A legérzelmesebb jelenet az előadásból. Christine és a Fantom búcsúját, szerintem csak kevesen nem tudják könnyek hullatása nélkül átélni. A kóristalány csókja meglepi a Fantomot, és gondolkodásra készteti, nem sokat tétovázik, és elrendeli, hogy a szerelmespár szökjön el a csónakjával. Nem a nő döntött, hanem a férfi, hiszen elengedi a vikomttal, mert megérezte
Christine szeretetét, és ebből az erőből merítkezett a Fantom, így
egyedül marad az Operaház alatt egy kis tavacska partján...
A gyűrű átadásakor, sokan vagyunk, női nézők közül, akik felrohannának a színpadra, és megráznák a kóristalány vállát, térjen észhez, miért választaná a délceget, mint inkább a zene angyalát? Maradjon vele. De! Sajnos nem tehetünk semmit sem, így legfeljebb csendes megfigyelőként sopánkodhatunk, és magunkban kiabálhatunk, illetve elmorzsolhatunk pár könnycseppet a szemünkből, mert sajnáljunk a magára maradt Fantomot.
Véleményem szerint Christine nem hozott önállóan döntést, egyik férfit sem választotta önmaga. Ám, figyeljük meg az ellentéteket: egyik oldalon ott van a zene művészi zsenije, a tudós, az építész. A másik oldalon pedig ott áll egy ifjú, aki gazdag és jóképű. Ez utóbbi tulajdonságok gyorsan szépségüket veszthetik, de vajon a szellemiség és a varázs kitartóbbnak bizonyulhat?
Most következzék pár felvétel a különböző variánsokból:
A japán előadásnál úgy látom kedvesebb a lemondás, Christine tényleg sajnálkozva távozik a helyszínről.
Maike Switzer, mindannyiunk kedvenc original Christine-je lehetne, hiszen ő nem éri be a kötelezően előírt két csókkal, egy harmadikat is ad a Fantomnak.
Anna Görner még az is megtiltja, hogy a férfi az arcához érjen...
Gina Beck a broadway-i produkció egyik kedvenc színésznője. És, valóban van érzelem a játékában, szép a csókjelenetük is (ki kell emelnem ki a partnere: Ramin Karimloo), szinte sírva fakad, úgy nézi a gyűrűt, és kis hezitálást követően visszaadja a tulajdonosnak.
Sandra Joseph megcsókolja a gyűrűt! Sokáig fogják egymást kezét Hugh Panaro-val. Ez is szép megoldás.
Gyorsan elfutott...de a Fantom megmondja a magáét.
Igazi kis csemege következzék, a "majdnem" non replikának is minősíthető turné változat utolsó jelenete. Ez a módosított változat még kegyetlenebb, mint az eredeti. Julia Udine a turnéban lépett fel először, szerintem most kész megváltás számára az original előadás. A turnéban sokkal több az erőszak, még Christine is gonoszkodik a Fantommal, szanaszét dobja a férfi irományait, bár utána meg ő issza meg a levét, mert az ágyra lesz dobva, már attól tartottam, hogy megerőszakolja a Raoul szeme láttára... Csak egy csók van és egy szoros ölelés, éreztessék a főszereplővel, hogy nem szabad kegyetlennek lenni. A zenedobozt minden esetben utálom - ha a majommal van bemutatva, - de EZ kivételesen nagyon jól néz ki. A szerelmi vallomás....oh, nem találkoznak, és Christine, hogy örül neki, olyan aranyos. Ez aztán a rendkívüli megoldás. Nagyon tetszik! A végén még majdnem el is kapják a Fantomot... Jó, kreatív és új gondolatmenetet mutat be.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése