Koncertek egy csokorba

Zenéből sosem lehet elég - pihenjünk és elmélkedjünk!

Időpontok:

2017. október 22. 19.30 Zongoraáriák - Liszt206,

2017. október 30. 19.00 

Helyszín: Erkel Színház

Színházjáró kolleginámnak köszönhetően a Zongoraáriákra eljutottam, magam erejéből pedig a Stiffelio koncertre, ami a Reformáció 500. rendezvénysorozat egyik darabjának minősül. Ha a hír igaz, a koncert formátumra ez utóbbi esetében azért volt szükség, hogy felkészüljenek a darab későbbi színpadra viteléhez, 2019-ben. Tehát Verdi műve repertoárba fog kerülni, ez csak most egy kis ráhangolódás volt. 

Zongoraáriákról

Eredetileg úgy terveztem a napomat, mivel fél nyolckor kezdődött eme produkció, hogy előtte más színházba is megyek, végül ezt a tervemet nem váltottam be... úgyhogy egyedüli előadás maradt vasárnap. :) 

Link: http://www.opera.hu/musor/megtekint/zongoraariak-liszt206-2017/eloadas-201710221930/

Ókovács Szilveszter igazgató mesélt a különös zongoráról (és az eseményről, amit mi nézők azzal támogattunk, hogy eljöttünk, illetve arról is szót ejtett, hogy iszonyat sokan jöttünk el a nézőtér szerinte tele volt - ami nem volt igaz, szerintem előtte ivott. Mindenesetre végig jelen volt és a színpad feletti páholyban foglalt helyett a "diri".), ami egyedi az országban, és most fog először dolgozni a színpadon és a világon, Bogányi Gergely keze alatt. Liszt munkásságából kaptunk némi ízelítőt, a fáradtságos - dolgos napok után, ez koncert igazai felüdülés volt, egyúttal megemlékeztünk október 23-i szabadságharcosokról is a zeneszerző művei által. Még lehetett volna Wagnert (Liszt az apósa volt!) hozzá kötni, de tőle egyetlen darab sem hangzott el, ellenben Mozart Don Giovanni-jából kaptunk ízelítőt. 

A program:

1. rész 

Liszt Funérailles Schubert: -Die Junge Nonne -Auf dem Wasser zu Singen -Gretchen am Spinnrade Gounod–Liszt: Faust-keringő Schubert–Liszt: Die Junge Nonne Bogányi Gergely: Du bist die Ruh Mozart: -Susanna áriája a Figaro házasságából – (‘Guinse alfin il momento… Deh vieni, non tardar…’) -Zerlina áriája a Don Giovanniból – (‘Vedrai carino’) 


2. részLiszt: -Es muss ein Wunderbares sein -Du bist wie eine Blume -Der Fischerknabe -Freudvoll und Leidvoll -Ich liebe dich Mozart–Liszt:  Don Juan-parafrázis

Közreműködők voltak: Bogányi Gergely (zongora), Váradi Zita (ének) 
Konferált – Becze Szilvia 
Partner – Őrzők Alapítvány - A bevételt jótékony célra gyűjtötték.

Saját kép a színpadi zongoráról

Váradi Zita és Bogányi Gergely

Opera.hu oldaláról

Stiffelio

Verdi darabja egy református lelkész és felesége történetét mutatja be, ahol is a feleség megcsalta hitvesét, de a férfi haragját leküzdve megbocsátja vétkes asszonya bűnét. Érdekes lett volna a színpadi változatát látni, hiszen a darabban szerepel temető jelenet, ahol párbajoznak, éles kiszólásokat hallunk, amiket kottából felolvasva ugyan hihetünk, de sokkal hitelesebb lenne, ha láthattuk volna a megvalósítását, ami még kicsit várat magára (2019-ig egészen pontosan). 

Link: http://www.opera.hu/musor/megtekint/stiffelio-2017/eloadas-201710301900/

Miközben figyeltem az előadást, észrevettem, hogy már kezd lassan elegem lenni az operákból... vagyis némelyiknek a témája már nagyon frusztráló, idegtépő számomra, vehetjük példának ezt az előadást: a nő megcsalta az urát, akit állítólag szeret, de nem tudjuk meg az okát, hogy miért lépett félre, az nem derül ki. A nő sajnáltatja magát, megtévedt bárány, aki bűnös, és szokásos túlkapásokat követ el, mint például öngyilkos lesz, ha a férje nem bocsát meg neki... Az apa nem igazán szereti a gyermekét, vagyis persze szereti, csak mélyen csalódott benne, és inkább kitagadja. A szerető semmilyen volt, és az ő indokait sem lehet érteni, sőt, amikor a lelkész választás elé állítja, nem hajlandó válaszolni, csupán értetlenkedik (pl. Ha szabad lenne a nő, továbbra is szédítené vagy otthagyná?). Szóval ez az egyszerűsége az előadásnak nagyon zavaró volt. A Hugenottákkal nem lehet egylapon említeni, hiszen a jelenlegi formájában is a kivitelezés teljesen más, de témát illetően az előbbi felé hajlok, az jobban megnyerte a tetszésemet.

Páholyról:

Ismét egy emeleti részlegen foglaltam helyet, de kevesen voltak az emberek, akiket érdekelt a produkció, a karzaton talán még kevesebben voltak, mint a Zongoraesten... Mindenesetre, iszonyat hideg rázott a második felvonást követően, mivel a 8-as páholy alatt vannak a karzatra vezető ajtók... amennyiben módotok van rá, ezt a helyet soha, de soha ne válasszátok. Az este folyamán eltévesztettem a számot, és a páholytársak közül, aki előttem ül, haza is ment az előadásról (vagy keresett jobb helyet, de nem hinném, hogy ezeknél az üléseknél - nem kell fizetni ruhatári díjat - akadna jobb hely az Erkelben).

Szereplőkről is beszélhetünk:

Hector Lopez Merdoza remek választásnak bizonyult, remélem, ha a színpadi verzió is elkészül, őt fogják hívni, hogy játssza el a címszerepet. Néha úgy tűnt ismeri az egész szövegkönyvet, próbált játszani, és nem mindig a kottát figyelni. Kis termetű, de annál nagyobb önbizalom és kedvesség áradt a tenorból. Bakonyi Anikó volt a legrosszabb az én szemszögemből, persze kiválóan énekelt, de nem lehet összeegyeztetni egy Kolonits Klárával vagy Röser Orsolyával. Furcsa volt, mert folyamatosan rángatódzott, a kottának támaszkodva ellökte magát attól, jobbra balra kilengett. Gondolom, így próbált súlyt adni egy-egy mondatnak, gondolatnak... Számomra idegesítő volt, maga a sajnálkozós - hirtelen megtért figura is, - amit játszott. Szintén szürke volt és teljesen fakó hanggal rendelkezett a többiekhez képest, - ami most hatalmas arcul csapás volt számomra, mert egyébként nincs semmi bajom, sőt nagyra értékelem a fiatal tehetséges énekeseket, - Boncsér Gergely. Figyeltem az énekeseket, gondolkoztam rajta, hogy ez vajon ki lehet? - az előadás megkezdése előtt sosincs színlapom, amiről tudnék tájékozódni, mindig a szünetben vetődök rá. A hangja nem tetszett, irritáló volt, olyan semmilyen a többi kiválósághoz képest, bár a prímet így is a nő viszi nálam. Fokanov Anatolijt mindig szerettem hallgatni, finom éteri hang, idősebb generáció képviselője, ő alakította a hűtlen nő apját. Szerintem egyszer megcsúszott a hangja, de amúgy rendben volt, szólójával kifejezte mennyire szereti/szerette a lányát, egy röpke ideig úgy hitte meg fog halni a szégyentől, következő pillanatban már ereje teljében volt... Nagyon kedvelem, mint énekest és remélem egyszer kérhetek tőle autogramot is. Mint idős tiszteletes, Cser Krisztián szerepelt, próbálta terelni a helyes út felé a lelkészt (bár úgy tűnt, mintha maga az isten lenne vagy valami angyal...). A művész úr hangját is nagyon szeretem, hihetetlenül mély (és kiváló duót alkottak Bretz Gáborral a Don Giovanni című előadásban). Szerekován János és Heiter Melinda számára sajnos kevés szöveg jutott, ők inkább a "háttérben" a kórussal énekeltek, és néha egy-egy szó vagy mondat hangzott el tőlük, de komolyabb és kiemelkedőbb jelenésük nem volt.

A koncert során, a megvilágítás fényéből csupán picit vettek vissza, a színházterem fényben úszott egész idő alatt. 

Összességében jó szórakozást nyújtott, a karmester ismét jól dolgozott, és a kórus is csodálatosan harmonizált zeneileg, ugyanakkor elég rövid volt az első felvonás kb. 1 órán át tartott, majd az 1 szünetet követően folytatódott a koncert, fél 10-re már kint is voltam az utcán, haza fel vettem az utamat.

Kép a 8-as páholyból - A koncert előtt

A koncertet követően - meghajlás

Egy apa tragédiája - Rigoletto az Erkelben

"Az asszony ingatag..."

Időpont: 2017. szeptember 24. (vasárnap) 19.00

Helyszín: Erkel színház

Előadás címe: Rigoletto (Verdi)

Rendező: Szinetár Miklós

Nagy örömömre szolgál, hogy írhatok erről a darabról, ugyanakkor nehéz szavakba is foglalni azt az élményt, amit a Rigoletto szeptember 24-i előadása adott nekem. Első alkalommal mentem egyedül az Erkel színházba, és szerencsére opera-rajongókkal találkoztam, így nem voltam annyira elhagyatott. A kezdeti - hol is van pontosan az ülésem?  - problémát áthidalva, izgalomtól túlcsordulva, lélekben felkészülve arra, hogy a szívemet eléri ez a darab, ültem a székemben. A színpadra látásom kiváló volt, érdemes választani az erkély közép részleg első sorába helyet. Szép számmal külföldiek is tiszteletüket tették a nézőtéren illetve a ruhatárban is találkoztam olaszokkal, példának okán. :) Hátam mögött egy ausztráliai magyar értekezett egy Belgiumból származó amerikai állampolgárral, aki családlátogatás címszó alatt, egyúttal az Erkelben is ellátogatott, de természetesen szavaiból kiérződött, hogy az Állami Operaházunkat is szívesen szemügyre vette volna, csakhogy az most éppen felújítási munkálatok miatt zárva van... Nos, a közönség jó humorral is meg volt áldva, hiszen a szokásos - tegyük el a telefonunkat, nem lehet hang-, és videofelvételt készíteni, - szöveget követően valakinek csak azért is, megszólalt a készüléke, ráadásul a Beverly Hills-i zsaru zenéjét játszotta... derűt okozott a nézőtéren, a közönség egy emberként felnevetett... Így kezdődött ez a fantasztikus este!

Ugyan más műfaj képviselőjéről van szó, mégis egy kalap alá veszem a Lepkegyűjtővel, mivel egy évadban sokféle előadást fogok megnézni, egymást követik, és ezért az első darab által okozott hatás a mérce, azt nemhogy megsikerült tartania, hanem még erőteljesen is átugrotta ez az opera! 

Nagypapám emlékéhez híven, aki idén már sajnos nem lehet velem, választottam még nyáron a Rigoletto-t, a kedvenc operája volt. 

Az opera jegyszervezési irodájában megváltoztattam az ülésemet, mivel első körben egy oldalerkély volt megjelölve, aztán mivel mindent már kifizettem a megtakarított pénzemből - emberek, tényleg érdemes bérletet venni! Én most először estem át a tűzkeresztségen! - Papa miatt, egy jobb helyet választottam, és erkély középről figyeltem a színpadon kibontakozó eseményeket. Utólag bevallom, nem volt rossz döntés, ahogy már a felvezetőben írtam. Lenyűgöző kilátásom volt és szerencsére nem zavart senki. Később értesültem a szereposztásról is, kiváló együttest kaptam, sőt egyedülállót, mivel a többi napokon ez a gárda egy-egy változtatással volt szerepeltetve, tehát komplexen csak itt voltak, szeptember 24-én együtt. A gárda nagyjai közé tartozik Fokanov Anatolij, mint Rigoletto; Miklósa Erika Gilda-ként; illetve a herceget László Boldizsár testesítette meg. A Csillag évadzáró ünnepségen, Anatolijt és Boldizsárt tüntették ki, Erika érdemeit nem kell ecsetelnem, őt mindenki, kivétel nélkül, ismerheti. Nagy reményekkel ültem be, és többet kaptam a darabtól, a művészektől, mint eddig bármikor is...

Rigoletto

Történet

Verdi egyik legnépszerűbb darabja, ami az apai szeretetről és a fennkölt urak léhaságáról szól. Helyszín Mantova, itt él gazdagságban a herceg, és itt él szegénységben, de szeretetben lányával egy kis házban Rigoletto, a púpos. A két férfi közötti kapcsolat, az előbbi az uralkodó, míg az utóbbi a szolgája, leginkább udvari bolondja, aki nem rest  gúnyt űzni az udvaroncokból és mindenkiből, aki csak betér a birodalomba. Montero gyermekét a herceg meggyalázta, ezért átkot szór, mind a herceg, mind a "bolond" fejére. Rigoletto megriad, és félti egyetlen kincsét az életében, a lányát. A herceget nem nagyon érdekli, ő csak mulatozik az udvarban, nőket csábít el, nem bír a vérével...majd egy napon felfedezi a púpos lányát, aki visszafogott életet él, csak a templomba jár el, senkivel nem találkozgat... Gilda beleszeret az álruhás hercegbe, aki szegény diáknak adja ki magát. Saját apját is képes átverni, csakhogy találkozzon a férfivel, de ebben közreműködik a házvezetőnő is... hiába kéri a púpos, hogy vigyázzon rá, mert egyetlen kincse. Az udvaroncok viszont megelégelik Rigoletto éles nyelvét, amit rajtuk szokott használni, kilesik és tévesen azt feltételezik, hogy a lány, aki a házában lakik a szeretője, és nem a tulajdon gyermeke. Tervet kovácsolnak, és egy este a mit sem sejtő púpos közreműködésével (akinek bekötött a szemét, mivel mindenki álarcot viselt, tartotta a létrát. - A nagy sötétben a saját házát sem ismerte meg?) elrabolják Gildát és a hercegi palotába viszik. 

A hercegről, egy röpke ideig azt feltételezhetjük, hogy szereti a lányt, idegeskedik miatta, főként azután, hogy megtudja, hogy akinek udvarolt, az nem más, mint a szolgájának a lánya (ezért is gondolnám, hogy valamiért a "viszonyukat" nem akarja megrontani). Miután az udvaroncok megérkeznek a palotába, az asztalra helyezik a fehér leplekbe göngyölt Gildát, és végiggörgetik rajta, kicsomagolják. A herceg elviszi magával, oda, ahova a nőket boldog karjai közé szokta venni... Rigoletto bohóckodás mögé rejti aggodalmait, ugyanakkor az udvaroncok látják rajta, hogy valakit nagyon keres, mennyire figyelmesen, alaposan kutat valaki után... Mivel a férfiúk nem hajlandóak megmondani, hova került a "szerető", felfedi a titkot, amit nem akart tudatni velük, a lány a sajátja, a gyermeke. Nekiront az udvaroncoknak, de azok visszatartják, a három "nemesebb" férfi sem hajlandó segíteni, még az sem, aki megtenné, mivel a  többiek visszatartják. Rigoletto fohásza, és fájdalmas kiáltása szívet marcangoló jelenete az előadásnak.

Gildát meggyalázták, apjának elmeséli mit műveltek vele, bevallja, hogy szerelmes a hercegbe, bár az nem szolgált erre a szeretetre rá, apja sírva hallgatja végig és bosszút esküszik.

Rigoletto elhatározza, hogy megöleti a korábban találkozott bérgyilkossal a herceget. Egy vidéki kocsmában arról hadovál a nemes úr, hogy mennyire könnyű a nőket ágyba vinni, és mennyire szertelenek, össze-visszafecsegnek... a szavai elbűvölik a bérgyilkos testvérét, aki eleinte ódzkodik, mert tudja, hogy a férfi egy csapodár, mégis megtudja kedveltetni magát, úgy, hogy a nő a védelmezővé váljon és ne engedje a bérgyilkos bátyjának, hogy megölje. Több lehetőségen rágódnak, majd úgy határoznak, hogy azt ölik meg, aki elsőként tér be a kocsmába. Mindez szélviharban történik... Gilda férfi ruhát ölt, feláldozza magát, és a herceg helyett őt szúrják le. Rigoletto megkapja a zsákot a testtel..ám, nem sejti, hogy ki van benne. Kifizeti a bérgyilkost, majd meghallja a herceget énekelni... megnézi a zsák tartalmát és a lányát találja meg, akitől elbúcsúzik. Megrendítő pillanat, ahogyan arra kéri, hogy ne hagyja itt, hiszen nincs senkije a világon csak a lánya... Ő jelenti az élete értelmét. A szívemet elszorította a jelenet, folyton potyogtak a könnyeim. De Gildán ejtett halálos seben már nem lehet segíteni. A kocsma fala leomlik, szembe találja magát a színházi tükörrel, ami egész alakos, az átok beteljesült...

Érzelem dús előadás, fantasztikus tehetségek, énekesi bravúrok, gyönyörű áriák, lenyűgöző és emóciókban gazdag játék, ötletes és látványos díszlet, korabeli - kicsit keverve a mai kor öltözködési stílusával.

A darab szerkezete és a műfaja: 

Opera, három felvonásban, olasz nyelven, magyar és angol felirattal

Jelmez

A púpos púpját kifogásolom egyedül, mivel az nem igazán volt púpnak mondható, kicsit nagyobbra kellett volna a tervezőnek készítenie. Látványra rendben volt, sőt kifejezetten színpompásra sikeredett az udvar, vagyis a nyitójelenet színkavalkádban és gyönyörű jelmezekben kigondolt jelmezei.

Díszlet

Monumentálisan nagy egyes jelenetekben, a herceg birodalma eltúlzott, elnagyolt festményekből kilógó meztelen testeket ábrázoltak, megjelenítve a herceg életfelfogását. Rigolettó lakhelye, kedves, borostyánnal benőtt falat hívott mutatni, szerény körülmények között éltek, de a maga módján nagyon bájos díszletet mutatott be. Kellő titokzatosságot, borzongást adott a kocsma képe az utolsó felvonásban a viharos háttérrel és zajkeltéssel. A színpadkép látványos volt, visszaadta a hangulatot, hozzájárult a darab sikeréhez.

Látvány - azaz a képgaléria: 
http://www.opera.hu/v/rigoletto-kepgaleriaja

Kellék

A legfontosabb kellék szinte folyton jelen volt a színpadon, ez egy kicsit a kulisszák mögé betekintést engedélyez, hiszen a színészek az öltözőjük elemeit, a széket és a sminktükröt nem viszik magukkal a színpadra. A két egységet összekötve Rigoletto sokszor ezt a szerkezetet tolta a színpadon, az öltözködő asztalán a bohócfejjel mintázott jogarral, olykor ezen pihent meg, elmélkedett. Másik funkciója alapján, a tükörből kilépett a bérgyilkos, így nem kellett az "utcán találkozniuk". A darab végén, amikor Gilda meghal, a kocsma fala leomlik és a sminktükre néz vissza rá, immáron viszont sokkal nagyobb méretben. Ez egy visszacsatolás, a bohócból lett bohóc szimbolika. 

A cselekményről részletesebben itt olvashattok az Opera oldalán: 

http://www.opera.hu/musor/megtekint/rigoletto-2017/

Ünnepség: http://www.opera.hu/v/jubilalo-muveszet-unnepelte-az-opera/

Nem várt és nagy meglepődésre adott okot, amikor a színpadra lépett az igazgató, Ókovács Szilveszter, és kezével jelezte, hogy egy pillanatra a tapscunamit fejezzük be és figyeljünk a szavaira... :) Ugyanis a mai nap egy ünnepi előadás is volt, hiszen Fokanov Anatolij 26 évvel ezelőtt csatlakozott a Magyar Állami Operaház csapatához (legendás felvételt tudhat magáénak - 1991 nyáron érkezett a színházhoz, nem volt meghallgatás, de addig nem tágított míg szereztek valakit, aki az énekesi tudását meghallgatta. Felvették, azóta pedig eltelt pár év...:D), akkoriban a Rigoletto-val debütált, és most ismét a púpos szerepében lépett színpadra, ugyanazzal az alázattal, mint réges régen.  Az igazgató - és mi is, a nézők - még sok-sok évet, legalább ugyanannyit kívánunk, hogy maradjon és énekeljen, játsszon a színpadon. 

Anatolijról elmondható, hogy közönség-orientált tekintettel bír, vagyis nagyon szereti a közönséget figyelni éneklés közben, nemcsak a kollégáival alakítja ki a szerephez megfelelő érzelmeket, hanem a nézőtéren helyet foglalókkal is kapcsolatot szeretne létrehozni. Ezt a tulajdonságát, és imádnivaló jellemét szeretem. 

A köszöntés után énekeltünk egy dalt, amit korábban Erwin Schrott-nak is, bár ott a születésnap volt az indok, itt a jubileum adta az okot, hogy felállva énekeljük a  „Serkenj fel, kegyes nép...” című dalt.

Anatolij-ról egy kisfilm is készült, hogy került hazánkba, hétköznapjairól, jelenéről és múltjáról vall:

Színházi szimbolika
A gazdagság, előkelő lét lett az előadás motivuma, így a kiegészítőket is ezen vonal alapján állítottam össze. Csillogó fülbevaló és karkötő, arany cérnával szegélyezett, párduc mintás sál. :)

Színházi szimbolika - nem azért nem mosolygok, mert rossz volt, csak érzelmek terén a darab kiszipolyozott. :) A kezdő színpadképet és az ünneplést is megörökítettem

Szerencsésnek érzem magam, hogy olykor akarva-akaratlanul is belenyúlok a tutiba. :)

Jövőre muszáj lesz még egyszer megnéznem (ugyanezzel a szereposztással - a három főszereplőt illetően), idén október 1-jén tartják a szezon utolsó előadását. Aki katartikus élményre vágyik, meg kell, hogy nézze!

Aki nem szerencsés a szerelemben, az szerencsés a szerencsejátékokban! Fel a lapokkal!

Hármas. Hetes. Ász. vagy mégsem ez a helyes megoldás??? Előadás: Pikk dáma
Helyszín: Magyar Állami Operaház
Időpont: 2017. április 24. 21.00 utáni kezdés

Rendező: Vagyim Milkov
Díszlettervező: Viktor Volszkij
Jelmeztervező: Rafael Volszkij
Koreográfus: Szakály György

Puskin elbeszélése alapján a szöveget Mogyeszt Csajkovszkij írta, testvére Pjotr Iljics Csajkovszkij a darab zenéjét szerezte.
Bemutató: 2003. május 31.

A tv-és felvétel főbb szerepekben:



Mihail Gubszkij (Hermann),
Fokanov Anatolij (Tomszkij gróf),
Haja Zsolt (Jeleckij herceg),
Wiedemann Bernadett (A grófnő),
Lukács Gyöngyi (Liza),
Mester Viktória (Paulina)
A darab története

A cselekmény II. Katalin orosz cárnő idejében játszódik, első helyszínünk egy park, ahol is édesanyák, dadusok és gyermekek forgatagába csöppenünk. Boldogok, kedélyesek, a felnőttek biztatják a kicsiket a játékra, nekik ne kelljen most foglalkozniuk velük... Miután katonáskodtak a gyerkőcök, a társaság távozik a színről és helyettük előkerülnek a darab valódi főszereplői:

Egy német katonatiszt, Herman nagyon szerencsétlen mind a szerelem, mind a szerencsejátékok terén. A kártyajátszmákat sorra elveszíti, ráadásul olyan nőbe szerelmes, aki nem lehet az övé. Soha. Három orosz származású barátja (kiemelt józan karakter Tomszkij gróf) elmesél neki egy történetet, egy idős grófnőről, aki rendkívül gazdag, és vagyonát igen leleményes módon szerezte meg. Pont ennek az öreg hölgynek az unokájába szerelmes a főszereplő katona. Ám nem tudja, hogy a nő is viszonozza az érzéseit. Így marad a szenvedés, és jó barátok élcelődés.... a merőben tragikus életét már az a tény is súlyosbítja, amikor tudomást szerez arról, hogy szerelmét eljegyezte egy rangos herceg...

A katonatiszt mindenáron tudni akarja a titkot, az idős grófnő titkát (a történet szerint fiatal nőként nagyon szenvedélyes játékos volt, az életét a kártyának szentelte. Egy nemes férfinak megtetszett a nő, és felajánlotta a segítségét, vagyis alkut ajánlott: ha a nő együtt tölti vele az éjszakát, cserébe elárulja melyik az a három lap, amivel mindig nyerhet. A nő vonakodott, ám végül belement az alkuba, és másnap már nyerőszériát tudhatott magának... ugyanakkor ez a tudás egy átkot is jelentett. Hiszen megjövendölte neki a nemes férfi, hogy a titkot nem mondhatja el senki, ha megteszi a harmadik, akinek elárulja, az elhozza számára a halálát... A nő ekkor már a férjének, és egy közeli barátnak is továbbadta. Ezért félő volt, hogy várható egy harmadik érdeklődő is, aki erőszakosan fogja megszerezni tőle az információt). A három jó barát cukkolni kezdi, hogy lehet a német tiszt lesz az, aki az öreg hölgyet megöli...

Az eljegyzési bál előtt titokban találkozik Liza és Herman. A férfi hevesen udvarol, és bár elején tart a tiszttől, mégis vonzalmat érez iránta, és aznap éjszaka együtt maradnak...

A férfi, önző módon még a szerelmén is képes átgázolni, hogy megszerezze a tudást, aminek birtokában gazdag férfivá válhat. Elvakítja a kapzsiság. Ámbár sokáig dilemmázik, küzd a lelkiismeretével, majd mégis meggyőzi magát, hogy ő lesz az öreg hölgy végzete.

Az idős hölgyet váratlanul meglepi annak hálószobájában. Győzködi, hogy szüksége van a lapokra, tudnia kell mi az a három lap. Odáig is elmegy, hogy előveszi a fegyverét és rászegezi a nőre, aki az ijedtségtől a karosszékébe rogy és meghal. A szerelmese, vádolja, hogy mennyire gyűlöletes és álnok személy, aki képes volt őt átverni, és a nagymamát megölni.

A folyóparti találkozóra hívja el a szerencsétlen szerelmes nő, még ad egy utolsó esélyt, hogy a tiszt tisztázhassa magát. De a férfi késik, a leány már attól tart, hogy minden igaz volt, aztán megjelenik a férfi és nagy bőszen elmeséli, hogy a kártyaterembe megy, és majd szerencsével fog járni... a nő marasztalja, úgy hiszi a férfi megőrült... De amaz lerázza magáról és elsiet a színről, míg kedvese úgy dönt folyóba öli magát...

A nagyteremben a férfiak mind nagyon vidámak, még a Hattyúk tava 4 kishattyújának koreográfiája is megidéződik a bűbájos tisztek, nemes urak által... Vicces, abszolút az egyik leghumorosabb jelenet a darabban az a kártyaterem a harmadik felvonásban. A tiszt megjelenik és megjátssza a kártyákat. Hármas. Hetes. Csakhogy az utolsó lapnál a volt jegyes, a herceg mérkőzik meg a katonával, aki a kihívást nem utasítja vissza. Csak sajnos, kiderül, hogy nem az volt a sorrend, ahogy az idős hölgy azt szellemként elmondta: Hármas. Hetes. Ász. A helyes lap a következő lett volna: Hármas. Hetes. Pikk dáma. :) Utalás magára az öreg nőre, aki így gátolta meg a pénztől elvakított tisztet, hogy tervét beteljesítse, és megbosszulja kegyetlen halálát... A tiszt mindent elveszített, a kártya asztalon lelövi magát, és a szétszort lapokra esik. Az orosz bajtársak imádkoznak a férfi lelki üdvéért.

A darab felépítése:
Három felvonás, két szünettel, orosz nyelven


A szereplők méltatása:

Mihail Gubszkij - rossz arcú, ronda, alacsony és köpcös katona volt. Ha a német katonákra gondolok előttem a magas, vékony, szőke frizurájú legények jutnak eszembe. Nos, ő szöges ellentéte volt, és inkább hasonlított eredeti származásához, tehát oroszhoz, mint némethez... Ennyit a külcsiről. Hangilag nem kifogásolom, szerintem jól játszott, alakította a karakterét. És mindennek az lett volna a csúcspontja, ha partneréül egy olyan művészt kap, aki értelmezi a szövegét, a szerepét, a karaktert amit játszik... Akkor lettünk volna igazán szerencsések.

Szóval úgy gondolom, hogy nem ártott volna, ha Google fordítóval is kicsit összedolgozik Lukács Gyöngyi...Elismert művész. Aláírom. Elismert hang. Aláírom. De azt egyszerűen nem nyelem be, hogy nem tanult meg az évek alatt játszani! Se mimika, se nagyszerű átélés részéről nem történt meg! Lukács visszatért ahhoz az őskori opera manírhoz, ahol az énekesek csak álltak egy helyben, a társukra nem néztek, nem kommunikáltak, és csak a közönségnek énekeltek. Persze ez a dolguk, hogy nekünk fizető nézőknek tegyék a szépet és a jót, ám már egy olyan világban élünk, ahol az opera tovább fejlődött, és nem csak színpadtechnikában, hanem színjátszásban is! A művésznő a Lammermoori Luchiát áttudta adni, de ezt nem. És nagyon sajnálom, hogy nem pozitív a véleményem róla. Gubszkij sem érintette őt úgy meg, mintha nagyon szerelmes lenne belé... Valahol talán igaza is van...

Mellékszereplőnek tekinthető, de szerintem ő viszi a hátán a darabot, tőle tudjuk meg az öreg grófnő titkát, és ő az aki aggódik a német katonáért. Tomszkij grófként Fokanov Anatolij remekelt.

Az újdonsült vőlegény, Haja Zsolt, aki Jeleckij hercegként mutatkozott be a darabban, rendkívül megindítóan adta elő, hogy mennyire halálosan szerelmes a jégcsapként funkcionáló Lukács Gyöngyibe. Az utolsó jelenetben visszavág vetélytársának, aki miatt elvesztette szerelmét...

A grófnő, vagyis az idős hölgy szerepében nem igazán brillírozott Wiedemann Bernadett, de őszintén! Ebből a szerepből bárki ki tudna valami nagyot hozni? Úgy viselkedett, ahogyan a kor megkövetelte, kellően szigorú nagymamának mutatkozott.

Mester Viktória (Paulina) a zárdai jó barátnő egészen szórakoztató volt, kár, hogy nem ő volt a főszereplő hölgy, mivel a szépsége és alakja is meg volt a szerephez. De ő csak boldogan énekelgetett, ámbár azt vettem észre jobban kitüntette figyelmével a herceget, aki zongorán kísérte őt és a "depressziós" Lizát vagyis Lukács Gyöngyit...

Konklúzió:

A darab végén egyfajta elégedettséget érzünk. Teljes volt, és minden úgy történt, ahogy annak történnie kellett. Nincs hiányérzetünk. Nem lappang a lelkünkben szomorúság vagy részvét a főhős iránt. Annak ellenére, hogy a főszereplő életét veszti, mégis úgy gondoljuk megérdemelte, amit kapott. Annyira megszállottja volt a kártyáknak, hogy nem érdekelte senki és semmi. Átgázolt azon, akit ő szeretett, megölt egy idős asszonyt. A kártyák által biztosított jövő lett volna egy belépő egy szebb, gazdagabb és boldogabbnak tűnő élet felé. De nem minden alakult úgy, ahogyan a férfi szerette volna. Beláthatjuk, hogy ennél találóbb befejezést nem is lehetett volna írni, bár azért némi hiányosságot felfedeztem, miközben figyeltem az előadást. Ellenben zeneileg olyan nyugtató volt... mondtam már, hogy imádom Csajkovszkijt???? :D

Hiányérzet:

- Amikor elbeszélik a grófnő történetét, nekem hiányzott egy epilógus a darab elejére. A nyitány alatt lehetett volna egy kártyaasztal körül ülő társaságot bemutatni, akik között ott van a dáma (vagy ugyanezt a jelenetet háttérben, amikor mesélnek róla), kártyáznak. Így bemutatásra került volna, hogyan vált legendává a nő.

- Megjelenik a bálon a cárnő. Mindenki élteti, bálványozzák, egyedül (értelemszerűen) a német katona nem fejezi ki tiszteletét a nő felé, majd ott hagyja a társaságot... Mi a funkciója az asszonynak?

- Azt gondoljuk, hogy tudjuk mi a jelenet vége - és végül nem is az lett? Liza és Herman találkozása a folyóparton. Esküdni mertem volna, hogy vízbe ugrik mielőtt odaérne a férfi... nem tette meg, csak miután szembesült, hogy a szerelme megőrült...

Díszlet - jelmez:

A jelmez korhű, 18. századbeli. A díszlet tekintetében az orosz nagyságot jelenítették meg, három nagy üvegablak közreműködésével, ezek lehettek a zárda vagy a bálterem vagy a kártyaterem ablakai (ez alól kivétel a parkjelenet).

Végszó

Régóta izgatta a fantáziámat, hogy vajon egy olyan zseni, mint Csajkovszkij, aki csodálatos balettzenéket komponált, operák terén vajon mit tudott létrehozni? Erre a kérdésemre választ kaptam hétfőn, amikor is a kulturális csatorna leadta a Pikk dáma előadást. A történet rendkívül izgalmas és érdekes. A megvalósítás is szinte tükrözi azt, de még nem teljesen az igazi.

A darab szereposztása, információs oldala: https://www.opera.hu/hu/musor/megtekint/a-pikk-dama-2023/
Galéria: http://www.opera.hu/v/a-pikk-dama-kepgaleriaja
Link: http://www.opera.hu/v/a-pikk-dama-az-m5-hd-musoran-aprilis-24-en/

Érdemes megnézni! Az Operaház állandó repertoári darabjai között szerepel, így jövőre is lehet találkozni, ha van kedvünk, a Pikk dámával. :) Vigyázzunk a kártyákkal!

Tragikus sorsú nők - a hit mártírjai vagyis A Karmeliták

Időpont: 2017. március 20. (hétfő) 21.05-23.25 között M5 kulturális csatornán

Helyszín: A Magyar Állami Operaház

Előadás címe: A karmeliták
A zeneszerző: Francis Poulenc
Rendező: Anger Ferenc

Díszlet és jelmeztervezők: Szendrényi Éva és Zöldy Z. Gergely
Szereplők: Létay Kiss Gabriella, Fokanov Anatolij, Boncsér Gergely, Budai Lívia, Váradi Zita, Balga Gabriella, Szemere Zita

A bemutató ideje: 2016. december 2.

Link: http://www.opera.hu/v/a-karmelitak-az-m5-hd-musoran-marcius-20-an/

Az előadásról bővebben itt lehet olvasni:
http://www.opera.hu/musor/megtekint/a-karmelitak-2016/

A darab felépítése és nyelvezete:

Opera két részben, három felvonásban, francia nyelven

Az apácáknak vallási meggyőződésük miatt kellett meghalniuk. A legendájuk szerint a halálukor a guillotine felé haladva Istent dicsőítették, mindaddig szólt az énekük, míg az utolsónak is a porba hullt a feje....

A darab történelmi időszakot tár fel, Marie Antoinnette korában játszódik, amikor is a szegény nép fellázadt az arisztokrácia ellen. Egy márki leánya, Blanche, tekinthető a főszereplőnek (Létay Kis Gabriella), aki rendkívül félős, visszahúzódó természet. Az édesapja elmeséli fivérének a lány születésének szomorú körülményeit... Blanche hintóját útban haza felé megtámadják, a fivér erről tájékoztatja a márkit. Szerencsére a lánynak nem esett baja, épségben megérkezik a palotába. Elvonul szobájába, majd, hogy elmenekülhessen a rémisztő világ elől, elhatározza, hogy beáll a karmelita rend nővérei közé. Döntését apjával is közli. 

A rendben a perjelnő fogadja, aki kihallgatja a nőt szándékai felől. Kijelenti, hogy a rend nem egy hely, ahol menedéket talál, hanem az imádság háza, és Isten nem az erősségeit, hanem a gyengeségét fogja megkeresni. Blanche mindezek ellenére kitart elhatározása mellett, továbbra is a rend tagja szeretne lenni. 

A perjelnő haldoklásakor Constanze életszemléletével/filozófiájával ismerkedik meg az újdonsült apáca, Blanche. Az életvidám nő szembeszáll a halál komorságával, vidáman fogja fel az elmúlás tényét, és biztos benne, hogy az új nővérrel közösen és fiatalon fognak meghalni... Halála előtt a perjelnő az alperjelnőt arra kéri segítsége Blanche útját, aki miatt nagyon aggódik. Vigyázzon rá. Ezt a kívánságot szem előtt tartva vigyáznak is rá, hiszen egy címet ajánl fel a nő, amikor a karmelitákat elfogják, egyedül az alperjelnő és Blanche menekül meg (Magyarázat: a francia forradalom kitör, vallási rendeket feloszlatnak, megtiltják a vallásgyakorlást. Viszont az apácák nem hajlandóak lemondani a hitükről, mártírfogadalmat tesznek, biztosak benne, hogy nem fogják őket életben hagyni). Ám a kivégzés hírére az egykori nemes hölgy a társnőihez visszatér, és velük együtt dalra fakadva várja a halált... A forradalmisták levágják az apácák fityuláját, elsötétül a színpad, amikor a kivégzésre indulnak.

Tapsrend: nehéz megszólalni a keserű véget érő előadást követően. Mind a közönség, mind a szereplők meg voltak rendülve. Nem tudtak mosolyogni, az alperjelnő volt az egyedüli, aki valamennyire mosolygott... a felocsúdás nem ment a színészeknek. Ez az igazi átélés.

Szereplők - zene - értelmezés

Karizmatikus szereplőnek tartom a rendházvezetőnőt, aki még a "fityula vesztést" is férfiakat megszégyenítő nyugalommal tudta fogadni a keserű sorsot... Hidegvérrel, ugyanakkor megrendülve vette tudomásul, hogy megfosztják életétől. Énekhangilag mindenki szépen teljesített, játék szempontjából sem láttam semmi kifogásolnivalót. Egyedül Létay-val voltak gondjaim, mert irtózatosan csúnya egy nő, és amikor kiguvadt a szeme még rondább volt... Ez az egyetlen negatívum, amit a darabhoz fűznék. Az előadás egy szereposztással bír. 

Zeneileg a vallás, az egyházi zenéhez áll közel ez az opera, történetéből fakadóan. Nincsen fülbemászó dallamvilága, ugyanakkor az áldozat, a rendületlen hitben való kapaszkodás és ragaszkodás erős mondanivalót fogalmaz meg. A karmeliták kitartottak mindvégig meggyőződésük mellett, ellenben másokat az életükért való aggódás késztette arra, hogy a vallás mögül kihátráljanak (a rendhez tartozó pap volt ilyen, akit Szerekován János formált meg).

Jelmez-díszlet:

A karmeliták vörös fityulát, apáca jelmezt viseltek, a felkelők ruházata nekem inkább az 1. vagy 2. világháborús katonákra emlékeztetett. Kicsit modernizálva volt. A díszletet, lényegében forgatható (általában a forradalmista felkelők dolgoztatták meg a kezüket), kétoldali szekrényekkel oldották meg, vagyis egyik oldalát könyves szekrény képezte, míg a másik oldal egy-egy apáca "kuckóját" ábrázolta. Az egyikben a Kis Királyt, vagyis  Kis Jézust ábrázoló szobor volt látható, ami a forradalmi hangok felzendülésekor kiesett Blanchet kezéből, akire rábízták, hogy vigyázzon a műalkotásra. A darab elején a márki szobájában földgömbök lógnak alá a plafonról, ezeket elemezgeti, tisztogatja a nemes férfi. Majd ugyanezek a földgömbök megjelennek, immáron széthullva, a forradalom által okozott sebeket szimbolizálják. A nemesség virágkora lejárt... Ötletes elképzelések.

Vélemény, összefoglaló: Mély megrendülésben lesz része annak, aki ezt az operát megtekinti, meghallgatja.

A képgaléria: http://www.opera.hu/v/a-karmelitak-kepgaleriaja

Az idei évadban már nem tekinthető meg a darab, de úgy hírlik jövőre is lesz, ám én azt tanácsolom néha nem baj, ha ránéztek az M5 kulturális csatornára, vagyis hétfőn, esténként mindenképpen érdemes az M5-re kapcsolni! :)