2022. november 13. 15.00 József Attila Színház (JASZ)
A szibériai csárdás
Szeretek a 13. kerületi színházba járni, mert olyasfajta nyugalom és szeretet árad abból a színházból, az ott dolgozókból, hogy öröm helyet foglalni, meg egyáltalán átlépni az épület küszöbét...
A nevezett darabra, azért váltottam jegyet, mert sokan dicsérték. Nem rég szeptemberben volt a színházak majálisa, ahol ezzel az előadás dallamvilágával léptek fel.
A darab a Csárdáskirálynő feldolgozása, története az újonnan bemutatott előadás karmesteréről és a primadonna szerelmének beteljesülését követi nyomon, orosz hadifogolytáborban, ahol előadják, sajátos felfogásban a darabot. A nőnek öltözött férfiak remek komikum források, de sok helyütt a csúnya beszéd (végül is katonákról beszélünk). A karmester ideges és folyton oltogatja a társaságot, amiért nem tudnak olyan szinten énekelni, ahogy ő azt elvárja... Amúgy egy szerelmes osztrák tiszt miatt kerül a karmester a frontra...
A történet
Alapvetően az ismert operett darabról szólna. És a kezdeti színpadkép is a célt szolgálja, és ennek ad helyet. A karmester (Müller Áron) viszonyt fojtat az énekesnővel (Mici), akire leselkedik egy morcos tiszt. Szerinte amúgy a 17. megnézése a darabnak már jubileumnak mondható...xD mekkora tévedés már :D A primadonna egyszer kacérkodik a tiszttel, nyilvános helyen, ahol a karmester is tartozkodik, Kálmán Imrével tart megbeszélést (elmeséli, hogy annyira sikeres a darabja, hogy Oroszországban is be fogják mutatni, viszont más címet adnak neki, amit sérelmez. Állítólag oroszul nem hangzik jól a csárdáskirálynő). Megemlíteném, hogy humoros, ahogy a karmestert fogadja a zeneszerző (Nyazsgem)... tehát, a kacérkodást túlzásba viszi a Primadonna, és a karmester féltékenykedésében nekimegy a katonának... az incidens nem marad megtorlatlanul, legalábbis a tiszt részéről, rövid úton elintézi, hogy próba közben vigyék el az orosz frontra a karmestert, aki hadnagyi ranggal rendelkezik... (ez meglepő volt számomra)... hadifogságba kerül, akadozik a posta és nem minden levél jut el a kedveséhez a primadonnához. Legalábbis ezt mondja a nőnek, amikor az kérdőre vonja a katonát, illetve kéri, hogy segítsen a "jó barátján" (később persze bevallja, mert megerősödnek az érzelmei a férfi iránt, hogy a jegyese)... a tiszti lakhelyen nincs asztal, mert a telefonkagylót folyton földről kell felvennie - de kreatív közönség odaképzeli... a férfi a hívásokra szűkszavúan reagál. Megígéri a nőnek, hogy az ismerősének utánajár, és megkérdezi, mikor lép fel a nő ismételten a színházban (Népszínház? asszem ott dolgoznak), holott előtte leordította a "parókáját", hogy háború van, nem ér rá, színházba járogatni (a nő megjegyzése: ritkán látjuk magát-ra)... az előadás előtt a tiszt benyit a primadonna öltözőjébe, elárulja, a keresett személy életét vesztette. A hír letaglozza a színésznőt, hogy a belépőjét se tudja elénekelni, háromszor nekifut az "igazi karmester/zongorista", de nem sikerül énekhangot kipréselnie magából a nőnek, a színpadról kifutva, valódi könnyeket is ejt...
A színházi világgal egy ideig párhuzamosan fut a front jelent, ahogy először még harcolnak, majd vagonban utazva fogolytáborba kerülnek. Láttunk itt sokféle fura figurát, a foglyok egykori barátaikat vagy ellenségeiket (pl. a kritikus) vélik felfedezni. A táborban sportegyletet és színházi kört is tartanak az orosz kapitányok engedélyével, és mindenféle nemzetből álló szerzetekkel találkoznak (pl. a színpadon működő kis zenekar - a zongorista, a dobos, a másodhegedű, a tubás). A karmester megismerkedik a helyi parancsnok lányával, aki kezdetben ellenszenvvel viseltetik iránta, csak azután lágyul meg, amint kiderül, a karmester is tud franciául, tehát művelt fazon. Idővel, mondhatjuk szerelmes is lesz a férfiba, és neki adja szerelmi zálogként a haját (miközben a hajzat megszerzésének alapvető célja az volt, hogy felhasználják parókaként a darabhoz).
Lehetőséget kapnak a foglyok a szabadságra. Ha sikerül meggyőzni vezetőséget, igényes előadást tudnak összehozni, akkor tavasszal utazhatnak haza... Kezdetben a barbár népség miatt nem akaródzik a karmester tanítani a társaságot, szerinte gyarlóság lenne a katonák kezébe adni ezt a sikerdarabot, a Csárdáskirálynőt. Aztán érkezik egy levél Micitől, aki minden fogolytáborba küldi a levelet, hátha van egy Müller áron nevű, és az pont az, akit keres. A levél bátorító és serkentő hatására úgy dönt megcsinálja a foglyokkal a darabot. Sokszor egyébként meginog a próbák alatt, nem elégedett a társasággal, csótányfutó-versenyt is rendeznek, hogy az időt eltöltsék valamiféle szórakozással (rendkívül ötletes, a méretes lényekre apró kerekeket szereltek, így azt a hatást keltette, mintha valóban elfutnának)...a tábori lakók között van egy, aki állandóan a mozgó csótányokra vetődik... de ő az, aki próbálja, aki próbálja a karmesterrel megértetni, hogy ők nem olyan művészek, akikkel szokott dolgozni, és lehet alacsony a szintjük művészeti értékekben mérve, de készek arra, hogy megalkossák vele együtt a darabot, mert a szabadságot áhítják mindannyian...
Míg a zenekarvezető a katonákkal bajlódik, addig Mici úgy dönt összeáll az osztrák tiszttel, de rögtön szakít vele, miután kiderül végig hazudott. Egy véletlen folytán az egyik alárendelt tiszt hoz pár levelet, amit nagy nehezen átad a nőnek, aki felszólítja, nem kell rejtegetni előle, ő majd átveszi és átadjak az osztráknak... de ahogy kezébe veszi, kiesik pár levél, és ezek mind a visszatartott posták, keltezés alapján Mici rájön szerelme életben van. Kérdőre vonja a tisztet, egymást megpofozzák, hangos szóváltások közepette, végül a nő elhagyja az újdonsült lakhelyét, és őrűlt nyomozásba kezd. Otthagyja a színházat, ahol a vezetőség kesereg, hogy nem tudnak helyére szerezni mást, illetve nem fogja a későbbiekben visszakapni a szerepét a színháznál. Mici nem foglalkozik a ténnyel, ő Áron után siet, hogy felkutassa... kórházban is jár, ahol a nővér a letört nőt látva, segíteni próbál (itt vallja be először Mici, hogy Áron a jegyese)... nővérként a hadszintereket járja a másik nővel, egyszer el is kapják őket és kivallatják a bolsevikok (hamis papírokkal utazik, ezért nem hihető, hogy 50 éves - jól tartja magát)... de végül kiköt abban a kórházban, ahova a karmestert is szállítják, ugyanis amaz összeesik a folytonos ébrenléttől, a feszültséggel teli hétköznapok megviselik a szervezetét... az előadásra is ebből kifolyólag később ér oda, de a fiúk elkezdik nélküle... míg nem itt is félbeszakad a darab, ugyanis a főhősnőt alakító kellékes férfi (aki nagy színésznek mondja magát és már a meghallgatás pillanatában magához ragadta a címszerepet) tifusz miatt összeesik (a kor ugyanis a táborban tombol és ő elkapta azt, amit egyik társa sminkelés közben észrevesz és szóvá is tesz, de a kellékes arra kéri, hogy ne árulja el senkinek...) ezért a helyére ugrik be a karmesterrel együtt érkező művésznő. Az orosz vezetőség meg van elégedve, és jóváhagyja a szabadon bocsátásukat, de a bolsevikok megszállják a helyet, így ott kell maradniuk... viszont az egyik tiszt elkezdi énekelni a Te rongyos élet c. számot... erre mindenki oda rohan hozzá és bekapcsolodnak az éneklésbe. Így ér véget a történet.
A próbafolyamatok és a meghallgatások igazán humorosak. A közönség szakadt a röhögéstől, amikor a meghallgatások zajlottak, egyes produkciók kimagaslottak. A magyar parancsnok dala megható volt. A kritikus előadása, olyan, amit lehúzni érdemes és nagyszemekkel nézi az ember, hogy ez valóban megtörténik - hiába, a kritikusból sosem lesz színész...
A bolsevikok ábrázolása fenyegető hatalomként, egy férfi árnyékaként, akinek csak a hangját lehet hallani, de nincs fizikailag jelen.
A színpadkép ügyes és ötletes kihasználást díjazom.
Idézet:
A főhősnő így véli: "Primadonnának lenni egy életforma."
Amikor a fogolytáborba érkeznek: "Sokan vesztünk oda a télen." - "Mert haza lettek küldve?"
Mit is mondhatók róla?
Szórakoztató volt, de ez inkább azt a célközönséget szolgálja ki teljesmértékben, akik az operettet és azon belül a Csárdáskirálynő vidám dalait imádják... Nem tudtam részese lenni a standing ovation-nak. Csupán jónak, az egyszer megnéztük és jól van ez így kategória. Nem többször nézős.
A szünetben, a galérián meg lehetett nézni magyar képzőművészek alkotásait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése