Kálmán Imre Teátrum, október 22. 19.00
A Pendragon legenda
Kálmán Imre Teátrum, október 22. 19.00
A Pendragon legenda
Thália színház, október 15. szombat este 19.00
Gyilkosság az Orient expresszen
Október 14-ét írtunk, amikor a Madách hírlevele egy örömteli eseményre hívta fel a figyelmemet...hsizen, aki Fantom bolond, akárcsak én, és a blogja is a Phantom megnevezést viseli, köteles ott lenni egy olyan programon, ahol a Fantom tiszteletét teszi....
2022. október 15-én 12.00 órakor a Maszkabál és a Főcímdal hangzott el a múzeum lépcsőn...
Madách hivatalos felvétele
A programot, vagyis a flashmob-ot azért szervezték, mivel november 11-én a Fantom 900. előadását ünneplik a Madáchban. Ezzel a műsorszámmal kezdődtek meg a hivatalos felkészülés a jeles naphoz... október 24-étől pedig műveltségi vetélkedőt is indítottak, azoknak, akik a hírlevélre fel vannak iratkozva.
Saját fotóim
További infok: https://madachszinhaz.hu/hir/-79
Flashmob: https://madachszinhaz.hu/hir/-81
Vetélkedőről: https://madachszinhaz.hu/hir/-82
Koreai Nemzeti Szimfonikus Zenekar
Az
1985-ben alakult Koreai Nemzeti Szimfonikus Zenekar Dél-Korea egyik
vezető színházi zenekara, amelynek tevékenysége a zenekari művek
előadása mellett a balett és az opera területére is kiterjed. Az állami
művészeti együttes széles repertoárjával önálló zenei világot teremtett,
és a koreai szimfonikus zene történetének alappillérét képezi.
Megalakulásától kezdve napjainkig évente több, mint száz előadás
keretében varázsolta el a közönséget. A művészet hagyományos kereteit
fellazítva a film, a számítógépes játékok vagy az online koncertek
világába is kitérőket tesz, így szüntelenül arra törekszik, hogy
kitágítsa a klasszikus zene határait. A mostani előadás a zenekar
háromállomásos európai turnéjának részét képezi, és a reprezentatív
koreai együttes zenéjének lenyűgöző erejét kísérli meg egy koncert
időtartamába sűríteni. Az este folyamán Dél-Korea egyik legismertebb
karmestere, Chung Chi-Yong, valamint Im Sun-Hae (szoprán), Kim Jae-Hyung
(tenor) és Park Jong-Min (basszus) énekesek várják a magyar közönséget.
Chung Chi-Yong karmester
Chung
Chi-Yong Dél-Korea egyik legkeresettebb karnagya. Virtuóz
pálcatechnikával és a mű lényegét megragadni képes, mély zenei
rálátással rendelkező művészként tartják számon, aki kifinomult
stílusérzékkel dirigálja zenekarát. Zenei karrierjét zongoristaként
kezdte, majd a Szöuli Nemzeti Egyetem Zeneművészeti Karának zeneszerzői
tanszékén folytatta. Ezt követően a Salzburgi Mozarteum Egyetemen tanult
karmesteri szakon Ausztriában, ahol Michael Geilen volt a mestere. Már
korán a zenei élet figyelmének középpontjába került, amikor az Osztrák
Kulturális és Oktatási Minisztérium kitüntetésben részesítette.
Segédkarmesterként működött közre a Salzburgi Nemzetközi Nyári Zenei
Fesztiválon, majd vendégkarmesterként további tapasztalatokat szerzett
többek között a Lipcsei Rádió Szimfonikus Zenekaránál, a Prágai Rádió
Szimfonikus Zenekaránál, a Müncheni Szimfonikusoknál vagy a Michigan
Állami Szimfonikusoknál is. Koreában többek között Changwon Város
Szimfonikus Zenekarának, a Szöuli Városi Szimfonikus Zenekarnak és
Incheon Város Szimfonikus Zenekarának állandó karmesteri posztját
töltötte be, 2018-tól 2021 januárjáig pedig a Koreai Szimfonikus Zenekar
művészeti vezetőjeként dolgozott. Aktív művészi tevékenysége révén
egyedi, csak rá jellemző zenei világot tár fel a közönség előtt.
Jelenleg a Koreai Nemzeti Művészeti Egyetem Zenei Intézetének
professzoraként az utánpótlás kinevelésével foglalkozik a karmesteri
tanszéken.
Műsor:
Kim Texu: Dub-Sanjo, zenekarra
Song Gil-Ja (szöveg) – Im Geung-Soo (zene): Ahogy a tavasz átkel a folyón (Gang geonneo bom i odeut) | Im Sun-Hae (szoprán)
Lee Soo-In (szöveg és zene): Lelkem folyója (Nae maeum ui gangmul) | Kim Jae-Hyun (tenor)
Chung Chi-Geun (szöveg), Lee An-Sam (zene): Kedves barátom! (Geuriun chingu yeo) | Park Jong-Min (basszus)
G. Rossini: Una voce poco fa („Hallottam szelíd szavát”) A sevillai borbély című operából | Im Sun-Hae (szoprán)
Lehár F.: Dein ist mein ganzes Herz („Vágyom egy nő után”) A mosoly országa című operettből | Kim Jae-Hyun (tenor)
W. A. Mozart: Madamina, il catalogo è questo („Íme donna, ez a szép katalógus") a Don Giovanni című operából | Park Jong-Min (basszus)
Lehár F.: Lippen Schweigen („Ajk az ajkon”) A víg özvegy című operettből | Im Sung-Hae és Kim Jae-Hyung duettje
R. Sieczyński: Wien, Wien, nur du allein („Bécs, álmaim városa”) | Park Jong-Min (basszus)
P. I. Csajkovszkij: 4., f-moll szimfónia, Op. 36
A koncert a Koreai Kulturális Központtal együttműködésben jött létre.
Helyszín: Erkel színház, szeptember 30. 19.00
Saját tapasztalat:
Az Erkelbe belépve pár kihelyezett asztalnál hölgyek ültek, akik az ülés kiosztásban segítettek, mindegyikük előtt volt egy apró tábla, ahol korábban regisztrálhattunk. Amúgy már a bejáratnál is fogadta a koreai emberkék, nagyon aranyosak voltak. Miután megkaptam az erkély jobb oldal 5.sor 10-es székét elindultam megkeresni a helyem, az első jegyszedő nem, a második segített inkább. A kiszervezés ellenére, az erkeli fogadóbizottság segített a nézőtéren. Iszonyat kényelmetlen volt az első felvonás alatt ülni... nem, nem a hellyel vagy mondjuk a látási körülményekkel volt a gond. Jobb oldalamon egy leszbikus pár foglalt helyet, amivel alapjáraton nincs gondom (egymás kezét fogták), csakhogy, aki mellettem ült, állandóan házsártoskodott a másikkal, mindig volt valami baja, izgett-mozgott. Beláthatjuk, hogy ez egy idő után zavaró tud lenni.... A bal oldalamon egy egyedülálló hölgy, meg egy család ült, velük nem volt gond. A hölgy mielőtt elkezdődött a koncert arrébb cuccolt, mert egy hórihorgas pár férfi tagját fogta ki, én a lányt, és a fiú ráadásul ázsiai volt, akik nem szoktak nagyon nagyra nőni, de itt ez volt a helyzet. Mivel ők kevésbé zavartak, mint a leszbikus pár, ezért úgy döntöttem, hogy utolsó erkeli látogatásomat (mielőtt bezár felújítási munkálatok miatt - de lehet más van a háttérben... fenntartási költségek hiány a mostani nehéz helyzetben) a kedvenc páholyomba átköltözve viszem végig. Az első felvonást követően, teljes bizonytalanságom volt, ugyanis a nézőtérről elszállingoztak az emberek...mivel, az énekesek elbúcsúztak, megkapták a virágcsokraikat...és a jegyszedők is csak némán ácsorogtak...bár ők se tudhatták, hogy mindenki azt hiszi véget ért az előadás. Végül, mivel nem tartottak vissza, betámadtam a már kinézett páholyt, amiben senki sem tartózkodott. Örültem, jobb oldal, emeleti páholy 5ös. A második felvonásban a koreai zenekar szórakoztatta közönséget. Nagyon jó, élvezetes volt. Visszaemlékeztem a régi szép időkre, amiket az Erkelnek köszönhettem.
Amúgy a színház megnevezésével is foglalkoztak, a köszöntőben a koreaiak elmondták, hogy az ő himnuszukat megalkot művész a Liszt Ferenc Zeneakadémiára járt.
A kedvenc dalom a darabból és mindenki által ismert:
Élménybeszámoló az estről, pontokba szedve:
Puccini Tosca című operájában nem az a lényeg, hogy Rómában játszódik, nem is az, hogy az 1800-as esztendő nyarán. A darab dilemmái, érzelmei, döbbenetes fordulatai érdekesek. Az is kihagyhatatlanul fontos, hogy egy totalitárius rezsim uralkodása keretezi a történetet, amelyben a rendőrfőnök bármit megtehet: parancs nélkül elfogathat, törvény nélkül megkínozhat, eljárás nélkül bebörtönözhet és ítélet nélkül kivégeztethet bárkit. A két művész, az énekesnő Tosca és szerelme, a festő Mario bátorságát, hűségét, de óhatatlan tragédiáját is láttatja a darab, amelynek kulisszáihoz megfelelő analógiát mutat az ötvenes évek Budapestje, ahol még az Operaház is helyszínévé vált a személyi kultusz és a diktatúra eseményeinek. Az új Tosca-előadásban nincsenek direkt jelképek vagy történelmi személyek, de érezni lehet annak a sötét időszaknak a fojtogató levegőjét, amelyben éppúgy és sorsszerűen el kellett vesznie ártatlan/ártalmatlan művészeknek, mint ahogy az a különben kitalált Scarpia báró világában is történhetett.
I. felvonás
Angelotti, a politikai fogoly
megszökött börtönéből, és templomban keres menedéket. Lánytestvére,
Attavanti a további meneküléshez szükséges női ruhát, fátylat és
legyezőt hagyott itt neki. Angelotti a kápolnába húzódik, mert
megjelenik a sekrestyés, aki Cavaradossit, a festőt keresi. Megütközik a
készülő Szent Magdolna-képen, hasonlít a hölgyre, aki itt szokott
imádkozni: Attavantira. Cavaradossi a képet szemlélve két arcra gondol
egyszerre: a szőke, véletlenül modellé vált hölgyére, akit csodál, és
szerelme, Tosca barna fürtjeire, fekete szemére. Angelotti előbújik
rejtekhelyéről. Cavaradossi felajánlja régi ismerősének, a szökött
politikusnak segítségét, ám beszélgetésüket megszakítja a szerelméhez
hirtelen és hívatlanul érkező Tosca hangja. Angelotti ismét visszatér
rejtekhelyére. Tosca talán nem is alaptalanul féltékeny, kérdőre vonja a
festőt, amiért késve nyitotta a templomajtót. Gyanúja erősödik, amikor a
készülő szentképen Attavanti vonásait ő is felismeri. Cavaradossinak
sikerül megnyugtatnia, és szerelmet vallanak egymásnak. Tosca távozik. A
festő felajánlja városszéli villáját, ahol a szökevény egy kiszáradt
kútban biztos menedéket találhat. Ágyúdörgés hallatszik: felfedezték
Angelotti szökését vagy nagy ünnepet jelentenek be vele: ki tudja?
Mindenesetre a festő együtt siet el a szökevénnyel a templomból.
Ministránsgyerekek
tódulnak be, ujjongó Te Deumra készülnek egy hadisiker hírére. Ez estén
fényes ünnepséget is tartanak, ahol Tosca új kantátát énekel. Scarpia, a
rettegett rendőrfőnök jelenik meg embereivel a templomban. Gyanús
jelekre lesznek figyelmesek: Attavanti legyezője, a kápolna nyitva
maradt ajtaja, egy kiürült élelmes kosár. Scarpia is felismeri a
festményen a fogoly testvérét, Attavantit. Amikor megtudja, hogy az
oltárkép festője Cavaradossi, összeáll fejében a szökés és menekítés
eseménysora. Kettős bosszúvágy ébred szívében: eltiporni a másként
gondolkodókat és megszerezni Cavaradossi kedvesét, Toscát, aki
váratlanul újra megjelenik a templomban. A rendőrfőnök gálánsan közelít
hozzá, először vallásos érzelmeinek hízeleg, majd a legyezővel és a
festménnyel tovább tüzeli Tosca féltékenységét. Tosca szinte eszét
vesztve siet el, hogy „leleplezze” hűtlen szeretőjét, de Scarpia
vadászsólyomként használja: titkosrendőreit is célhoz viszi így az
énekesnő. A templomban felzúg a Te Deum, Scarpia igazi hipokritaként
ördögi módon, győzelme tudatában veszi szájára a szent éneket.
II. felvonás
A
titkosrendőrség központjában Scarpia vérszomjas ragadozóként várja a
fejleményeket. Éjszaka van, az ünnepi kantáta hangjai is beszűrődnek.
Scarpiában újból felgyúl a vágy Tosca iránt, és forr gyűlölete Angelotti
és Cavaradossi ellen. Spoletta nyomozó követte Toscát, és bár
Angelottit nem találta meg, a festőt behozta, hátha kicsikar belőle
valamit. Scarpia kezdetben társalogva faggatja Cavaradossit Angelotti
felől, majd a festő konok hallgatásán felbőszülve kínvallatást rendel
el. Ekkor érkezik a rendőrfőnök által iderendelt Tosca. Cavaradossit
átvezetik a szomszéd szobába, a férfi keményen állja a kínvallatás
gyötrelmeit. A díva is tartja magát egy ideig, ám amikor Scarpia
kinyittatja a vallatószoba ajtaját, Tosca a jajkiáltások hallatán
elárulja Angelotti rejtekhelyét. Az ájult Cavaradossit kihozzák, Tosca
karjaiban tér magához. Scarpia a festő értésére adja, hogy szerelme
vallott, aki emiatt éktelen haragra gerjed. Scarpia testőre, Sciarrone
ront be; a csata sorsa megfordult, így az ő oldaluk mégis csúfosan
veszített. Cavaradossi örömkitörése nyíltan elárulja politikai nézeteit,
a rendőrfőnök azonnal vérpadra küldi. Cavaradossit a parancs szerint
hajnalban végzik ki. Tosca, hogy szerelmét mentse, pénzt ajánl fel
Scarpiának, akinek azonban az asszony kell. Az énekesnő undorral
taszítja el, majd megtörik, és szerelme megmentésének érdekében mégis
rááll az alkura. A rendőrfőnök ugyan azt közli Spolettával Tosca füle
hallatára, hogy megváltoztatta tervét és Cavaradossit csak színleg lőjék
le, valójában viszont becsapja, és bizonyos Palmieri gróf esetére
hivatkozva újra az igazi kivégzésre ad parancsot. Kettesben maradnak, a
teljes pánikba esett Tosca egy keze ügyébe eső késsel szíven szúrja
Scarpiát, mielőtt az megerőszakolhatná.
III. felvonás
Még
csillagos, csöndes éjszaka van, sorra kondulnak a hajnali harangok, a
távolból pásztor énekét sodorja a szél. Cavaradossi visszautasítja az
utolsó kenetet, inkább Toscának üzenne. Szerelme azonban személyesen
érkezik az útlevelekkel, elmondja, miként ölte meg Scarpiát, s azt is,
hogy a festőt csak színleg végzik ki, vaktölténnyel. Megjelenik a
kivégzőosztag, a lövés eldördül, a festő holtan esik össze. A hozzásiető
Tosca őrjöngve fedezi fel: a rendőrfőnök halála előtt is hazudott.
Kiabálás hallatszik: megtalálták a leszúrt Scarpiát, erre Tosca is véget
vet az életének.