A Madách színház ünnepi előadásán sok váratlan meglepetés érhette a közönséget, és természetesen magát a szerzőt is, akinek a széke alá rejtették a Szent Kelyhet, amit a Kerekasztallovagjai az egész előadás alatt bőszen keresgéltek.
Sokunk örömére, aznap este a teátrum bevetette a jól megszokott ünnepi előadások különleges trükkjét:
- amikor a színre, nem egy, hanem három Arthur király (Szerednyei Béla, Szervét Tibor, Barát Attila) "lovagolt" be, hű szolgájával, Petsy-vel,
- a csónakjelenetben, a pórnép "szakadt" tagjaként bemutatkozó Galahad-ből (Nagy Sándor, Feke Pál és Posta Victor) egyszerre hárman bukkantak elő a pajzs fedezékéből,
- a lovagi ballada alatt két Sir Robint akartak különféleképpen kivégezni...
- két Tim volt és két francia várvédővel (Hajdú Steve és Nagy Balázs) kellett a Lovagi csapatnak hadakoznia.
- A Tó úrnője érdekes módon egyedül volt, sajnos a másik két művésznő egyéb elfoglaltság miatt távol maradt.
Legjobb pillanatok: Kétség kívül, Eric Idle megtalálja a Kelyhet, majd színpadra lesz szólítva, ott megkapja az "Arthurt", és bizony eltörik a mécses. Közös kép, selfie is készült. :) John Du Perez, a darab zeneszerzője is felkerül a színészek mellé a színpadra, így közös vigasság veszi kezdetét.
De mit beszélek én? Íme a felvétel a június 1. estén tartott darabról:
Könnyekig meghatódott a színház gesztusán
Kapcsolódó könyv:
http://moly.hu/konyvek/graham-chapman-john-cleese-terry-gilliam-eric-idle-terry-jones-michael-palin-monty-python-es-a-szent-kehely
A Madách híradása az eseményről:
http://www.madachszinhaz.hu/photogallery_id.php?AlbumId=407
További képsorozatok az eseményről:
- https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10152775913861890.1073741988.216729856889&type=3
- https://www.facebook.com/media/set/?set=a.915030171851165.1073741902.122906817730175&type=3
A darab rajongói oldala a facebook-on:
https://www.facebook.com/gyaloggaloppmusical/photos_stream
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése