Öröm az ürömben - Búcsúest Fonyó Barbarának....vagy mégsem?

2022. november 14. este 19.00 Madách színház

Az igazgató döntésének értelmében, illetve a jogtulajdonosok nyomásának engedve, bizonyos művészektől meg kell válni, akik a karakterük korát meghaladták... 

A 900. után, mindenki kapott egy-egy búcsúestet, ami így alakult:

Nov. 12. 19.00: Krassy Renáta és Homonnay Zsolt

Nov. 13. 19.00: Mahó Andrea és Bot Gábor

Nov. 14. 19.00: Fonyó Barbara

Szombat reggel, körülbelül fél 11-re értem a színház jegypénztárához... előzetesen foglalt jegyeimet szerettem volna átvenni, de közben a pénztáros hölggyel tapasztalat-élménybeszámolói cserékbe bonyolódtunk. Tőle tudtam meg, hogy  Las Vegas-i Fantomban 3 érdekesség van: 1. a csillár (ez több részletből áll és a nyitány alatt összeáll eggyé), 2. Christine első fellépésénél, amikor a Primadonna helyett énekel a páholyokban bábuk állnak, amik legyezőt tartanak, szóval "igazi" közönséget tettek a box-okba, 3. Állítólag a temető jelenet jobb kidolgozottságú, mint a magyar változat (ennek még utána kell járnom és remélem lesz valami felvétel róla a neten)... Szóval, bő félórát beszélgettünk, végül átvettem a belépőket, többek között azt az egyet is, ami Barbara búcsúztatására szól...

Hmm... 2006. április 2-án láttam a darabot először. Rabul ejtette a szívemet, és akkor még nem, később megfogadtam, ha tehetem, elmegyek az első triót megnézni, ha ismét együtt játszanak. Párszor, szerencsére ez megtörtént. Az akkori Christinem, Fonyó Barbara volt. Ildomosnak tartottam, hogy az övére mindenképpen elmegyek. Eredetileg mindhárom búcsúzóra mentem volna, de nem sikerült mindegyikre jegyet szerezni, illetve fáradékonyságot tapasztaltam magamon, nem lettem volna képes az összest megnézni...amit bánok egy kicsit, az a 12.-i alkalom, hiszen akkor távozott szeretett Raoulom, Homonnay Zsolt. Tudom, felvetődhet a kérdés, hogy miért csak őt emelem ki, mikor két név szerepel... erre majd később kitérek... A jegypénztárban közölték, hogy minden jegyet elvittek a sajtó munkatársai (pl. ez alatt a pótszéket értem), egy ideig azon azért gondolkodtunk, hogy utolsó pillanatokban (este 6 előtt mert addig tart nyitva a pénztár) rákérdezek, de este nem éreztem jól magam és inkább elengedtem a telefonálás lehetőségét... Ettől függetlenül Homonnay Zsolttól elbúcsúztam Facebook felületén, több ízben, neki már júniusban is volt egy "előbúcsúja". Vasárnap arra gondoltam, hogy kihagyom pont azt a szereposztást, ami még hiányzott a "készletemből"... A jövőre való tekintettel, már nem fogok szereposztás szerint legyűjteni az időpontokat, ez a szokásom a régiekhez kapcsolódik, és nem fogom az újakra testálni. Persze, attól függ, hogyan fognak teljesíteni.... A három, új Christine-t előzetesen most nem, aztán mégis belevágtam a fejszémet, és most novemberben megfogom őket lesni, miként alakítanak...

 

Barbi estje

Sokak számára ez egy hétköznapi előadás volt. "Műkedvelő közönség" volt a nézőtéren, akik vihogtak az előadás megkezdése előtt, majd az első felvonás vége előtt - még a csillár le se szakadt - már a egyik tépte volna fel az ajtót, hogy kimenjen - véleményem szerint - egy bizonyos helyre... ennyi tisztelet legyen valakiben... Ott volt még a fiú, aki a barátnője kedvéért jött el - a darab vége felé már úgy tűnt, hogy érdekli is a történet, de javarészt, úgy ült, mint aki moziban van és nem volt rest a barátnőjét átkarolni... - szünet alatt ennek hangot adtam, telefonon beszéltem, és hát, nem éppen szép szavakkal fejtettem ki a véleményemet erről a szituációról, amit az emeleten kicsit sokan hallottak - a vicces helyzetet azért gyakran visszaidézem...remélem, akik ott voltak, nem így tesznek... rontaná a renomémat a Madáchban (és akikre gondolok a jegyszedők és a ruhatáros hölgyek). Aztán még ott volt az én 20. sorom. Azt hiszem az emelet mellett - borsos ára ellenére, ez egy kifejezetten szuper hely, ugyanis a földszinten ez az utolsó üléssor, jó rálátás van a színpadra, senki nem rugdossa a székemet, vagyis nyugodtan azt tehetek, amit szeretnék, mert senkit nem korlátozok a kilátásban... A mellettem ülő két asszonypajtás közül az egyik, aki közvetlenül ült mellettem, a 2.felvonás elejére hagyta a müzli vagy csoki szeletnek az elfogyasztását...miközben a barátnőjével a nézőtéren dekkolt egész szünet alatt, addig lehetett volna majszolni...de nem. Nem volt zavaró, de ilyenkor sűrűn eszembe jut a színházi etikett, amit ezek az emberek soha az életükben nem láttak és fogalmuk sincs róla, hogyan kellene viselkedni a teátrumban... a későn érkezők - megint egy külön kategória, ott inkább az volt a felháborító, hogy pont a nyitánynál engedte be őket a kis fiatal jegyszedő lány, és mivel előttünk lévő sor volt, így rendesen kitakarták pont azt a pillanatot, amikor én rendszerint szemkontaktust teremtek a csillárral, akinek a fényei kigyúlnak..ez most kimaradt...most reményeim szerint az egyik új nővel látva, pótolni fogom.

A darab jó volt, de sajnos a Fantom részéről érzelemmentes... nem tudom egyszerűen elhinni, hogy Posta Victor-féle Fantom miért rajongott Christine-ért, miért gyilkolt? Nincs motívum, nincs érzelem igazán, nem jött át sajnos, ahogy a kezdeti misztikumot az Éj zenéje romantikus hangjaival párosítva megteremtődik a Fantom karaktere. Victor borzalmasan, és iszonyat gyorsan ledarálta a dalt, nem volt benne semmi szépség. Humor se igazán, amikor békának kéne nevezni a Primadonnát...

Barbara is rontott, de apróságot, és szinte észre se lehetett venni, az Angyali hang című dalnál, amit Meg Giry-vel közösen énekelt, beles az ajtón, hogy a cseléd rendbe hozta-e az öltözőjét. Ez inkább újdonság volt, ellenben, amikor Raoul-lal volt itt a közös jelenete, túl sokáig "fagyoskodott" az öltözője előtt (ezt nagyon bírom nála, hogy mindig úgy tesz, mint, akit a Fantom rideg aurája körülvesz, ahogy a szellem megjelenik, balsejtelmes félhomályban, úgy a levegő is lehűl...Aztán gyorsan a zenére vissza kellett volna rohannia az öltözőbe, hiszen, ahogy becsukja az ajtót, úgy szólal meg a Fantom rideg, felháborodott hangja. Kissé lekéste. Nem szembetűnő annak, aki először látja. Még, amit kiemelnék az a Temető jelenet volt, amikor a a dal csúcspontjához ér, és a közönség felé énekli: Látjuk-e még egymást valahol? - szinte úgy éreztem, mintha nekünk, nézőknek, illetve magának a darabnak szólna ez az apró segélykiáltás. De persze lehet ezt csak én láttam bele, de a tapsrendnél is látszott az arcán a szomorúság, elkeseredettség, hogy utoljára hajol meg... 

Tapsrend: A szokásos rend alapján mindenki lement, Barbara esetében felállt pár ember a nézőtéren, akik tudták, hogy miért különleges ez az alkalom. Barbarán is látszott a meghatódottság... aztán megjelent az igazgató. Előzetesen már tudtam, hogy a két lánynak, Andreának és Reninek az igazgató feltett egy kérdést: Maradna még egy évig? Mindkettőnek, természetesen igen volt a válaszuk. És a dologban látok rációt, hiszen jövőre lesz a Fantom 20 éves, és ezt a csodálatos ünnepséget nem az új nőkkel, hanem az alapítókkal, kicsit később csatlakozó, de régóta tagként közreműködő művészekkel érdemed színre vinni és megünnepelni. Vártam a pillanattal, én is felállva akartam tapsolni Barbinak, csak arra vártam, hogy az igazgató belépjen. És megjelent... És mondott pár érdekes dolgot... A darabba mindig érkeznek új szereplők és a régieknek sajnos távozniuk kell. Annak idején megfogadta, hogy a Fantomnak mindig a legjobbat akarja, és ezért úgy gondolja, hogy még nincs itt az ideje, hogy Fonyó Barbara kezét elengedje. "Velünk marad még 1 évig? Ha igen, öleljen meg!" Gondolhatjátok, kedves olvasók, hogy mi volt a válasza a művésznőnek. A kitörő öröm szemmel látható volt, és érezhető. Meghatódtam. Ez tényleg annyira váratlan volt, mert Barbara a legidősebb Christine, túl már az 50 éven, kissé hiteltelen ifjú kóristalánynak...mégis az az érzelmi töltet, amit belevisz a karakterbe, nagyon megváltoztatja a szemléletet. Úgy építi fel, a darab alatt folyamatosan a karaktert, hogy elhiszem, ő valóban Christine. De, ha úgy alakult volna, bele kellett volna nőnie a Carlotta szerepébe (ezt egy bennfentes színész kollégától tudom), és akkor igazán maradhatna még a darabban. Viszont, most úgy alakult egy évig még velünk marad, és ez hihetetlenül jó érzés volt. Ahogy ő a színpadon ezt megélte, az őszinte meglepettséget, örömöt. Nagyon boldogságos pillanat volt.

Jegyzeteim:

Barbi búcsúja:

- Hannibál jelenet: A leköszönő igazagtó egy új beálló volt, Sövegjártó Áron, vele még nem volt szerencsém látni az előadást. Az elképzelés, hogy fiatal a régi igazgató nem ördögtől való gondolat - miért ne lehetne? A jelenet alatt a színészek mimikáját vizslattam, jók voltak, tükröztek érzelmeket. Pl.: ahogy Monsineur Reyer és később Firmin rátekint Meg-re dühödten, mert az a Fantom hiedelemre hivatkozik vagy, hogy a kórustagot ajánlja a vezetők figyelmébe.

- Visszhangzás - ha lent vannak a Fantom rejtekhelyén - ez valami újdonság?

- Mi ez a borzalmas Éj zenéje? - turbó fokozatúra felgyorsítva...

-  Il Muto: nem brekegnek a Primadonnák... és PV nem utánozza a béka kuruttyolását, pedig viccesebb lenne; Baráth Attila - most már a rangidős André igazgató - nélküle a balett-táncosok szétesnének, figyelték a lányok a parancsát (ezt még érdekes lesz megfigyelni Sánta Lászlónál); Firmin ugrabugrálása, hogy ő is mutassa megy ez neki, ami a képzett táncosoknak...; Il Muto-ban miért áll a Serafino, mint aki megmerevedett?

- Temető dal: mintha a nézőktől és a darabtól búcsúzott volna Barbara

- Nem volt érzelem a végén, az elválásban (amiért a nőt nem hibáztatom, egyszerűen a Fantom nem tudja magát megszerettetni), viszont a Don Juan jelent eléggé szenvedélyesre sikeredett

- Új Passarino: borzalmas ez a hang, aki régen judást játszott, most itt van, és szörnyen idegesítő a hangja, erre szokás mondani: erotikus a hangja vagyis izéli a fülemet... tehát, judás mit keres itt a hangjával Passarinoként?

- Minimális fáziskéséssel, de a csillárzuhanás jó volt, Barbara máshogy vetődik

- A bűbáj a végén: Az igazgató kéri Barbit hogy maradjon még 1 évig

 - AZ ünnepséget követően, a vasfüggöny előtt csupán 1x hajolnak meg, utána viszlát

- Solti majd kiugrott a bőréből, hogy a majdnem távozó lányt megölelhesse

A médiatartalmak mind a szerző birtokát képezik, vagyis a Phantomvizio blog-ot.

És a Madách által közölt összefoglaló, mindhárom hölgyről, mindhárom Christine marad: