Nem igazán vállaltam, hogy bemutassák bármelyik közösségi platformon az örömteli rajongásomat a Fantom irányában (arccal legalábbis), így inkább levelet írtam a Madáchnak és elküldtem.
A levelet, megmutatom.
Íme, ez az én személyes véleményem és rajongásom:
20 év távlatából - Kedves Madách Színház!
Klaudia vagyok és megköszönöm a csodálatos 17 évet, amit a Fantommal megélhettem!
2006 óta vagyok a Fantom család rajongója. Nagyon szeretem. A darab varázsa körbejárt, beszippantott a világába, és szerencsére, azóta sem eresztett el. Inspirációként hat és átszővi hétköznapjaimat.
2006-ban láttam először a magyar változatot. Semmit nem tudtam a történetéről, karaktereiről, zenéjéről, csak annyit, hogy egy világhírű zeneszerző írta, és a Madách egyik sikerdarabjaként tartja számon. Ahogy a csillár megjelent a színen, valami varázslat mehetett végbe bennem, magával ragadott…aztán felfedeztem már más színházból ismert színészt, és ettől még közelebbinek kezdtem el érezni az előadást… haladtunk előre a történetben, egyik jelenete szebben volt kidolgozva, mint a másik… (főkedvenceket azért említek: a búvóhely, a tető és Maszkabál). Annyira csodálatos mű. Az akkori szereposztást a szívembe zártam és mind a mai napig, ha együtt találom őket, megnézem őket, mert általuk is, került hozzám közel a Fantom története. És innentől fogva nem volt megállás.
Beszereztem a darab alapjául szolgáló Gaston Leroux könyvet, a Susan Kay-féle Fantom élettörténetét bemutató művet, és a későbbi folytatásul szolgáló, A Mannhattan fantomját is. Filmeket kezdtem gyűjteni-megnézni és elemezni, amik a Fantom történetét feldolgozták, relikviákat gyűjtöttem a Madách-ból (műsorfüzeteket, bögre, egérpad, póló és a színpadról a közönség felé hajított szerpentineket, melyek gyakori díszítői a Karácsonyfának). Nyomon követtem a magyar előadás fejlődésének fázisait, útját. A művészek kibontakozását. A gyűjtésem mai napig tart, nincs határ. Röviden, minden, ami a Fantommal kapcsolatos, hozzáköthető emlék/tárgy, fontosnak tartottam, hogy megszerezzem. Külön becsben tartom a maszkot formázó gyűrűt, mely jelképe a Fantomhoz való kapcsolódásomnak, mert ha ránézek, eszembe jut az élmény, az öröm, amit általa kaptam/és kapok mindig.
Tanulmányi éveim alatt forgatókönyvírással is foglalkoztam, és a drámaírásra a hazai Fantomok egyike inspirált. A 10 éves jubileumra (2013-ban) meghirdetett versenyeken részt vettem, a nyertesek közé sorsoltak, ami életem egyik legboldogabb pillanata volt. A kulisszajárás és a színészekkel való találkozó mámorító volt, hiszen a színpadi ikonokat személyesen megismerhettem. Szeretem a darab csodaszép jelmezeit, az elragadó és pompás díszleteit, a kis zenedobozt, ami a mai napig egyedülálló a Fantom világában, bűbájos. A csillár mozgástechnikáját a helyszínen élőben megismerni, egyedülálló élményt biztosított.
Az eredeti (londoni) művet élőben még nem láttam (negatív kritika, de szerintem giccs), viszont hálás vagyok, hogy Webber és alkotócsapata kitalálta. Az eredeti nélkül a magyar változat sem létezne. Figyelemmel kísérem a londoni produkció fejlődését, újdonságait, és a magyar non replikát követő újabb más rendezésekkel (lengyel, amerikai turné, cseh, észt, finn, szerb, román, bolgár, ausztrál és az olasz) is szívesen ismerkedem. Olyan jó látni, hogy bővül a Fantom univerzum. Számos új ötletet vélek felfedezni, szintén gyűjtőkörömbe sorolom. Az összehasonlítás jó dolog, ezáltal a darab sosem fáradhatatlan.
A magyar darabban szeretem az első szereposztásomat (Posta Victor - Fonyó Barbara - Homonnay Zsolt). Első éveim alatt mindenkivel szerettem volna látni (táblázatban számon tartom a szereposztásokat). Konkrét kedvencem nincs, a címszereplők mindegyikében van valami különleges (a Fantom gonosz és sajnálatra méltó oldala – Sasvári Sándor; az érzelmek Fantomja Csengeri Attila és a Hang angyala számomra Posta Victor), ahogy Christine-ek esetében is nehéz dönteni (érzelmek terén Fonyó Barbara kiemelt, a Fantomhoz való viszonyomat legjobban Krassy Renáta mutatja be). A vikomt karakterében Homonnay Zsolt élvezetes játéka miatt mindig kiemelt szereplője lesz a csapatnak és sajnálom, hogy többé már nem láthatom Raoul szerepében. Az évek alatt sok művész jelent meg apróbb, de fontos mellékszerepekben, időnként az új belépők kellemes meglepetést okoztak, nagyon jól elkapták a karakterek gondolkodásmódját. A darab javára vált. Különbözőek, mégis egyedi variációkat láthatunk a színpadon kibontakozni, ez teszi színessé a mindig megújulásra IS képes darabot.
Az biztos, hogy rajongóként továbbra is szorgosan tevékenykedem. Már ismerem a titkait, de biztos vagyok benne, hogy akad még bőven. A felfedezéssel nem maradhatok el. Ahogy a tudósításaimmal sem. Sokat segít ebben a blogom is (phantomvizio.blogspot.hu), amivel az előadásokról osztok meg tartalmat, hiszen nevét adta annak idején, 2009-ben. A főirányvonalat Az Operaház Fantomja képviseli, mellette más opera/operett/musical/próza darabokról véleményt formázok.
Egy régi barátnőm egyszer azt mondta, csodálja a Fantom iránti rajongásomat. Szeretne ő is ugyanúgy érezni valaki/valami iránt, akárcsak én teszem a Fantom iránt. – És ha ez nem elismerés, akkor nem tudom mi lehet az.
Boldog szülinapot, a magyar sikernek, Az Operaház Fantomjának! <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése