A borítója pedig egy álom!!! *___* Kedvenc díszletelemem a Fantomból.
Még korábban, egy távoli ismerősömtől sikerült levadásznom a könyvet,
nehogy tartalmilag csalódás érjen. Igazából nekem a Fantom a
főkedvencem, ezért is minden könyvet, ami a témával kapcsolatos,
igyekszem megszerezni és így legalább képet kaphattam, mire számíthatok. Sok érdekesség kiderül, a teátrum ismert művészeivel készített
interjúkat érdemes elolvasni. Mit gondoltak a casting előtt és után? A darabokról és a különböző karakterekről, melyeket volt szerencséjük megformálni vagy még a mai napig kifogástalan módon formázni a színházban.
Rendkívül gazdag a képi illusztrációkban, az egyes előadások felfedezésének és megalkotásának történetét és viszonyukat ecsetelik az alkotók és a színészek.
Szerintem lehet, albumnak is nevezni, merthogy akadt köztük olyan „cikk” is, amit már korábban máshol is olvastam, és nem hordozott új információtartalmat magában. Alapjában véve IMÁDOM ezt a kis művet, és méltón állít emléket a Madách Színház szép 10 évének.
Tartalom tekintetében:
- Macskák - a legöregebb produkció, Webber bizalmának elnyerése, Seregi László mesterműve a táncban
- Az áttörést Az Operaház Fantomja hozta el a színháznak, Erkel László azaz Kentaur előretervezett
- Volt egyszer egy csapat - Webber hazájában bukásra ítéltetett előadás, nálunk sikerdarab
- Producerek - felhőtlen humort ígért és adott is
- József és a színes álomkabát - tanulságos, gyermeki, humoros és bűbájos
- Spamalot - abszurd és pimasz angol darab
- Jézus Krisztus Szupersztár - drámai, látványos, megrázó és elgondolkoztat
- A magyar siker előadások magyar szerzők tollából: Csoportterápia, Én József Attila, Poligamy, Tanulmány a nőkről
- Mary Poppins - a nevelőnő, akit mindannyian szeretünk :)
- Mamma Mia! - látványos és táncolható előadás.

A videó összeállítás a könyv keletkezésének történetét meséli el. A színészek közül Sasvári Sándor, Détár Enikő és Simon Boglárka volt jelen.
Miközben nézzük a felvételt, kapunk zenei ízelítőt is a Madách musicaljeinek repertoárjából, illetve láthatjuk kedvenceinket is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése