felemelkedése

(M): Nálunk "Csillárkát" a színpadon húzzák fel a mennyezetre/zsinórpadlásra, közben felidéződik a múlt - és megjelennek az Operaház páholyai, a háttérben maga a La Garnier Operaház nézőterét egy vászonra megfestve húzzák fel a zsinórpadlásra. Közben magával ragad minket a dallamvilága. Majd mindez eltűnik, a fények kialszanak, megérkezünk a következő helyszínre.

(A): A csillár magasba emelkedik, de az emberek feje fölött húzzák fel, a közönség feje felett lebeg, így kerülvén eredeti kupolai helyére, mindaddig míg a Fantom bosszút nem esküszik, azaz a  leszakadásának időpontjáig.

Harmadik jelenet:  Hannibál

(M): Senki nem flörtöl senkivel. Carlotta  szíve Umberto-ért dobog, nem néz más férfira. A fej - amit a kezében tart - emberi fejhez hasonlít, nem lógnak ki belőle dolgok. Az elefánt? A kórus táncát nagyon kedvelem: kecses és élvezhető, szép látvány a szemnek. A lányok rabszolgákként tűnnek fel, Christine és Meg kettőse a színpad közepére tehető, ahol Christine ügyetlennek bizonyul a táncban, míg Meg kiválóan teljesít. Ez az egyik legszembetűnőbb eltérés a magyar változatnak az eredeti angolhoz képest.

(A): Carlotta a sármos, tökéletes testfelépítésű táncosért epekedik. Ahhoz simul. A fej - amit a kezében tart gusztustalan - lógnak belőle dolgok. Az elefánt? A kórus nagyon giccses a ruhákban, nekem nem tetszik a sok szín ebben a jelenetben. A tánc itt is kitűnő. Christine és Meg is részt vesz a jelenetben, de a fiatal, még kóristalány nem ejt hibát tánc közben.

Negyedik jelenet: Gondolj rám! (Christine nagy beugrása)

(M): Christine beajánlása mindkettő esetben ugyanaz. Ám nálunk a színpad két szélén áll Meg és Christine. Hiszen Carlotta távozik az Operaházból, mivel gyakori balesetek fordulnak elő, amelyek elviselésére már nem képes és úgy határoz nincs maradása. Döntésével szerelme, Umberto is egyetért így távozik vele együtt. Christine-nek ez a nagy lehetősége, bizonyíthatja tehetségét az új igazgatók előtt. A kiváló mesterre hivatkozva, aki énekelni tanítja, kap lehetőséget az éneklésre. A tétova kislányból díva lesz. :) Szembetűnő, hogy nálunk nincs sál, amivel lehetne babrálni. Christine táncol, vidáman szalad a színpadon.

(A): A beajánlás Meg részéről szinte közvetlen közelről történik, egymás mellett ülnek a földön. Van sál - ami szörnyen idegesítő, állandóan lebegtetni, meg járni vele, bár olykor szép látványt nyújt. Nem tudom eldönteni. Christine nem táncol látványosan, csak a  kendővel forog körbe. A dal végén a sálat elhajítja és a földre borul.

Ötödik jelenet: Bravisszima - Angyali hang

(M): Christine diadalmat arat a színpadon, óriási tapsviharban részesül, amely egyrészt a nézőtéren helyet foglaló közönség soraiból kap. Ekkor egy kéz kidob egy vörös rózsaszálat a színpad fölötti páholyból, Christine meglepődik. Másrészt a függöny mögötte összezárul, majd újra szétrebben, Christine megfordul, a színpadon nekünk a hátát mutatva az "álközönség" előtt is meghajol. Újra függöny lebben, és Christine befut a kulisszák mögé, ahol társai már nagyon várják. A lánynak többen gratulálnak, a korrepetitor, majd a kórus férfitagjai a levegőbe hajítják kétszer. Madame Giry is gratulál neki, közli vele, "Ő is biztosan meg lesz elégedve".  Meg is szólítgatja Christine-t, de az megbűvölve a csodálatos hangtól nem figyel rá, aki mintha a falból szólna hozzá. Majd meghallja a kis balerinát, Meg tudni szeretné, hogy ki ez a különleges tanár, aki ilyen szépen megtanította énekelni. Christine és Meg bemennek a lány öltözőjébe, ahol Christine kifejti, édesapja megígérte neki, hogy leküldi hozzá az Angyali hangot. Meg nem érti, furcsának találja Christine viselkedését. A jelenetben Christine nem váltja le a ruháját, csak később, a "belső szobába" megy.

(A): A diadalmat követően gratulációkat fogad és kap két nagy rózsacsokrot, a fordított színpad itt is van. Christine a virágokkal együtt lép ki az "álközönség" elé, ott még pluszban van a zenekar vezetője, aki a pulpituson állva gratulál a lánynak, tapsol neki. Oldalt két lakáj, pár balerina a közeli háttérben lesi őt. Itt is megszólítja a Hang, Meg Christine-hez szalad. Közösen bemennek az öltözőbe, ahol Christine sebesen vetkőzni kezd, átöltözik a hálóköntösébe, Meg segíti őt a műveletben. Sok különbség nincs talán.

Hatodik jelenet: Angyali hang - Tükör

(M): Christine beszalad a belső szobába, ahol sebesen átöltözik. Közben megérkezik az ajtó elé Raoul, és bekopog. A lány zavarban van, nem tudja ki ez a fiatalember, de mikor a vikomt emlékezteti a közös múltjukra, Christine boldogan üdvözli és átöleli. Elmeséli mi történt vele, és, hogy a Zene Angyala eljött hozzá. Raoul ezt nem vonja kétségbe és elhívja vacsorázni. Úgy bánik vele, mint egy kisgyermekkel. Christine hiába próbálja megértetni vele, hogy "már semmi sincs úgy, mint rég". Egyedül marad az öltözőjében, és a Hang megszólal. A lány kéri, hogy ne hagyja el, a férfi hang pedig kedvességet mutatva, felfedi magát előtte, arra kéri, hogy pillantson a tükrébe. Christine pedig meglát egy fekete köpenyt és fekete kalapot viselő férfit, akinek arca egyik felét egy maszk fedi. Raoul visszaérkezik, de nem tudja kinyitni az ajtót, közben hallja, hogy bent van valaki a lánnyal, ettől idegessé válik. Christine hezitál, majd az érte kinyúló kezet megragadja és a Fantom magával viszi rejtekébe. Raoul zavarában a lány nevét és a feltételezett angyalt szólítja. Elérkezik a főcímdal eléneklése.

(A): Raoul emlékezteti Christine-t, hogy régen nagyon jó kapcsolatot ápoltak, egy szál rózsával kedveskedik neki. (Az angol esetében Raoul-tól, míg a magyar felfogás szerint Christine vörös rózsája a tanítómesterétől, a Fantomtól származik). Visszaemlékeznek a rég múlt időre, majd Raoul a kabátjáért siet, hogy visszaérkezvén vacsorázni vigye a fiatal énekesnőt. Ám, míg távol van megjelenik a Fantom, aki tűrhetetlennek tartja, hogy a lány dicsfényében még más is tündökölni akarjon. Christine megvallja, hogy gyenge pillanatában hagyta, hogy a vikomt kedves szavaitól eltávolodjon a Fantomtól. Az árnyalak megbocsát és felfedi magát a tükörben. Christine nagyon óbégat, tárt karokkal, szinte esdekelve, - magyar változatban nincsenek ilyen szinten elvakulva, - csak örömmel veszi tudomásul, hogy látja végre az Angyalt, aki eddig tanította és csak a falakon keresztül szólította meg. Fantomnak énekli, hogy "Angyali hang, hát látlak végre" ez tökéletesen a rendjén van, az én meglátásom szerint. Raoul visszatér, de nem jut be a szobába, Christine a Fantommal elmegy.  A főcím dal ekkor hangzik fel újra.

 Hetedik jelenet: A Fantom ez a titokzatos lény, a Labirintusban

(M): Christine és a Fantom lépcsőkön tartanak lefelé a mélybe, két alkalommal is a karjaiba kapja a lányt, hogy könnyedebben haladjanak. Míg a Fantom megnézi, követi-e őket bárki is, addig Christine, mint akit elvarázsoltak, elmélyülten figyeli a katakomba titokzatos magával ragadó környezetét. A Fantom visszatér hozzá, és az előtérbe viszi a két karjaiban, majd egy csapóajtót megnyitva lemásznak egy következő szintre. A csónak jelenet nagyon szép felfogásban valósult meg. Egyik kedvencem jelenetem a sok közül. A gyertyák nem érthetetlen okból kifolyólag a vízből emelkednek ki, hanem mécsesek formájában kisebb tálcákon több csoportokban válnak láthatóvá. Az egészet körülveszi a füst, ez kölcsönzi a víz alakját. Kék fényben pompázik. A csónak nem tűnik kényelmetlennek, jól lett kitalálva. Megérkeznek a Fantom lakhelyére, ekkor a semmiből felemelkedik a Fantom orgonája, előkerül a kis íróasztal, ahol a már korábban említett zenedoboz látható, valamint a lakhelyet biztosító rácsok lezárják a Fantom otthonát. Christine-t a csónakból kiemeli, karjaiba kapja. Majd leteszi és arra kéri, hogy énekeljen neki, Christine a kérésének eleget tesz és kiénekli a lelkét is, a Fantom közben orgonál. Az utolsó hangot kiadva a lány összeesik az elemi erőtől, ami átjárta. A Fantom édes éneke következik.

(A): Christine és a Fantom lefelé tartanak, nem tudom, hogy útközben érdekes dolog történik-e velük? Sajnos a 25 éves jubileumi előadás, ezt nem adta vissza, csak az látható, hogy rángatja, mintha Christine nem is akarna lemenni vele. Míg a magyar non replikában semmi ellenállást nem mutat, sőt inkább érdeklődőbb. A csónak jelenet szép, igazán, csak a vízből kiemelkedő gyertyák idegesítenek, nem értem, hogy hogyan éghetnek. A Fantomok az angolban nagyon gyengék lehetnek, mert egyetlen alkalommal sem emelik meg Christine-t, csak jöjjön a két lábán, mindenhová. Nem kapják ölbe, tehát nem emelik ki a csónakból, így segítvén őket. Az üvöltözés és nem a gyengédség van jelen, mert folytonos "sing, sing!" üvöltözés gyakran előfordul, Christine-t ösztökélve az éneklésre. A lány az utolsó hangon inkább elcsodálkozik, mintsem összeesne. A Fantom ekkor bűvöli el hangjával.

Nyolcadik jelenet: Az Éj Zenéje

(M): A legkülönlegesebb a magyar változat az Éj zenéje megformálásánál. Hiszen Christine az ária utolsó hangját követően mindent erejét elveszíti és összeesik. A Fantom kifejezetten domináns a jelenetben, mert Christine, bár gyenge mégis teljes figyelmét mesterének szenteli, míg nem elernyed. A lány ekkor transzba esik, és felhangzik az első taktusa az Éj zenéjének. Igazán mély és megindító a magyar változat, már-már erotikus. Christine önkívületi állapotba kerül, és a földön fekszik. A Fantom hangja magával ragadja, a hang hatására megemelkedik alatta a padló és elfogja a vágyakozás és csodálat a férfi hihetetlenül szép hangja által. A Fantom míg énekel, közelebb merészkedik a lányhoz, és lefejti róla a kék köpenyt. Christine mindent elhisz neki, ábrándos és egy másik világ fogjává válik. A legkülönlegesebb jelenet, amikor a dallam vége felé a Fantom újra ölbe kapja Christine-t és közösen elsétálnak a férfi orgonájához, amely megfordul egy egy szoláris tükrön keresztül bemutatja, hogy a Fantom miként képzeli el kettejük sorsát. Christine elcsodálkozik, majd elájul, a Fantom az utolsó pillanatban elkapja, még mielőtt a földre esne, és arra kéri, hogy énekével segítse őt.

(A):A külföldi változatban megint csak a 25 éves ünnepi előadást tudom felhozni. Christine a torkán kijövő hangot csodálja, ezt szemléltetve a torkához nyúl. Nem hiszi el, hogy a korábbi áriát ő idézte meg. A Fantom itt is elégé erotikus, hiszen Christine és ő nagyon közel kerülnek egymáshoz. A lány nem esik össze, inkább csak csodálkozik mindenen, amit a Fantom tesz vagy mond. Az arcán megjelennek különböző érzések, kíváncsiság és öröm. Van egy alkalom, amikor a Fantom karjára hajtja a fejét a lány, a férfi keze egyre lejjebb megy, míg a nőé feljebb, és mielőtt elérné a maszkot, a férfi elhúzódik, attól fél, hogy Christine meglátja az arcát. A dal vége felé, szintén megjelenik a közös jövőjükre utaló jel, tehát a Fantom egy leplet leránt egy tükörről, amely mögött egy álarcot viselőm nő áll, aki Christine-re hasonlít. A lány ettől megrémül és elájul, a Fantom ekkor kéri, hogy segítse őt, hogy a zene általa szólalhasson meg. A csónakba fekteti. Ez egy újabb különbség.

Kilencedik jelenet:  A leleplezés

(M): A Fantom orgonán játszik, egy opera dallamát komponálja. Egészen belemerül, majd révületéből a kis zenedoboz hozza vissza a valóságba. Látja, hogy a lány lerázta magáról a kék köpenyt, - amely takaróként funkcionált, ezért újra betakarja. Christine a csónakban fekszik, majd feléled és homályosan, de kezdi visszanyerni emlékeit az estéről. A Fantom perzsa köntösében az íróasztalánál az operáján dolgozik. A lány tudni akarja ki a rejtélyes árnyék, ezért visszafekszik és úgy tesz, mint, aki alszik. A Fantom látván, hogy újra leverte a takaróját, odamegy hozzá, hogy igazítson rajta, ám Christine erre a pillanatra vár és lerántja a maszkot a férfi arcáról. A lány ijedten felkiált a látványtól, a férfi az arcához kap és közben szitkozódik. Ez az egyik legtörékenyebb pillanat, hiszen ő itt egy ember, egy sebzett ember, nem a Zene angyala vagy a démoni Kísértet. Christine fél tőle, de megszánja és leguggol a férfihoz, aki a földön összekuporodva ül, visszaadja a maszkot.

(A): A külföldi változat megint egy különbséget vett fel, mégpedig azt, hogy Christine ugyan álomittasan ébredezik, a Fantom komponál, ám a lány, nem fekszik vissza, hanem, felkel és a férfihoz megy, aki elmélyülten a zenével foglalkozik, nem veszi észre a nőt, aki leveszi róla a maszkot. A férfi dührohamot kap és üldözi Christine-t. Mindketten meg vannak rémülve, Christine visszaadja az álarcot.

Tizedik jelenet: Az igazgatók irodájában (Primadonna)

(M): A két főszerelőt illetően mindenki összegyűlik az igazgatók irodájában valamilyen panasszal vagy bejelentéssel. A jelenetben a Fantom hangjának többszöri felhangzása, fenyegetései és figyelmeztetései hallhatjuk. Mintha minden falból szólna, és okoz a szereplőknek fejtörést valamint aggodalmat. A jelentősebb és viccesebb pillanat, amikor a két direktor a primadonnát igyekszik visszanyerni a háznak, mivel Christine nem olyan jó, mint maga az operaénekesnő, Carlotta. Az igazgatók az irodában található vázából kiragadnak egy-egy sárga rózsacsokrot, próbálván visszanyerni a nőt maguknak. Sokszor nem kivehető, hogy ki mit mond, a Primadonna" című dallal jól szemléltethető, hogy mindenkit csak a saját maga gondja érdekli, a saját véleményét mondja, nem is hallgatva a többiekre. De a dal végén mindenki egy véleményen van, még ha a Fantom fenyegeti őket, ezt nem veszik figyelembe, Carlotta-nak helye van az operaházban. Eszembe jutott a fenyegetésről, hogy van lényeges szempont, méghozzá az, amikor a Fantom megidéződik a jelenetben: az irodában a kandalló fölött van egy nagyobb tükör, amelyben egy egész alakos ember könnyedén látható. Az álarcos férfi, amikor az irodában csak hangját lehet hallani ebben a tükörben jelenik meg.

(A):  Nem emlékszem, hogy nagyban különbözne, csak a rózsacsokor az, ami az angoltól eltér. :) Mindenki egyszerre mondja el az ő álláspontját a helyzettel kapcsolatban. A Fantom megjelenése az irodában - öhm, nos erre nem emlékszem, ezért utánanézek majd....

Tizenegyedik jelenet: Il Muto az opera

(M): A magyar változatot egyszerűen imádom, olyan színes és vidám! Vén hibbant, mit sem sejt, hahaha... Christine jelmeze is sokkalta aranyosabb itt, mint az angol felfogásban, az nagyon fiús. Közben olykor hallhatjuk, ahogy felcsendül az igazgatók véleménye, nem tartanak attól, hogy "minden képzeletet felülmúló katasztrófával" kell számolniuk. Christine fiúként próbál érvényesülni, de Carlotta folyton folyvást keresztbe tesz neki, nem engedi, hogy férfiason beálljon a színpad egyik vagy másik oldalán, ezért inkább bosszúsan az ágyra ül, ekkor a primadonna is odamegy hozzá és az ágyra teperi a lányt, akinek a lábait rángatja, hogy kalimpáljon. Aztán Carlotta elkezd brekegni. De nem rémül meg, visszaparancsol mindenkit a helyére, tud ő énekelni. Christine-ről a szobalány ruháit letépi, a parókát pedig úgy tépi le, hogy a lánynak fájdalmat okoz vele. Mindez nem elég, amikor átölelik egymást, akkor Christine hátsó felét is erősen megmarkolja, amitől a lány hangosan felkiált. De a hangja nem a régi, mivel brekeg, nem képes folytatni, így Christine veszi át a helyét, ezt bejelenti az egyik igazgató, aki figyelmezteti a lányt, hogy ne nézzen tudatlanul rá. Christine Raoul segítségét várja, aki biztosítja védelméről. Parádés a két igazgató szereplése is, amikor próbálkoznak helyre hozni az előadást, kis balett bemutatót tartanak... :) Majd megtörténik a baj, felakasztanak egy embert, a zsinórmestert, Joseph Buquet. A férfi a Fantomról gúnytörténeteket mesél a kis balerináknak (van korábban a Fantomnak egy figyelmeztető pillantása felé, amikor Christine és ő az éjszaka leple alatt visszatérnek a rejtekükből - közvetlenül az igazgatók irodája előtt jelenet ez), Madame Giry pedig átveszi tőle az újabb levelet. És figyelmezteti a zsinórmestert, hogy óvakodjon a gúnyolódástól, mert még ráfizethet. Míg várjuk, hogy Christine átöltözzön, addig a balettet előrehozzák, a balerinákat váratlanul réi a jelenetváltás, megszeppenve és esetlenül lépnek a színpadra. Egymásba ütköznek és nem találják a helyüket, majd mind felsorakoznak egy kupacba és szépen már megtalálva a ritmust táncra perdülnek. Az egész nagyon szépen összekomponált, mígnem Joseph Buquet teste meg nem jelenik a színpadon. Christine Raoullal az operaház tetejére siet, ahol a lány úgy sejti biztonságban lehetnek...

(A): A külföldi változatban ez az egyetlen jelenet, amiről úgy nyilatkozom, hogy nem olyan nagyon giccses, inkább találó és rendkívül megnevettető. Christine és Carlotta közötti csókjelenet kissé nevetséges és perverz. A csókot a primadonna által tartott legyező mögött ejtik meg. Carlotta nem tudja folytatni, mivel elment a hangja. Az időeltöltése végett a balettet előrehozzák, - feltűnő ebben a jelenet megoldásban, hogy sok a balerina illetve van egy-két férfi táncos is, tiroli nadrágban feszítve. Joseph Buquet felakasztják. Erre a jelentre sem emlékszem - utána kell néznem, hogyan oldották meg... A nagy zűrzavarban a két szerelmes az operaház tetején keres menedéket...

Tizenegyedik jelenet: Az Operaház tetőteraszán

(M): A csónak jelenet mellett ez is egy nagyon nagy kedvenc jelenetem. A dal olyan kedves és szép, amit Christine és Raoul énekelnek ("Szeress, csak ennyit kérek én"). A legkülönlegesebb díszletelem a kupola, amely az eredeti La Garnier Operaház díszítőelemét hitelesen ábrázolja, illetve a tető két oldalán található egy-egy lovasfigurával egyetemben. Christine ide akart jönni, mert úgy gondolta ez az a hely, ahol a zűrzavartól és a rémülettel teli emberektől távol tudnak beszélgetni, és az a bizonyos személy, akitől a lány tart nem fogja őket megtalálni. Ám téved, hiszen a Fantom hallja őket. Az Apollo szoborcsoportnál megbújva egy köpenybe burkolva kihallgatja a szerelmespár beszélgetését. A lány árulása mély sebet ejt a szívén, amikor látja, hogy másik férfival csókolódzik. Távoznak, mert  Christine-nek át kell vennie a szerepet. Távoznak. A szerelmesek éneke a Fantom fejében zsong, ezért bosszút forral ellene, ellenük. A benne növekvő fájdalom és csalódottság, mértéktelen haragot vált ki belőle. Keservesen sír, majd a bosszúból erőt nyervén, őrült kacagásba kezd. Újra elénk tárul az "álközönség" és a színészek sorra jönnek ki a színpadra, nekünk háttal állva hajolnak meg, szemben velük a közönség. A csillár ekkor ereszkedik a mélybe, a robajt velőtrázó sikolyok kísérik, engem mindig megráz ez a jelenet. A csillár a közönségre esik, a színészek pedig félelmükben, ijedtükben a színpadra zuhannak. Az első felvonás megrázóan ér véget.

(A):  Ez a jelenet egy giccs, az eredeti felfogásban. Christine már át van öltözve a grófnő jelmezébe, és egy nagyon hosszú, világoskék köpenyt visel, amit folyton rázogat. Szerelmet esküsznek, a Fantom hallja a giccses aranyszobor mögött megbújva figyeli őket. A pár eltávozik, és bosszút forral, szintén őrült kacagás, ám a csillár itt nem a közönségre, hanem a közönség feje fölül érkezik és a színpad felé veszi az irányt, pont oda, ahol Christine áll. A bosszúszomjas kísértet "eszköze" elől Raoul menti meg, aki félrelöki a lányt.Véget ér az első felvonás.

Az élet bonyolult.... a pártalálás még inkább...

A sors bolondjai

Időpont: Április 30. szerda este 19.00 
Helyszín: Madách Színház

A ballagás napjára, elfelejtvén, hogy ez az ünnepség is ekkor zajlik, jegyeket szereztem az előadásra. A darab lehet kissé távol áll tőlem, mivel "úgy" nem vagyok párkapcsolatban. A darab egy-egy szerelmespár kapcsolatát mutatja be, mindezt egy kerettörténetbe foglalva, ahol a keretet konkrétan Szente Vajk formálja meg, aki egy szál gitárral érkezik és énekel nekünk négy furcsa, de hétköznapi emberről, akik a boldogságot keresik, illetve önmaguk megtalálásán fáradoznak.

Pikali Gerda és Magyar Attila az a párocska, akik a darab elejétől kezdve ismerik egymást, sőt közös életet is terveznek! Mindkettejüknek van egy-egy szingli barátja, akiket szeretnének egy, közös párként viszontlátni, így az esküvőjük tervezése mellett azon is fáradoznak, hogy e két nézeteiben nagyon ellentétes személyiséget egymásra hangoltassa. Nagy Sanyi, a Broadway és a musicalek iránti nem tetszését kinyilvánítja, az alternatív, illetve kissé túlmodernizált színésznő Balla Eszter felé. Sanyi minden sztereotípiát felvonultat, midőn egy közös éttermi vacsora alkalmával az esküvőre készülő párocska a facér fiút igyekszik összeterelni az egyedülálló lánnyal. Sanyi szerint a "színmű tyúkszem"-ek, nagyon környezetbarátok, nem esznek állati ételeket, de dohányoznak, illetve kozmosz és egyéb dolgokban hisznek. A találkozásukkor, ezen sztereotípiák valóban megalapozottnak látszanak. Nagyon negatív hangulatba fullad az első ismeretségük, Sanyi még kezet is akar mosni, amikor elbúcsúznak. (Juj!) A közös beszélgetésük során említésre kerülnek olyan darabok, amelyeket a Madáchban játszanak. (Ez itt a reklám helye! :D)

A következő találkozó: az alternatív színházban látogatnak a barátok, hogy megnézzék a lány produkcióját, amit nagyon átélnek mind a barátok, mind a színésznő.

Máskor összefutnak egy bevásárlóközpontban, ahol Eszter parfümöt árul férfiaknak, Sanyi pedig kapva kap az alkalmon és igyekszik megszégyeníteni a nőt.

Pikali Gerda és Magyar Attila esküvői porcelán étkészlet kiválasztásán gondolkodnak, összevesznek, nehéz döntést követően születik meg a végleges választás. 

A nagy napon Gerda ijedt és ideges az uszálya miatt, ami folyton követi, de Eszter vele van és megnyugtatja az összetört nőt, - ez az ő nagy napja, csak vele foglalkoznak a vendégek, őt látják. Fel kell állnia. A templomban Gerda szövege a kisajátítást helyezi előtérbe, míg Attila igyekszik meghatóan és sokat jelentő gondolatokat kimondani, "a legújabb legjobb barátom". Sanyi és Eszter tanúi az ifjú párnak, így az esküvőn újra összefutnak, és a nap végére egymásba gabalyodnak.

A második felvonásban történik, hogy az ifjú pár haza telefonál, ekkor már látható, hogy a két ellentétes személy egymásra talált. Majd útjaik külön válnak, amikor a házaspár visszatér a nászútról. Eszter külföldre megy karriert csinálni, Sanyi pedig az informatikus állásával foglalkozik, de amikor barátjával találkozik kérdezgeti, hogy van Eszter?, érdeklődik-e felőle? - ez azért is történhetett meg, mivel az összeboronálási terv elején szintúgy kamudolgokat talált ki a házaspár mindkettőről.

 

Eszter sikereket ér el külföldön furcsábbnál furcsább reklámokkal. Távoli beszélgetés során Sanyi és Eszter, úgy tűnik újra közelebb kerül egymáshoz, mégsem így alakul, mert Eszter nem bírja kivárni azt a bizonyos 10 másodperces várakozási időt. Sanyi több alkalommal nem hívja fel. 

Legközelebb már a házaspár otthonában találkoznak újfent, akik minden kis apróságon összevesznek, házasságuk első éve nem túl boldog (folyton elhangzik a mondat "remélem ők azért boldogok"). Ekkor szeret egymásba újra a két ellentétes ember, tisztázzák a félreértéseket, Sanyi bejelenti, hogy elveszi Esztert feleségül. Az esküvővel zárul az előadás, és Vajk újra megjelenik a gitárjával.

- "hazudhatsz, de legyen jó a memóriád"
- az esküvői zenefelcserélés és "tisztelgés"
- Attila kirohanása, hogy még a kollégái is nem bírták ki nevetés nélkül :)

Benyomásaim: 4 éves előadásról van szó. Bizony sokáig vártam, szántam el magam rá, hogy elmenjek megnézni. Mégis azt kell, hogy mondjam nem élveztem az előadást annyira, mint kellett volna :( Sokan agyba-főbe dicsérték, méltatták, hogy ezért a darabért többször ellátogatott a Madáchba. Pedig a prózai előadásokat is szeretem, itt nem énekeltek, egy történetet játszottak el. Mégsem éreztem úgy, hogy ezt többször meg kellene néznem. Lehet, hogy túl hétköznapi a sztori.

Díszlet-megoldás: Kivetítőkön ábrázolták a különféle helyeket, pl. az étterem, a templom, a szereplők lakása, az utca, a bevásárló központ és a furcsa reklámok. A szereplők bemutatása is ezeken a vásznakon történt, egy alkalommal tönkre is ment, az éttermi jelenetnél pislákolt a bal oldali kivetítő. Összesen öten szerepelnek a darabban, minden egyéb kelléket a négy főszereplőnek kell a színpadon mozgósítania, cipelnie. Vajk csak a vásznakon jelenik meg, illetve az előadás elején és végén, hogy elmesélje a kezdetet és a boldog befejezést.

Jelmez: Hétköznapi, semmi extravagáns, illetve kirívó volt a baba, amellyel Eszter hadonászott a "különleges" színházi estjén (messziről élethű embernek tűnt). Kedvencek többségében a Gerda által viselt ruhák és az esküvői ruhaköltemény (saját szalagavatós ruhámra emlékeztetett). Eszter jelmezei közül a tanúként viselt ruhája volt szép.

Az előadásról: http://www.madachszinhaz.hu/showinfo.php?id=41

Videóérdekesség: ajánló

Próbálnak minket megérteni a férfiak, gyakran ez nem sikerül. Ám itt ez a darab, amely megoldást kínálhat...

Tanulmány a nőkről

Időpont: 2014. április 23. szerda este 19.00

Helyszín: Madách Színház

Az előadást, április 23-án láttam a Madách Színházban. Lenyűgözőtt, hogy milyen ötletes díszletet sikerült alkotniuk, egy írógép tökéletes mását. A papír pedig a vetítővászon volt. 

A történet középpontjában három férjes asszony áll: egy 19 éves, egy 30-as éveiben járó, illetve egy idősebb 57 év körüli nő, aki a kezdetek kezdetén nem akart válni, de az előbbi kettő meggyőzte, hogy másként vélekedjen. A hárman egy buszmegállóban találkoznak, összefognak, és közösen elmennek Magyar Györgyhöz, az ismert ügyvédhez, mivel ő a szakma elismert szakembere. A nők abban bíznak, hogy előreviszi az ügyüket, és hamar megtudnak szabadulni férjeiktől. De! Van egy bökkenő, méghozzá az, hogy piti dolgok miatt akarnak elválni, így a "sztárügyvéd" inkább azt tanácsolja nekik, hogy a férjeikkel való nézeteltéréseiket oldják meg, és ne a válással próbáljanak meg kiutat találni. A nők próbálnak érvelni, de nem tudnak semmit sem felhozni, így csalódottan távoznak. 

Ám a sors olyan kegyes, hiszen elébük vet egy frissen végzett, pályakezdő ügyvédnőt, aki nagyon buzgó és túlcsordul az elhivatottságtól. A három nő hozzá fordul segítségért, és a bizonyítási hév elragadja a fiatal ügyvédnőt, így mindhárom nő esetét elvállalja. 

Ezek után, hogy megbizonyosodjon védencei határozott állításairól elkezd nyomozni a férjek után. Első alkalommal a fiatalasszony férjét keresi fel, aki autószerelő, de a Margitszigeten kertészként tevékenykedik. Az előadás során gyakran megjelenik Magyar Attila, aki a darab elején nagyon komikusan kezdi meg a szerepét. Bájcseveg a közönséggel, néha felszólít a színpadra egy-egy embert. Kiderül, hogy Attila írta a darabot, azaz a Tanulmányt a nőkről. Kommentátorként sűrűn feltűnik és ecseteli az aktuális jelenetek fontosságát. Az autószerelő ifjúval való találkozás során kiderül, hogy ránézett a férfi ifjú hitvesére, és mivel a férj ezt nehezményezte, így a slaggal körbetekeri. Plusz egy rózsa is foglyul ejti az "elbeszélőt". Az ügyvédnő elárulja, felesége megbízásából jött, hogy átnyújtsa a válási okiratokat, viszont, amire nem számít, hogy az ifjú beleszeret a vonzó ügyvédnőbe. 

Második férj esetében, egy idegesítő ébresztést hallhatunk "fél hét" - ennek többszöri megismétlésével és a vekkerek feltartásával biztatja a férjét, hogy keljen fel az ágyból és menjen dolgozni. Amikor a hitvesét átöltözteti a nő elrikkantja magát "Narancs" - így az eddig nála lévő gyümölcs egy időre eltűnik a zsinórpadláson. Majd nem várt pillanatban - újra feltűnik. A nő bejelenti válni készül, de a férj nem hisz neki. Elmegy kedvenc szórakozóhelyére.

Az ügyvédnő egy kávézóban találkozik ismét az első férjjel, aki élénken megpróbál kikezdeni a nővel, alaposan szemügyre veszi, próbálkozván egy olyan mondattal, hogy leejtett valamit a földre és meg kell keresnie. Így rögtön megnézni a nőt más látási szemszögből. Egy újabb találkozót kér tőle. A férj haza megy, és elgondolkozik, akkoriban, hogyan jött össze a jelenlegi kedvesével, akit szintén otthon talál, ketten elmélkednek. Visszarepülünk a múltba, és fény derül a kapcsolatuk első pillanataira: egy liftbe beszorultak, és a fiú oldotta meg szerelői készségeinek köszönhetően a kínos helyzetet. Eljutunk egészen az esküvőig, ahol számos kép készült, a vetítéssel fejeződik be az ő történetük. A férj elhatározza, hogy az ügyvédnőtől kér megint találkozót, alá akarja írni a válási papírokat.

A találkozót egy bárban tartják, ahol megismerkednek a második férjjel, aki komoly és élénk társasági életét él esténként, felesége nélkül. A férfi megpróbál a nőre hatni, mivel az folyton figyeli. Az ügyvédnő elbúcsúzik az elsőtől, majd a második férjjel kettesben marad, és várakozik a buszra. A férfit szembesíti a ténnyel, hogy ő a felesége ügyvédje, de a férfit ez nem hatja meg, sőt azt akarja, hogy a nő legyen a váló oka, kezdjen ki vele. Az ügyvéd kisasszony felháborodik udvariatlan viselkedésén, és távozik. 

Úgy gondolja az ügyvédnő, hogy a szerelmet védeni kell, mindezt egy zongoraszólóban fejezi ki, és véleményem szerint igen meghatóra sikerült jelenetet kaptam.

A harmadik férjet már a hajón találja, ő a "kapitány". Nagyon tetszett, amikor bemondta a megállók nevét - negédesen, mintha senki sem zavarná őt éppen a munkája teljesítésében. A férj az ügyvédnő kedves érintésétől meglágyul. És, ahogy elődei, úgy ő is beleszeret a nőbe. Egyedül neki van képzelőereje, ami a színpadon testet ölt: az ügyvédnő hableány jelmezbe bújva úszkál körülötte, fergeteges tánc és dobszó bontakozik ki előttünk. Kicsit túl hosszú ez a jelenet...

A történet az első felvonásban úgy ér véget, hogy minden férfi beleegyezik a válásba.

A második felvonásban a nők már nehezebben viselik, hogy férjeik hasonló véleménnyel vannak irántuk, mint ők a történések elején. Van, aki jól fogadja, van, aki kevésbé.

A lényeg, hogy elérkezik a jogi per, és a vádlottak padján nem a férjek, hanem az ügyvédnő áll, aki állítólag elcsavarta mindhárom férfi fejét. A nők ezzel a váddal ellene fordulnak, míg a férfiak elolvadnak egyetlen szavától is. Az ügyvédnő beszéde szép és megható, mire a vádlók mind egyöntetűen meglágyulnak irányába, és mellé állnak. Így a nő büntetése, hogy foglalkozását egy évig nem gyakorolhatja.

A darab végén mindenki boldog és a kedveséhez visszatalál. Az ügyvédnőt Attila biztatja és pártolja, megmutatja neki, hogy hogyan alakult az ügyfeleinek későbbi élete.

A díszlet további eleme, hogy a zenekari árkot nem használják, helyette a színpadon elhelyezett régi rádióban látható a kis létszámú zenekar.

Jelmez korhű, a 60-as éveket idézi, ahogy a zenei világa is. Rendkívül szórakoztató, pozitív véleménnyel vagyok róla, sokat lehet nevetni. Mindenkinek bátran merem ajánlani! Lufi-halom! :)

Videóérdekesség: Magyar Attila tanulmánya a nőkről

Az előadásról bővebben: http://www.madachszinhaz.hu/showinfo.php?id=2031

A pszichológusom felírt egy terápiás kezelést - azt hiszem bevált :)

"Terápiára járni kár, csak a görcseidhez láncol!"

Időpont: 2011 október és 2012. július

Helyszín: Madách Színház

Előadás: Csoportterápia

Ez a darab a Madách musical-pályázatának első nyertese volt, még 2011-ben. Az egyik legvidámabb előadásnak mondható, a hanganyaga kapható CD-én. Egyrészt nagyon szórakoztató tud lenni, mivel a karakterekkel és problémáikkal azonosulni tudunk, felfedezhetjük magunkat bennük. Másrészt komoly kérdéseket is feszeget, ami elgondolkoztathat bennünket.


A darab maga 6 emberről szól, akik mind egy csoportos beszélgetésre érkeznek egy kis előadóterembe. Az első, egy önmagát utáló fiatal lány, aki ha tükörbe néz kövérnek látja magát, pedig nádszál vékony. Gyakran hisztizik, az első dalban ez az őrá vonatkozó sor: "A csaj, aki csini, de pici a cicije...". A karakter neve Jetti, de mivel a nevével sem elégedett ezért társait arra kéri, hogy hívják őt Zsuzsinak. E figurát Balla Eszter, illetve Szente Vajk felesége, Erdélyi Tímea alakítja.

A második színre lépő egy magas fiatalember, akiről csak később tudjuk meg mi a baja, - igazából amnéziás. Az első dalban ezek a sorok jellemzik: "...helyes a feje, de tutira ketyere..." A karakter neve Ervin Iván, az emlékei csak a darab végén térnek vissza, vagy mégsem? :) Simon Kornél vagy Sándor Dávid látható a szerepben.

Harmadik érkező egy dundi hölgyemény, aki, hogy önmagát védje a zord társadalmi kritikák elől, folyton kitalál valami újabb hazugságot az általa korábban végzett foglalkozásokkal kapcsolatban, amivel kivívja a többiek figyelmét és méltatását. A rávonatkozó sorok az első dalból: "...a húshegy, a nőnemű gladiátor...". A karakter neve Trixi, azaz Beátrix, Dobos Judit a zseniális megformálója.

Félve, bizonytalanul toppan be a negyedik tagja a társaságnak. Egy táncos, aki az Operaházban szokott fellépni. Ő is másnak mutatja magát, mint igazából.  Kedvenc szava a szupcsinger. A rá vonatkozó sor: "...a srác, aki fűt, mint egy radiátor." A karakter neve Sziszi, akit Nagy Sándor alakít estéről-estére.

Az első dal lezártával csak négyen vannak a színpadon, várják a terápiát vezető orvos érkezését... Aki meg is érkezik, de nem ő az orvos. Azt hiszi, hogy a színjátszókörös tagokkal van, majd kiderül mekkorát tévedett és a csoport is meglepődik a férfi reagálásán. Az álorvos távozik, míg távol van, csatlakozik egy újabb társ, a kissé butuska, unatkozó háziasszony, Natasa. Ő az, aki a csapatot a kétségek között is összetartja, és új erővel ösztökéli, hogy maradjanak a terápián, bármennyire is reménytelennek látszik a helyzetük. Olykor idegenekkel jobban  meg lehet beszélni a problémákat. Illetve voltaképpen mindegyiküknek szüksége van hallgatóságra, hiszen ezért jöttek el a találkozóra, hogy figyelmes hallgatóság segítségével problémáikra megoldásokat találhassanak. Nem szabad magunkban tartani, vagy befelé fordulni,  mert előfordulhat, hogy mély depresszióba essünk. 

Natasa az, aki több alkalommal kitalálja, hogy mit csináljanak, amíg az orvosra várnak, így a pszichológiai játékhoz hasonlóan is, amit egy női magazinban találtak közösen, Jettivel. Időközben visszatér az álorvos is, név szerint Lajos, és beszámolót tart arról, hogy mit élt át a színjátszókörnél. Az általa utált műfajt játszották éppen, ezért úgy gondolta, hogy nem maradhat ott, visszatért a csoporthoz. Egy dalban elénekli mi a problémája ezzel a műfajjal, pontosabban a "musicallel", milyen karakterek bukkannak fel, stb... A társak is bekapcsolódnak a zenébe, cilindert és sétapálcát ragadva előadnak egy táncos jelenetet, majd mint a színházakban már megszokott, újfent megismétlik a refrént.

 Így áll össze a csapat. :)

Utálom a musicaleket című dalt Lajos, azaz Szente Vajk énekelte.

Ervin Iván elmegy megkeresni az orvost, távollétében a lányok megbeszélik kinek milyen a férfiideálja. A társalgásba bevonják Sziszit is. Iván visszatérvén megkérdezi: Elnézést, itt lesz a csoportterápia? :D A többiek nem értik mit tréfál, majd egyértelművé válik a diagnózis, amit megint a szakirodalomból, azaz szaklapokból tudnak meg Natasa jóvoltából, miszerint Iván amnéziás. 

Mivel nincs, aki a beszélgetéseket vezetné, maguktól kezdik el a társalgást a személyes problémáikról. Megtudhatjuk például, hogy Sziszi igazából a tömeget követi, azt várják el tőle, hogy melegnek mutassa magát, holott, saját bevallása szerint: "...én a lányokat szeretem!". A nagy bejelentés következtében kimegy az áram, így a csoport a sötétben gubbaszt. Kibeszélik mitől rettegnek a legjobban, mi történhet a világgal az elgondolásuk szerint, és Bruce Willis-t hiányolják, a megmentőt (ez akkor volt a legtalálóbb, mikor a színház közelében, néhány utcával odébb forgatott a színész). Az áramszünet valódi sötétségben játszódik, amit eddigi színházi látogatásaim során még nem éltem át, ezért is plusz pont jár neki, különleges és egyedülálló a maga nemében. A sötétben színes, világító kalapokkal láthatóak a szereplők a színpadon, illetve kesztyűik is LED-es világítást kapnak. A főfélelmek felsorolását követően a szereplők egy kupacba gyűlnek és félve a távolba merednek, így zárul az első felvonás. ÁramSZÜNET.

A második felvonásban szó esik arról ki hogy csalódott, kit hogyan dobott a párja. Roppant szórakoztató módon adják elő, minden szereplőnek már kiismerhető jelleme megmutatkozik a dalban.

 Ez az egyik kedvenc dalom a darabból: Hoppá, asszem dobtak :))
És a Szerencsszombat című műsorban is felléptek :)

 

A furcsa pszichológiai játékra ezután kerül sor, amiben a főbb szereplők: egy anya, egy apa, egy meg nem született gyermek, önzés, hazugság. A zene nagyon megérintő, andalító, ekkor szeret egymásba a két fiatal, Jetti és Sziszi. 

A zene és maga a történet olyan hatással van a csoport tagjaira, hogy megrettennek az érzelmeiktől. Mind el akarják hagyni a szobát, kivéve Natasát, aki igyekszik visszahívni őket, egy dalban kifejti, hogy sok akadályt kell leküzdenünk az életben, de a végén megleljük a saját utunkat.

A győzködés alatt, sorra ülnek vissza helyeikre a szereplők, kivételt képez ez alól Trixi. Nem ül le, de ő az első, aki megragadja a sárga lufit (a kellék, amivel átadják egymásnak a szót, ha beszélni kívánnak) és elmondja, hogy valójában milyen személyiséget rejtett el ezidáig társai elől. Az őszinte analízis ekkor veszi kezdetét. Még úgy tűnik, hogy Iván és Lajos is egymásra találnak, mint elveszett testvérek, de sajnos kiderül, hogy máshol nyaraltak...De pozitívum Ivánnak visszatérnek az emlékei! :) 

A terápia végén Sziszi és Jetti közösen indulnak haza, Iván is elbúcsúzik, utolsóként Lajos és Trixi távoznak. Natasa egyedül marad a teremben, és telefonon felhív valakit, akivel megbeszéli, hogy a csoportterápia sikeresen lezajlott. Ekkor tér vissza Iván és megkérdezi: "Elnézést, itt lesz a csoportterápia?" :D (Kétféle befejezést láttam az egyikben, csak Ervin Iván jött vissza, azaz megint mindent elfelejtett, míg a második változatban - ami még kedvesebb és jóval vidámabb felfogásnak tituláltam - Iván és mögötte megjelenik az egész csapat, úgy értelmeztem, hogy rájöttek ki Natasa valójában).

Natasát két bájos színésznő alakítja, Ladinek Judit és Polyák Lilla. Míg a tisztaságmániás, fertőzésektől félő álorvost, Lajost, minden esetben Szente Vajk prezentálja.

Díszlet: egy előadóterem, a helyszín nem váltakozik, de a helyzettől függően a háttérkép módosulhat (az ablakon át történő vetítések).

Jelmezt tekintve a mai kor felfogásában képzelték el a szereplőket. 

A darabot biztosan megnézem majd, így írás közben kedvet kaptam hozzá. :) Eleve nagyon szeretem. Más tapasztalatok is ezt mondatják velem: volt, hogy hallottam a Madách pénztáránál, amint a pénztáros hölgy egy látogatónak ajánlotta az előadást, mert neki nagyon tetszett és ez számára most a kedvenc.

Másik örömteli tény, hogy az előadást már Győrött is játszani fogják, a bővebb információkról mindenképpen tudósítani fogok a közeljövőben.  :)

"Elnézést itt lesz a csoportterápia?"


Képforrások: http://www.madachszinhaz.hu/showalbum.php?id=53

A darab szereposztása: http://www.madachszinhaz.hu/showinfo.php?id=53
A darabról bővebben: http://www.madachszinhaz.hu/showsyn.php?id=53


A darab próbájáról

Az igazán hosszú című előadás - József és az ő csodakabátja

József és a színes, szélesvásznú álomkabát!


Időpont: 2008-2011 között, 6 alkalommal megtekintve
Helyszín: Madách Színház
Előadás: József és a színes, szélesvásznú álomkabát

A Madáchban ezt az előadást nagyon sokszor láttam, szám szerint 6 alkalommal. Andrew Llord Webber művéről beszélünk, amit a teátrumbeli csapat újra feldolgozott, és szebb, színesebb tálalásban prezentálta a nagyérdeműnek. Igen szórakoztató vidám darab, első pillanattól fogva megszerettem. A zenét Webber szerezte, míg a szöveg megírásában Tim Rice segédkezett. Ez az előadás még Webber fiatal éveiből való, kipattant a fejéből, hogy megalkosson társával olyan darabot, amely egy bibliai történetet dolgozz fel, Józsefét, a kiválasztott fiúét. Semmi prózai szöveg, csak tisztán a zene szól. Beszereztem az első, eredeti szereplőgárdával készített zenei felvételeket is - Youtube - Köszi! :)

Az első változatban Paudits Béla alakította Józsefet, váltótársa, Lippai László volt. A Narrátor szerepét megosztva, Hűvösvölgyi Ildikó és Szerednyei Béla énekelte. A Fáraó szerepében Vikidál Gyula volt látható. Jákobot, József édesapját Zenthe Ferenc játszotta.

A jelenlegi felállásban, a bemutató óta történtek kisebb-nagyobb változtatások a szerepkörökben, most szemléltetjük őket:

A címszerepet, álomfejtő Józsefet három színész alakította - Nagy Sándor, Puskás Péter, Serbán Attila. 

Nagy Sanyi a prózai darabokban kapott lehetőséget a bizonyításra, régóta dédelgetett álma volt, hogy prózai oldalát bemutathassa. Így ő, már nem játssza a főszerepet. 

Puskás Petit nagyon szerettem Józsefnek, kedves fiú, jól és ügyesen táncolt, nem volt esetlen, hozta azt a formát, ami ehhez a karakterhez kell. Gyakran sírtam a Börtöndal alatt. 

Serbi, azaz Serbán Attila esetében azt írhatom, hogy amikor először láttam vele, egy aranyos fiúnak találtam, tehát értsd kedves Olvasó ezt úgy, hogy valóban egy gyermeknek láttam, mivel ő sem a magasságáról híres. Kisfiús arcával elvarázsolt, kedvem lett volna összedörzsölni, pusztán kedvességből, mert a kisgyermekek ezt váltják ki belőlem. :) Józsefként lubickolt a szerepében. A tánc részét, mivel eredetileg táncszakot végzett, mesterien hajtotta végre. A Börtöndal nála is nagyon meghatóra sikeredett. Volt, mikor olyan közel ültem a színpadhoz, láthattam, hogy könnyek hullottak az arcáról.

A három Józsefből kettővel láttam a darabot, nos Sanyi mindig kimaradt, érthetetlen okokból kifolyólag. Állítólag a hangja sem volt már olyan jó, sőt ezt sokan állítják, és én is hallottam őt mostanság énekelni. Viszont a koreográfiában ő is hibamentesen teljesített.

Narrátor: Úgy emlékszem mindhárom hölggyel láttam. A karaktert Gallusz Nikolett, Ladinek Judit és Polyák Lilla jelenítette meg a színpadon. Nehéz a választás, melyiküket kedvelem jobban, ráadásul az első két hölgy még egy másik karaktert is játszik (ha nem ő a Narrátor) a darabban. Potifárné két soros szöveget tudhat magáénak, ezért gyakran a színésznők a tapsrend végén nem jelennek meg, hanem korábban távoznak (megfigyelés alapján) a színházból. Mindhárman remekül táncolnak. Polyák Lillával az a bajom, hogy ordít, Gallusz Nikivel is olykor-olykor megesett, hogy felemelte a hangját, Judittal kapcsolatban nem voltak ilyen megállapításaim. Helyesek, kedvesek, de azt hiszem itt Gallusz Nikit találom legjobb Narrátornak, mert erős a hangja, kellemes látványt nyújt a színpadon, bár szívem szerint Juditot választanám, mert sokkalta aranyosabb művésznőnek tartom.

 

 
Fáraó: Ez nem lehet kérdés, nekem itt egyértelműen Posta Victor viszi a pálmát! Érdemes megnézni a videómegosztón az "Így készült a József és a színes..." című videót vagy ehhez a címhez hasonlót. Itt betekintést nyerhetünk a kulisszákba, hogy készültek a színészek az előadásra. A próbafolyamatokról, a karakterrel való eggyé válásról, illetve jelmezes próbákról és díszletről is hallhatunk érdekességeket. Nos, e videó alapján állíthatom, hogy Victorban van tartás. Nem is értem a színház igazgatóját, hogy egy olyan kaliberű embert, mint ez a Gáspár Laci - hogy volt képes beletenni ebbe a darabba? Azt gondolta, vele majd bevonzza az embereket? Értékes színészei vannak, akik nagyon jól dolgoznak, és erre egy ilyen embernek adja ezt a szerepet? A videóban is nagyon unszimpatikus ahogy beszél a próbafolyamatokról, úgy tűnik neki minden nagyon nagy problémát jelenthetett. Sajnos, vele is láttam, és nem tetszett, sőt - egyáltalán nem voltam képes a viccesebb jeleneteknél nevetni... Posta Victor ellenben maga a tökély, lehet olykor kicsit sok, de a Fáraónak az én szemszögemből így kell viselkednie, így kell megjelennie. Victor bravúros. Pár éve új Fáraók is csatlakoztak a brigádhoz, Barát Attila, illetve Vastag Csaba személyében (akit megint miért? kérdéssel illetem). Úgy emlékszem még nagyon-nagyon az elején pár előadás erejéig Gesztesi Károly is játszotta a karaktert, aki leginkább az idős Elvis Presley-re hasonlított. Sajnos, mivel nem tudta a szöveget rendesen megtanulni -  ezt hallottam és voltak, akik a rajongói oldalon nyilatkozták ezt - nem sokáig maradt a darabban. Barát Attila állítólag jó, Vastagról már lehet vitatkozni. Nem tudom. Azt hiszem ideje lenne újra megnézni. :)

Apukák: Jákobról beszélünk, Koltay János és Lőte Attila. Nagyon kedves és tiszteletreméltó színművészek. Mindkettőjüket kedvelem. 

József testvérei: Rubent legtöbbször Barát Attila felfogásában láttam. Mindig erőteljes volt, és karakteres hangja van. Simeon a második legidősebb testvér, őt Sándor Dávid és Weil Róbert játszotta. Alapvetően Sándor Dáviddal elfogult vagyok, vele láttam a legtöbbször és remekül táncolt, viszont Weil Robi olyan színt vitt a karakterbe: "Rossz a menü, Natalie" - hogy dőltem a nevetéstől a párizsi jelenetnél. Juda a kedvencem, Szente Vajk és Arany Tamás karaktere. Vajkot bírom, de itt egyértelműen Arany Tomit választom kedvencnek, mivel a Benjamin megmentésért énekelt közös dalukban, a Szombréro fejfedő folyton az arcába esik, amit igazából poénból csinál. Jó kis gekk. - Megint a Madách vendégkönyvére kell utalnom, voltak olyan látogatók, akik kifogásolták a jelmezeket, mert ők úgy látták a színpadon szétestek. Pedig nem ez történt, mint a fent leírtak alapján ki lehet következtetni. 

Kedvenc jelenetek: Azt mondhatnám az egész darab, minden egyes pillanata, de akkor ki kell emelnem párat, ami eléggé nehéz döntés elé állít... A kedvencek: Az egy éjszakán, az álomkabát, a Börtöndal, a western és párizsi jelenet, a Fáraó "magányos " éneke (sírva tudtam nevetni rajta és az Elvis-utánzatokon), amikor a testvérek Benjaminért énekelnek, a nagy medley az előadás végén és a lepel felvonása. - Mindig mindenki úgy eltud ezen csodálkozni (még a színészek is! Főként Koltay János és Lőte Attila - bűbájosak!), fantasztikus! :))))


A darab végén egy nagy medley következik, amelyben meghallgathatjuk a már elhangzott dalokat, táncosok a színészekkel karöltve végig táncolják, és az ember kedvet kap ahhoz, hogy részese lehessen a színes forgatagnak. :)

 Kedvenc dalok: az összes (kiemelten: Egy éjszakán, Börtöndal, Szívkirály, Az álomkabát).

Díszlet: Kentaur keze munkája, aki a legkedvesebb musicalemnek is, Az Operaház Fantomja díszletének megalkotója is. Fergeteges, színes, vidám, imádom.

Jelmez: a Benjaminos dal jelmeze a fő-főkedvencem, de mindegyik tetszik, az álomkabát tényleg álomszerű :))

A megamix a darab végén. 

A darab legmeghatóbb zenéje: Börtöndal

Képek forrása: http://www.madachszinhaz.hu/showalbum.php?id=30

További források:

Az előadás szereposztása: http://www.madachszinhaz.hu/showinfo.php?id=30

Az előadás története: http://www.madachszinhaz.hu/showsyn.php?id=30
A CD keletkezéséről: http://zene.hu/cikkek/cikk.php?id=15797

Újdonság, hír (2015. április):
Szerencsére a megtévesztő hírekkel ellentétben a színház repertoárján tartja a darabot, így 2015/2016-os évadban is látni fogja a nagyérdemű! Januárban ünnepelték a 200. előadást.


A régi József előadásról egy felvétel: 

• https://www.youtube.com/watch?v=Je77lU90OW8