Folytatjuk a Kréta királyával....jöjjön egy Mozart opera

A modern rendezés, ami ízlésesen csomagolva, de kis megbotránkoztatással kísérti az elménket...

Idomeneo, Kréta király

Operaház, 2023.05.16. este 19.00-21.45 között

Műfaj: opera

Zeneszerző: Wolfgang Amadeus Mozart (10. operája a szerzőnek, és olasz nyelvű, amit szeretett volna, a történet ritkábban volt feldolgozva, 24 évesen komponálta. Az Elektra a későbbi Éj királynő előrevetített formája)

A jó előadásokról olykor nehéz hosszan véleményt kifejteni. Egyszerűen jó, szórakoztató, néha érzelmes is lehet, a lényeg, hogy mikzöben nézzük, kellemes érzések fognak el, és van egy jó utóhatása is. Kétszóval élményben volt részünk.

Ugyanez végül is elmondható a rossz darabról is, napokig tudnak az emlékén érlelődni, hogy Oh, te Jó Ég! Mi a bánatos franc volt ez? Esetenként előfordulhat, hogy felrémlik egy-egy jelenet belőle, egy adott életszituációnkban.

El kell árulnom, nálam vegyesen szokott ez működni. Ha történet szempontjából nem fog meg – mert talán ha a zenéje nem jön át (feltéve zenés műfajú darabról van éppen szó), akkor a történetre szoktam fókuszálni.

A mostani mű esetében többször elvonták a figyelmemet a nézőtéren, nem kötött le a story-ja, hiszen végtelenül egyszerű: adott egy király, aki csatákat követően a tengeren majdnem halálát leli, de megmenekül. Cserébe, hálát mondva Neptun-nak, megígéri az Istenségnek, hogy az első ember, akit meglát a parton feláldozza (közben persze a fogadalom miatt gyötrödik és már előre sajnálja, akit fel fog áldozni…). Szerencsétlenségére, tulajdon fia érkezik, őt kell megölnie… az apa próbál kemény lenni, és fia közeledését, örömét, hogy újra láthatja szülőjét hárítani, mivel titkolja előtte, hogy áldozattá kell válnia gyermekének… Közben a másik oldalon, van egy szerelmi háromszög, a király fia szerelmes egy rabszolganőbe (aki a trójai uralkodó lánya, de a görögökhöz kerülve ő már rabnak van minősítve), és van a mostani operai események főkaraktere, Elektra, aki véres kézzel járkálgat mindenhová, mérhetetlenül szerelmes a hercegbe, amaz nem viszonozza érzéseit… (apró megjegyzés, ha már a herceggel nem jött össze a végén, én a királynak odaadtam volna, mivel az mégis sármosabb volt…). Fiát elküldi a király, aztán a fiú tudomást szerez az alkuról és önként vállalná a halált,d e szerelme közbe lép és fegyvert ránt, döfje le őt a király, ne a fiút... ez az önfeláldozás meghatja a tengerek istenét, végül Neptun másként dönt és megjelenésével nagy döbbenetet okoz (ahogy a természet megalkotta…). Kegyelmet gyakorol, kötelezi a királyt, hogy mondjon le és helyét adja át fiának, és annak szerelmének a rabszolgalánynak, aki immáron királyné lett… mindenki nagyon a boldog a végén.

Mozart kevésbé ismert és játszott darabja közé tartozik ez a mű. De pontosan beleillik a Mítosz feszt előadásai közé. Zene szempontjából átszővi Mozart jellegzetes zenei zsenije, a dallamok alapján teljesen az a szokott stílusjegy, amit ismerhetünk tőle. Nagy hehe-részek vannak benne, ami a király kiemelt dallamvilágához tartozik, brillírozhat Brickner Szabolcs, aki szegény, múltkor csak tátogott, ugyanis szegény lebetegedett, így kollégája, László Boldizsár vette át a hangi részeket, míg a színpadon játszotta a karaktert (Hunyadi László opera márciusban).

A rendezés modern, de csodálatos képi világba van csomagolva. A ruházat inkább 19.-20. századi stílust jellemez, kivéve Elektra végső megjelenése, amikor egy terebélyes, barokk kosztümöt visel, fején a nem megszokott pomádé, hanem aranyozott kígyókból álló fejdísz volt látható. Sajátos elképzelés, ami a jelmezt illeti, de nagyon ötletes, nagyon eredeti és rendkívül látványos, rögtön megtetszett. Olyan Mozartos lett tőle a darab, főleg, mert ez a világ nem illik úgy hozzá, mint mondjuk a múltkori, távol-keleti történet, a Szöktetés a Szerájból – az se tipikus osztrák/németalföldi történet, valahogy mégis működött… talán a mondavilág az, ami nem fér a fejembe, hogy Mozart-ot ez megihlette, és megszületett ez a darab is. A király porondmester jelmeze fura volt, mintha csak egy cirkusz igazgató lenne. Az orvos-barát, aki háttérben segítő szándékú figura volt, mindig talpig kezes-lábasban jelent meg…

A díszlet lakóépületekből állt, erkélyekkel. A második felvonásra futónövényekkel feldíszítették, így már tetszetősebb volt az összkép, a kék épületekhez illet a burjánzó, zöldség. Az épületek oldalán kisebb-nagyobb kivetítők voltak, ezeken furcsa, futurisztikus reklámok váltakoztak. Valóban, eltért és modernebb látképet adva Krétáról, miközben egész végig a honlapon látható képi világot vártam, de nem ezt kaptam:

 

  

A reklámok, mintha csak napjainkban játszódnának, volt „covid-ra” felhívó; doktor, aki maszkot viselt, az élet teljesebb oldalát ismét – felhívó kijelentés; emberi testet ábrázoló megjelenítések, legvégül a koronázásra felhívó plakát.

A tengerpart pedig parti sétánnyal, padokkal, állólámpákkal volt ábrázolva.

Tulajdonképpen nem nézett ki rosszul, elsőre nagyon szokatlan, idegennek tűnt, mert mást képzelt el az ember.
 

Szereplők és nem értem dolgok

-    A király, Brickner Szabolcs, központi figurává vált, amint színpadra került. Sztárolva volt a népe körében (egyrészt kiderült, ahogy viselkedtek vele a kórustagjai, körbevették, pózoltak vele a kamerába… apropó, kamera! Ez is modernség, hogy operatőr és riporter páros 2x is megjelent a darabban, nekik csak annyi volt a feladatuk, hogy a király beszédét közvetítsék a nép felé, illetve a nagy kivetítőkön lehessen közelről látni a szereplő arckifejezéseit és úgy egészben, önmagát). A hehe-részős dalokkal emelkedett ki. Apa-fiú kapcsolat, a vívódás – ami sok operában jellemző dolog, hogy órák hosszán át tudnak arról „nyivákolni”, hogy meg kell tenniük valamit, de mégsem akarják…és ezt többször teszik.. akár egymás után….

-     A király „fia” Balga Gabriella: nem értem a koncepciót… miért nő a férfi? Ez direkt ilyen formára lett megírva, tehát Mozart képzelte, vagy a mostani rendező? Magas hangú férfi kellett volna? Mert, hiába játszott férfit, kihallatszott a női hang… játékával nem volt gond, még, ahogy láttam a megszokott kis helyemről, bajuszkát/arc szőrzete is volt a művésznőnek. Egy férfias jelenete volt, amikor az ágyról tápászkodik fel, és felhúzza a sliccét, mint egy férfi…

-   Ilea, a rabszolgalány, Baráth Emőke, a második felvonás elején a darab sztárjával volt egy közös jelenete, amiben megsimogatta a sztárt…(hogyan is lehet ez? A sztár pár másodpercre beengedett kutyus volt), illetve ugyanebben a felvonásban van egy havas jelenete, ekkor vall nagy szerelméről az ellenséges férfi iránt… rá és „szerelmére” vonatkozóan a szokásos sallang, hogy megölöm magam, ha nem szeretsz. ha szeretsz és feláldoznak, abba én halok bele… és egyéb kellemetlen-nyálas-érzelgősségtől túlcsöpögős dalokat váltottak egymással a szereplő szerelmes pár...

-    A darab sztárja: 2 ízben van megjelenítve. Ugyanis, amennyiben az első felvonás alatt kezdünk bealudni, a szünetet követően a horkolást nem feltétlenül folytatjuk, mert a színpad közepéről be lesz engedve egy kutya. Feladata, hogy körbeszimatolja a színpad egyes részeit, majd IIlea-hoz megy, végül az érkező gazdájához lép, akivel közösen távozik a színről. Nagy sikere volt, a rövid performance-ot tapssal jutalmaztuk (mögöttem, a szokásos, bérletes nénik mondtak, hogy a kutya kapta a legnagyobb tapsot). A darab végén megint bejön gazdájával, hogy rácsodálkozzanak a kivetítőkre, amiken Idamante jövendőbeli koronázását hirdetik. Ez egy nagyon jópofa lezárás volt a darabnak, és ha valóban nincs a hölgy meg a kutya, valahogy laposabb lett volna maga a mű. Egyszóval: feldobta, - hogy volt benne állatos rész, ami eredetileg nem lett volna indokolt, de az általkedvelőknek ez biztosan bónuszt jelentett az „unalomban”, legalábbis nekem biztosan. Csak azt sajnálom, hogy nem fényképeztem le őket, túl lassú voltam…

-   Elektra, Topolánszky Laura, időnként olyan ellenszenvvel viseltetek iránta, pedig kifejezetten szép hangja van…valószínűleg az zavar, hogy hórihorgas és hogy nem adtak rá parókát (barna hajú Elektra a szőke helyett?)… mivel zajlik a már többször említett Mítosz feszt – központi karaktere, Elektra, aki elég sűrűn vagy megjelenik az előadásban, vagy szó esik róla, de kiemelt figura, és mivel az eredeti, Strauss darabban Rálik Szilvia eredeti haja is szőke, így azt vártam, hogy mindenhol szőke lesz az Elektra, erre itt megjelenik teljesen barnán, az átlagnál magasabb kinézettel, és egy bal kézzel, ami vérben ázott, és ezzel a kézzel semmit sem fogott meg. Mintha csak egy keze lenne, a balt sose használta, egy ízben, amikor rájött, hogy sosem fogja szeretni Idamante, akkor le akarta vágni és egy ponton azt gondoltam, hogy mindjárt meg is történik, mert a ruhája ujjába bújtatta a kezét (ez a barokk jelmeze az utolsó jelenetben viselte)…de nem. Megmaradt a végtagja, nem sikerült levágni, de mintha próbálta volna végre lemosni a karját… hangilag kifejezetten szép volt, utolsó jelenetben kiemelt szerepe volt, ahogy kesergett a viszonzatlan szerelem miatt…

-    Meglepő fordulat, Mítosz feszt megint – Neptun puritán megjelenítése a színpadon. Volt egy áldozati oltár, ami egy kisebb pódiumnak minősíthető tákolmány volt, ennek háttérét hullámok tarkították. A király fellépett, majd fia is követte (körülöttük a zombi formájú népség, akik a jobb sors reményében követelték az áldozatot – mert tudomást szereztek róla, hogy életük jobbá válhat, ha a herceget megölik…), a gyilkosságot több ízben megszakítják: az apa képtelen rá; Ilia szerelmet vall a választottjának, Elektra rohan be, majd végül érkezik a döbbenet: EGY TELJESEN MEZTELEN FÉRFI – akinek hangot kölcsönöznek a kulliszák takarásából. Ő Neptun. Aki az Opera nézőterén helyet foglalóknak megmutatja a meztelen valóságot. Elképesztő volt, hogy megint meztelenkedtek, és megint villant egy férfi pénisz (előtte lévő sorban, a szép messzelátóval rendelkező úr, el se hitte, amit lát, rögtön a távcsövön keresztül szemlélte. Én is, mert nem tudtam hinni a szememnek, hogy tényleg ott egy fütyi díszeleg???). Tehát, a darab besorolása emiatt 18 éven felüli, és nem azért, mert egy nő alakítja a férfi karaktert, és tesz férfias dolgokat, gesztusokat egy nő oldalán…tehát leszbikusnak is hathatna, de nem emiatt. A pénisz miatt... szegény, táncos fiú (ugyanis a tánckar tagja) jött egy fűszoknyában a tapsrendnél… szép, legalább nem a himbilimbijével érkezett vissza… kicsit erős lett volna…

      SZÖVEGbeli eltérés: az áldozat azt énekli a jobb kezét csókolja meg a királynak, míg a színpadon a bal kezével teszi ezt. 

Ajánlanám?

Egyszer érdemes megnézni, kutyásnak biztosan fog tetszeni az adott rész, amiben feltűnik. A szereplők csodálatosan énekeltek, a zenekar ügyes volt, a tánckar is jól alakított. Egyben érdemes megnézni, tehát minden görög témájú darabbal együtt. Nekem legalábbis most ez így jött ki, és hamarosan lezárul ez a kör és tudok dönteni, melyik okozta a legnagyobb élményt. Mivel, ez kissé unalmas, lapos volt, ezért az Alföldi Róbert-féle Iphigénia Aulisz-ban rendezését találom eleddig a legjobb mítosz darabnak, de még hátra van a java…

 

Jellemző tárgyszavak: tengeri szörny, istennel kötött alku, emberáldozat, szerelmi háromszög, szenvedés, szánalom. Apa-fia viszony.

Link: https://www.opera.hu/hu/musor/megtekint/idomeneo-kreta-kiralya-2022/eloadas-202305161900/

Operamentés

Opera seria három felvonásban, két részben, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

A trójai háború olyan fontos történelmi esemény, hogy az európai kultúrtörténet elmúlt 2800 évének egyik fő motívumává vált, epizódjai, alakjai művészek ezreit ihlették meg. Mozart Idomeneo, Kréta királya című operájának története szerint a trójai háborúból megtörten hazatérő király és a krétai nép életveszélyesen ki van téve a természet ember által irányíthatatlan erejének. A darabot egyetlen alkalommal, 1979-ben mutatta be az OPERA. Mintegy negyed évszázadnak kellett eltelnie, hogy visszataláljon a budapesti operaszínpadra, ezúttal Almási-Tóth András rendezésében, akinél különösen hangsúlyossá válik a természet és a humánum összecsapása egy mai környezetben, ahol a nagyvárost elönti a tenger, az urbánus létet, az emberi életteret felemészti a természet. Hacsak a tengeristen meg nem bocsát...

Közreműködnek a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói: Babácsi Ruszlán, Bondor Léna, Bondor Málna, Gellért Gréta, Imely Dorka Zsuzsanna, Kathona Zorka Sára, Kiricza Bence, Lászlóffy Emőke Klára, Mészáros Hanna, Nagy Levente, Ónódy Ábel, Szabó Csenge 

Cselekmény

Idomeneo, Kréta királya nyolc évvel ezelőtt indult el negyven krétai hadihajó élén az akkor már két éve tartó háborúba, itthon hagyva kilencéves fiát, Idamantét. A csaták során igazi hőssé vált, több száz embert önkezével ölt meg, kivéve a részét a végső győzelemben. Hőstetteiről rendszeresen adott hírt, hadifoglyokat küldve haza ajándékul népének. Ilia, a legyőzött uralkodó leánya is egy ilyen szállítmánnyal érkezett Krétára, a partoknál azonban a hajó viharba keveredett. Iliát Idomeneo akkor már felnőtt fia, Idamante mentette ki a hullámok közül. A két fiatal között fellángolt a szenvedély. Krétára menekült Elektra is, miután rávette immár halott testvérét, Oresztészt, hogy meggyilkolja anyjukat és annak szeretőjét. Elektra Idamantéra vágyakozik, noha tudja, hogy az apját rendíthetetlenül hazaváró fiú sosem lesz az övé, hacsak Idomeneo nem tér haza, és dönt kettejük sorsa felől…

Első felvonás

Ilia két érzés között őrlődik: szerelme egyre erősödik Idamante iránt, miközben gyűlölettel viseltetik annak apjával, népe ellenségével szemben. Idamante megvallja a lány iránt érzett szerelmét, és arra kéri, ne apja tettei alapján ítélje meg őt. Ám a rabságban élő Ilia még nem képes viszonozni a szerelmi vallomást. Arbace érkezik a hírrel, hogy a hazafelé tartó flotta hajótörést szenvedett egy viharban, és Idomeneo is vízbe fúlt. Elektra úgy érzi, minden reménye oda, mert Idamante Iliát szereti.

A tengerészek a parton az istenek könyörületét kérik. Amint a tenger lecsillapodik, Idomeneo is előkerül, akinek Neptun tengeristen megkímélte életét azután, hogy a király megesküdött, feláldozza neki az első embert, akit a sors az útjába sodor. Hirtelen feltűnik az áldozat, akiről kiderül, hogy nem más, mint a saját fia, aki apja halálhírét hallva egyedüllétre vágyik a tengerparton. Idomeneo megrémülve, hogy fiát kell feláldoznia, először fel sem fedi kilétét. Mikor megteszi, Idamante, nem érti, apja miért taszítja el magától olyan durván.

Második felvonás

Idomeneo Arbacéhoz fordul tanácsért, miként menthetné meg Idamantét az áldozattól. Megegyeznek abban, hogy száműzik a szigetről: vissza kell kísérnie Elektrát Argoszba, hogy elfoglalhassa a trónt, ők pedig közben más megoldáson gondolkoznak Neptun kiengesztelése érdekében.

Elektra örül, hogy Idamante fogja visszakísérni hazájába, így talán újra elnyerheti szívét, amit riválisa, Ilia elrabolt tőle.

Indulás előtt a kikötőben Elektra és a krétaiak hálát adnak a nyugodt tengernek, Idomeneo elbocsátja fiát. Idamante, aki nem tud semmit apja esküjéről, továbbra is értetlenül áll a kegyetlen bánásmód előtt, de kész arra, hogy elinduljon Elektrával. Mielőtt azonban vitorlát bonthatnának, újabb vihar kerekedik. Egy járvány üti fel a fejét, mely a tenger felől érkezik a viharral.

Harmadik felvonás

Ilia azt reméli, hogy a szél eljuttatja szerelmes üzenetét Idamantéhoz. Mikor az bejelenti, hogy kész meghalni, Ilia végre nyíltan megvallja szerelmét. Idomeneo és Elektra kettesben találja őket, a király, aki továbbra is képtelen felfedni indokait, ismét ráparancsol fiára, hogy hagyja el Krétát. Idamante indulásra kész. Arbace, aki tehetetlenül szemléli Kréta pusztulását, tudatja a királlyal a nép akaratát: szabadítsa meg őket a járványtól.

Idomeneo tudja, hogy cselekednie kell. Idamante követeli, hogy történjen meg az áldozattétel, ez Kréta békéjének záloga. Ilia önként vállalkozik, hogy átvegye Idamante szerepét. Viszont amint Idomeneo készen áll, hogy feláldozza fiát, Neptun hangja mennydörög: Idomeneónak félre kell állni és átadni a trónt Idamante és Ilia részére, így az istenek kiengesztelődnek. Mindenki örvendezik, kivéve Elektrát, aki a túlvilág tüzétől várja a feloldozást. Idomeneo lemond a trónról, hogy kiengesztelje Neptunt, és áldását adja fia és a trójai hercegnő nászára.

 

 

 

Opera a zárt osztály 1. rész

„- De uraim, gondoljunk a genfi egyezményre!

-   Majd Genfben.”

(Tizedes meg a többiek, film, részlet)

Meglepő lehet, ha egy kevésbé szimpatikus előadásnak több részt szentelek. Márpedig a soron következő bérletes darabom az orosz nagy regény opera feldolgozása, a Háború és béke volt.

A fentebb nevezett idézet a legkedvesebb magyar filmből való, ami azért illik a kontextusba, mert egy magyar-genfi koprodukcióról, tehát egy közös mű létrejöttéről van szó.

Nem sejtettem, az Operaház felett sötét felhők fognak gyülekezni… az időjárás valóban nem járult hozzá, hiszen esős napot tudhat magáénak a színpadi mű…

 

Előzmények

Mint ismeretes rólam, szeretem tágítani az opera ismereteimet, és ha az imádott ZENE FELLEGVÁRA meghirdeti az új évadát, kötelességemnek érzem, hogy vegyek bérletet, minden olyan előadásra, amit bemutatnak, ami érdekel. Ami pedig kimaradna, azt szimpla jegyfoglalással pótolom. A mostani bérletek egyike (Kováts Kolos – a bérlet megnevezése), több mint 5 előadást tartalmaz, ebből már lement 2. És eléggé érdekesen alakul, hogy az éppen soron következő darabnak milyen sajtós visszhangja van és milyen a valóságban… Ezúttal se volt másként, több médiaforrás elragadtatva volt a darabtól, amit azért a közönség nem támasztott alá…erről az élményről következzen hát a beszámoló!

 

Szokásos insta poszttal kezdve (klaudia.kovacs.20): 

Opera a zárt osztályon. Igy is nevezheto a januarban bemutatott orosz temaju es nyelvu darab, a Haboru es beke. Töményen, 4 ora hosszu egy szusszanatnyi szunettel. A rendezes borzalmas (genfi koprodukcio, még 1 ok, jobban rühelljem a svájciakat...) meg nem tartottak be a genfi egyezmenyt es megkinoztak a nezoket... Az enekesek, az enekkar elott le a kalappal,hogy birtak, vegigvittek az ea-t. A mindig kivalo zenekarban volt egy apro botlas, a trombitas kifogott egy fars hangot, valoazinuleg csak en hallottam ki, de, na elofordul es ez még simán belefér. Alig volt feltuno. Annal inkabb a kozonseg reakcioja: nem egeszen telthaz volt  kezdetben, de ahogy valtakoztak az egyes jelenetek es a felvonasok, ugy ment el a kedvuk a nézőknek, h tovabbmaradjanak...roham tempoban fogyatkoztunk....koszonheto ez sok mindennek...reszletek hamarosan a Phantomvizio blogon. Addig par cimszo: #zacskosember #vanraktaron #azalufolialovagestarsai #katonaskodas #azadhdésnatasha #epitokockak #legozunkaszinpadon #vilagitoneonrudak #atepkedono #astilusosfranciak #sargalufieso #hogyankattanjbe #ameztelenkolto #pizzatettek #majdazzalhaboruztak Rendes hashtagek: #opera #operabudapest #háborúésbéke #orosznyelven #pitin #avizbenfutomedve #szfinxhaberommal #csillarkaval #zartosztalyazoperaban #eztismegéltük #eztistúléltük

 

 

Lássuk!

 

 

 

A darab: Szerelmi történetnek indul, majd háborús helyzetbe csap át (ezért is a címe). A tehetős lány egy gazdagabb férfihoz lesz kényszerítve, nem a szegényhez, akihez a szíve valójában húzza. Közben zajlik egy háború is Napóleon-nal. A fiatal nő viselkedésén egyszerűen felháborodtam, nem összeegyeztethető, hogy az idegrángásai miatt figyelt fel rá a szegény fiú…ugyanis, a Natasa karaktere állandóan mozgásban volt, nem tudott lenyugodni, csapkodta a jobb térdét, felemelte a lábát, a kezeit derékszögbe hajlította a melle alatt, szorosan a teste mellett, mintha bugizni akarna… az első felvonás végén, menyasszonyként érkezett meg… addig meg idegeskedett, hogy a fentebb körökből érkező cárnak, hercegnek és partnereiknek tetszik-e az ő „bájos” személye… és aztán persze ez a nő kell mindenkinek… stb. a leírást majd közlöm a 2. részben. J

A kezdés nehézkes, megy a nyitány, és egy nőt látunk (kezdetben azt hittem egy kislány, de nem az volt), áll a színpad közepén, majd hirtelen felemeli jobb kezét és rátekint, utána elkezd körbe-körbe futkározni… az eleddig félhomályban lévő színpadot elkezdik világosítani, és kiderül, több ember is, közöttük, a  székkel megforduló, de szintén zacskóba bugyolált Andrej éneklésbe kezd. Utána, Natasa unokatestvéréhez rohan, akit szintén nejlonba csavartak… elkezdődik egy olyan jelenet, amiben a férfi énekel elől, kiküzdötte magát nagy nehezen a zacskó fogságából, és immáron fedetlenül, de jelmezben áll, míg a két nő és a többi vendég próbál a zacskótól megszabadulni… Natasa és Szonja esete érdekes, hogy úgy tűnik le akarják vetni a nejlont, mégsem teszik vagy tudják, keresik rajta a pontot, amit áttudnak rajta szakítani…. feléled az orosz társaság, és ünneplésbe kezdenek, megy a banzáj, ledobják a sárga lufikat...tovább ünnepelnek, egy-két karakter „problémázgat” az előtérben esetenként, majd eltűnik Natasa, hogy menyasszonyi ruhában lépkedve visszatérjen a már barikáddá alakított szép bútorok tetejére…. 8a herceg felesége, akit korábban a hajánál fogva rángatott a tisztes ura, sokáig egy sarokban térdepelve a nejlon zacskókat fonógatta maga körül…most diadalmas, örömkiáltások között üdvözölte a háborút…hát, van, aki örült neki)

A második felvonás hirtelen, semmi felvezetés nélkül indul be, úgy, hogy még az emberek valahol az épületen belül vagy éppen kívül (cigiszünet) tartózkodnak. A hátsó színpadnál, ahol a díszlet nagy tükre volt, ott egy szakadás keletkezett, egy rés tátongott (ugyanis az első felvonás végén egyúttal bejelentették, hogy háború lesz), innen érkeztek folyamatosan vissza a szereplők a színpadra, de olyan csendben, semmi felvezetéssel, hogy meglepő volt… szintén meglepő volt, hogy hajlamosak a rendezők, a tisztelt igazgató úr is elfelejteni, hogy van 3. emeleti nézőtér, és a pofánkba belevilágított az a reflektorlámpa, ami lentről biztosan érdekes, delíriumos fénybe vonta a szereplőket, de nekünk meg kisütötte a szemünket… Néztem a körülöttem lévő embereket, volt, aki szemellenzőként a kezét a szeme elé tette, de biztosan nem változást eredményezett. Én időnként elfordítottam a fejemet, és becsuktam a szemem, mert kibírhatatlan volt a lámpa erős fénye… mindezt addig élveztük, amíg le nem jött a vörös függöny, ami eltakarta, és bolond módon abba a reménybe ringattam magam, hogy közben ki is kapcsolták a lámpát, de nem ez volt a helyzet. Ugyanis jött Napóleon, és az elhúzott függönyöket, lerántotta, egyiket-másikat, és újra előbukkant a kellemetlen fényforrás… egy ideig sajnos ez ment, aztán valamikor végre kikapcsolták…szörnyű volt… Aztán fokozódott az őrület… a háborút imitálták a pizzafutár által hozott dobozokkal… a lovas katonát bírtam a legjobban, de volt itt léghaderő megjelenítve, gránátvető katona, tank és gépfegyveres ember (nő és férfi egyaránt), és volt egy, aki egy akkora kardot szorongatott a kezében, mint amilyen magas a forgatója volt… volt itt minden megjelenítve, mint a búcsúban, úgy éreztem magam, mintha a zárt osztályon lettem volna…utána ezt fokozták, hogy a háború ellen tiltakoznak, megfogadják, hogy őket aztán senki sem fogja leigázni, stb. végül ezt levezették megint egy olyan tömegjelenettel, hogy fel-alámászkáltak a szereplők, volt, aki szerintem megőrült, és ezért járt sietősen körbe-körbe, vagy volt olyan is, aki egy perverz elől menekült (a megerőszakolt nőket ábrázolva). A bálokon is elfajultak a dolgok, volt kis üveg földhöz dobása, nőtől elvették a melltartóját? vagy valamit, aztán ezt visszaadták neki…. az öreg marschall, akinek az éneke érdektelen volt, de nyűglődött ő is egy kicsit, tiszta hófehérben és egy sakktábla mellett, amit aztán lesöpört az asztalról... a téglás jelenet után, már csak a lezárás volt szebb, amit 4 db lapos képernyő leengedésével a zsinórpadlásról, tették felejthetetlenné: megborult elméket akartak szerintem ábrázolni, hogy grimaszba torzult emberek arca jelent meg, amit később hangyáról vagy más bogárról készült közeli felvételek montázsa, különös kaleidószkópos ábrázolása váltott fel, és ezt még tudták más vidám, virágos, réten futkorászó ember képével tökéletesíteni…majd az átlátszó vetítő függönyt leengedték, ami megakadt a földön a díszletben, és ezen a függönyön jelent meg a hangya ismét… zárás…. mindeközben, hogy a kórus és az énekesek se unatkozzanak, egy-egy zöld neoncsővel a kezükben álltak…volt, aki maga felé tartotta a rudat és pont középen állt, nem volt összhang… 

 

 

A szereplők/zenekar/háttéremberek: mindenki hozzátett valamit, nincs olyan, hogy kiemelt művész, mert nagyon sok ember volt mozgatva a színpadon (nemcsak a kórus). Eleddig soha nem lépett fel ilyen sok ismert művész egyszerre. Aki az elején szerepelt, az csak a legvégén került elő vagy időnként fel-felbukkant, de ezalatt se csinált sok mindent…csak ott volt. A jelenetek többségében, mindenkit arra buzdított gondolom a rendező, hogy foglalja le magát valamivel, csináljon ezzel-azzal a kellékkel valamit, improvizáljon… Pierre Bezuhov – úgy tűnt, mintha ő egy különleges karakter lett volna, mert a csatában részt vett, vágyakozott Natasa után, de mégsem olyan hévvel, mint Andrej. Ő kapta a virágot – ez a darabban volt – amit később többször földhöz csapott és ezzel még jobban felemelte a darab színvonalát… az előadás végén ő adja át a neonrudat egy hölgynek, aki a Kutuzov marsall kegyence (legalábbis mellette térdepelt…) …. a tapsrendnél szegényeken látszott, hogy ha mélyebben meghajolnak, hanyat esnek a színpadon… ez a művészeknek és mindenkinek, aki nem az alkotói brigádban szerepelt, megterhelő és extrém fájdalmas előadás volt…

Zenekar: 1 fars hangot fogott ki a trombita művész, ezen kívül le a kalappal előttük, hogy ők is helyt álltak. Ez a művészeti egység sosem okoz csalódást.

A díszlet: 18-19. századi, barokk stílusú díszlet, ami a végén „szétesett”. Egy bálterem volt berendezve, tényleg igényes szépen kidolgozott, oszloptartó figurákkal, vörös tapétával, aranyozott díszítéssel ellátott falak. Egydimenzióba zárta a szereplőket, hogy csak a palotán belül van élet, és nincs befolyásuk a külvilágra, a külvilágnak meg rájuk nem hat… persze ebből, időnként ki lehetett törni… a második felvonásra a díszes nagy tükör eltűnik és egy rés keletkezik rajta, a háború jelenlétét szimbolizálva…

A jelmezek: Szeretném azt mondani, hogy korhű, de cseppet sem voltak azok. A férfiak elegánsan szmokingban feszítettek, és ahogy fajultak el a dolgok, alakult át a ruházatuk, lezserül viselt ruhadarabokká. Hölgyek esetében a szép, báli ruhák domináltak, de mégsem az igazi nagy volumenű, hatalmas alsószoknyával ringó jelmezek, ezt legfeljebb egy hölgy viselte, a többieké, akár színházba járó ruhának is hordhatónak minősíteném. Ezek voltak az oroszok. A franciák már végképp elborultan voltak öltöztetve, hiszen, betörnek a palotába, ahol helyszín játszódik, úgy lépnek be, mint akik a Párizsi divathétről jöttek, csillogó, divatos ruhákban. Nyomukban sem lehetett felfedezni, hogy ők katonák vagy magát a francia népet jelentenék (ez inkább fashion week-ről érkezett franciákat mutat). Az Opera kórusa, az első felvonás alatt a színpadi kocka díszlet melletti kis réseken álltak fel egy-egy csoportba, így adták a hangzást, később, a második felvonásban ők voltak a divathét előkelő arcaik élükön Napóleonnal, Haja Zsolt tartozott egyedül a franciákhoz (az általa leszakított függönyt palástként viselte egyik jelenetben, hogy megmutassa ő a nagy Napóleon), illetve a költő, aki sokat nem szenvedett, csak létezett a színpadon. Majd összekuporgott, később megint megszólalt, majd meghalt. Mindezt egy szál alsóban tette, ő fázhatott szerintem a legjobban a színpadon – bár a reflektorfények jól megvilágították a szereplőket, lehet, nem kell érte annyira izgulni (szegény, Balczó Péter). A kórus végül teljesen fehér jelmezekben jelent meg az utolsó jelentnél, így sikeresen rájuk is tudták kivetíteni a furcsa összhatású képeket…itt már minden katyvasz és őrület volt… a kezükben a neoncső, zölden világított...

 

 

A kellékek: Hadd emeljem ki, az egyik legjobb kelléket, a trükkös tükrös-pizzadobozt. Amikor csillapodtak (ez a 2 felvonás jelenete) a kedélyek a bálon, és megérkezett a pizzafutár, mindenkinek kiosztottak egy dobozt, amivel később kedvükre babrálhattak a szereplők, vagyis széttéphették, hajtogathattak belőle csákót, lovast, nagy karddal hadonászást vagy repülőgépet, tankot, gépfegyvert imitálva. Ez rendkívül kreatív, szerintem. De, mindezek előtt, imitálni kellett, hogy a dobozban valóban van pizza, így mindenki nagyon serénykedett, hogy úgy tűnjön majszolják a pizzát… amikor a főszereplő, Natasa (aki körül az egész 1. felvonás zajlott) megjelent, a dobozokat kifordították, és tükrös hatás nyútva, illetve a székek aljzatán voltak kis lámpák ezt bekapcsolták, és a kettőt egymásnak eresztve, vagyis a dobozt a fény felé fordítva, fénypompába vonták a nőt, aki a különös lámpások között vonult… A báli forgatag, vagyis az 1. felvonásban pedig a sárga lufikkal történő, ki, hogyan tudja lefoglalni magát a színpadon, amíg nem kerül rá sor, hogy énekeljen, kitöltse valamivel az idejét…A színészek azt a feladatot kapták, hogy szórakozzanak el magunkban a lufikkal, amíg a két főszereplő elől elénekli a maga kis részét (Andrej – Szegedi Csaba és Natasa - Brassói-Jőrös Andrea), pl. egy volt, aki fogta a gömböt és a nejlonzacskót köré fogva keringőzött vele. Egy másik, folyamatosan párbajra hívta ki, akit csak megtalált… (ez nem kellék, csak megállapítás: Andrej eközben ki-bejárkált a színpadon, hol feltűnt, hol eltűnt, és csak a darab végén, amikor haldokolt, vallotta be, mennyire nagyon szerette Natasát, és mekkora öröm, hogy még utoljára találkozhattak az azóta komoly nővé érett bolond lánnyal… - a kellék ez esetben, a háttérben dolgozó munkatársak által behozott zsákokban rejlő téglák voltak. A munkások, fehér színű, kapucnis szerzetesi ruhát viseltek, illetve hátukon egy-egy zsákot cipeltek. Ezekben téglák voltak, amit a báli orosz csapat szépen összerakott, és amikor elkészültek vele, Napóleon el volt ragadtatva, és egy kezében szorongatott „kis mütyürt” akart tenni a legopalota homlokzatára, csak aztán jöttek az oroszok és elcibálták, többszöri nekifutást követően a legotól sikerült távol tartani, hogy aztán, amit építettek, arra szépen rátapossanak… összedőlt, és a gerendák egy-egy darabját magukhoz ölelték az énekesek és gyilkosságot imitálva, többször lesújtottak a gerendákkal, természetesen ez is egyénileg eltérő volt, hogy ki, hogy képzeli a gyilkosság elkövetését. Volt olyan is, aki a közönséget akarta lelőni – szerintem ezt sokan nem bántuk volna…. nos, a visszadobott/megmaradt - erre nem emlékszem pontosan - ezeken feküdt utoljára Andrej) És a fekete opera mintás kapucnis puloverbe öltözött személy, kihozta a végére a semmit nem jelentő sporttáskát… nem volt szerepe ennek a kelléknek, csak azt lehetett látni, hogy a tömeg elől énekel, megjelenik először Andrej, majd utána bebaktat a kellékes, és lerakja a díszlet egyik talapzatára a táskát… funkció nélküli dolgok is voltak…

 

A zene és a nyelvezete: Előzetesen felhívták a figyelmet, hogy oroszul fognak megszólalni az énekesek. Nem meglepő, hiszen a könyv az orosz irodalom egyik kiemelt alkotása, miért is énekelnének más nyelven a szereplők? Meglepő módon nem zavart, sőt, mivel Az Operaház Fantomját oroszul is hallottam már korábban, nem jelentett gondot. Kifejezetten érdekes volt és változatos, hogy a sok olasz, francia és a német nyelvű operák után van végre orosz is… bár, tudjuk, szomszédunkban zajlik a háború és egy ilyen előadást, ahol „Moszkva-anyácska”, „az orosz népet nem igázzák le” szövegek elhangzanak, joggal mondható, nem szerencsés egy ilyen darabot most színre vinni… Ettől függetlenül sokan voltunk a nézőtéren, sőt az emeleten, ahol én rendszerint tartózkodom, találkoztam szláv nyelvű emberekkel, de sajnos, nem kérdeztem meg tőlük, hogy melyik országból érkeztek. A véleményük azért érdekelt volna.

 

A világítástervezés: az a bizonyos hátsó színpadi reflektorlámpa

A közönség véleménye: egyes jeleneteknél, ahol úgy mozogtak, mintha nem lennének egészen épeszűek a szereplők, már onnantól fogva, és később, ahogy egyre elmebajosabb pillanatokat éltünk át, a közönség egy része a távozás mellett döntött…nagyon kíváncsi vagyok, vajon a földszinten is akadtak olyanok, akik inkább otthagyták a darabot?

Az előttem ülő nő, időnként előrehajolt, ez zavaró volt, de azt láttam rajta, hogy próbálja figyelemmel követni a darabot, de minden zajra-mozgásra összerezzent és figyelmét arra összpontosította, ahonnan mozgást érzékelt. Időnként körbe tekerte a fejét – azt hittem azt csinálja, amit én szoktam, olykor-olykor, de főleg első alkalommal, amikor betettem a lábam az operaházba – csodáltam az épületet…aztán az első felvonás középénél talán, ha jártunk, kikéreckedett a sorból…

KÍNSZEVEDÉS volt. Ez a legjobb szó rá. Szeretem magamat kínozni, és olyan elképzelhetetlennek tűnt, hogy a hülyeséget még lehet tovább és tovább és még tovább fokozni…Nem állt meg egy szinten, építkezett, ahogy a színészek tették ezt a legopalota tégláival, - és végül befejeződött…. 4 órás tömény fájdalom…a fejem most is zúg…

 

Ülőhely – a beragadt szövegolvasóm: A bérlethez tartozik most egy állandó ülés, 5. sor oszlop melletti szék. A darab kezdése előtt bemondták, hogy ha kitakarva lesz a felirat (ami a színpad fölött van, segítve a nézőt, hogy megértse miről szól adott dal, adott jelenet). A készüléket használjuk, ami az ülésekbe van beépítve, így látni fogjuk, mit énekelnek. Csakhogy az enyém megmakacsolta magát és nem jött ki a helyéről. Beragadt. Csak a második részre sikerült kiugrani, addig időnként próbálkoztam feszegetni, beljebb nyomni, hátha kijön. Nem jártam sikerrel. Nem volt annyira balszerencsés a helyzet, mert a szövegeket nem takarta ki semmi, teljesen jól lehetett mindent nyomon követni. Így a készüléknek sem adtam hitelt, de azért, mivel már sikerült kifeszegetni, úgy párszor rápillantottam. Az akadást – jelentettem az egyik jegyszedő hölgynek.