2023. január 11. 19.00 Madách színház
Szeretett színészem már kiöregedett a szerepből, pedig példásan vitte, 10 éven keresztül. Örülök, hogy ez a szerep megtalálta anno, jól állt neki. Nagy Sanyival közösen kezdték játszani, őt alkalmazták felvételen, tehát tv-ben leadták már a darabot, és Sanyi kapta a lehetőséget, hogy őt nézhessük meg. Victor ellenben megkapta a CD-én szereplést, vagyis az ő hangját hallgathatjuk, amikor a lemezt csodáljuk... Mindkettőnek kijutott, de ideje búcsúzni az utolsó - első József Attilának is.
Az új beállók: Jenővári Miklós (hivatalosan most lép be) és Szemennyei János (már egy idő óta játssza).
2023. január 6-12. között az Én, József Attila című musicalünk várja a közönséget, új címszereplővel: január 7-én este mutatkozik be Jenővári Miklós a tragikus sorsú költő szerepében.
Posta
Victor, aki a 2012-es bemutató óta alakította József Attilát, január
11-én elbúcsúzik a szereptől, akkor láthatják nézőink utoljára egész
estén át az Én, József Attila című musicalben.
Január 12-én pedig
jubilál az előadás: ezen az estén 100. alkalommal kerül színre Vizy
Márton és Tóth Dávid Ágoston darabja, amely az első Madách Musical
Pályázaton tűnt fel, és immár 10 éve, Szirtes Tamás rendezésében
született meg belőle a nagy sikerű zenés előadás.
A jubileumon a
főszereplők, Szemenyei János és Jenővári Miklós váltják egymást a két
felvonásban, az előadás végén pedig ismét színre lépnek az egykori
szereplők: Nagy Sándor, Posta Victor és Balla Eszter is.
Találkozzunk 2023-ban is a Madách Színházban!"
Saját beszámoló
Sajátos este volt ez a bizonyos január 11.-e. Több szempontból is, hiszen régen jártam már úgy a Madáchban, hogy a Fantomon kívül más előadást éljek át. Rácsodálkoztam, erre a tényre, ahogy ott ültem a kényelmes kis 17-es sorszámmal ellátott 1 soros, erkély részen lévőn székemen. Szünetben pedig jóleső érzéssel sétáltam a színház falai között, színházi barátosnémmel, mert eszembe jutott a december 29-i alkalom, a Madách-túra. Úgy érzem, hogy ettől a különleges élménytől több jutott nekem a Madách egészéből. Magaménak éreztem, hozzám tartozik és én hozzá. Tudom, igazán esetlen, butaságnak hathat ez a dolog, de képtelen voltam elvitatni magamtól ezt a minden nyomában különleges és egyedi érzetet. Az érzés, hogy tavaly a belső világát élhettem meg ennek a színháznak, hogy mennyi háttérmunka van egy darab mögött, és mi nézők, csak a felszínt látjuk, de ott vannak bizony még rengetegen, a díszletmunkások, a rejtett énekkar (akikre egy ponton gondolnom kellett, vajon most is itt vannak-e?), a világítók, a parókamesterek, sminkesek, a gyors öltöztetők és az öltöztetők, a kicsi zenekar (bár az termetes volt a karmester - ő vajon, hogy fért be? :D ), a készenlétben álló lakatos munkatársak, ha bármi elromolna, a mindig odafigyelő ügyelő, a súgók és még lehetne sorolni.... Mert a túra során kiderült, mi apró szeletet látunk egy hatalmas tortából és ezért a bejárásért, kulisszaismertetésért örökké hálás leszek a teátrumnak. Élmény volt és most meg a darabbal együtt volt nem hétköznapi ez a pillanat...
Az előadás jelentőségének kihangsúlyozása: másnap, vagyis jan.12-én tartják a 100. alkalmat, amire csak meghívott vendégként megy el Posta Victor, Nagy Sándor és Balla Eszter. De 1 nappal előtte mentünk, így értelmet nyer az a "rinyálás" és büszkélkedés, vetélkedés az ünnepi kiadással, hogy kifejezünk "Én a 99. ott voltam, az is nagyon szép volt". Hasonló bejegyzéseket szoktam látni, és most végre én is járhattam hasonló cipőben. Szóval, a 99. is szép volt és búcsúelőadás
Akkor ott van még a tény és a fent említett előrejelzés, hogy itt bizony valaki utoljára alakítja a címszerepet. Példásan és kifogástalanul szerepelt ezúttal is Posta Victor. Egyszerűen remek volt, és jó volt látni az arcán a boldog mosolyt a tapsrendnél, illetve amikor az igazgató megjelent és közölte a hírt, hogy bizony, Victor a Művészeti Egyetemen a tanítványa volt, és, hogy a darab bemutatója óta vitte az előadást. A méltató szavaiból áradt egyfajta büszkeség. Hozzátette, állítása szerint Victor adta vissza a szerepet. Ezt azért kötve hiszem. A színészek a szerepektől függnek, ha nincs a mellékállásuk, de fontos, hogy legyen színpadi jelenlétük, legyen egy biztos pont az életükben (bár nem feltétlen igaz ez mindenkire, gondoljunk csak a szabadúszó színészekre, ők nem kötik magukat "röghöz"). De az is tény, hogy egyik művészünk sem marad örökifjú, eljár felettük is az idő, és kiöregednek bizonyos szerepekből. Ezt történt imádott művészemmel is...
Ahogy korábban - úgy tűnik a 2022-es öreg színészeknek menniük kell hullámot folytatják a Madáchban... de szerencsére, Victor nem válik meg a Madáchtól, csak a szereptől. '22-ben a színház nagyon sok csúnya válást élt meg: Polyák Lilla nem találta meg a hangot a vezetőséggel, a távozás mellett döntött. Szerednyei Bélát a kora miatt kikezdte az egyik darab angol jogtulajdonosai, aki ezen felháborodott és 1 előadáson túl (Meseautó, magyar jogtulaj), minden szerepét visszaadta. Nagy Sanyi már korábban köddé vált, szinte láthatatlanul átcsusszant más színházakba, ezért a Madách levette a repertoárból azokat a darabokat, amikben főszerepet játszott, persze maradt még, amiben továbbra is látható, de a "leválasztása" fű alatt történt. Szárnyait inkább a Játékszínben bontogatja, ahol komoly sikereket ért el, nemrég a több, mint 40 főt alakító egyszemélyes előadásban, a Teltház-ban.
Viszont, akadtak a horogra új halacskák is. Jenővári Miklós egy kifejezetten jó példa, a Madách felkarolta és sok darabba bevette és használja tehetségét. Többek között az Én, József Attila-ba is bekerült, ő fogja Victor után a címszerepet alakítani, Szemennyei Jánossal, aki 1 éve tudhatja magáénak a híres magyar költő szerepét. Komoly szerzemények még a Fantomban jelentek meg, most nem sorolom fel, de szerencsére, akik az első és első utáni pillanattól fogva alakították Christine szerepét, ők még játékban vannak. Ennek őszintén örülök, mert mindhárom lányt nagyon szeretem. Miller Zoltán is olykor-olykor feltűnik a Madáchban, úgyhogy akinek hiányzott, érdemes A tizenötödik és a Mary Poppins szereposztását figyelni...
József Attilára visszatérve: Victor nem szomorúan távozott. Kollégái, többek között Gallusz Niki művészi és baráti szeretetéről biztosította őt, amikor a tapsrendnél álltak, párszor bátorítólag megölelte, megszorította a kezét. Olyan jó volt látni, hogy a színházon belül a kollégák szeretik egymást. Nyilván van ellentét, rivalizálás a háttérben, de ünnepekkor ezt félre lehet és kell is tenni. És itt valóban szeretet áradt mindenhonnan a színpad felé, ahol Victor állt.
A darab előzményéről
Szerintem a bemutatója óta nem láttam, ritkán a rögzített Nagy Sanyi felvételt tv-ben vagy a YT-on. Vicces eset, hogy a meghirdetett búcsú előtt összeszólalkoztam a videómegosztó csatornán valakivel, aki szerint Nagy Sanyi jobban alakította a címszerepet, nem voltunk egy véleményen. De ez a mai világban sűrűn előfordul, ami nem is baj, kellenek az interakciók... Aztán tudomásul vettem, és ráálltam, hogy megszerezzem a jegyet. Hétvégén az Operából "futva" szert tettem a belépőmre, még az OTP-és átállás előtt, mert az bekavart volna... Aznap is volt túraszervezés a színházban, ábrándozva az emlékeken elmerengtem kicsit... Szerencsére utolsó utáni pillanatban értünk be barátnőmmel, és nem vettem el az ebédidejéből a pénztároshölgynek. A kedvesebbik volt, az idős hölgy, vele annyira kedélyesen eltudok csevegni. Most is, csak rövidebben, mint múltkor. Aztán arról is értesültem (bár ezt még előtte való napokban láttam, amikor a színház weboldalán böngésztem), hogy a ruhatár díjkötelezettsége vissza lett állítva... Nem csoda, gondolkoztam is, hogy ha a Madách az árait tartja, hogyan fogja a rezsiköltségeit állni...hát, ezzel a megoldással. Készültem, úgyhogy meg volt a pénz. :) Összekészítve.
Elérkezett az este
Barátnőmre vártam a színház előtt, ahol rajtam kivül sokan még az ismerőseiket, hozzátartozójukat várták. Megpillantottam sok-sok gyereket. Örülök, hogy ilyen kiszervezett lett ez vagy vannak még olyan tanárok, akik törekednek rá, hogy a hülység és ocsmányság mellett, ami csak úgy rájuk zúdul a tv-ből valami kultúrát is lássanak a diákok... mögöttem ült egy pár ilyen kis diák... a soromban meg volt még egy kétszemélyes nehezen közlekedő nénik, akik zúgolodtak, hogy miért jövünk későn, miközben időben voltunk... jaj már, hogy fel kell neki állnia.... értem a másik oldalát a dolognak, szélről jobban tud közlekedni az ember, de a középen ülők szoktak általában késni a legjobban, amire most is volt példa, három nő legutolsó utáni pillanatban érkeztek meg...az egyikük idegesítő módon nem tudott nyugodtan ülni, időnként testhelyzetet változtatott...míg a másik kettő nyugodtan, kényelmesen a karzat-támaszon fetrengett... vannak ilyenek, de annyira nem foglalt le a nő, mert a színpad közelsége megdöbbentett, ahogy helyet foglaltam és örömmel töltött meg, hogy ott lehetek, a színházi "szerelmem" utolsó előadásán, és ez minden negatív érzést elfeledtetett....
Az élmény
Sokat veszítettem a memóriámból, mert nem tudtam egybe rakni a darabot, hogy mikor melyik jelent fog következni. Ez nálam alap, hogy tudom, főként, ha ebben a színházban járok. Példákat is írok rögvest, pl. ott van az a jelenet, hogy József Attila kicsit rámenősebb a kelleténél és konkrétan rámászik Vágó Mártára, az első szerelmére, úgy bánik vele, mint egy útszélivel...aztán, amikor az ellenkezni kezd, akkor mindennek elhordja, eléggé csúnya szavakat használva... Nem emlékeztem erre, hogy így lehordja a nőt.
A vészmadarak - amikor idegösszeomlása van, képzelt madárvilág alakjai bontakoztak ki, és a költőre támadtak...szerintem jobban felhangszerelték, valahogy lendületesebb, dinamikusabb lett a jelenet...ez az egyik kedvencem, és mégis elfelejtettem, hogy mikor jelennek meg az őrült madarak...legalábbis abban a pillanatban, pedig még az első felvonás végén azon örvendtem, hogy majd jönnek a jó jelenetek a másodikban: Thomas Mann üdvözlése, Flóra éneke és egész viselkedés Attilával, és a madarak...
A szereplők
Posta Victor: énekelt, táncolt, odatette magát. Néha, annyira éreztem (egy-egy mondat esetében), hogy kihallom a Fantom-énjét (pl. A válassz már). Figyeltem az arcmimikáját, szerettem volna a lelkébe látni, mit érezhetett egészen végig, mialatt tudta, hogy most ölti fel utoljára József Attila (továbbiakban J.A.). karakterét magára? Tetszett, hogy megtudta nevettetni a közönséget (pl. Illyés Gyulával vagyis Nagy Balázzsal ugyanazt a nőt szerették; Az állandó bizonytalanság, hogy egyedül marad, ezért mindkét nőt el akarta venni, vagyis a spontán lánykérések; a darab végén az a bizonyos mondat a mindenki boldogságára vonatkozóan). Ahogy esetlenül beesett a színpadra, amikor az éppen aktuális szerelmével először találkozott... A csókjelenet Wégner Judittal - oh, igen lettem volna a helyében...mármint Wégner helyében...hihi :D Márta inkább egy művelt csitri, de képtelen bírni a költő viselkedéseit, habár az a jelenet annyira nem jött át, amikor a hivatalban próbált állást keresni J.A. .... Victor lendületesen játszott, formálta a költőt, táncos-tömeg jelenetekben kivette a részét bőven, a megőrüléseitől megijedtem kicsit, az álma, hogy üdvözli Thomas Mann-t szívet melengető volt, ahogy visszhangzik ott a hangja...csodás. A szavalás - ami a színészek egyik fő jellemző tulajdonsága volt régen, azt itt ebben a darabban visszahozzák, és zseniális, ahogy meghangszerelték a verseket, kifejezetten hiánypótló.
Az Operaház Fantomja párhuzam
Ezt már korábban is észrevettem, amikor először láttam a darabot, hogy hajszálpontos a hasonlóság a két karakter sanyarú sorsát illetően. De míg az egyik kitalált, a másik élőszemély volt. Mindketten a szeretet után sóvárogtak, egy társ után, akihez az életüket tudják őket. Christine figurája két női alakban jelenik meg itt a J.A. darabban: az első a naiva, aki könnyedén elengedi a férfi kezét, amikor a nehézségek a személyiségét illetően egyre jobban előtörnek... és van az érettebb gondolkodású, komoly nő, aki viszont annak ellenére, hogy fél a férfitól és félti egyszerre, képes lenne feleségül menni hozzá... A Fantom gyilkolni tud a nőért és az őrületének középpontját jelenti, bármit megtenne érte, bárkin átgázolna érte. Ezzel szemben J.A.-t a kapcsolatai teszik tönkre, ő nem öl meg senkit, csak őt ölik meg, lelkileg, ami a testi erejére is kihatással van, szanatóriumiba kerülést értem ezalatt...
Wégner Judit: emlékeztem, hogy a másik két lány milyen jó volt, hangilag. Nem énekelnek nagyot, de van egy kislányos báj, amitől az ő szereplésük jelentős és kifejezetten a "Kopogtatás nélkül" vers-dal a nagy Márta dalnak tekinthető. Ehhez képest, tudom, hogy az elődökhöz képest változtatni szeretne az adott színész - de bár ne tette volna - olyan fars hangot adott ki a vers-dal végén, hogy képtelen voltam megtapsolni, mert nem érdemelte volna meg, hogy ezt jutalmazzák... nem erős a hangja, halovány, inkább tartaléknak tekintem, mint igazán a szerep megformálójának elfogadható színészt.
Gallusz Niki: éles ellentéte volt Wégnernek, egyszerűen székhez szegezett, mind a hangjával, mind a játékával. Az ő nagyívű dala: "Ha nem ölelsz, falsz, engem vernek", eleddig csak Polyák Lillával hallottam, Renáta kicsit haloványabb volt, és sajnos nem őt választották anno a CD-felvételre sem, ezért is, meg a tv-felvétel kapcsán is Lillára esett a döntés. Így mindig csak őt tudtam vizualizálni hangilag fejben. Napok óta egyébként a két nő vers-dala ismétlődött a fejemben, de az előadás után úgy éreztem Niki meggyőzött és csak az ő számát dúdoltam... Sokkal érettebb felfogású Mártához képest a Flóra karaktere. Erősnek tekintem, hogy olyan lélekben és mondhatjuk elmében is szétesett emberhez kötné az életét. Az is erősítette a szimpátiámat felé, hogy nem kezdett ki nős emberrel (állandó visszatérő motívum- Illyés Gyula ugyanabba a nőbe szerelmes, mint Attila. Ez mondjuk egy olyan poén volt, ami ült, sokan jót derültek a nézőtéren, amikor erről szó esett a színpadon), kihangsúlyozta, hogy a vetélytárs vagyis Illyés Gyula felesége szép, nem akarja szétdúlni a családi fészket, aztán a vége felé mégis nyitott a költő felé, végképp akkor, amikor J.A. elveszettnek látszott: közölték vele, hogy a szanatóriumi kezeléseit a tehetős barátok már nem fizetik, így gyógyultnak tekintették és azonnal haza bocsátották... ez a jelenet amilyen humorosnak volt bemutatva, egyúttal nagyon szomorú és sajnos, tükrözi a mai magyar valóságot is... Niki is kicsit beletett önmagából a dalba, megváltoztatott imitt-amott, de nem volt annyira zavaró, sőt, az az erő, ami a hangjában rejlett, és amikor kieresztett, csodálatos volt. <3 Sírtam a dalnál...
Az este történéseivel elégedett voltam, láttam a földszinten a nézők az első sorból vittek ajándékot Victornak, én csak bravo-ztam, ami tudom ingyen van, de talán, csak talán, hogy eljutott hozzá, mert láthatta a közönségen, hogy mennyire szereti. Egy emberként állt fel a nézőtér. Csuda és emlékezetes élmény volt. Hálás vagyok a sorsnak és a rendezőnek :P - átszellemült művész, aki a szó teljes és és szó szoros értelmében képes volt elvarázsolni a közönséget, megérinteni az emberek lelkét, és talán a szívét is. Az enyémet biztosan. Még találkozunk, más Madáchos darabokban. <3
 |
| Köszönjük, Victor! :) |
