A szélmalmokkal harcoló bajnok - én meg az érzéketlenséggel játszó

Szörnyen szörnyű hangulatban, egy képzelt beteg életvitelét szemlélve...

Időpont: 2016. október 20. (csütörtök), 19.00

Helyszín: József Attila Színház

Előadás műfaja: musical

A darab bemutatója: idén, 2016 októberében

Szerzők:  Dale Wasserman - Mitch Leigh - Joe Darion

Rendező: Nagy Viktor

Első alkalommal megyek úgy színházba, hogy egyáltalán semmi kedvem nincs hozzá. Még a történet vagy a zenei világa sem hoz lázba... Egész nap arra gondoltam, hogy mi a fityfenének megyek este színházba, hiszen ahhoz is kell egy kis érzelmi töltet, én szeretek úgy beülni hogy jo a hangulatom és a darab valóban kikapcsol, kiszakít a külvilágból. ezúttal nem nagyon sikerült ezt megvalósítani... Arra is gondoltam jobb lenne lemondani az egészet. Hiszen a közérzetem szint alatti volt, rossz passzban viszont nem lehet a jót meglátni egy olyan előadásban...


A szerda nem sikerült jól, egy muzeális órát tartottam volna, felkészültem de nem jöttek el ráadásul nem fáradtak azzal hogy értesítsenek a távolmaradásról. Utóbb tisztázódott minden félreértés, mégis bennem maradt egy űr, és nem magamat, mint inkább a múzeális gyűjtemény "tagjait" sajnáltam. Cserben lettek hagyva... tehát csütörtökön sem tudtam túltenni magam rajta..

Aztán eljött az este és az "öröm" tovább fokozódott...

Ezúttal a La Mancha lovagja volt terítéken. De nem volt hozzá kedvem, és nem is vártam érdemben sokat az előadástól, de beültem, hátha valami jó is kisül az egészből (holott legszívesebb otthon bevackoltam volna magamat a puha fotelembe és forró teát szürcsölgetve - ami nem elegáns - néztem volna a Fekete Vipera című sorozatot...). Annyiból mégis csak megkaptam Rowan Atkinson-t, hogy a sorozatból ismert szinkronhangját hallhattam, és láthattam a színpadon szerepelni...

A régi József Attila Színház kifehéredett váróterme nagyon furcsán hatott.Nem is ismertem rá arra a barátságos és szerethető teátrumba, amely kényelemmel és kellemes érzésekkel "fogadott". Szóval, rideg volt számomra. Már a megérkezésem során volt egy kellemetlen tapasztalatom, a színházszervező ismerősöm elhozta a pereputtyát - ami persze nem tilos, de nem is volt üdítő. Kihagytak a beszélgetésből a macskás nők (mert, hogy a szünetben állandóan a házi kedvenceikről volt szó), mialatt távol volt a jegyszervező, akivel viszont tudtam kommunikálni, ám ő első látásra ráeszmélt, hogy valami bajom lehet. Egész este próbáltam hárítani. Volt más bajom is, most jut eszembe, egy operettes szervező hetek óta nem válaszolt a leveleimre, jegyeket szerettem volna kérni tőle, de semmi reagálás nem jött részéről, pedig egy "nem" igazán nem számíthat nagy erőfeszítésbe, vagy mégis??? Nem igazán értettem, és a későbbi válaszával sem voltam megelégedve, amikor végre előkerült...na, hagyjuk is. Akkor az estről.

Az előcsarnokba belépve, bal oldalon megpillantottam egy szép mestermunkát, egy bronzból készült mellszobrot, József Attiláról mintázva. Beljebb lépdelve két fiatal jegyszedő fogadott bennünket, letettük a kabátokat (itt fizetni kell a tárolásért) aztán bementünk a színházterembe. Az újabb két fogadóbiztos, azt mondta, ha tudjuk, hova szól a jegyünk, akkor nem segítenek...Kedvesek, mi? Rossz irányba is indultunk el. Vannak olyan teátrumok, ahol a nézőtérre oldalsó ajtókon keresztül lehet eljutni, viszont vannak olyanok, ahol a leghátsó sor mögött nyílik az ajtó. Ez utóbbi forma érvényesült itt. Két nőt viszont rögtön elkaptak, akik kabátban próbáltak a helyükre "somfordálni". Miután mi a 4. sorban foglaltunk helyett, fantasztikus rálátással a színpadra, megérkeztek az előbb felszólított nők, és kiderült a jegyszervező rossz helyen ül, az ő jegye a másik alvégbe szól... Megint fokozott a pozitív életszemléletem, mivel titkon biztos voltam benne, hogy a két macskás nőnek ő fog hiányozni nem én. De nem szóltam semmit, mert kifizettem hetekkel korábban a jegyet, és tetszett (ahogy ültemben megállapítottam, sok történés ezen a fronton zajlott), így nem ajánlottam fel, hogy arrébb ülök és én leszek a másik oldalon...egy frászt! 

Ömlött a kövérebb nőből a sok idétlenség... Macskákról, vízilabdáról, színházról, később az idős hölgyek megjegyzéséről (akik kifogásolni merték őt, hogy miért kell neki kiabálnia, füttyögetni a tapsrend alatt - én nem csak ezt kifogásoltam volna vele kapcsolatban...)

Majd elkezdődött az előadás. Szokatlanul hétköznapi és modernek találtam. Az elején nem tetszett, és csak a vége felé kedveltette meg magát. Mondhatni egy keret történet. A darab története szerint Servantes és Sancho a vádlottak padjára kerülnek, előbb egy meglehetősen léha társaság tagjait kell meggyőznie munkásságáról. 

Történet

Cervantes és szolgája bìróság elé kerül, ahol bizonyitania kell írói munkásságának lètjogosultságát. Így Cervantes átlényegül a regénye főszereplőjével, hogy megküzdjön a szélmalmokkal és a birákkal...

Szereplők méltatása! 

Zöld Csaba - Servantes / Don Quijote

Remek mimika, kifogástalan játék, szép hang. Egy problémám volt csupán - amióta sikerül közeli helyekre jegyet kapnom, azóta felfedeztem, - hogy egyes színészek nagyon sokat nyáladzanak, szóval beszéd vagy ének közben kifolyik a nyáluk, köpnek... kicsit undorító...de ez olyasmi, amivel a színházba menetelőknek és maguknak a színészeknek is számolniuk kell... hiszen folyhat kollégákra, de még a nézőkre is... Zöld Csabánál a nyálelválasztás problémája gyakran láthatóvá vált, de persze ez egy kis hiba, amit kellő odafigyeléssel kontrollálható. A "köpködés" viszont nem vont le semmi értéket a munkája tökéletes kivitelezésében. Mindazonáltal meg voltam vele elégedve, talán nem is adott ki fars hangot, mint legutóbb, amikor a Nyomorultakban játszott. A szerep nagyon jól állt neki. A színpadon Cervantesből átlényegült Don Quijote-vá, és nagyszerű volt, drámai, lehengerlő alakítást nyújtott. Ez a szerep is telitalálat volt számára! Don-t az elejètől jól ábrázolta...aztán a törtènetet befejezettnek tekintette, de a döntőbírák másképp vélekedtek...és a történet folytatodott...

Kálloy Molnár Péter - Sancho
Kezdetben nem tudtam elképzelni őt ebben a szerepkörben, azt hittem nem illik hozzá, de szerencsére nagyot kellett tévednem! Briliáns volt ő is, a karakterbe kellő humort hozott, és a komolyságot tökéletesen elvegyítette, az ura mellett - szinte a végsőkig - kitartó szolga ábrázolása. Rowan Atkinson viszont itt-ott felrémlett a hangja nyomán előttem. Tetszett a szerepformálása.

Foki Veronika - Aldonza/Dulcinea
Számomra sokkal erősebb és több színi tudást megmutató karaktert ábrázolt Foki Veronika, mint a Nyomorultakbeli szerepe, árva Cosette-ként. Színesebb, érettebb Dulcinea lénye, aki a kitaszítottak világából csöppen Don Quijote életébe, viszont a férfinek a legszebb nőt jelenti, és olyan ábrándot képzel belé, amit más nem lát. Aldonza utcalány, de a lovag mellett fensőbbséges úrhölggyé válik. A darab során a "Kismadár", szám az, amit a szeretője énekel a nőről. Sajnos a lovagi erényeket követi Aldonza, mert hinni akart a Don által képviselt értékekben, ezért a verekedésben megsérülteken segíteni próbált, de azok csúnyán helyben hagyják... bántalmazzák, rángatják... a szerep igen megviselheti az alakítóját, nehéz. Aldonza figurája lényegèben negatívnek tekinthetnénk megsem az ő áldozat és megtért nő. Az erőszakot követően képtelen hinni Don Quijote-nak és a valóságról próbálja meggyőzni. Mindhiába. Végül amikor az idős és önkívületi állapotából magához tért férfi halálos ágyánál Aldonza megjelenik és emlékezteti, hogy ki ő. Don nem hisz neki, de Aldonza felelevenít egy dalt... Egy dalt egy lányról, akit egykor többnek látott.... Don Quijote újraéled, a családja is elfogadja döntését, ám idős kora miatt nem sokáig bírja lelkesedéssel... Cervantes hőse meghal, de szelleme tovább él... Aldonza mondata a legszebb, amikor arra az állitásra, hogy ő Aldonza azt válaszolta "Nem. Az én nevem Dulcinea".


Gazdag Tibort eddig csak a Csillag Klinika főorvosaként láthattam a tv-ben, ezúttal viszont ítészként más karaktert kellett megjelenítenie. Nem volt rossz, de kiemelkedően jó sem.

Kedvenc jelenet

Leginkább az a jelenet fogott meg, amikor Don Quijote-et szembesítették önmagával (tükrökkel - az orvos, aki a Don unokahuga völegénye volt, igy akarta visszahozni az öreget a "transz" állapotából). Megjelent az ádáz ellenség, a "Szélmalom" emberi lovag formában és segédei, akik tükröket helyeztek Don elé.

Jelmez

Egyszerűen kooperáltak. Úgy volt megrendezve az előadás, mintha a bíróságon eljátszanának egy esetet (felelevenítenék a "bűntényt") vagy inkább, mintha egy kezdő szini-társulat, akik kevés kellékkel rendelkeznek, de a kiváló képességeiknek hála, eltudnak játszani egy darabot... Nos, állandó jelleggel bennem ez az érzés kavargott. Kezdő társulat, egyszerű díszlettel (ami akár a saját életterük is lehetne), és roppant puritán jelmezekkel meséli el a történést. Don Quijote jelmezét, maga Zöld Csaba, vagyis Servantes öltötte magára, kisminkelte magát a színpadon, fémmellényét felöltötte, majd sisakját és lovagi rudját magához vette. A szereplők csak itt-ott lettek megváltoztatni, szimpla kiegészítőkkel. Szerény és visszafogott előadásnak találom.

Díszlet

Mintha egy gyárban lettünk volna, két szintes megoldással, a földszint és a galéria részleggel. Minden más kiegészítést a takarásban várakozó díszletelemekkel tudtak kompenzálni. A szélmalom látszatát is elég primitív módion jelenítették meg, ugyan megkaptuk a szélkereket (két deszka, két színész felmászott a galériára, és onnan mozgatták az eszközöket, szemléltetve a malmot, ami ellen Don Quijote-nak meg kellett harcolnia), de többet vártam volna. A darab egyik kulcsjelenetének tartottam volna a malmot, de erre nem adtak, és nem úgy jelenítették meg, pedig még a plakátban is ez a jelkép szerepel. Mindenki számára ez ugrik be a bús képű lovagról. Nekem ez a megjelenítési mód nem tetszett, inkább csalatkoztam.

Mindentől függetlenül, merem ajánlani ezt az előadást, végül is megad egy romantikus, mediterrán típusú emberek hangulatát, vérpezsdítő gitárszólamokkal kiegészülve.

Az előadás adatlapja (képeket itt is találhattok): 
http://jozsefattilaszinhaz.hu/eloadasok/la-mancha-lovagja