2021. november 22., hétfő

Az Operaház Fantomja újra itt jár! 2021-ben végre személyesen!

A Fantom új szereposztásai - de csak számomra 2020-ban ugyan nem volt jegyem a darabra, de 2021-ben vártam már, hogy újra színre vigyék a Madáchban. Legkedvesebb balerinám felajánlotta segítségét, így gyorsan a kívánt alkalmakhoz biztosítva volt a hozzáférésem.

Szakmai jeggyel menni, csodálatos dolog, főleg, ha jól helyről is nézheted végig az előadást. Körülbelül a 9. sor szélére kaptam széket, amit a hátam mgöött ülő hölgy és párja is elismeréssel méltatott, többek között úgy, hogy a nő el akarta vennia  széket, mert az előttük helyet foglalók "túl magasak" voltak.Én ezt a problémakört értem, de az ülésem az enyém. :) 

Sok áttekintést, sakkozást követően október 30. esti előadás és nov. 7. délutáni és esti darabokra kértem jegyet. Ezek a szereposztások nem voltak még meg, így nem volt rálátásom milyen is közöttük a kémia...

Az okt. végi esetében csak ráadás lett volna számomra, ugyanis Posta Victor volt kiírva, majd mégis Csengeri Attila lett a Fantom, de legalább így megkaphattam egy hiányzó hármas felállást.

 

Ékezetek nélkül van, bocsánat :D
 Röviden, összefoglalót írtam az estjeimről:

Október 30. este, szombat, Csengeri (eredetileg Posta) - Krassy - Homonnay

1.felvonás
-hannibal jelenet: Krassy közvetlen es foglalkozna a primadonnával de az nem engedi, a korrepetitorhoz megy, zongorán könyököl (Barbara is) amikor belekezd az énekbe
-Krassy hangja megbicsaklik a Gondolj rámban
-Csengeri kapcsolgat, de a fények nem villannak fel rögtön az orgona hátuljában
-nem orgonál, Krassy nem pillantja végig a jelenetet, túl korán esik össze (az orgona hátoldalában a bábok összeölelkeznek és megcsókolják egymást)
- Angyali hangban kicsit félt Krassy, de még mindig nem megy a félek érzelemközvetítés
-irodák: Fantom nem jelenik meg, a dirik
-Homy nézi a leveleket (na, végre)
- Homy bonsva - ezen Galbenisz csodalkozik
-il muto: a langaléta beallo nagyon jo, Krassy fejerol leesik a fityula, egyszer ferden rakja vissza, még o is nevetett ezen. Csengeri brekegése
-Il mutonal nem sikerul a fuggonyt behuzni, amaz belegabalyodik a rejtekhely női alakot formázó szoborba
- A tetőjelenet: az egész ugy volt jo ahogy kellett lennie, imadtam
- Bouket semmilyen volt
-Az új átverési kikiáltó jó - Lorinc Sandor
-Koltai álmai szárnyain száll? Vagy mit költ a Christine-es részhez


 2.felvonas
-Maszkabal 5 tancos kergeti, kiserti a lanyt, vegul a Fantom maszkos konyorog terden allva elotte
- borostyan, viragok talan mecses is a temetoben
-Homy majd megmutatja, neki akar menni a Csengerinek, majd visszavonulot fuj
-Elvalas, Csengeri reszerol szep, aki a 2.felvonasban talal magara, hangilag nem a legjobb az elsoben, bar a jateka nagyszeru volt ott is
-Szerekovan undorodik Krassytol es majdnem leesik a szekrol a Don Juan zeneje alatt
-Homy imaja meghato, a vizbe ugras elott
-Homy, szabadulomuvesz
-Harom eros egyeniseg, csokjelenet: arcsimi, majd csok, bar Sasvariba ment at a mit fog a lany csinalni fogadasa
 

Tapsrend, Csengeri kotelezi Honyt a meghajlasra

 


 -------------------------------------------------

Tapasztalatok regrol:
A jegyek, a behivo csengo, a szineszek eletkora

2016 ota Solti, Szerekovan

Szereplok: Csengeri, Krassy, Homy, Galbenisz, Barat, Bencze, Lorant, Koltai, Ekanem

Uj szereplok tesztelese:
Zsitvai Reka (Meg),
Lorinc Sandor (Arveresi kikialto)
Sador David (uj Piangi)

 --------------------------------------------------

November 7. vasárnap, délután és este is

A duplázás eléggé régen csináltam már, de el is felejtettem, hogy ez milyen jó tud lenni. Akkoriban is a Fantom volt a kivételezett darab, vagy erősen kapcsolodott az eseményhez (amikor délután Fantom a Madáchban, este Hófehérkét néztem az Erkelben). A korábban jegyszedőként működő hölgya  földszintről, átkerült az emeleti ruhatári szolgálatba. Szünetben nagyon jól eltudtunk beszélgetni a történet pszichológiai vonaláról, a karakterekről (főleg Fonyó Barbara mennyire nem korhoz kötött az ő szereplése, pedig tudjuk, hogy Christine egy fiatal nő, nem annyira idős, mint Barbi), a színészekről. József Attila és a Fantom kapcsolatáról, Sasvári-féle Fantom testiséghez való hozzáállása. Említett mondatot ("Hideg fényében a lélek nem zenél" - ez tetszett neki, mint kiragadott gondolat az Éj zenéjéből), én is csak folytatni tudtam a gondolatmenetet, hogy mindig találok valami újat, valami szeretnivalót a darabban. Most például új szereplőket szemlélhettem meg az új árverési kikiáltó, Lőrincz Sándor, vagy a leköszönő igazgató, Le Fevre szerepében Szolnoki Tibort. Jó volt eszmét cserélni a Madáchos munkatárssal. A délután folyamán összekeverték a jegyeimet, így az emelten voltam mindkettő esetben, csak nem mindegy, hogy hol, az első sorban vagy a másodikban.

 


 Délután, nov. 7. Csengeri - Fonyó - Solti


Sokkal jobb osszhang a karakterek kozott
Fonyora raesik a girland a Maszkabal jelenetnel, de mosolyog rajta, es osszenez Soltival
Tul koran huzzak be a fuggonyt a bosszu igeretenel
Fonyo aterzi a Fantom foldontuli hangjat, az utolso 20 percben a mikrofonjaval van valami gond, mert nem hallani az Angyali hangos kerdorevonast.

Barbi visszakapta amúgy, a régi Aminta jelmezét. Képen alább látható.

 


Esti produktum nov.7.

Sasvari - Krassy - Homy
Sasvari jateka rendben, az utolso 20 percben a polyaba se burkolt, a gyerekkorat felidezve az embernek sírhatnékja támad
3x ront: 1.felvonas vege, annyira belefeledkezik a röhögésbe, h későn mondja a Csillar vezényszavát, mikozben a tobbiek mar a foldon elterulnek, elotte nem a pampam szora veszi le a kopenyet.
Temetoben Homy miatt rontja el o is a szöveget
20 perc végen; elrontja a szoveget, Szotlan, szotlan nema ej....
Homy játssza az agyat mintha nem látta volna még a maszkos embereket a Maszkabál jelenetben, többször fordul feléjük, de a Krassy Reni Christinet nem zokkenti ki a szerepbol
Krassy tulsagosan eros, ritkabban mutat felelmet

 2016 óta Solti, Szerekován játszik a csapatban

 

Összességében nagyon elégedett vagyok, mindegyik produkcióban volt valami kis többlet, amit magammal vihetek, amit megőrzök róluk. Ha mégis választanom kellene, a középső előadást tekintem messzemenően a legjobbnak,  Fonyó Barbara és Csengeri Attila munkája kiemelkedő volt, szerettem őket. Raoulok közül, mivel nagy választékom ezúttal nem volt, inkább választom Homonnay Zsoltot, Solti Ádámmal szemben, mert van benne élet, van benne plusz, ami által az ő vikomtja szerethető és utálható egyszerre. Küzd és mellette igyekszik színesíteni a szöveget és a játékát is. Nem tudok nem mosolyogni rajta, akárhányszor csak látom, igaz ez főként a tetőtéri jelenetre.

Remélem jövőre megszerezhetem a hiányzó új szereplőket és a saját Zene angyalom is lesz szíves a színpadra állni... Bízom benne. Legalább 1x összejön.

 

Nincsenek megjegyzések: