2015. május 21., csütörtök

Szerintem elment az eszem… Csakis ezzel magyarázható ez az esztelenség, ami tegnap ért…


Ettől a darabtól biztosan eldobod az agyad! :)


Időpont: 2015. május 19. kedd este 19.00
Helyszín: Madách Színház
Előadás: Agyeldobás





A darabot P. G. Wodehouse művei alapján a Goodale fivérek írták. Hűen tükrözi az angol humort, ahol a szereplőkkel minden pillanatban történik valami. A bemutatót április 18-án tartották a Madách Színházban. Tehát egy hónapot adtam nekik a tökéletesítésre. Íme a véleményem az előadásról:


Nos, az előadásról… Egy zagyvaság, de jó értelemben. Humorral telítve, viszont sok benne az olyan elem, amit más kabarékból, esetleg előadásokból, filmekből átvettek, ennek ellenére ilyen formában összeállítva még nem láthatta a közönség és az egész előadás élvezhető volt, főként ha figyelembe vesszük, hogy egy szuper szereplőgárdát sikerült összeválogatnia a szerepekre. 

Összetett előadás, folytonos mozgással és komoly színpadi jelenléttel, 1 percre sincs megállás, tréfákkal színesítve, látványos díszlettel tarkítva, korunk legismertebb zenei dalbetéteivel (Csillagok háborúja, Levelet kaptam live, Carmina Burana, Love is in the air, diszkó slágerek, She walks like Rianna, New York, Anna Karenina egyik jelenete, Macskák) kiegészülve, és mindezt megkoronázza a színészek játéka, ami felejthetetlenné és szórakoztatóvá tette ezt az előadást.

A darab alaptörténete rendkívül egyszerű: adott egy unatkozó aranyifjú, egy lakáj, egy szomszéd. A főszereplő érdeklődéssel tapasztalja, hogy a nézőközönség őt figyeli, amikor olyan kényelmesen elfeküdt egy fotelban. Nem érti, hogy mit keresünk mi ott, aztán rögtön megvilágosodik és nem riad vissza apró tréfálásoktól sem. Tehát, a kezdés elején kicsit elcsodálkozik, majd belelendül egy szinte véget nem érő történet elbeszélésébe... Egyedül kezd neki, de rájön, hogy ez túlságosan bonyolult, hogy csupán egyetlen egy ember mondja el, így az lakáját megkéri segítse őt, aki eleddig a fotel mögött rejtőzött, aztán a megfelelő pillanatban előbújt. Tehát az első segédje, aki megjelenik a színpadon az lakája, Jeeves. Egy kellemes megjelenésű fiatalember, magas intelligenciával, kiváló humorral, segítőkészséggel felfegyverkezett egyén. Ő az, aki legközelebb áll a főszereplőhöz, tudniillik, hogy a felettese gyakran elfelejt bizonyos szavakat, így sokszor elmagyarázza, körülírja mire gondolt, végül pedig az lakája kisegíti a szóval. Találékony, és minden esetben képes kivágni magát az adott szituációból. Jeeves rendkívül mód szellemes is – ezt leginkább a különféle átváltozásai során tapasztalhatjuk meg. A lakáj mellé szegődik a szomszédban lakó kissé morcos és hallgatag férfi, aki történetnek a harmadik szereplője, szintén hihetetlen módon tud mosolyt csalni az arcunkra. Ők ketten statisztálnak, hogy a férfi elmondhassa nekünk a kusza történetét.


A sztorit lépésről lépésre mutatják be: kik a főbb szereplők a történetben, miért kell a hőn áhított ronda, ám előkelőséget sugalló tárgy, a  tehenes tejszínkiöntő az embereknek, amit szinte mindenki meg akar szerezni magának. Láthatunk egy élő bábshow-t, egy idős antikvárius kereskedőt, és egy nagyon-rettentően magas égimeszelő férfit fekete kalapban és kabátban, szokásos kikocsikázást a nagyvilágba, perverz megnyilvánulásokat, ám komoly oldalt is villantanak; például megismerhetjük a tarajos gőték párzási rítusát egészen tudományos megközelítésből. Nőket is felvonultat az előadás, egy szerény és tévhitben élő leányzót, egy másik nőt, aki célratörő, szemtelen és vadorzó kutyával rendelkezik. Egy férfit, aki megszállottan rajong a gőtékért és komoly sérelemként könyveli el, hogy jövendőbeli apósa lehúzta őket a kádban... Egy dagi rendőrt, aki keresi a kalapját... Képbe kerül egy barna notesz is, amitől bonyolódik a szituáció, fenyegetések, zsarolások tanúi lehetünk. De, hogy ne legyen "unalmasabb" a cselekmény még közben folyton kitérnek valami fontosságra, amit muszáj megjegyezniük, láthatunk különféle hasonlatokat, és jellemábrákat. Ez az egész egy helyzetkomikumnak tekinthető.



Kedvenc jeleneteim: kocsikázás - mivel a hétköznapokból merítettek: hogyan viselkedünk a vasúti átkelőben, fenyegetjük a biciklivel közlekedőket, stb. A Macskák című musical ismert száma, a Karminca bál jelenetét is viszontláthattuk, oly módon, hogy a főhős miután megkaparintotta a tehenes tejszínöntőt megbotlik egy macskában és elejti a tárgyat és teniszezni kezd vele. A vérengzős fenevad és látványos mutatványai, kétszer tűnik fel a kutyuli a darab során. A bábos re-make sem volt rossz, de úgy gondolom a bábszínházból már kinőttem. A lakáj kettőssége: férfit és nőt is tud egyszerre alakítani, kiesni az ablakon közben benyitni a szobába sértetlen állapotban más identitással. A nagyon magas ember és célzatos fenyegetései, akit olykor meg kellett taszajtani, hogy elsétálhasson a színről. A hülye francia, aki a sínek között virágot szed és menekülés közben beakad a sínek közé a lába, hátul meg érkezik a vonat és oldalról a kalapácsos ember. A főhős megjelenése vagyis "beugrása" az egyes helyszíneken és látványos arcmimikája, ahogy 20 perces sétákat két perc alatt tesz meg, közben minden tettét kommentálja. 

Jelmezek: korhű, a 19. század közepéről ismert divathoz megfelelő öltözékben parádéztak a szereplők.

Díszlet: mozgatható díszletelemek és hátterek, egyszerűségre törekvő, mégis kellő látványvilágot biztosít. Változatos trükkök felvonultatása a színpadon.

Szereplők méltatása:

Nagy Sándor: Ez a szerep neki van kitalálva. Először is a sok zenés előadást követően kipróbálhatta magát a prózaibb darabokban, ami számára egy komoly mérföldkő volt. Az Adagio együttesből való kiválása óta folyamatosan szerepel prózai színdarabokban, amit kellő alázattal és nagy energiákkal teljesít. A mostani szereppel egymásra találtak, és az a szép benne, hogy sokszor parodisztikusan adja elő a figurát, így önmagát is kicsit belecsempészheti a karakterbe. Az arcmimikájára érdemes odafigyelni, aki ezen nem tud nevetni, annak nincsen humorérzéke. Érdemes megjegyezni, hogy Sanyi mindig tud magáról gondoskodni, és figyel önmagára a színpadon is – felteszem a kérdést, hányszor láthattuk más színészeket vízben-verejtékben úszni, közben egy nyamvadt zsebkendőjük nem volt, hogy kicsit csillapítsák izzadtságukat? Nos, Sanyiról elmondható, hogy erre nagyon is oda figyel, és ez rendjén is van, alig észrevehető, ha gyorsan egy kendőt elővarázsol a kabátja rejtekéből és egy pillanatban megtörli az arcát. Szerintem ez teljesen helyén és rendjén van. Összefoglalva a játéka kitűnő, Sanyi számomra mindig 110 %-on teljesít, és az életben egy imádni való emberi jellemet tudhat magáénak. Kedvenc jelenetem vele a darabból: a beszélgetései a lakájjal, a kocsikázásuk, Sanyinak a – egy helyben ugrok egy nagyot, terpeszbe állok és nagymenőnek próbálok látszani – beállását az egyes helyszínekre való megérkezésekor. A cselekedeteit megalapozó kommentjeinek hitelességét. Szőszmötéléseit. A fenevaddal való birkózását.

Simon Kornél Jeeves, a lakáj szerepében látható. Váltótársa Magyar Attila. Nagyon szurkoltam, hogy Kornéllal lássam a darabot, bár megvallom, Attila is rendkívüli lehet, de Kornél teljes mértékben lenyűgözött. Annyira nagyon vágytam, hogy ismételten láthassam egy darabban, mivel a Tanulmány a nőkről esetében ez elmaradt, helyette Barát Attilát kaptam, akin még a legkevésbé sem tudtam jót derülni. Végre összejött Simon Kornélos előadás, ennek őszintén örültem. Első alkalommal a Csoportterápiában láttam őt Ervin Iván szerepében, aki amnéziás figura volt, persze a kezelés végére meggyógyult. Kornél ezúttal egy nagyon okos, merész, minden helyzetben helytálló és magát kivágó, talpraesett és agyafúrt lakájt alakított. Nagy Sándor hű társa volt, akit okos tanácsokkal látott el. Sokszínű egyéniség, számos figurát ő formázott meg a színpadon, hol külön-külön, hol egyszerre. Volt ő az esernyőjét féltő és a főszereplőt táskatolvajként megnevező Basset kapitány, vagy az unokahúga Stefanie vagy a gyámoltalan, de annál perverzebb skót ifjú. Valamint egy titkos társaság tagja, akik rendszeresen megosztják egymással gazdáik cselekedeteit. Lakájként megtanította urát a csettintésre is.

Szerednyei Béla karakterei is fenomenálisak voltak. Annyira bírom a megjelenését, minden figurájában van szellemesség, kisugárzás, amitől szeretni tudom. Ő is volt hölgy, mégpedig Dália néni, aki a főszereplőt arra kéri, hogy lopja el számára a tehenes tejszíntartót. Aztán megjelenített egy gonosz, két méter magas (sámlival és görgőkön mozgó jelmezének tartószerkezetét), kalapos Dart Vader-hez hasonló sötét férfit, aki csúnyán mutogatott az ujjával. A testes rendőrt, aki a sisakját keresi és fél a fenevadtól. A kissé kifinomult lakájt, ki mindig megköszöni, ha valaki köszönetet mond neki, vagy szerepelt, mint „zavaró tényező” (vasúti sorompó, eső és faágak, a csúnya dolgokat „kiáltó” néma biciklist) kocsikázás alatt – ezt megelőzően unott ábrázattal sétált és tolta be a kellékes asztalt a színre, majd távozáskor vizipisztollyal eláztatta a két társát. A dokumentumfilm a tarajos gőték szaporodásáról, National Graphic emblémával illusztrálva. Vicces mondata: mindjárt lecsírázok.

Ne feledkezzünk meg az est állati sztárjáról sem: Ízisz kutyáról, Simon Kornél ebéről, aki hihetetlen módon jól betanított programmal állt elő, Sanyit rémisztgette, Kornélnak mindenben engedelmeskedett. A Madáchtól már megszokott, hogy több előadásába kedvenceinket belecsempészi, példa erre: A Végtelen szerelem - Valentin napra készült koncertsorozat, ahol Mahó Andi énekelt egy "duett"-et Gallusz Niki kedvencével, a "Jöjj, kedvesem"-t. Posta Victor önálló estjén, szintén Niki és ebe sétált be a Madách Színház Studió színpadára. 






A szereplők generálják az aktuális cselekményt, egyik tréfa a másikba vezet, egyik bonyodalom követte a másikat, de végül az i-re rákerült az a bizonyos pont és a véget nem érő sztorinak lett egy látványos függönybehúzással és csettintéssel végződő befejezése. 


Én biztosan megnézem még egy Magyar Attilás változatban, szerintem érdemes!




Nincsenek megjegyzések: