Volt egyszer egy csapat

Mostanság az embereket a Világbajnokság izgalmai tartják lázban. Nincs nap, hogy ne halljunk valami új hírt a VB-én történtekről. Legyen szó, meccsen kialakult konfliktusokról (vállon harapás, lökdösés, "idegenek" megjelenése a pályán), közönség randalírozása a városban, stb. lehetne még sorolni. Sokat foglalkozunk vele, nem csoda, mert, ha van kedvenc csapatunk, akkor értük szívvel-lélekkel szorítunk. Kifejezetten szórakoztató némelyik mérkőzés, a látványos mentésekkel, be csuszásokkal, nem várt megoldásokkal. "Néha egy-egy vendég megjelenése a pályán..." vagy összetűzések a játékosok között, nem beszélve, - pedig szükséges lenne, a rengeteg és súlyosabbnál súlyosabb szabálytalanságokról... Elborzasztó, hogy a bírók mennyire nem figyeltek oda a sok rángatásra! - a mezhúzásra, a következményekkel járó balesetekre... Némelyik cselekményért, akár sárga lap, de még egy kiállítás is kijárt volna... de, sajnos, úgy tűnik nem mindegyik bíró igazságos vagy jár nyitott szemmel is a pályán. Ugyanez elmondható a vonalbírókról, vagy másképpen az asszisztensekről is.

Viszont  a rossz mellett, akadt bőven a jóból, néha csak nagy nehézségek árán (11-es lövésekkel illusztrálva) gyönyörű góloknak szemtanúi is lehettünk az elmúlt egy hónapban. Lassan viszont közeleg a döntő és ezzel együtt a bajnokság vége... Azóta kiderült, kit koronázhattunk meg a Világbajnoknak 2014-ben. Az utolsó négy meccs, tele volt izgalmakkal, nem várt fordulatokkal. Az elődöntőbe bejutott csapatok: Brazília, Németország, Argentína, Hollandia. Az első elődöntős mérkőzéstől magam is tartottam... Hiszen két olyan, nagy kiválóság mérte össze tudását és erejét a pályán, akik nem csoda, hogy a világ legjobbjainak voltak elkönyvelve. Jogos a múlt idő. Főként a brazilokra. Az összecsapás során 7-1-re kaptak ki a németektől, akik csodálatosan indítottak, az első gól már a 11. percben megszületett egy német szögletből. Thomas Müller érdeme, akit az ellenfelek - hanyag módon - hagytak szabadon "garázdálkodni". A következő gólokra sem kellett sokat várni, körülbelül 10 perc múlva ismét újabb előnyt szerzett a német gárda, majd egy percen belül érkezett a következő, majd még, és még egy, amely az utolsó volt az első félidőben, a 29. percben. Így ment a meggyötört brazil csapat az öltözőbe. Egyszerűen el voltam képedve, de pozitív értelemben, mert a VB alatt, nekem a németek voltak a favoritok, szinte az összes meccsüket nyomon követtem. Ez a csapat, nem egyetlen egy emberből állt, mint a legtöbb (Brazilia, olykor Hollandia is, Portugália, Argentína), hanem egy igazán összekovácsolt társaság, akiknek a tagjai ugyan más-más klubban játszanak, mégis, ha találkoznak és a közös edzésekkel készülődnek nagyobb megmérettetésekre, a csapat oly módon egy tökéletes egységet tükröz, amit más közösségeknél nem igazán tapasztaltam. A hét gólos öröm, amit a brazilok ellen elértek, megmutatta, hogy több játékosuk is van, aki képes gólt lőni, nemcsak az ismertebbek, mint Müller.

Nem várt eredmény született az Argentin-Holland összecsapáson. Utólag inkább bevallom, mert ha előzetesen írok/beszélek róla, félek, hogy a kedvenc csapat elesik, és miattam...nos, enyhén babonás vagyok... :) Argentineknek drukkoltam, főként Lionel Messi miatt, akit szeretek, és akivel eléggé utálatos (saját magamtól is undorodom) hangnemben beszéltem, amikor a döntőben a németekkel mérkőztek meg.... Sajnálom, Messi!! :'( Gyötör a lelkiismeret...


A meccsről annyit, hogy igen, az argentinoknak drukkoltam. Hollandiát nem azért utálom, mert legyőzték, az amúgy sem létező magyar csapatot, hanem azért, mert egyszerűen nem játszanak szépen, nem találok egységet közöttük, olyan semmilyen csapat nekem. Erős, de nem kedvelt. Ettől függetlenül elismerem a sikerüket. Szóval, hosszú, nem igazán érdekes mecset követően, csak 11-esekkel tudták eldönteni a végleges eredményt, amelyben a hollandok már az első lehetőségüket elmulasztották, hiszen az argentin kapus bravúrosan védte ki a felé irányuló lövést. Ezúttal a hollandok szövetségi kapitánya nem játszotta el a trükkjét, miszerint az utolsó percben a kezdő kapusát cseréli le. Nem tudom, lehet, hogy emiatt sem jutottak tovább, hiszen az a kapus is volt ugyanolyan ügyes, mint az argentin. No, ezt már sosem fogjuk megtudni, mi lett volna, ha... kezdetű mondatok. Az argentinok joggal jutottak tovább, meg is védtem őket, mert valaki azt mondta, hogy "csak" 11-esekkel jutottak be a döntőbe. Ami sokkal gázabb, hogy Hollandia is ugyanilyen módon jutott be az elődöntőbe, ami azért előnytelenebb. Szerintem rosszabb, mintha simán nyertek volna, akármekkora gólkülönbséggel.

A következő meccs, a bronzmérkőzés volt, ahol az eleddig nagyon gusztustalan módon (fújjolták az ellenfél csapatokat, kifütyülték) viselkedő brazil szurkolok kifejezetten meglepő módon a csapatjukért kiálltak, a stadionban a sárga szín dominált. Váratlan helyzet adódott a mérkőzés első pár pillanatában, - amikor Robben a holland csatár (aki olyan látványosan tudja eldobni magát a kapu előtt), kiharcolt egy 11-eset, a két sárga lap miatti eltiltását követően, visszatérő T. Silva jóvoltából. Ez a játékos szabálytalankodott, amiért konkrétabban inkább járt volna egy kiállítás, ám a játékvezető nem így ítélkezett (talán ezen a találkozón esett a legtöbb olyan szabálytalanság, amiért nem megfelelő büntetések lettek kiosztva), és sárgát adott, valamint a 11-es lehetőségét, amit V. Persie értékesített, így megdöbbentő módon már a 2. percben Hollandia vezetésre állt, sokkolva a közönséget. Most, ugyan nem sírtak a nézők (öröm volt látni, ahogy a brazil közönség megtörik már az 5-0-ás állásnál, amit a német csapat valósított meg - eddig fennhordták az orrukat, és enyhén beképzelt módon viselkedtek, a nézők! De nem a játékosok... a vesztés miatt és, hogy két ember miatt elestek volna a döntőtől, ez inkább szánalmas! Egy csapatot nem egy vagy két ember munkája alkotja, összedolgozás, kérem szépen, összedolgozás!). A találkozón összesen 3 gól született. Mindegyiket a hollandok lőtték. Így Brazília negyedikként zárta a tornát, míg a holland csapat bronzérmes lett (holott a szövetségi kapitány kifejezte, hogy nem jó a bronz, azért harcolni is kár, végül az arcokon már más érzelem tükröződött, amikor megkapták az érmeket).

Az Argentin-Német találkozó, a nagy meccs, amely lezárja az egész VB-ét, végre elérkezett! És, bár szomorúan konstatáltam, hogy nem lesz a nap végén semmi, amit úgy várnék, mint ezalatt az egy hónap alatt, mégis vidáman ültem neki, hogy szurkoljak. A drága Neyman (a lehető legironikusabban fogalmaztam) miatt, aki az argentinokba fektette bizalmát, és utálatát a németek ellen, sarkalt arra a késztetésre, hogy az utolsó találkozón, sajnálatos módon, úgy viselkedjek, mint a brazil szurkolok, Messi ellen hangolódtam, akit pedig szeretek...Romero-t is fújjoltam, és egy általam nem kedvelt magyar személyhez hasonlítottam...nem vagyok a magaviseletemre büszke... :/


A mérkőzésen sokszor voltak helyzetek, mindkét oldalról. Egy alkalom is akadt, hogy berúgták a labdát, de végül ezt lesről indítottnak minősítették, ami a visszanézett felvételről valóban ki is derült. Furcsa volt, hogy mindkét oldalon sok helyzet maradt ki, de elhiszem, hogy mindkét fél izgult, és a vége felé, már nagyon fáradtak voltak. A csapatok győzni akartak, a második hellyel nem lettek volna megelégedve (A németek szövetségi kapitánya, Joachim Löwe azt mondta a riportokban, hogy az ezüstérem sem rázná meg a német focit, hiszen az eddig elért eredményekből nem vonna le semmit) Egyetlen, figyelmetlenségből és az "egyáltalán nem gondolkozóm" lehetőségből született meg a győztes gól, a két német játékos, Schürrle és Götze párosa hatékony összmunkájából, összehozták. Utóbbitól elvették a kezdő tizenegyes titulusát, mert a csoportmérkőzéseken nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Történtek csúnya, összeütközések is, Tobias Schweinsteiger szemöldöke fölött felrepedt a bőr... de ő volt a német csapatból a legrokonszenvesebb, abban az értelemben, hogy a vesztes csapat egyes tagjaihoz odament gratulálni, illetve vigasztalni. Sajnos, nem tudom, hogy mit mondhatott, csak sejthetem...

Ezúttal is ő volt az, aki a jeget próbálta megtörni, és Messit vigasztalni, aki viszont vigasztalhatatlannak tűnt. A csapata úgy állt egész végig az éremosztásig egy helyben, a pálya szélén, a szövetségi kapitányukkal együtt, mintha temetésen volnának...Tudom, sokat jelentett volna nekik az az első hely, de majd legközelebb ügyesebbek lesznek! És, remélhetőleg egységesebbek. Messi a mérkőzés alatt, önzetlenül próbálta a helyzeteket kialakítani, de a csapattársai nem éltek a lehetőségekkel. Emiatt nem lehet, kizárólag őt hibáztatni.

A legszebb dolog mégis, hogy a díjátadásoknál Messi kapta az Aranylabdát, Neuer a németek kapusa pedig az Aranykesztyűt.

Az argentinoknak nem szabad keseregniük, a németek viszont, most nagyon-nagyon örülhetnek. Végre, valahára összejött nekik ez a győzelem, amire sokat kellett várniuk. És, ha megnézzük a VB-én nyújtott teljesítményüket, joggal mondható, hogy megérdemelten ők lettek az elsők.

Sajnos, magyar oldalról nincsen csapat, aki képviselhette volna az országot Brazíliában vagy bárhol a világon... Ráadásul pár hete el kellett búcsúznunk egy nagy kedvenctől a régi, fenomenális Aranycsapatból, a Fekete Párductól, Grosics Gyulától. Nagyon jó kapus volt, kár, hogy sosem láthattam őt élőben játszani. Szüleim és Nagyszüleim emlékei alapján és egy rövid dokumentumfilmből ismerhettem meg a magyar labdarúgás kiemelkedő személyiségét. 

Isten nyugosztalja a fantasztikus Párducot!


A labdarúgással kapcsolatban létezett egy előadás, amelyet pár évig játszottak a Madáchban. Ez ráadásul egy olyan musical, ami nemcsak az érzelmekre hat, hanem komolyan elgondolkodtatja az embert és aktuális társadalmi problémákat feszeget.

A kőszínházban már nem láthattam, bár hallottam, hogy meghatódtak a színészek az utolsó előadás alkalmával a tapsrendnél. Van, akinek sokat számít egy kedvesebb darab, főként, ha élete első, fontosabb darabja volt, és ha vége szakad a szériának, akkor bizony van miért szomorkodni. :(

A Duna TV-én volt látható, anno, az utolsó előadásról készített feltétel, részesei lehettünk a történéseknek. Mindenképpen meg akartam nézni, mert a Madách-os musicales darabok közül ez még hiányzott. Bár a darabnak furcsa lehet a témaválasztása, de a zeneszerzője nem ismeretlen, Andrew Llord Webber, az alkotója. Egyes hírek szerint Angliában ez az előadás (Beautiful Game) elbukott, rövid idő alatt lekerült a repertoárból, nálunk viszont tarolt és több éven keresztül láthatta a közönség.

Mahó Andrea játszotta a női főszerepet, Mary-t, míg egykori fiatalkori szerelmét majd jövendőbeli férjét, Nagy Sándor. Barát Attila alakította az árulót. Mary barátnőiként Gallusz Nikit illetve Vágó Zsuzsit láthattuk.

Dalai (zenei világa):  Más lesz a holnap című dal, mondhatni túlélte a darabot, hiszen új feldolgozásban került a színpadra, egy teljesen új darabban, Az Operaház Fantomja folytatásának, a Love Never Dies nagy áriájaként, illetve címadódalaként. Mahó Andrea egyik szólólemezén Webber dalokat énekelt, ezek között megtalálható a Más lesz a holnap is - de sokkal ritmusosabb felfogásban, ami nekem nagy kedvencem és a "régi" darabban való megjelenéséhez képest sokkal élvezetesebb és érzelmesebb. A dal mondanivaló bizakodásról szól, hitről, hogy a holnap szebb lehet.

Színpadi megjelenése, tehát díszlet: több szempontból látványos, ezek közül a börtön megformálása érdekesen megalkotott.

Jelmez: mai korban játszódik, modern, illetve van egy kis 60-as évek beütése, ha Mary öltözködését tekintem (lehet, azért mert egy szolid, visszafogottabb természetű lányt ábrázol).

A darabról röviden, története: Írországban játszódik, ahol a keresztények/hazafi (zöld) és a protestánsok (piros) véleménykülönbségeiket hangoztatják, a csapatokról is elmondható, hogy e kettő színben játszik. Mary katolikus, a focicsapatban John a szerelme, akivel sok civakodást követően alakul ki egy szorosabb kapcsolat, szerelem formájában.

A párnak vannak jó barátaik is, Gallusz Niki karaktere egy harsányabb, bevállalós és erős akaratú nőt mutat.  A barátnők közösen mennek el a meccsekre, és drukkolnak a zöld csapatnak. Dinamikus fiatalok, akik a győzelmüket hagyományos módon, nagy bulival ünneplik. Vágó Zsuzsi figurája egy szerény kislányt prezentál, aki egy véletlen folytán megtalálja a párját. Ám a fiút meggyilkolják. Gyakran besúgásról, árulásról, különféle tisztességtelen ügyletekről lehet hallani a darabban a történet folyamán. A merészebb barátnő új életet akar kezdeni a protestáns barátjával, együtt hajóra szállnak, és a másik két barátnőtől elbúcsúznak örökre. Mary viszont hisz egy szebb jövőben, és bizakodóbb, szerinte az nem jelent megoldást, ha valaki elhagyja az országot. Egyedül akkor törik meg, amikor a férjét ártatlanul börtönbe zárják és a férfi kedves jelleme a kaptár hatására teljesen megváltozik. John szabadulását követően visszatér feleségéhez, új kezdet elé néznek, ám újfent távoznia kell, mert egy titokzatos hívást kap, hiába kérleli Mary ne hagyja ott, a férfi elmegy... A feleség érzi, hogy nem fogja többé viszont látni...

A darab befejezése (Zárójelenet) tetszik a legjobban nekem, mert Mary fia ekkor már elég nagy, hogy focizhasson, a csapatában ő végzi el a kezdő rúgást. Elsötétül a színpad hátsó része, ahol a szurkolókat és a csapatokat láthatjuk. Előtérben csak Mary marad, előveszi a régi képet, amely az egykori csapatot ábrázolta. A gyermek édesapja és annak csapata feláll egy képkeretbe foglalva. Mindenkiről megtudjuk milyen sors érte őket, Mary tolmácsolásában. A monológja végén remél egy szebb holnapot, tekintetét a kis csapatra, és jobban mondva a fiára szegezi, aki elrúgja a labdát, ami lassan felemelkedik, figyelemmel kísérjük útját, amely egyre magasabbra és magasabbra ér fel.


Az előadásban még látható volt Krassy Renáta (Mary), Nádasdi Veronika (Mary), Balogh Anna, Polyák Lilla, Koltai János, Nagy Balázs és Miller Zoltán.

A darabról bővebben: http://www.port.hu/volt_egyszer_egy_csapat/pls/th/theatre.directing?i_direct_id=8788


Videóérdekesség: A zárójelenet

Az egész előadás anyaga, amit a tv-ben leadtak, itt tudjátok megnézni. Jó szórakozást és kellemes nosztalgiázást! :)