2014. június 11., szerda

Anna Karenina története és segélykiáltása a világba... Az örök érvényű előadás




Ha elfogytak a jó előadások, oszd meg a rosszabbakat is! Tartja a mondás... Tudom-tudom, már repülnek is felém a virtuális paradicsomok! :) Nem lettem népszerű az Anna Karenina rajongótábornak.

Nem gonoszságból írom e sorokat, - mert pontosan tudom milyen az, ha valaki leócsárolja a legkedvencebb előadásodat. Hisz, nem galád szándék vezet engem a véleményalkotáshoz, hanem, más a célom az írásommal, méghozzá - népszerűsítsem az előadást, valamint támogatókat is szerezzek a darabnak és a rajongóinak! Attól, hogy nekem nem tetszett, a jövő generációjának még elfogadhatóvá, illetve befogadhatóvá válhat. Mindenki maga döntse el!:)

Térjünk rá, először is, miért nem nézünk meg egyes darabokat többször (eleddig nem volt megemlítve) - pedig minden adott lenne:


Vannak olyan előadások is, amiket elég egyszer megcsodálni, több oka is lehet:

  • nem érintett meg a története
  • unalmas volt - nem kötött le semmilyen formában
  • a zenéje nem fülbemászó, nem karakteres
  • nem tetszettek a színészek játéka (ide sorolható, nem azzal a szereposztással láttam, akivel szerettem volna megnézni)
  • nem tetszett a rendezés
  • nem volt üzenete a közönség felé
  • olyan erős érzelmi hatással bírt, hogy időt kell engednem magamnak az újra megtekintéshez.

Úgy gondolom egyszer is elég volt megnézni ezt az előadást. Igazából egy  élmény volt, ez tény! Hiszen voltak benne olyan felfedezések, olyan kreatív ötletek, melyekhez hozzáfoghatót még nem láthattam másutt. És miért ne méltassuk, hisz szép volt ez az egyszeri alkalom is! :)


Az előadást a Madách Színházban láttam, pár évvel ezelőtt. Annaként Polyák Lillát vártam, és kaptam is. Ő a legjobb megformálója a karakternek, többek véleménye alapján, bár én irtózom a hangjától, inkább ordít, mint énekel...sajnos...ámbár emberként megismerhettem és nagyon jó benyomást tett rám, kedves és szerény természetű művésznő. A nagy találkozóra, még 2008 augusztus 19-én került sor, pont mikor Vágó Zsuzsival is beszélgethettem egy közös, röpke koncertjüket követően. Autogramot kértem tőlük, - a rajongók gyakori tevékenysége - Lilla egyik, szerintem a kisebbik fia nagy bőszen ölelgette az édesanyja lábát, aranyosan mosolygott, picit félénknek láttam. 

Lillához való ragaszkodásom mégis jelen van, - főként, - ha a Madách Színház kötelékében indul eurovíziós magyar versenyre, vagy bárhol énekel, - ezért gyakran a képernyő előtt termek. Az Anna-ban lenyűgözően adta át a szenvedő csinovnyik feleségét, aki menthetetlenül beleszeret egy katonatisztbe. Nagyon szép és csodálatosan harmonizálhattak Miller Zoltánnal, ám én már nem lehettem részese e kettős, színpadi megjelenésének, hiszen "lekéstem". Milu elment, mert saját énekesi karrierjét kívánta tovább építgetni. 


Ha végiggondolom, Lilláért drukkoltam, hogy aznap valóban ő játssza a karaktert, Sasvári Sándorért megint csak erősen kellett szorítanom, akikért viszont valóban mentem, és akikért kifizettem a jegyeket, az a két hihetetlenül fantasztikus színművész, Mahó Andrea és Posta Victor.


Az előadásról nem igazán mesélnék. A történetével tisztában vagyunk, nem lehet ismeretlen számunkra, hisz kötelező olvasmányok között szerepel. Bár részemről teljesen mindegy, hogy a színház leveszi-e a repertoárból vagy meghagyja. Sosem voltam oda, sem a műért, sem a színpadi előadásért. Megcsodáltam igen, ám nem ragadt magával. Mégis, akadnak olyanok, akik "megőrülnek" az előadásért, az Annaáért!

Zenei világa: Kocsák Tibor és Miklós Tibor kettőse alkotta meg a zenét és a szövegkönyvet. Nem tudnék kiemelten elemezni a dalokat, mint máskor, mert az összes közül csak egy idéződik fel bennem: "Nélküled semmim sincs" - Ez Anna dala. Nagyon drámai hatásúra sikeredett kompozíció, Anna elkeseredettségét és kétségbeesését hivatott ábrázolni, Lilla tökéletesen megoldotta.

Díszlet tekintetében: Egyszerűbb, eltér a Madách színvonalas előadásainak tökéletes látványvilágától, ám ez az egyszerűsége az, ami kiemeli a többi darab közül, hiszen fehér lepleket használnak fel, melyeket folyamatos mozgásban tartanak a közreműködők. Ezek a leplek gyakran hálószobai vagy báltermi függönyként is ábrázolhatók, és tomboló viharként szintén, itt nagyban a közönség fantáziájára van bízva az előadás színpadképének kialakítása. Ezért tetszett. Pluszpont.

Érdekes jelenet, hogy Anna mennyire fél a "Kalapácsos embertől". Aki tulajdonképpen az oroszok, jobban mondva a szocializmus jelképe. A darabban mégis úgy tűnik, mintha a Halált jelképezné. A vonat megjelenése megint élethűen lett megrendezve, bár az Én, József Attilában sokkal jobban megérint, a reményvesztett költő megtörten lépked a vonat sínek között, holott sokan figyelmeztetik, ne menjen arra - mégsem akad senki, aki finoman "arrébb lökné" vagy megmentené...bezzeg a divatos amerikai filmekben mindig van valaki, aki szenvedő társa életének megmentését tűzi ki célul abban a pillanatban... A lényeg, hogy érdekes a felfogás Anna haláltól való félelmét illetően. Újszerű, de teljességgel logikus.


Emlékszem, - Mahó Andi első megjelenését már nagyon, nagyon vártam. A karaktere szerint egy bájos, ám naiv kislányt kell alakítania, aki élete szerelmével (ő akkor ezt hiszi) egy bálon találkozik. Ez a férfi, nem más, mint Vronszkij, mégis az idősebb nőt, azaz inkább az érettebb nőt, Annát választja. A csalódott lány, akit kihasználtak, nem tud a szerelemben többé hinni, de egy régi jó barátja, Levin (Barát Attila) igyekszik megnyerni a szívét, aggódik érte. Pontosan látta, hogy milyen a tiszt valódi személyisége. Az első felvonás végén e két jó ember összeházasodik az ortodox egyház rendje szerint. Megható pillanat, nagyon meghitt.




A velencei jelenet tetszett, Pankotay Péter volt a dalnok. Anna siránkozó és hisztis viselkedését már kevésbé szerettem, de persze megértettem min megy keresztül. Szomorú az ő élete. Megint csak egy ismerősömet hozom, név nélkül, aki Anna-rajongó volt. Persze nem olyan fanatikus módon, mint sokan, ő egyszerűen azt a harmóniát és szeretetet látta a régi két főszereplő között, és ezen ok miatt is kedvelte a darabot. Milu és Lilla tökéletes párost alkottak, hihető játékkal, valódi érzésekkel. Az ismerősöm külön kifejezte mennyire szép és megható volt az a jelenet, amikor Anna közli Vronszkijjal, hogy gyermeket vár. Milu felfogásában egy boldog ifjú apát láthatott a közönség.

Szeretném felidézni minden pillanatot, de valahogy nem megy... Ellenben ne én szóljak, hanem inkább az Anna-ás rajongók, akiknek a hozzászólásaiból egy csokorra valót gyűjtöttem, egyenesen a Madách Színház vendégkönyvéből. (Linket csak egyet közlök, mert rengetegen nyilatkoztak a témában, ellenben mindenki utána kereshet az írásoknak, a megadott adatok alapján).




Íme a legkifejezőbb véleményekből egynéhány, természetesen a legnagyobb rajongóktól, akik Anna Karenináért is és az őt megformáló Polyák Lilláért is rajonganak. Gyakran pártolják az előadást, és kérik az egyszeri-kétszeri alkalmakat a Színháztól. Sajnos, az előadás nem annyira közkedvelt, de a következő idézetek megértetik velünk a darab értelmét és lényegét.

" Mélyen tisztelt vendégkönyv olvasók,


amikor ez év elején időt szántam arra, hogy az egyik darab kapcsán a vendégkönyvbe írjak pár sort, akkor három dologban voltam egészen bizonyos. Egyrészről, hogy az élmény megosztása nem haszontalan időtöltés, sőt, szinte szükségszerűen kívánkozott előtörni az. Másrészt, hogy keresni kell, és amint rátaláltam azonnal, gondolkodás nélkül jegyet vásárolni rá újra. Harmadrészt, ajánlani a darabot másoknak is megtekintésre.

Közel 20 éve az Anna Karenina előadás a Madách Színházban az, melyre elfogultság nélkül kijelenthető, hogy a hazánkban színpadra állított (klasszikus) darabok egyik legértékesebb gyöngyszeme. Talán érdekes, hogy a másik, prózai körben általam hasonló megítélést kivívni képes előadás szintén egy olyan tartalommal bír, mely a nő, a női sors, és az általuk a társadalomban-és a családon belül betöltött szerepüket, megítélésüket kívánja megrajzolni adott korban, ugyanakkor egyidejűleg örökérvényű mondanivalót is teremt. Nagyszerű szereposztással ment. Igen, arra már csak emlékezni lehet, sajnos.  De az Anna Karenina túlélte. Túlélte a XXI. század sikerdarabjait, észrevétlenül vert gyökeret a közönség szívében és képes arra, hogy leláncolja és rabjává tegye a nézőtéren helyet foglalókat. Önkéntelenül is részesévé válsz az állomás forgatagának, a dermesztő hidegben szinte érzed magad is, ahogyan a megaláztatás és kitaszítottság érzésének szívig hatoló fájdalma a főszereplő forró testén olvasztja a havat, az elmúlást észrevétlenül is szimbolizálva. Az igazi tűz és szenvedély nem sokáig uralhatja tisztán a színteret, hiszen minden Anna által megélt boldog percet kétely és bizonytalanság kísér. A mindvégig a mélyben ott húzódó tragédiát fantasztikusan érzékelteti az az igen nehéz, de hallgatóként annál csodálatosabb zene, mely átjárja a teátrumot és a színészek játékával kiegészülve beleég az emlékezetbe. Kiemelendő Ladinek Judit szerepmegformálása, aki mindenkor képes elérni a jeleneteiben rejlő lehetőségek maximumát, igazi kontrasztot képes teremteni a darab súlyosan drámai jeleneteivel. Nem lehet említés nélkül hagyni Szerjózsa alig pár perces színpadi jelenlétét sem, Pál Dániel Máté ezalatt olyan érzelmek felszínre törését képes elősegíteni és elérni, mellyel (számomra az egyik) drámai mélypont megszületik.
Ahogyan azonban néhány nagy színészelőd neve összeforrott egy-egy szerepmegformálásával és feledhetetlen örökséget hagyott az utókorra, úgy Polyák Lilla vitathatatlanul eljutott a hosszú évek kitartó munkája, és a sorstól kapott tehetsége által arra szintre, hogy neve az Anna Karenina címszerepétől elválaszthatatlan legyen. Ezt Ő is örökségül hagyja majd, bízva abban, hogy nem kell ezt a mondatot még hosszú ideig múlt időben megfogalmazni. Az első színpadra lépésétől kezdve jelenlétével és minden apró mozdulatával, gesztikulációjával képes a drámaiság fokozására, mellyel mindvégig képes meg is tartani a nézők figyelmét, amit az első pillanattól kezdve megszerez és birtokol. Fájdalmát, kételyét és szenvedését színészi alakítása mellett a zene segítségével, nagyon szép hangképzésével még tökéletesebben interpretálja. Tolsztoj Annája a nő, a nőiség emblematikus megtestesítője, akit Polyák Lilla olyan tökéletes alakítással jelenít meg a deszkákon, hogy ezáltal Ő maga válik a nő és nőiesség emblematikus megtestesítőjévé. A darab végén Vele együtt hal meg a nézőtéren ülők szívének egy apró darabja is. Mi azonban megkapjuk az új élet lehetőségét, míg Anna halálával áldozat, áldozatává válik a boldogságra való törekvése közben a kétely és bizonytalanság, a meghurcoltatás és a kitaszítottság érzésének (is).Sosem feledem azonban azt a sok-sok háttérben dolgozót sem, akik a nyílt sikerből sosem részesülnek, de másodpercnyi precízségük is elengedhetetlen, hogy a darab hatásán sehol se essen csorba. Az Ő érdemük is, hogy sokan tartják fontosnak azt, hogy köszönetüket és elismerésüket fejezzék ki egy igazán magas művészi érték láttán. Szívből kívánok ehhez továbbra is elhivatottságot és jó egészséget! Várom a darab újbóli műsorra tűzését, bízva abban, hogy az említett, a címszerepet kiemelkedő színvonalon megformálni képes művésznő újabb és újabb lehetőséget kap arra, hogy magát e szerepében három órányi időtartamra a közönségnek ajánlhassa. Gyöngyszem tehát ez a darab…jó szívvel ajánlom." A gondolatok megfogalmazója: HKata - 2013-03-27


"Akkor íme az én Anna beszámolóm, természetesen márc. 7.-ről, csütörtökről.


Nehéz összeszedni a gondoltaimat. Olyan sok Annáról írtam már, hogy nem akarom magam ismételni, mégis azt gondolom, ez az előadás nem múlhat el beszámoló nélkül. Pár nap viszont kellett, hogy az az eufória, amit a darab után éreztem, egy picit csökkenjen és értelmes mondatok születhessenek. Nem ez volt a legjobb vagy leghibátlanabb előadás, amit valaha láttam, de hogy a legnagyobb erejű, az biztos. Rám még sem darab, sem előadó ilyen erővel nem hatott. Nem hiszem, hogy a teremben volt valaki, aki ne ment volna Lilla szenvedélyével, ne sajnálta volna, mint egy szárnyát tört madarat, ahogy vergődik és szenved, magával ragadó volt.

És ehhez a zseniális regény, a csodás zene, rendezés kevés lett volna. Ezért a hatásért Lilla volt a felelős. Valaki már megfogalmazta előttem, hogy Lillát egészen a tapsrendig nem láttuk, csak Anna volt helyette a színpadon, ezzel tökéletesen egyetértek. Azt hiszem én elég sokat néztem Lillát, ismerem a gesztusait, mozdulatait, amik minden szerepében visszaköszönnek. Annaként viszont ez a saját eszköztár teljesen eltűnt, olyan fokú azonosulást mutat a szereppel, amit színészi munkával megoldani nem lehet. Lehetetlen. Én hiszek abban, hogy a művészeti ágak képviselői közül az igazán nagyok kiválasztottak, arra a szerepre szánták őket, hogy a testükön, lelkükön keresztül olyan energiákat engedjenek át, amivel sok-sok embert tudnak tölteni. Az, aki ennyi embernek tudja azt átadni, hogy abban a pillanatban igenis jó élni és ott lenni, az mindent megérdemel. Lilla egy Isten által kiválasztott valaki, aki ha meg se szólal is hatást vált ki, ha pedig ilyen dallamokat énekel ilyen magabiztosan, akkor meg főleg. Csak remélni tudom, hogy a nagy taps és elismerés amit mindig kap őt is feltölti egy picit és visszaadhatunk valamit abból azokból a fantasztikus érzésekből, amiket ő okoz nekünk. Ő egy kincs és jó, hogy a Madáchban ilyen nagy becsben tartják. A mostani darabnál volt egy különösen gyönyörű pillanata, ami így egész közelről nézve egyszerre volt megdöbbentő és katartikus élmény. Az első felvonás végén, Vronszkij baleseténél amikor a színpad szélén áll és sír, úgy remegett mindkét karja és reszketett a teste, hogy hátborzongató volt. Ezt még sosem láttam, pedig mindig erről a helyről nézem a darabot. Tudatos játéknál ez sokkal több volt, ott ő megszűnt létezni és csak Anna volt. Az egész darabot átjárta valami megfoghatatlan energia, szünetben nem véletlenül állt akkora tömeg a táblánál és olvasták, ki ez a nő. A darab végére annyit éreztem, hogy mindkét karom válltól zsibbad, nem tudtam őket mozgatni, jó pár perc kellett, amíg kiengedtek. Nem csak a tudatom, a tudatalattim is lefagyott, amikor Anna meghalt. Éreztük, hogy ez volt az egyedüli megoldás, Lilla gyönyörűen levezette, mégis egy néma fájdalom, sajnálat és megdöbbenés járta át a termet, meg se pisszent senki. Sose értettem, illetve inkább soknak tartottam a darabban a "töltelék" részeket, mindig Annát láttam volna és megmagyaráztam, hogy oké kellenek ezek is, hogy Lilla tudjon pihenni egy picit. Viszont most megéreztem, hogy Kocsák Tibor milyen zseniálisan is találta ezt ki. Annyi érzés, fájdalom és szépség van ebben a darabban, Anna személyében és Lilla megformálásában, amit ha valaki hagyja magát és megy Lillával egyszerűen nem tudna végig elviselni. Néha már azt éreztem, hogy ennyi csodát nem lehet elbírni egy huzamban, erre jók a kis vicces betétek, hogy egy picit fellélegezzünk.

Nem tudom elégszer elmondani, mekkora bűnnek tartanám, ha ezt a darabot levennék a műsorról, egyszerűen nem történhet meg. Remélem az illetékesek értesültek a hatalmas ovációról, amit Lilla kapott és a sok-sok pozitív kritikát is hallják. Engem hónapokra feltölt egy ilyen előadás, szerencsésnek érzem magam mindig, ha láthatom. A leginkább viszont az érdekel, hogy ha hagyják még a darabot, hova is tud Lilla fejlődni, mert most össze se lehet hasonlítani a 2 évvel ezelőtti alakításával, egyre erősebb lesz az alakítása, jó lenne látni még nagyon sokat.

Egy picit szót ejtenék a többiekről is. Sasit én nagyon kedvelem, tökéletes Karenin, a hangját imádom, erős, férfias és mintha könnyedebben is szólna, mint a tavalyi szériában. Külön tetszett, ahogy a Késő már-ban Lilla állát markolta.


Viktor nekem Vronszkijként nem tetszik, Csabát szeretném legközelebb. Nem elég férfias, végig ugyanúgy néz Lillára, a kémia egyszerűen nem működik és azt hiszem ez nem Lilla hibája, mert ő olyan szenvedélyes, hogy ennél több nem kellhet. A hármas dalnál pedig Sasi és Lilla mellett eltűnt a hangja, nem is hallatszott.

Barát Attila Levinje mindig egy biztos pont, a szó legnemesebb értelmében egyszerű, tiszta, nemes, végtelenül szimpatikus karakter.

Haffner Anikó hangja nagyon szép, de vizuálisan már nem erre a szerepre való. Kitty szerepét megkaphatná egy fiatal kezdő szoprán, nagy lehetőség neki, nekünk pedig harmonikusabb a látvány.

Azt nem lehet mondani, hogy nincs bennem elfogultság Lilla és főleg a regény iránt, ami szerintem a legnagyobb és legszebb regény, ami valaha íródott. De ott, csütörtökön, az ovációból ítélve nagyon sokan érezték azt a különleges valamit, amit én. Színházi előadásnál ilyen tapintható energiaáramlás, ami ennyi embert egyben késztet kiabálásra ritka, ezért nagyon értékes is. Főleg bérletes előadáson, ahol a Lilla rajongók nagyon kis százalékot tettek ki. Csak ismételni tudom magam, nagyon szeretném még sokat látni ezt az előadást, nem aggódni, hogy lesz-e a jövőben vagy nem. Lillának és a szerzőknek pedig nagyon köszönöm az élményt, egy olyan este volt a sok Anna közül is, amire nagyon sokáig fogok emlékezni. " A gondolatok megfogalmazója: Sz.A. 2013-03-10


"Néhány gondolat a csütörtök esti Anna Karenináról. Előre is bocsánat, ha össze-vissza lesz. Tegnap első Anna Kareninám volt. (De nem az utolsó) S elég sok minden kavarog bennem.


A darab egyértelműen Kocsák Tibor fő életműve. Nagyon tetszett, hogy ő vezényelte. Világszínvonalú zene, amely tökéletesen visszaadta a kor hangulatát és mégis modern volt. Innen is üdvözlöm a fuvolistát. Gyönyörűen szólt Anna témája. Be kell valljam féltem tőle, hogy hiányérzetem lesz attól, hogy nincs próza csak zene, de egyáltalán nem volt és nem is hiányzott. A függönyös díszlet zseniális. (bár azért ezen kívül is voltak még nagy díszletelemek) Hihetetlen, hogy minden csicsa-cicoma nélkül 11 függönnyel gyakorlatilag mindent el lehet hitetetni. Szerednyey Béla maradandót rendezett. Valahogy van az egészben valami megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan, ami csak ott van, és amit hazavisz mindenki magával a színházból. Maga a történet én úgy gondolom ma is teljesen aktuális (Anna megaláztatását leszámítva). Polyák Lilláról nincs mit írnom, mert Polyák Lilla csak a tapsrendnél jelent meg. Addig a színpad közelébe se ment. Egyszerűen Anna Karenina volt a színpadon. Csodálatos volt. Annyira szépen szólt a hangja és semmi erőlködés nem volt. Érdekes volt tulajdonképpen ráébredni, hogy Anna nem is egy „egyszerű” hősnő. Nem. Anna sokkal összetettebb. A maga módján nem hős, sőt… Amikor hisztizik, veszekszik. Ő nem egy ilyen pozitív hős. Anna egy igazi nő minden erényével és hibájával. Szívbe markoló volt látni, ahogy folyamatosan veszíti el a hitét és a reményét. Ahogy lassan mindenki eltávolodik tőle. Mindenki, aki régebben falazott neki (Betsy) elfordul tőle, megveti. Ahogy Vronszkijnak is kínos lesz az egész. S Anna egyedül marad. Lilla megformálásában nem maradt bennem kérdés, hogy Anna miért vetette magát a vonat elé. A helyében én is így döntöttem volna. Való igaz, hogy túl sok kémia nem volt Victor és Lilla között. A mosolyok, szerelmes nézések megvoltak, de az a vibrálás nem. Ám hangjuk bitangul jól szólt együtt. Mindazonáltal Vronszkijt már az első felvonás felétől felpofoztam volna. Gyakorlatilag ő egy egyszerű szoknyapecérként indult. Hiszen Kittyt is fűzte a bálon és Annát is. Aztán elfogyott a lelkesedés… Nekem tetszett Victor megformálása is. A hangja 100%-os volt és elhittem neki a szerepet. Talán még annyi, hogy a második rész, amikor már Anna és Vronszkij között közel sincs rendbe minden, az sokkal hihetőbb volt. Sasvári Sándor Kareninjét is megértem. A maga módján szereti Annát, de azt a fajta törődést nem tudja megadni neki, amire ő vágyna. Egyfelől félelmetes volt. Többször is azt hittem, hogy megüti Annát. Az a mondat pedig hatalmasat ütött a szájából, hogy „Gyűlölöm őt!” Nagyszerű pillanatok voltak, amikor egy-egy hangot úgy igazán kiénekelt és beleremegett a színház.

Barát Attila Levinje egy egyszerű birtokos, aki az élet nagy kérdéseire keresi a választ, s a világ legjobb szívű embere. Teljes szívéből szereti Kittyt, s megteszi, amit szerintem nem sok ember tenne. Miután a lány elutasítja, még egyszer megkéri a kezét. Haffner Anikó Kittyével bizony megvolt a kémia, sőt… Anikó remekül hozta a kis 17 éves lánykát, aki még hisz az igaz szerelem eljövetelében, s Vronszkijban látja azt. Ám kénytelen csalódni.

Az este másik nagy meglepetése Ladinek Judit volt. Még sosem láttam őt, de remek komika. Tökéletes „jószívű, önzetlen barát” volt. Bicskanyitogató volt nézni, ahogy a teljesen emberi Karenint a saját képére formálja. S még azt is eléri, hogy Karenin eltiltsa Annát a fiától. Judit egy igazi kígyó volt. Az első felvonásban ott tekergett, méregette a helyzetet, s amint lehetett mart. Majd lassan felmászott Kareninre és a nyaka köré tekeredett, s gyakorlatilag megfujtotta. Jót szórakoztam a tangójukon.

Dal ügyileg az Utolsó este Velencében most nagy kedvencem lett. Gyönyörűen szólt. Nagyon tetszett a gondolás hangja is. Különösen mikor Lillával énekelt. Ott kirázott a hideg.


Balog Tímea annyira nem nyerte el a tetszésemet. Nekem hangilag picit haloványnak tűnt ebbe a mezőnybe, csak úgy, mint Bajza Viktória. Nem igazán tudom őt elképzelni Grizabellának… Tegnapelőtt legalább is rejtegette a hangját előlünk. Valamint még Vikidál Gyulától vártam volna egy picit többet. Szegény Kocsák tanár úr. Megizzaszthatta rendesen az esküvő alatt. Vikidál hol lassabban énekelt, hol gyorsabban, de a tempót nem igen sikerült eltalálni. És itt-ott hamiskás is volt.

Emellett meglepődtem, hogy milyen kevés zenész varázsol ilyen univerzális hangzást. Egyedül az esküvő közös részei voltak nekem karaoke szagúak. Túlságosan is úgy szólt, mint a CD-n. De ezt megbocsátjuk.

Az egész darab csodálatos volt. Elég nagy szégyennek tartom, hogy HAVONTA kétszer nem lehet vele megtölteni a színházat. Ezt az előadást bűn kihagyni. Mindazonáltal sokat dobna a dolgon, hogyha a színház egy kicsit reklámozná a dolgot. Szeptemberben a Marry Poppins folyt a csapból is, persze, hogy minden jegyet egy évre előre megvettek. Nem kellenek nagy dolgok. Teszem azt, a jövő évados előadások előtt egy három-négy héttel mondjuk Polyák Lilla egy reggeli műsorban mesélhetne, hogy miként éli meg ezt az egészet. Vagy bizonyos újságokban megjelenhetnének cikkek stb… ezt majd a színház sajtósa kitalálja.

Mindez ugyan pénzbe kerül, de ha tele van a színház, megtérül. De e nélkül sajnos nem megy. Manapság az embereknek nem nagyon van pénze szórakozásra, de ha nagyon kíváncsivá tesszük őket, akkor bejönnek. (Mondjuk egy kisebb mértékű jegyár csökkenés sem lenne rossz ötlet. Arra a szintre, mint az Én, József Attila jegyei vannak.)

Ez a darab olyan értékeket közvetít, ami nagyon szomorú lenne, ha elveszne azáltal, hogy lekerül a repertoárról. Véleményem szerint a színháznak az a dolga, hogy ilyen értékeket közvetítsen."

A gondolatok megfogalmazója: texas 2013-03-09



"Kedves vendégkönyv olvasók és Színház vezetés,


sok-sok kedves, elismerő szó kerül ide, mely nagyon hasznos és értékes, hiszen visszajelzés azok részéről, akik egy-egy esti programként a színházat választják ebben az olykor bizony nem könnyű időben. A nézőktől tehát, akik egyszerre szólnak azokhoz, akik hasonlóan a nézőtéren foglaltak/helyet fognak foglalni, és/vagy azokhoz, akik kitartó munkájukkal (legyenek a díszlet előterében vagy a takarásban) megteremtik az adott este örömét, olykor egészen különleges, feledhetetlen percekkel örökre elültetnek valamit mélyen a szívekbe. Egy ilyen hatást kiváltó előadás volt látható néhány nappal ezelőtt a színházban. A budapesti teátrumok széles műsorkínálatában, ahol néhány darab kiemelt nyilvánosságot kap, az általam (is) említést érdemlő műre, szerencsével, hosszú idő után lehetett ismét „rátalálni”, pedig nagyon is helye van a repertoárban. Nem egy broadway darab, nem látványelemekkel kápráztattak el az alkotói, nincs monumentális díszlete, bonyolult koreográfiája. Az ereje az egyszerűségében, a színészek letisztult, sallangoktól mentes játékában, a különleges zenéjében és a történet mindenkor aktuális és megindítóan szélsőséges érzelmekkel átitatott realitásában van, mely a nagy orosz klasszikus, Tolsztoj (egyik) teli találata az utókor számára.



Madách Színház, 2013. január 17 és január 18-a este. Lev Tolsztoj: Anna Karenina.

A színészek közül különösen említést érdemel a hagyományokat tisztelő, a kétkedő, az útját kereső vidéki gazda, a Levint megformáló Barát Attila. Öröm volt látni Sándor Dávidot Sztyívaként és tisztelet a darab koreográfiájáért, melyet részben ő jegyez. Debreczeny Csaba Vronszkij alakítása meggyőző. Játéka természetes, élvezhető, szívesen nézett. Őszinte köszönet érte! A világirodalom egyik nagy klasszikusának címszerepét megformálni úgy vélem, mindenkor felelősség és egyben nagy kihívás is. A darab vonatkozásában a színészi alakításon túl az előadás zenéjének magával sodró, gyönyörű, ugyanakkor nehéz technikájú dalainak élvezhető, borzongó hatást kiváltani képes interpretálása a maximumot kívánja mindvégig, tökéletes koncentrációval. Az említett esetéken a címszereplőt Polyák Lilla formálta meg. A művésznő egészen ritka pillanatokat volt képes ebben a szerepében a nézők elé tárni, amikor az érzelmek szélsőséges amplitúdója, a korlátok közül kitörési pontjait kereső asszonyt megformálva jeleneteinek minden másodperce izzott attól az érzelmi feszültségtől, ami benne Anna megformálásával született, melyet csak tovább fokozott egyedi, kivételes hangi képessége. Ez több, mint egy egyszerű szereposztás, egy jó casting eredménye. Ez tökéletessé mívelt alakítás, ami, ahogyan a híres antik képzőművészeti remekek, elválaszthatatlanul egybeforrott alkotója, jelen esetben megformálója nevével. Polyák Lilla Anna Kareninaja feledhetetlen. Hiányával a nézők megfosztottak lennének a feléjük irányuló alázat és alakításának finom rezdüléseinek, egészen visszafogott eleganciájának a széksorok közé észrevétlenül kúszó, lebilincselő érzetétől. A visszajelzés a nézők részéről nem maradt el. Annája a női nézők közül, kortól függetlenül, csalt többször könnyeket a szemekbe. Ami további elismerés, hogy a kísérők sem krákogtak, sóhajtoztak, rángatták a nyakkendőjüket vagy néztek rá órájukra, a „mikor lesz már szünet végre?” képzeletbeli felirattal a homlokukon (természetesen a kivételnek mindenkor tisztelettel adózom és az is lehet, némiképpen szerencsés voltam a környezetemben ülőkkel). Minden percre szomjaztak a nézők, mintha csak lassítani akarták volna az időt, mely könyörtelenül haladt előre…és eljött a 21 óra 55 perc.  Az előadás állótapsot kapott pénteken, ami a közönség elismerésének, szeretetének egyik legnagyobb bizonyítéka és az, hogy ezt egy klasszikus drámai előadás kiérdemli, valóban különleges pillanat. Gratulálok! Bízom benne, hogy ezen darab nem lesz mellőzött és a nézők számára Polyák Lilla alakítása a jövőben is különleges jutalom lehet majd azokon az estéken, amikor a döntést meghozó(k) azonosulnak a nézői szeretet, a hűség, a színházuk iránti figyelem és kitartás megnyilvánulásával, melynek eredményeképpen a most címszerepet alakító művésznő, partnereivel ismét, újra és újra hallhatja az ügyelő színpadra hívó szavait.

Tisztelettel kívánok ehhez minden jót." A gondolatok megfogalmazója: HKata 2013-01-26

 

  




"Akkor jelentkezem esztelen rajongónak, vagy az egy ember x-dik skizofrén énjének. :-)) A legkevésbé sem vagyok Madách-rajongó (két próbálkozás a Fantommal - ami különben kedvenc darab -, egy a Spamalottal hosszú évekre elég volt). Az Anna Karenina regényben soha nem tetszett, a történet sok szempontból zavar. Kocsáktól van olyan darab, amit szeretek, és van olyan, amiből köszönöm, még egy előadást nem kérek. Lillát nagyra tartom, de rajta kívül másokat is. Az Annával úgy voltam, hogy jó, egyszer megnézem, kipipálom. Ezzel a végtelen elvakultsággal ültem be, de már az első taktusoknál tudtam, hogy ez a zene az enyém. Csodálatos, Rachmanyinovot és Csajkovszkijt idéző dallamvilág, széles, oroszos dallamívek, mégis egyedi, összetéveszthetetlen hangzás. A függönydíszlet remekül érzékelteti az orosz életérzést, a színészek mozgatása nagyon jól sikerült. Nem mondom, hogy minden színésszel, énekesi produkcióval meg voltam elégedve, de a többségükben nem is csalódtam, Lilla pedig önmagát múlja felül ebben a szerepben. Elég sok mindenben láttam, de sem a hangja, sem a személyisége soha, semmiben nem nyílt még meg talán ennyire. Teljesen magával ragadott és magával sodort a darab, annak ellenére, hogy a történettel, az eredeti regénnyel ma sem tudok kibékülni, és annak ellenére, hogy nem vagyok könnyen meggyőzhető és lenyűgözhető. Akkor csak tud valamit ez az előadás, és csak többet érdemel. azzal álltam fel, hogy látni akarom még, és nagyon csalódtam, amikor kiderült, hogy talán az utolsó előadás volt. Nem tudom, miért nem mennek a jegyek, megjegyzem, sok olyan darabról hallottam már ezt, amire csak közelharcok árán tudtam jegyet venni. Talán az a baj, hogy tényleg nincs rendes reklámja (ez esetben viszont szépen teljesít), de az is lehet, hogy szereposztásfüggő. Annyi bizonyos, hogy néhány előadást egy évben biztos könnyedén meg lehet tölteni nézőkkel. Fogalmam sincs, mennyire szokás arrafelé az állótaps, mennyire nem, azt tudom, hogy az ováció azt tanúsította, hogy sok embernek nagyon is tetszett, akik szívesen megnéznék újra. Két új rajongót garantáltan szerzett (nem egyedül voltam), és sikerrel kezdtem oltogatni az ismerőseimet, barátaimat is. Remélem, nem feleslegesen, és műsoron marad még. A Madách (egyik) legjobb darabjáról van szó, gyakorlatilag az egyetlenről, amelyben a darab és az előadás, a profizmus és a katartikus élmény egyaránt megjelenik. " A gondolatok megfogalmazója: ladybyron 2012-03-12.



Gyakran láthatunk segélykiáltásokat a nézők részéről, amivel a darabjuk "öröklétét" szeretnék biztosítani, a megjelentetéssel kapcsolatosan rengeteg hozzászóló adta a színház tudtára, hogy örülne egy ilyen kiadásnak, DVD vagy CD formában. Ezek közül is szemezgettem néhányat. A vendégkönyvben ezek az írások még olvashatóak. :)


"Csütörtökön és pénteken újabb fantasztikus élményben volt részem, melyet az Anna Karenina c. darab nyújtott nekem. A teltház sem lehetett véletlen. Szerintem szükség van az ilyen komolyabb, elgondolkodtató, érzelmekben gazdag darabra is, melyhez egy csodálatos zene is párosul. Nem hiába ez az egyik kedven c darabom. Jó volt egy újabb történelmi korba csöppenni. . Külön öröm volt pénteken több iskolás csoportot is látni, láthatóan a fiatalok körében is kedvelt előadás. Mindkét nap nagyon jó volt, pénteken hasonlót érzetem, mint egy héttel ezelőtt. Nagyon sajnálom, hogy ilyen ritkán van a darab, sokan jönnének vidékről is, de csak hétvégén tudnak. Remélem, nem csak februárban láthatjuk, hanem ősszel is, hétvégén is, hogy minél többen eljöhessenek megcsodálni ezt a szép előadást. Mindhárom főszereplő (Polyák-Posta-Sasvári) fantasztikus alakítást nyújtott mindkét este és már nagyon várom a februári előadásokat is, majd az azt követőeket is. Egy CD és egy DVD kiadását többen nagyon szeretnénk, és nagyon várnánk. Előre is köszönjük."  Író: biki 2014-01-26

"Anna Karenina CD-nek és/vagy DVD-nek én is nagyon örülnék!! Ott voltam azon az előadáson, amikor három kamerával rögzítették a darabot, ha elérhetővé tennék, szerintem nagyon sokan megvennék. :-) Fantasztikus darab, és a mostani szereposztás páratlan!" Író: Eszter 2013-06-15


Van, amikor összezörren a vendégkönyvbe írogató társaság, - ha valaki több "nicknév" alatt dicsőít egy darabot vagy egyszerűen csak véleményt alkotnak a darabról kevésbé pozitívabb hangnemben. Az eléggé negatív vélemény olykor azért fordulhat elő, mivel unja, hogy a darabról több oldalas örömmámorban úszó nézők élménybeszámolót tartanak vagy kampányolnak érte.

"érdekes.. mennyi rajongója van az Annának (és Lillának)- megjegyzem tényleg zseniális - és egy év után mégsem telt meg a színház.. sajnos meg kell értenem, ha nem tartják műsoron.. De emléknek szép." Író: istvám 2012-03-07

"Ha megnézik a hozzászólásokat, ugyan az a pár ember kéri mindig, szóval az nem túl sok. Mellesleg nem volt 800 ember, aki állva tapsolt, ugyanis összesen nem volt 800 ember a nézőtéren. És lehet még sokszor Anna Lillával, de maguk szerint hogyan esne Polyák művésznőnek, ha azt látná, hogy fél ház előtt kell játszania.. Ha egy év szünet után nem tudtak megtölteni három előadást, akkor mi lenne, ha sok Annát játszanának? Ezen is el kéne gondolkodni, nem csak az esztelen rajongáson..." Író: istván2012-03-09

"Ahogy olvasom az előző két oldal beírásait, az a furcsa érzésem támad, hogy a Lillát dícsérő, magasztaló, mindenek fölé emelő hozzászólásokat egy és ugyanaz a személy írta. Már az első néhány dicsőítő hozzászólás után megértettük, hogy fantasztikus előadásnak volt résztvevője a kedves gyakran színházba járó nézőtársunk, a sokadik után azonban már inkább unalmas volt. Lehet, hogy tévedek, akkor természetesen bocsánat! - de lehet, hogy nem... Én is szeretem őt, valóban kiemelkedő tehetségű személyisége a zenés színháznak. De nem gondolnám, hogy az egyetlen lenne ebben a műfajban." Író: Kriszta 2012-03-12

 

További hozzászólásokat, ellenzés vagy támogatás formájában  itt: http://www.madachszinhaz.hu/guestbook.php


Videóérdekességek: Végezetül egy kis csemege a Polyák-Miller rajongók számára ez a videó, amit a Youtube-on találtam, A dal címe: Kívüled senkim


Az út vége


Az előadás összkép:



Ha ráismertek magatokra, nyugodtan írjatok nekem :) (Az általatok megadott nevekből)

Nem a kedvenc előadásom, de szeretném, ha mások is megbizonyosodnának, egy jó darab és szükség van rá. Ezért ajánlom a figyelmébe, főként a középiskolásoknak, hogy ha nem is szeretnek olvasni, legalább a darabot nézzék meg, vélekedjenek róla pozitívan vagy negatívan, ahogy érzik. 

Az Anna Karenina beírta magát a magyar zeneirodalomba, és egy különleges helyet foglal el az emberek szívében. Értéket képvisel, értéket közvetít. Bemutatja az élet különböző szakaszait, hullámvölgyeket, hol az öröm és a boldogság a hegy csúcsa, míg az alja a szomorúság és boldogtalanság színtere. Sokan szeretik, és reménykednek benne, hogy még sokáig látható lesz. Azt tanácsolom, - Bízzunk benne! :)

További információk az előadáshoz, a történethez:

Nincsenek megjegyzések: