3 nő a színpadon, de mindegyik 1-hez köthető

2022. szeptember 7-ét írunk és végre ismét sikerült egy főpróba előadást kifognom, inkább megszereznem. A darabnak tartoztam ennyivel, hiszen első alkalommal, nehéz időket éltem meg, és most, hogy nagyjából minden OK körülöttem, megakartam adni neki, ami jár, hogy úgy nézem végig, hogy nincs bennem rossz érzés, és nyomorgás, szorongás fog el....

A főpróbát az első sorban tölthettem a szokásos 3. emeleti nézőtéri egységben, középen. A jól megszokott, csak eleddig nem az 1.sor. Független hölgyek ültek a bal oldalamon (egymástól is függetlenek), illetve jobbomon francia anyanyelvű külföldiek magyar rokonsággal, akik némi-nemileg nehezítették a jókedv rátámat, de ez idővel módosult.

Szünetben kedvenc jegyszedőmmel megvitattuk a jelen előadás jó és rossz oldalát, illetve felidéztük milyen volt a Kelen Péter által vitt darab főbb momentumai és erősségei (pl. színésznők).

 Lássuk a mostanit:

Egy kis ízelítő a tavalyi próbafolyamatokból:

 

2021-ben még az Erkelben láthattam a darabot, akkor a női főszerepet 4 különböző hölgy testesítette meg, illetve a címszerepet Nyáry Zoltán alakította. Ez volt a második szereposztás felállása. Az első tért vissza ezúttal az Opera színpadára, aminek részben örültem. Ugyanis az első változatban mindenki nagyon ügyes volt, hangilag toppon, kifejezéses gesztus, minika és alakítás jellemezte a csapatot, kivéve egy embert, Nyáryt... egyszerűen katasztrófa volt. Ezért reméltem, hogy egyszer részem lesz egy olyan változatban, ahol László Boldizsár alakítja Hoffmannt és mellette Kolonits Klárát köszönhetem mind a 4 női karakter szerepében. Ugyanis tavaly ezt vitte véghez Klára, amit most is rá lehetett bízni. 

Egy évados felállásban immáron nincs váltótárs, az előbb megnevezett csapat alakította a főbb szerepeket. Örültem nekik. Klárának mindig új és újabb esélyt adtam, de valahogy nem volt az igazi... Olympia-ként kicsit perverz volt, a férfit tapogatta - persze ez mutatta meg, hogy a bábú félreérthető mozdulatokat és gesztusokat tett Hoffmann irányába, aki ettől is, illetve a kapott furcsa szemüvegnek köszönhetően szeretett bele egy gépezetbe... tetszett, hogy volt egy férfi, aki távolról vezérelte a bábú minden mozgását, erre korábban nem figyeltem fel (csak arra, hogy ebben a báli jelenetben minden szolga kovid-os védőfelszerelésben sertepertél a színpadon). A hülyét játszó Hoffmann is jobban átjött Boldizsár alakításával, sőt előtte, ahogy megkezdi szerelmi történetét, az is jobban volt általa előadva. Aki tud, az tud, és a karaktert hozza is. 

Nem volt erőteljes Klára a 2. felvonásban sem, és talán az is kicsit zavaró volt, hogy a második felvonásban reflektorlámpával babrált a gonosz ellenlábas, Lindorf (Kálmán Péter) és gyakran szembe világított, kicsit volt kellemetlen. Klára inkább az, aki nem tud színészkedni, hanem hatalmasakat akar énekelni, ami vagy átjön a közönségnek vagy nem. Sajnos, akkor nagy óváció, mint amit az első Hoffmann-nál a női karakter esetében átéltem, az elmaradt. Ez a második rész, sosem volt a szívem csücske, de a mellettem ülő hölgyike nagyon átélte, és szerette Hoffmann és Antonia duettjét.

 

 

A harmadik felvonás lehetne egy jobb rendezésben a tökéletes kedvencem, ugyanis itt hangzik el a legcsodálatosabb női duett, ami csak az opera műfajában létezik: a Barkarola. Hihetetlen dallamos, lágy, és tényleg úgy érzem, mintha Velencében lennék és gondoláznék...a leggyönyörűbb kompozició, amit meglakottak!

...és bizony a Hoffmann-hoz köthetem az éjszaki égbolt kémlelését a tetőteraszról. Ennél fenségesebb táj nem is létezik! Első alkalommal a jegyszedő felkísért és elmondta, hogy azért nyitották emg, hogy az úrinépek lent, a fenti kevésbé tehetőseknek is legyen sétálásra, körbejárásra lehetőség. Imádom bejárni a teraszt, csodálatos érzés a magaslatokban létezni, szétnézni fentről a város különböző pontjaira, hangulatosak a szobrok is. El lehet látni a Citadelláig, a Bazilika a szomszédban, a környező épületekben mi jót csinálnak az emberek (persze nem jogsértő módon), de van egy feletebb bája annak, ha tetőn vagy.

 

És jöjjön a szokásos, megmentsük a jövendő kor számára a tartalmi leírást, és egyéb adatokat:

Link: https://www.opera.hu/hu/musor/megtekint/hoffmann-mesei-2022/eloadas-202209081800/

Opera három részben, három felvonásban, elő- és utójátékkal, francia nyelven, magyar, angol és francia felirattal

A német romantika nagy írójának, E. T. A. Hoffmann-nak meséit a csapongó képzeletnek és a valós társadalmi helyzeteknek látványos elegyítése teszi emlékezetessé. Offenbach utolsó, befejezetlenül maradt művében ellene megy fergetegesen szatirikus operettjeinek, amelyekben ki-kiütközik korának gúnyos-szellemes társadalomkritikája. Természetesen a humort e műve sem nélkülözi, de a költő szerelmi kalandjait sötét, olykor végzetes színárnyalatok uralják. Az abszolút női ideál keresése közben négy gonosz figura kíséri végig és taszítja a boldogtalanságba Hoffmannt, aki szerelmi mámorában állandóan a halállal kénytelen szembesülni. A reális világ és a hátborzongató képzelet alkotta meséivel a szerző egy olyan univerzumba vezeti el hallgatóit, ahol az álom és a valóság közötti határ könnyen elmosódik.

Cselekmény

Előjáték

Hoffmann, a sokoldalú művész – író, költő, zenész – az operacsillag Stelláért rajong. Stella éppen Mozart Don Giovannijában lép fel, Hoffmann pedig a szünetben otthagyja az előadást, és szerelmi civódásuk miatt leissza magát. A Múzsa elérkezettnek látja a pillanatot, hogy megszabaduljon riválisától, Stellától, aki csáberejével elvonja Hoffmannt tőle, vagyis az alkotástól. A cél érdekében felveszi Hoffmann régi barátjának, Nicklausse-nak a képmását. Stella békítő levelet küld Hoffmann-nak, benne az öltözője kulcsával és egy üzenettel: várja az előadás után. Lindorf, a gazdag és befolyásos tanácsos, magának akarja Stellát, ezért megszerzi a levelet. Terve szerint, ha a nő részegen találja Hoffmannt az előadás után, végleg kiábrándul belőle. Hoffmann barátai a költő után mennek, hogy megkeressék. Luther, a pultos, jelzi, hogy a szomszédban folytatódik az előadás, de ők, ahelyett, hogy visszamennének, inkább iszogatni kezdnek. Megkérik Hoffmannt, hogy szórakoztassa őket, aki elő is adja három szerelmének történetét, amelyekben egy Lindorfra emlékeztető alak mindig keresztbe tett a boldogságának.

Olympia

Hoffmann első szerelme Olympia – egy tudós feltaláló, Spalanzani automatája, akinek csodájára járnak az emberek. A tökéletes kinézetű és viselkedésű bábu elbűvölő szemeit Coppélius, egy másik feltaláló készítette. Ő Hoffmann-nak is elad egy szemüveget, amitől a költő teljesen elveszti a valóságérzékét. Spalanzani és Coppélius vitatkoznak a bábu tulajdonjogán – és a belőle származó bevételen. Spalanzani nagyobb összeget ígér Coppéliusnak, ha átengedi neki a bábu jogait, Coppélius pedig azt tanácsolja neki, hogy adja hozzá Olympiát a „bolond” Hoffmannhoz, aki még nem vette észre, hogy egy automatába szerelmes. Megérkeznek a vendégek a bemutatóra, ahol Olympia táncol és énekel. Hoffmann keringőzik vele, Olympia „túlhevül”, a férfi elesik, és eltörik a szemüvege. Coppélius, aki nem jutott hozzá a beígért pénzhez, bosszúból szétveri a bábut. Most már Hoffmann is rájön, hogy Olympia egy automata volt. Egyszerre veszti el szerelmét és lesz nevetség tárgya.

Antonia

Antonia egy tehetséges fiatal lány, akinek minden vágya, hogy énekesnő legyen. Apja, Crespel szigorúan eltiltja az énekléstől és szerelmétől, Hoffmantól is, akivel együtt szoktak zenélni. Antonia anyja ugyanis az éneklésbe halt bele: hangja túlizzította szervezetét. A lánya tőle örökölte tehetségét és betegségét. Miracle doktor megérkezik Crespelhez, és az apa akarata ellenére megvizsgálja Antoniát. Hoffmann kihallgatja a beszélgetésüket, így értesül Antonia betegségéről. Megígérteti lánnyal, hogy lemond a karrierjéről, és soha többet nem énekel. Antonia kész lenne erre, és arra is, hogy Hoffmann felesége legyen, de Miracle megidézi a lány halott anyját, aki arra biztatja, hogy ne hagyja veszni tehetségét. Antonia egy utolsó dalt énekel, és meghal Hoffmann karjaiban.

Giulietta

Hoffmann látszólag kiábrándult a romantikus szerelemből. Egy prostituált, Giulietta bűvkörébe kerül, aki Schlemil irányítása alatt szórakoztatja a férfiakat. Dapertutto – egy ördögi figura, aki az emberek lelkét akarja megszerezni – Giulietta segítségével már elnyerte Schlemil árnyékát, most Hoffmann tükörképére pályázik. Giulietta elhiteti Hoffmann-nal, hogy beleszeretett, ezzel egy pillanat alatt megnyeri magának. Figyelmezteti, hogy Schlemil meg fogja ölni a költőt, ha tudomást szerez a viszonyukról, és arra biztatja, hogy meneküljön, de a tükörképét hagyja itt neki emlékül. Hoffmann beleegyezik, Nicklausse javaslatát viszont – hogy szökjenek meg, amíg lehet – elutasítja. Meg akarja szerezni Schlemiltől a kulcsot, ami Giulietta szobáját nyitja, hogy a nőt is magával vihesse. Schlemil rátámad, Hoffmann pedig egy Dapertuttótól kapott fegyverrel megöli. Hoffmann keresi Giuliettát, de a nő kijátszotta, nélküle szökik meg.

Utójáték

Hoffmann három története véget ért, és közben vége a színházban az opera-előadásnak is. Nicklausse és a többiek megértik, hogy a három nő valójában Stella három alakja. A Múzsa ünnepel: a szerelemről lemondva újjászületett a költő, Stella pedig a részeg Hoffmann helyett, Lindorffal távozik.