Fantom szereposztás módosult, de még mindig tökéletes

Az Operaház Fantomja

Időpont: 2014. május 10. szombat, este 19.00
Helyszín: Madách Színház

A színházkedvelő emberek életében biztosan akad egy vagy akár több előadás is, amit nagyon szeret, és akár gyakran megnézi. Nekem Az Operaház Fantomja ez az előadás. A darabhoz fűződő viszonyom 8 évre vezethető vissza. Azóta a lelkesedésem töretlen, lesem az alkalmakat, amikor a színházban újra színpadra kerül. A Fantom volt az első darab az életemben, ami komoly nyomott hagyott bennem. Mások nem tartják olyan érdekesnek, megelégednek azzal az egyetlen alkalommal is, amikor volt rá jegyük. De én nem érem be csupán ennyivel. Aki egyszer is látta, hallotta és a zene iránt fogékony, pillanatok alatt a rabjává válik. Velem is ez történt. 

De, hogy pontosítsak, Andrew Llord Webber darabja, az első, eredeti változat, a szerzői jogokra hivatkozva, ragaszkodhat azokhoz az elképzelésekhez, amit ők álmodtak meg, és minden ország, amely úgy dönt a darabot a saját színpadján viszont szeretné látni, köteles betartani a szabályokat, hacsak! - és itt jön a kis kapu -  saját ötlettel nem áll elő, tehát, a Non replica produkciót hoz létre.

A Webber-féle elképzelés első hivatalos bemutatóját 1986-ban Londonban tartották, a zeneszerző felesége, Sarah Brightman és Michael Crawford alakították a két főszerepet. Azóta sok ország pályázott az előadás játszási jogaira, többeknek sikerült eléggé korán színpadra állítaniuk, köztük volt Japán, Ausztria, Németország. De a tömegből kiemelkedett egy, aki már régóta lelkesedéssel telve, ötletet gyűjtve, beadta a pályázatát a darab Non replica felfogásban történő bemutatásra. Ez a lelkesedő ország nem volt más, mint Magyarország. Korábbi cikkekből kiderült, hogy összesen három pályázó volt magyar részről, akik a darab játszási jogait megszerezni kívánták, ezek a következők: Magyar Állami Operaház, Budapesti Operettszínház illetve a Madách Színház. A három teátrum megharcolt a darabért, de csak egyiküket érhette a megtiszteltetés, hogy játszhassa ezt a nagy művet! A győztes a Madách Színház lett, Szirtes Tamás és csapata olyan kreatív ötletekkel és kifogástalan tervvel álmodták meg a magyar változatot, amivel lenyűgözték Webbert és társait. Így a színház megalkothatta A DARABOT! :) 

Mit is jelent pontosan a Non replica? Annyit tesz, egy darabot saját ötletekkel, saját felfogásban színpadra alkalmazni, egyéni díszlet-jelmez-koreográfia megalkotása. Hozzá kell tenni a magyar előadás volt az első, amely az eredetitől eltérően először lett másként megalkotva. 

Első perctől kezdve, mióta láttam, megszerettem. A magyar előadás lenyűgöző, csodálatos, egy élmény megnézni, és az ember napokig gondol rá, elárasztanak a szép emlékek. Káprázatos díszlet, olyan sokszínű, mozgalmas. Az eredeti párizsi, La Garnier Operaház egyes részletei elevenednek meg a színpadon a szemünk előtt. Kentaur volt a megálmodó, csodálatos munkát vitt véghez.

A jelmezeket illetően, a magyar változat, mivel nem vagyunk egy gazdag ország, ezért nem annyira pompás, mint az original giccs... Nos, nekem az eredeti darabról ez a véleményem, giccs, hátán giccs, túl sok a csicsa benne... A mi darabunk ezzel szemben, visszafogottabb és elegánsabb. Nekem mindig az volt a véleményem, hogy "öröm ránézni". A jelmezekre visszatérve, szerintem nagyon színpompásak, visszatükrözik egy operaházi társulat tagjainak öltözékét, felfogását a divatról, korba illő. Vágó Nelly munkája gyönyörű. A koreográfia mozgalmas, látványos, ami leginkább a tömegjeleneteknél van hangsúlyban: Hannibál opera próbája, illetve a Maszkabál.

Seregi László is dicséretes munkát végzett.

Összefoglalva, a magyar előadásban a díszlet káprázatos, a jelmezek gyönyörűségesek, a koreográfia látványos. :)

A rendezés pedig tökéletes, telis-tele ötletekkel, amitől az előadás még jobban kiemelkedik.

A hosszabb bevezetőt követően rátérek a szombat esti élményemre. Ha tovább olvassátok e sorokat, megértitek, miért volt a felvezetésem ilyen hosszú.

Nem tudom, hogy van-e még rajtam kívül őrült, elvetemült ember, aki ennyire ragaszkodik egy színpadi műhöz. A kérdésre felelve, biztosan van. Én nagyon, de nagyon szeretem Az Operaház Fantomját. Minden alkalommal egy új élmény, és újabb tapasztalatokkal és új információkkal, titkokkal gazdagodva, de legfőképpen élményekkel távozom a színházból.

Meg kell vallanom, életemben sok szörnyűséget átéltem, de ez a hét (2014. május első hete) maga volt a nagybetűs BORZALOM. Rengeteg problémával kellett szembesülnöm, bizonyos helyzeteket megoldani, egy hét alatt hihetetlen sok csalódás ért. Ráadásul a színház sem akart összejönni... 

Vázolom: egy barátnőmet szerettem volna elvinni a Fantomra, nekem már volt jegyem egy későbbi előadásra, de mivel félretettem a zsebpénzemből is egy kicsit, úgy gondoltam társulok hozzá. Nos, kis idő múltán meg lettek a színházjegyek, de nem volt még szereposztás. Hosszú ideig semmi hír nem volt, emlékszem állandóan a színészek weboldalát néztem, akkoriban a Raoul-ok írták ki a leggyorsabban, hogy mikor lesznek láthatók az előadás sorozat alkalmai közül, majd az egyik Christine is feltüntette az oldalán megjelenését a darabban. Csak tippelni tudtam, de a Fantomok nélkül meg voltak a szereposztások. De a címszereplők számítottak, most, hogy két alkalmat iktattam be, szerettem volna, ha két különféle Fantomom lenne. Amikor a hivatalos szereposztás nagy nyilvánosságra került a színház honlapján, nem tudtam nem örülni egy bizonyos színésznőnek, aki végre visszatér a társulathoz, az előadáshoz. Már nagyon hiányzott, vele fogom látni a következő Fantomomat. Úgyhogy már innen is jó felkészülést és sikeres szereplést kívánok neki! :) 

Kiderült, ki mikor lesz látható a darabban, csak az volt a baj, hogy a Fantom mindkét esetben egyezett, úgyhogy a jegyeket eltudtuk adni. Aztán a fiatal Fantomot próbáltuk megkaparintani, a jegyek meglettek, de május 1-jén láttam meg, hogy történt módosítás, lecserélték az érettebb Fantomra. Kétségbeestem, és megint a kiutat kerestem, aztán váratlanul egyik este kapcsolgattam a tévét, és a három Fantom közül kettő egy zenés beszélgetésben vett részt. Amikor meghallottam annak a Fantomnak a hangját, aki átvette a szerepet aznap este, amikor a barátnőmmel mentünk volna a szívem meglágyult, és újra megérintett. Rájöttem, nem számít, hogy már februárban láttam, nekem szükségem van rá! (Szóval februárban láttam ezt a Fantomot, és mivel hárman vannak, ezért a másik kettőt szerettem volna megnézni, hogy összehasonlításokat tudjak végezni, hiszen a színház honlapján gyakran látok negatív véleményeket, e két utóbbi Fantomról, hogy hangjuk nem elég jó a szerep megformáláshoz. Én úgy gondolom, fő a változatosság!) Már nem is érdekelt, hogy kivel látom, csak az számított, hogy látni akarom! De a barátnőm visszamondta, mert ő meg pont a legérettebbel akarta megnézni, akivel én biztosan látni fogom, másodjára. 

Úgyhogy most a közös estünk elmaradt. A jegyeladás nem ment könnyen, de végül összejött. Ellenben, egyik nap a szomorúságtól túlcsordulva, a színház honlapját nézegettem, elérhető jegyek szempontjából mi a kínálat? Szerencsémre pont akadt egy jegy, ami az erkély első sorába szólt, és aznapra, amikor az a Fantom szerepelt, akit eredetileg akartam volna. A színházba délután 16.30 körül értem, és örömmel vettem át a jegyet. A szombat esti előadásra már volt foglalásom. Ugyan volt olyan hír, és esemény, ami a héten letört, mégis várakozással telve vártam az estét. 

Képeket szerkesztettem, amikor pont szünetet tartottam a munkámban - mostanság szabadidőmben barátaim és magam számára montázsokat készítek. Keresni is szeretek felvételeket, és imádom összeállítani a szereplőgárdákat. Ezúttal hosszas kutatást követően bukkantam rá egy jó képre a fiatal Fantomról. Elkészült a kép, kitettem a közösségi oldalra, és pár perccel később érkezett a hír, a fiatal Fantom betegség miatt a ma esti előadását lemondta... Nos, megint egy balul elsült kísérlet, még az Előadásom sem akar összejönni... kész voltam, persze két barátom próbált reményt önteni belém, az egyikük öniróniával fel is vidított, örültem mindkettejüknek, hogy ilyen kedvesek és vigasztalóak.

Nem ő alakította a Fantomot, de hadd osszam meg veletek ezt a gyönyörű szerzeményt, Az Éj zenéjét, amit Posta Victor ad elő:

Nem tudhattam, hogy ki fogja elvállalni este a szerepet, de egyes sejtések szerint az érettebb Fantom veszi át a helyét, aki első alkalommal is tette. Igen, ennek őszintén örültem volna, ráadásul a februári trió újra megmutathatta volna mire képes. Ám meg volt az esélye, hogy a legérettebb fogja alakítani...és lám, valóban ő jött össze nekem.

A rébuszokból most már elég, mindenkit nevén nevezek. :-)

A színház kapuján belépve, láttam ahogy egy fickó a szereposztást fényképezi, egyelőre nem mertem felnézni, tettem pár lépést előre, és megláttam, ami ellen fejben tiltakoztam: az este folyamán nem Csengeri Attila, hanem Sasvári Sándor fogja a Fantomot alakítani. Igazán letörtem, mert ezt szerettem volna elkerülni, nem akartam ugyanazt a Fantomot látni mindkétszer. Mert, hogy a 17-i előadás, a második alkalom, amikor megtekintem a művet, 100 % Sándort fogok kapni, a változatosságot szerettem volna, de nem jött össze. 

Aztán rájöttem, hogy ennek a felállásnak igenis van értelme, sőt több is: 1. A Madách színház művészei tavaly nyáron koncert formájában a Szegedi Szabadtéri Játékokon szerepeltek a Fantommal. A három főszereplő Sasvári Sándor, Fonyó Barbara és Bot Gábor voltak. A kőszínház összehozta nekem ezt a szereposztást, amit akkor látni szerettem volna, de nem úgy alakultak a dolgok, így nem tudtam leutazni. 2. Sok-sok előadást követően egyetlen egy alkalommal fogtam ki Sasvári Sándort, így fogalmam sem volt és van róla, hogy milyen lehet a színészi játéka a másik két Christine-nel. Az egyetlen alkalom, amikor Sándorral láttam, az maradandó élmény volt, aznap Mahó Andrea alakította a női főszerepet és párját, Raoul-t Nagy Sándor. 3. Tudnom kell, hogy milyen a legérettebb Fantom, nem igaz? És, hogy miért cikizik annyian, vélekednek róla negatív hangnemben. Tudni akartam az okokat. Az ember csak azt hiszi el, amit a saját érzékeivel megtapasztal. Az ismeretségi körömben vannak barátok, akik nem kedvelik, illetve olyanok is, akik nagyon szeretik. Én a két csoport közé tenném magam, hiszen mindhárom Fantomot nagyon szeretem. Örülnék, ha mindig közösen énekelnék minden egyes alkalommal az Éj zenéjét. :) Bár tudom, hogy ez kivitelezhetetlen, de még mindig ott vannak a jubileumi előadások, amikor ez a csoda viszont a színpadon teret nyer. CSODÁLATOS *____*

Kezdés, a három gongszó, és elsötétül a nézőtér. A függöny szétrebben, és láthatóvá válik az első jelenet, az operaházi tárgyak árverése. Horesnyi László azt kell, hogy mondjam borzalmas, mint árverési kikiáltó. Mindig úgy érzem, mintha nem tudná a szövegét, pedig az nem is olyan hosszú, illetve egyáltalán nem bonyolult. Ráadásul gyakran elrontja, vagy inkább mintha módosítgatna rajta, mintha mindig más szavakkal akarná elmondani. Nagyon furcsa, ezért teljes mértékben Pusztaszeri Kornélt találom elfogadhatóbbnak és jobbnak. A segédek közül az egyik behozza az operaház kicsinyített mását, a zenedobozt, itt szólal meg a segéd "Kérem, tekintsék meg!" Horesnyi ezt a mondatot ki akarta sajátítani, tehát már elkezdte mondani, de szerencsére Sándor Dávid, aki aznap az segédet alakította, hideg fejjel a szövegére összpontosítva rögtön reagált. Horesnyi lehet meg is lepődött rajta vagyis inkább rájött, hogy bakizott. Szóval, nem igazán jó. Az idős Raoul viszont tetszett.

Hannibál jelenet, Röser Orsolya játszotta a Primadonnát, a brekegést nem hozza olyan jól, mint két kolléganője. Az furcsa volt, ellenben tetszett, mikor A győztes Don Juan olvasópróbáján részt vesznek, és Madame Giry ráförmed a művésznőre, amikor az kifogásolja a zeneszerző alkotását, ekkor a primadonna a balettmesternő elé lép, majd hátat fordít neki és mintha Christine-nek mondaná "A zeneszerző nincsenek jelen, és ha jelen volna akkor sem!". Ez célzás volt részéről, hogy a kicsi szerepet, amit el kell játszania, azért kapta, mert a zeneszerzőhöz közelebb áll Christine. Röser Orsolya dívája jó volt, ám az én meglátásom szerint, nem emelkedett ki, nem nyújtott olyan teljesítményt, mint Sáfár Mónika. Ő egy igazi komika és lubickol a szerepben. Ellenben Röser művésznő tökéletes operacsillagnak tűnt a szememben, és úgy gondolom, hogy méltó vetélytársa a szintén operett/opera képesítésű Fonyó Barbarának. Bizony aznap este ő volt Christine. Imádom, hogy olyan kis bájos. Persze, nem törékeny és apró alkatú teremtés, mint Mahó Andi. Barbi sokkal magasabb, és talán nem olyan kecses. Ám ez nem jelent gondot, mert csodálatos volt Christine-ként. A 10 éves jubileum óta őt sokkal jobban szeretem, mint Mahót. Megfogott a bája, a lendülete, az, ahogy a karaktert szívvel-lélekkel alakítja. Amikor Carlotta úgy határoz, elmegy az operaházból, minden összeomlani látszik, ekkor jön a mentő ötlet, Christine énekelje el a dalt. Azt nagyon szeretem, amikor Barbi ártatlan kislányként a jelmeze fodraival babrál, mivel nagyon ideges, az elvárásoknak meg akar felelni, aztán hirtelen magabiztosabbá válik, és a színpadot, a nézőteret betölti csodálatos hangjával. Élettel teli, vidám, olyan lelkesen énekelt, hogy kicsordultak a könnyeim. 

A másik kiemelkedő jelenet, amikor a Fantom rejtekén a földön fekszik. Talán ő az egyik legerotikusabb Christine, mert láttatni engedi hosszú, karcsú lábait, amit a Fantom megérinthet. Az árnyék hangja elbűvöli, és arcán boldog, mámoros érzések mutatkoznak. Az, hogy Christine elvarázsolttá válik, az ő felfogásában nagyon hiteles, néha még az ujját is az ajkához emeli és mosolyog. 

 A legszívszorítóbb jelenet, amikor édesapja sírjánál imádkozik. Barbara valóban átéli, és megérinti a szíveket. A sírhoz énekel, az édesapjához, aki már nincs vele, nem a közönségnek mutatja ki érzéseit. Aki látta, átérzi. Megérti, milyen az, ha egy olyan embert veszítünk el, aki közel állt hozzánk, aki sokat jelentett nekünk és akit mindenkinél jobban szeretünk. Itt nem elég a szép énekhang, érzelmeknek kell megjelennie a színpadon, és a nézőtéren a közönség szemében könnynek kell csillognia...

Az utolsó jelenetben, Christine nem képes dönteni, majd a félelmetes férfi elé lép, akit megcsókol. Nagyon szenvedélyes ez a csók. Barbara pedig az ajkához nyúl, amikor szétrebbennek. Ez az ominózus pillanat, amit Webber kitalált, hogy a nagy csókot követően változnak meg Christine érzelmei a Fantom irányában. A Fantom egy gyertyát lekap, és Christine felé lép, amaz a fejét eltakarja, mert fél, hogy őt akarja bántani. Amikor Raoul és Christine távozik, a vikomtot támogatni kell az erős fizikai bántalmazást következtében, majd a lány egy pillanatra a fal mellett hagyja, hogy a Fantomot megkérje jöjjön velük, ám az távozásra szólítja fel őket. A lány karjaival tehetetlenül legyint.

Barbi még alakított egy nagyon felejthetetlent, a darab végén Christine visszaadja a Fantomnak a gyűrűt. Nagyon szép megoldás volt, a Fantom megvallja érzéseit, és elhangzik a "Szeretlek, Christine!", Barbara a vallomásra közel kerül a férfihoz, szinte "majdnem" elcsattan közöttük még egy csók. És ez újabb szintre emeli a produkciót, megint megrendültem. Miután Christine inkább Raoult választotta, és ott hagyta (Barbarának van egy jellegzetes vonása: a kezét "mintha ott hagyná"), a magára maradt Fantom olyan szomorú látványt nyújt, a szívem megszakadt érte.

Bot Gábor igazán figyelmes Raoul volt, jó talán nincs benne annyi energia, mint másik két grófban, de most olyan tökéletesen hozta a karaktert, kapott is sok és hangos "huuu"-t az előadás végén. A legjobb jelenetek, amikor Christine-nel újra egymásra találnak, olyan kis aranyos, figyelmes. Érzelmek mutatkoznak meg az arcán, amit múltkor hiányoltam belőle. Jobb volt. Valamint, amikor a tetőn vannak ("Szeress, csak ennyit kérek én!"), érdeklődő és aggódik, figyelmesen végighallgatja Christine-t aztán megígéri, hogy megfogja védeni mindentől, megpuszilja a lány kezét. Ez olyan kis udvarias, gyengéd gesztus volt. Most nagyon meg voltam vele elégedve.

Sasvári Sándorral a tapsrendnél összenéztünk, kétszer is :D Az ének terén már sajnos nem olyan, mint régen volt. Néha borzasztóan nem találta a hangokat, másszor a hangnem nem volt a helyén. A játéka viszont lenyűgözött, nagy átéléssel alakítja a Fantomot. Például, ezt a többiektől nem láttam: amikor Christine első alkalommal lerántja róla a maszkot, ő elbújik előle, egészen az íróasztal mögé. Mint egy sarokba szorított lény, onnan szólítja meg. Aztán, odamegy a lányhoz, amaz nagyon fél tőle, amikor hozzá ér a hajához. El van borzadva, szinte undorodik tőle, Sasvári a lány ruhája után nyúl, mire Barbi elhúzockodik a férfitől. Sasvári tényleg nem találta a hangokat, az Éj zenéje most nem volt olyan sietős, mint legutóbb Attila felfogásában, aki valamilyen okból kifolyólag egy percről gyorsult fel 100-ra... elhadarta a szöveget... ráadásul nem szeretem, ha  a dallamot megzavarják a hirtelen felkiáltásokkal - jó, tudom, hogy pontosan ezzel szeretnének kifejezni egy-egy gondolatnak a hatását, (vagy egymás Fantomját megkülönböztetni) de szeretem, ha andalító és magával ragadó a dal. Sasvári lassabban énekelte, de a CD-és minőség nem jött vissza, olykor ő is kicsit gyorsabb és hangosabb volt (köszönet a technikusoknak, akik megint nem találták meg a megfelelő hangszínt...grrrr...).

Nem terveztem, hogy én kezdem meg a tapsot (pont ennél a dalnál nem, majd mégis úgy alakult), de sok számnál pont ez történt, mintha a közönség elaludt volna. Nagyon bágyadtak voltak, a szünetben felderítő úton voltam, és akkor találkoztam olyanokkal is, akik most látták először az előadást, és mintha senkit sem ismernének. Ráadásul úgy gondolták, hogy Miller Zoltán is még szerepel az előadásban. Nos, a helyzetből adódóan, a színház-imádokban felvetülhet joggal a kérdés - ezek eddig hol éltek, a Holdon? Jó, Raoul-ként tuti megnézném, de Fantomként ne lépjen a színpadra, mert menhetetlenül ki fog esni a nemlétező korláton...

Kezdés előtt, pedig rég nem látott ismerősöket fedeztem fel, az átellenben lévő üléseken. Én bal oldalon, az erkélyen, a színpadhoz közel ültem, az ismerősök pedig túloldalt a második sorban, szintén közel a színpadhoz. Többször integettek, volt, amikor én is visszaintettem, de el is gondolkodtam, hogy biztosan nekem szólt ez a kedves gesztus? Viszont mivel körülöttem senki sem legyezett, gondolom nekem szólt, szünetben akartam velük beszélgetni, de elkerültük egymást.

A legkitűnőbb alakítást a két igazgató hozta, Firmin és André, azaz Weil Robi és Szerednyei Béla. Egyszerűen bámulatosak voltak, poén-poén hátán, pl. a Maszkabál jelenetnél a Fantom megérinti Szerednyei vállát, amikor odébb áll, az igazgató összeesik és a másik próbálja összeszedni. Szinkronban mozognak, megnevettették a közönséget, mindent elkövettek, hogy jó igazgatók legyenek. Lám, ez sikerült, különben nem kaptak volna a tapsrendnél hatalmas ovációt. Én is ünnepeltem őket, széttapsoltam a kezemet értük. Lenyűgözőek voltak, és az alakításuknak köszönhetően rájöttem, hogy a kedvenc direktor-párosom ők ketten. Tényleg fenomenálisak voltak.

 Bajza Viktória aranyos Madame Giry, amikor Christine-t énekelhet, ő biztatta: "ügyes leszel" - olyan kedves, anyai gesztus volt részéről. Ő hisz a lány tehetségében. Meg-ként Lóránt Enikő szerepelt, szerintem aranyos Meg, és megtalálta a karaktert, ám azt erősen kifogásolom, hogy nem táncol az Il Muto jelenetben, holott eddigi elődei mind ügyesen mozogtak a színpadon.

Gerdesitcs Ferenc Piangiját kedvelem, ő Óbudán is vendégszerepelt. :) A tenorok közül még nem tudok választani. Régen Pankotay Péter alakítása tetszett, csúnyát mutatott amikor megszólták "teltkarcsúságát".

Összességében egy csodálatos előadás részese voltam. Holott történtek változtatások, mindenért kárpótol a fáradtságos munka, amit a színpadon a színészek és közreműködők létrehoztak. Köszönet az estéért! *szívecske*

Az előadásról bővebb információk: http://www.madachszinhaz.hu/showinfo.php?id=13