Bevezető
Az
Operettszínházat, amióta új vezetés van, nem igazán látogatom (pontosítva: a
Keros botrány kirobbanása óta). Mondhatni, szökő évente egyszer. De ha megyek,
mindig olyan darabot választok, ami egyedi, újdonság, előzetesen utánajártam és
nagyjából tudom mire számíthatok. Nos, Az Orfeum mágusa nem teljesen ilyen
kezdéssel indult…
A
darabot 2023. november 17-én mutatták be (milyen vicces, hogy az új színházi
barátosnéval, 2024. január 17-én tekintettük meg). Valós személyről szól, némi fantáziával
vegyítve a történet (sejtésem szerint).
A
darab szünetében a színház berkeit bejárva, az emeleten szembesültünk az
Operett dícsőségcsarnokával, ahol az egykori nagynevek (zeneszerzők)
arcmásukkal voltak feltüntetve, illetve mindegyikhez tartozott kis leírás is. A
folyosón több kiállítási tárgyat is megcsodálhattuk Kálmán Imre korából. Maga a
zeneszerző is szerepeltetve van a darabban, még bakfis korúként ábrázolva
(pöszésen beszélt az ifjú, aki játszotta – nem tudom, hogy ez Kálmán Imrére
jellemző volt-e?, de lehet, hogy a srác beszélt így – ennek még utána kell
járnom!), aki az Orfeumban kezdi meg munkásságát, bemutatja a fejéből kipattanó
dallamokat egy zongorán kísérve.
A
darab felépítése, története
Somossy
Károlyról, az Orfeum egykori igazgatójáról és annak bonyolult viszonyairól
szól.
A
férfi, holott idős, már nagypapa korú, mégis három nőt szédít: Az első, a saját
felesége, aki az Orfeumba tett látogatása során ultimátumot ad férjének: vagy
leáll a sok nőcskézéssel, és hűséges lesz hozzá, vagy ha folytatja léha életét,
úgy elválik tőle és viszi a nagy örökséget, amit egykoron vele együtt megkapott
a „Mágus”.
A
második nővel egyébként előbb találkozunk, ő sokkal fiatalabb az igazgatótól, a
hely primadonnája, aki vissza akar vonulni a rivaldafényből és gyermeket
szeretne… csakhogy ezt az igazgató nem tudja vagyis inkább nem akarja neki
megadni. Cecilia-ért, - mert így hívják a nőt, - rajong egy bácskai paraszt
(Lazarovits Zdénkó), sűrű látogatója a szórakozóhelynek. Elhalmozza rózsákkal,
szép szavakkal, minduntalan gyújtogatja a pénzét (szerinte, nehogy függjön a „pínztől”),
ez utóbbi tevékenységétől mindenki kiakad, sajnálja, hogy a gazdag férfi a
vagyonát csak úgy elégeti, nyilvánosan… A karaktere amúgy kifejezetten
szórakoztató, leginkább a humorforrását képezi az előadásnak. Ebbe a
fiatalemberbe szeret bele a harmadik nő, Ábrándy Bella, a Mágus egykori
szobalánya.
A
harmadik nő, porcicákat töröl az Orfeum tulajának otthonában. Ő nem szerelmes a
tulajba, csak a felhívást követően, hogy esetleges casting várható a lokálban,
jelentkezne… ám hangját meghallja az igazgató, ezért kihirdeti, nem kell
szereplőválogatást tartani, Bella lesz az új primadonna (mivel a másik családot
akar alapítani, ezért van szükség utánpótlásra). Az Ábrándy Bella művésznevet
az igazgató találja ki, és szerződéskötésre hívná magához (bár, feltételezi,
hogy kapcsolatba akarna az ifjú lánnyal bonyolódni, szerencsére idáig nem fajul
a dolog, mert megérkezik a feleség, a
lány helyett az irodába)… Tehát, a feltörekvő lánynak versengenie is kell a
próbákon a jelenlegi „nagynővel”, akivel éles cicaharcot is lefolytatnak… Az
előadások szünetében találkozik Bella, a bácskai milliomossal, akibe a lány
rögtön beleszeret. Ám ez az érzés kezdetben viszonzatlan, mert a férfi csak a
primadonna után vágyakozik, észre se veszi, vagy ha igen, arra kérné meg, hogy
segítse elnyerni Cecilia szívét… a gondolat, hogy nem őt isteníti a férfi sértő
Bella számára, ezért faképnél hagyja a gazdag férfit… Később persze egymásra
találnak, miután a primadonna a Szultána produkciót követően, kikosarazza az
angol herceget, ám a német hercegnek (Leopold Mária Lippert Weilersheim) már
csókot nyom a szájára. Cecilia kezdetben a Lazarovits-csal huzakodik, hogy ő
bizony csak az egyik karját és kezét engedi megcsókolni, aztán másnap a másik
végtagját, mert ő nem egy könnyen kapható nő... Tehát, végül a Weilersheim-mel marad,
de végső soron kiderül, hogy nem herceg, hanem Németországban színházigazgató…
viszont a primadonnát sosem a pénz érdekelte, hiszen minden kapott összeget az
általa támogatott árváknak adta (ő is árva volt, nem felejtette el, honnan
jött)… tehát Bella előtt szabaddá vált az út, és a gazdag férfi már érte
rajongott… a beteljesüléshez viszont még vezetett egy rögös út …
Miután
a Szultána című előadásban egy idősebb nőt (anyóst) kell alakítania Ceciliának,
ezen Lazarovits felháborodik, és a bemutatót követő ünnepség alatt, kesztyűt
dob Somossy-nak (szerinte azért dobta oda neki, hogy ne fázzon a keze…humoros…
:D), tehát párbajra hívja. Az igazgató úgy véli, ráérnek párbajozni, előtte
ünnepeljenek 1 napig, aztán majd amikor kijózanodnak, végrehajtják a Ligetben.
El is érkezik a nap, és 6 lépést követően fordulnak egymással szembe, ám Lazarovits
képtelen rálőni, mert nem akar gyilkos lenni, és szeret élni, leteszi a
fegyvert. Somossy se lő, de őt mégis valaki eltalálja (méghozzá az, akit a 3
ellenlábasa bérel fel). Hordágyon viszik el, élet és halál között lebeg a Rókus
kórházban (ehhez még hozzátartozik, hogy szúnyoginvázió van Pesten, olvassa a 3
kritikus férfi a napilapban).
A
kórházban mindenki meglátogatja, és mindenki kap tőle valamit: a vetélytársak
az Orfeumot, mert lemond róla. A feleség ismét érzéseket kezd el táplálni férje
iránt (dalban megvallja, hogy nem tudna nélküle élni); Bellát a bácskai férfira,
míg Ceciliát a német „herceg”-re bízza, hogy a férfiak szeressék az ő kis
„szíve csücskeit”, így elrendezte a 3 sárkány sorsát… :) A jelenet végén az
egykori igazgató meghal, testét elviszik a családi kriptába, ahol varázslatos
módon életre kel és elköszön az őt támogató nővérektől… majd ismét felbukkan a
kedveszegett orfeumi társulatnál, elmeséli, hogy megrendezte a halálát, és
bonyolult életének képviselőinek is a lehető legjobbat, ami hatalmában állt,
megadta. Végül, Somossy által megismerkedünk (bár, én sejtettem, hogy ő lesz
az) Kálmán Imrével, aki James Bond módján mutatkozik be… bemutatja tehetségét,
és lehetséges, mint folyton, háttérben megbúvó személy, az előtte lezajló
események szereplőiről mintázza saját nagy sikerének karaktereit, a
Csárdáskirálynőben.
A
darab végén mindenki párra lel, mindenki elégedett. A nézők is.
Az
alakuló szerelmi kapcsolatok mellett betekintést nyerünk az Orfeum varázslatos
és mámoros világába. Többek között van itt Asszony regiment; 5 angol kisasszony
(Barrison-lányok), akik a Pussy-ról énekelnek (a macskáról, hogy pontosak
legyünk); illetve nagy össznépi banzáj…ahol kisebb tüzeket gyújt a pálcájával a
mágus…
Somossy
összefogja a társulatot, időnként ő is színre lép, illetve a
karmesterrel/korrepetítorral egyezteti a kottákat, következő rendezéseket a
színházban. A második felvonásban látható a Szultána bemutató, az igazgató is
szerepel, nagyon látványos (kicsit párhuzamba vonható életével, hogy a
cselekmény szerint is 3 nő a szultán szerelmei), arab zenei- és látványvilágot
ad a szemlélőnek. Kiemelkedő pillanata ez a bemutató, vagyis a darab a darabban
jelenet. Plusz, van egy hölgy, aki folyton reptetve van egy
varázsszönyegen…ilyet, korábban az Operettben, nem láthattunk… A történet végéhez
közeledvén, tudjuk, hogy eladta az Orfeumot, de szerinte „Az Orfeum ott van,
ahol ő”, így társulatának nagy része, bepakolja bőröndjét és az új vezetés elől
elmenekülve követik a volt igazgatót (az új telekre, amin az Orfeum új épülete fog ékeskedni, a Király utcába...)
A
főszereplőkről
Homonnay
Zsolt-hoz tökéletesen illik a szerep. Van benne humor, csibészség (ami neki
kitűnően domborodik), apai gondoskodás (amikor a lányokat odaadja a szerinte
illendő férfiakhoz). Számomra hibátlan volt, Dolhai Attila is biztosan jó, bár
mindketten még csak apa szerepben élik hétköznapijaikat, egyik se nagypapa,
ellentétben a karakterrel, akit megformáznak.
Fischl
Mónika, mint anyuka és feleség tűnik fel Homonnay oldalán. Neki ugyan csak egy
nagy dal jut, de az tökéletes volt. Megvallja nem tudná elhagyni férjét,
szereti. Első színre lépésénél áriázik kicsit, ami kacagásba fordul át (Éj
királynő áriája).
Kiss
Diána, fiatal tehetség, az utánpótlás egyik kiemelkedő személye. A primadonna
szerepben időnként parókát viselt, amikor az Orfeumban fellépett, akkor
láthattuk rendes, igazi haját, huszárkatona öltözékben, pávafarokkal. Szép
jelenség volt.
Ábrándy
Bella, már szobalányként is kedvelhető figura. A megformáló Bojtos Luca volt, a
Szultána jelenetben, sajnos nehezen tudta megoldani, hogy a fejéről leeső
koronával kezdjen valamit – mint egyik háremhölgy, túl sokszor forgott, és a
fején ékeskedő tiara forgások következtében félig lelógott a fejéről, amikor
volt pár pillanatnyi megállása, egyből letépte magáról… kedves, bájos
színésznő, a szerepe is. Szimpatikus volt.
Lazarovits
Zdénkó-ként belépő Dénes Viktortól elájultam. Ő képezi a darab alaphumorát, a
nagy nemes urat mutatja be, aki debreceni virágkarneválos elefántkölteményen
érkezik az Orfeumba. Áhítozik olyan nő iránt, aki művelt, de a kétkezi munkát
sem veti meg („Kapálni megyünk a mezőre”). Kezdetben a primadonnáért rajong, ám
az több ízben elutasítja, ő pedig annak az érzéseit nem viszonozza, aki pedig fejtetőtől
lába száráig szeretné…végül csak egymásra találnak. Dénes Viktort se ismertem,
de olyan jól hozta a figurát, vitte előre számomra a darabot, és talán attól a
pillanattól, hogy ő belépett a történésekbe, számomra irányt váltott az előadás,
és akár fejemet adnám többszöri megnézésre is. (De szigorúan csak délután!)
Viktor nevét megjegyzem. Kifejezetten, Peller Károly és minden táncos komikus
utódja, de méltó utódja.
Lazarovits
sleppje is csak emelt a humorszinten, egyikük furán táncolt mindig, kardot
lopott, vagy éppen nőket az Orfeumban.
Miska
a főpincért, Kiss Zoltán alakította, nekem kicsit a megjelenéséről és a
szerepformálásáról rögtön a régi Szinetár Miklós-féle Csárdáskirálynő rendezés
jutott eszembe, és onnan is Latinovits Zoltán alakja. Valahogy nagyon
emlékeztetett rá. Jó volt, a poénjai ültek. És rögtön a darabbeli nevéről
eszembe jutott, hogy lehet itt kapcsolódás lesz a Csárdáskirálynőhöz… Nem
tévedtem.
Maxi,
az Orfeum mindenese, gyakran feltűnt, egy Somossy-ra hasonlító babával táncolt,
vagy éppen a társulati tagokkal cseverészett, vigadozott. Segítője az igazgatójának,
Bálint Ádám formálta a figurát. Mélyet, ebbe a karakterbe nem kell belelátni,
jó volt a maga módján. Segítőként működött.
A
haragosok hárman voltak, ők irigykedtek az Orfeum sikerére. A saját
vállalkozásuk miatta kudarcra volt ítélve, mert az emberek a Somossy-féle
színházat, szórakoztatást élvezték. Egy jelenet arról is szól, hogy amikor még
tehetősek voltak, tervezet eszeltek ki, hogy eltegyék láb alól Somossy-t. (Később
már egy építkezésen dolgoznak, mint munkások.) Az igazgatóra valóban ki is
küldenek egy bérgyilkost, de azt megakadályozza egy rendőr, aki lelövi a
bérgyilkost (őt pedig Somossy bérelte fel – mint később, általa részletesen
elmondva, kiderül). György-Rózsa Sándor, Petridisz Hrisztosz és Angler Balázs
alakította a három negatív személyt. Külön, itt nem kell kiemelni senkit. Nem
voltak túl utálatosak, inkább csak megdöbbentő volt a gondolat, hogy egy
operettben, amiben minden és mindenki – többnyire vidám – ott gyilkosságra
készülnek a főszereplő ellenfelei…
Weilersheim
herceg vagyis pont, hogy nem herceg, hanem csak egy igazgató, a második
felvonás közepe táján tűnik fel. Egyből beleszeret a primadonnába, és az is a
nyelvi sajátosságok miatt, megszereti a férfit. Fontos utalás történik, hogy a
gyermeket, ha fiú lesz, Edwin-nek kell majd nevezniük (ami egyértelmű
hivatkozás a Csárdáskirálynére, hiszen ő lesz az a férfi, aki egy primadonnát
akar elvenni…). Kocsis Dénes (a dala: széllel szemben pisálok – kicsit mai
stílusú), félig németül, félig magyarul beszél, a dalban már magyarul énekel.
Nekem ő jelenti az örök Dorian Gray-t… :D
Továbbá
viccesek még a mellékszereplők, a szöveg nélküliek, pl. az egyik pincér, aki
mindig mindenkit legyez egy ronggyal; kéri a nekijáró pénzt, titokban, amikor
Miksa kap egy nagyobb köteggel a bácskaitól. A pincér takarítja el a hullákat
is, mert aki nem tudja már fizetni a horribilis kiadásait az Orfeumban, az
inkább véget vet az életének, pisztolygolyó által… máskor szúnyogjelmezt visel
és csak úgy belibben a színpadra…
A
díszlet
Az
Operettszínház belső nézőterének tükörképe, majd az arab világ kapcsán némi
változtatással arab stílusú ablakok kerülnek az operettes fal helyére. Szerepet
kap még, az én személyes kedvencem, a forgó színpad, de csak a darab 2.
felvonásában. A tetejére kerül a zongora, amin Kálmán Imre játszik, és igen,
akinek nincs tériszonya, az ott fent jól érzi magát…ugyanis egy ponton ez a
szerkezet kibújik a színpad alagsorából, teljes valójában. Kifejezetten, szép
és kellemes az egész kompozíció, el vagyok ragadtatva tőle. Esztétikus.
Illetve, hogy éppen, hol tartózkodunk színes, nagybetűkkel ábrázolt feliratok
segítenek a tájékozódásban.
A
jelmez
Kornak
megfelelő, néhol eltúlzott, de azért a még elfogadható kategóriába esik. (Az
eltúlzott a fekete angyal szárnyak Somossyn az első felvonás végén).
Fő,
magvas gondolataim instabejegyzés alapján
Ma az Orfeum mágusa volt teritéken az Operettszinházban. A darab
tulajdonképpen a Csárdáskirálynő előzménye (Miska, Cecilia és az Edwin nevekbol
kovetkeztettem erre), még ifjonc korú Kálmán Imre is feltűnik a színen. Az
eloadas konnyed, humoros, dallamos, itt-ott elofordul kis lopás (Mozart,
Csajkovszkij, eskuvoi indulo, Bob herceg?) a saját vidám dallamai között
(Mulass, mulass; Porcica; Gyere, gyere velem Bácskába). Mindenki nagyon szuper
volt, kiemelni most nem tudok senkit. A tortenet az Orfeum tulajdonosarol annak
bonyolult nőkhőz füződő kapcsolatairol, valamint támogatoirol/tarsulatarol és
ellenlábasairol szóló sajatos viszonyát mutatja be. Az 5 angol tancosno is
tetszett, de az idonkenti kurjongatas, sikongatas a hattertancosoktol, reszben
idegesitett. De ilyen az operett mufaj. Viszont az Orfeum mágusa nem hetkoznapi
kepviselo, sallang, unalmas tortenettel, mint mas operettek, ezert kiemelkedo!
A diszlet egy "tukor", visszaadja az Operettszinhaz belsoterét,
otletesen kihasznalva a forgószínpadot is. Kiss B. Attila opera mufajhoz is hű
maradt, erezheto, h egykoron odatartozott, a sokszori balett mozdulatok miatt
(spicc, piruettek, stb.). A szekeinket elfoglaltak, de tisztaztuk a helyzetet
es a holgyekkel egeszen barati csevelyt folytattunk, kiderult, az unoka is a
szinpadon szerepel. Minő véletlenek vannak. Remelem Rékának is tetszett!
Köszönöm, hogy csatlakoztál hozzám! @my_name_means_river #azorfeummágusa #operettszinhaz #előzménytörténet #kalmanimre #somossykároly #homonnayzsolt #fischlmonika #kissdiana #kocsisdenes #azorokdoriangray #denesviktor
Ami
negatív kritika:
·
A
hosszúsága, 19:00-22:45 percig tart, két felvonásos.
·
És
a mikrofon a második felvonás elején illetve a vége felé nem működött rendesen,
a szereplők nem ijedtek meg, bátran folytatták a dalokat, annak ellenére, hogy
a közönség nem mindig értette, hogy mit énekelnek a színpadon…
·
Jah,
és a női sikongatások, de ez amolyan operettes vonás…
AJÁNLÁSI SZINT: MAGAS, érdemes megnézni, akár többször is, de
nagyobb intervallumot hagyjuk két megtekintés között.
A
bemutató kapcsán parádéztak az Operettben: https://operett.hu/hirek/feltarul-a-somossy-orfeum-varazslatos-milioje
Egyéb jegyzeteim az este folyamán írtam a színházban:
- Sok lopott dal csajkovszkij, mozart, eskuvoi indulo, nemet himnusz
- Egy eger egy lyuk - Somossy életfilozófiáját jelenti, csupan ferfi vagyok ezert csallak meg az Orfeum magusa
- 3 nő: a feleseg, szereto es a szobalany
- Kiváló karakter: A bacskai milliomos, A dala: Gyere, gyere velem bacskara, Elképzelése a jövendőbelijéről: mezőre mennek kapálni
- A primadonna elmélete: 7x 29 éves, vagyis már 7 éve 29
- Mulatos dal: Széllel szemben pisálok
Az
Operettszínház
oldaláról
mentve:
A Budapesti
Operettszínház 100. jubileumi évének díszelőadása − ez a vadonatúj nagyoperett
− mágikus időutazásra hívja a becses publikumot.
Az Operettszínház épületének megálmodója és
építtetője, Somossy Károly minden idők legnagyobb magyar életművésze volt.
Élete több kalandregény témája lehetne. Nemcsak Budapestet tanította meg
mulatni, hanem egész Európát. Az 1894-ben megnyílt Somossy Orfeumba jártak
szórakozni a bécsi, a berlini, de még a szentpétervári urak is. A leendő angol
király, VII. Edward is gyakori vendége volt az Orfeumnak, és az ős
csárdáskirálynő, Carola Cecília kegyeit kereste. Somossy építtette föl a magyar
Las Vegast: a Konstantinápoly Budapesten nevű vigalmi negyedet is. Az orfeumi
miliőben gyökerezik Kálmán Imre operettforradalma, a 20. század első felének
magyar előadóművészete, irodalmunknak az a vonulata, melyet Krúdy Gyula és
Heltai Jenő neve fémjelez, de bizony Hollywood és a Broadway megálmodói közül
is többen ebből a világból merítettek ihletet.
Ebbe a varázslatos miliőbe röpít vissza Az
Orfeum mágusa című nagyoperett, amely egyféleképpen a Csárdáskirálynő előtörténete.
Bolond világ ez, mindenki úgy mulat, mintha nem lenne holnap. Somossy az
éjszaka királya, és úgy is él, mint egy király. Szeretője az Orfeum gyönyörű
primadonnája, Carola Cecília, aki egyúttal üzlettársa is: együtt fosztogatják a
mágnásokat. Minden a legnagyobb rendben zajlik, mígnem Somossy felfigyel egy új
tehetségre, a sziporkázó Bellára, az Orfeumba pedig nagy csinadrattával bevonul
Lazarovics Zdénkó, a Monarchia leggazdagabb mágnása, aki Carola Cecília kezét
jött megkérni. Somossy irodájába ugyanekkor váratlan látogató érkezik: Ármina,
a felesége, aki megelégelte férje kicsapongásait. A szelíd feleség harcos
sárkánnyá vedlik. Az éles eszű új primadonna kemény diónak bizonyul mind
Somossy, mind Carola Cecília számára, a könnyű prédának tűnő, bohó búzamágnás,
Zdénkó pedig a lehető legkeményebb ellenfélnek, bármennyire imádnivaló bohóc
is. Kitör az őrület. A szerelmi szálak gordiuszi csomóvá bonyolódnak, mindenki
mindenkibe szerelmes – és a hatodik hősszerelmes, a herceg még meg sem
érkezett. Az Orfeumban fogadásokat kötnek, hogy ki lesz a győztes. A helyzetet
kihasználva Somossy ellenségei is akcióba lépnek, a mágus meggyilkolását
tervezik, és a szédült, érzelmes komédia átcsap vérizgalmas thrillerré. Pedig a
herceg még mindig nem érkezett meg… Ki győz? Somossy vagy a haragosai? A
feleség vagy a szerető? Vagy ennél komplikáltabb a végkifejlet? Váratlan
fordulatok sokasága után kiderül. Csak annyit árulhatunk el, hogy egy győztes
garantált: a 3. évezredben ismét feltámadt magyar operett.
