Vígszínház - Össztánc: A szavak nélküli táncjáték

Táncolni csudi-csudi-csudijó! 

Időpont: 2015. szeptember 27. (vasárnap) 19.00
Bemutató: 2015. szeptember 26.
Helyszín: Vígszínház
Előadás: Össztánc

Már lassan 9 éve, hogy nem tettem be a lábam a Vígszínházba...Pedig minden nap munkába menet és munkából jövet elmegyek előtte, mégis hosszú időn keresztül nem értük el egymást... Lehet ez a darabok hibája  (nem volt olyan, ami kellően megfogott volna) vagy éppen a színészek miatt (Stohl András - fúj!!!) volt, ezért időszerű volt a változtatás. Nem beszélve arról, hogy az előadás napján elgondoltam egy új tervet, egy célt, amit a 2015-2016-os évad alatt megvalósítani kívánok: ez abból állna, hogy az összes ismertebb budapesti színházat felkeresném, és a legsikeresebb műveket megnézném, tesztelném mindeközben a szolgáltatásaikat is, pl.: büfé, a jegyszervezők viselkedése a közönség felé... Mindezt azért tenném, hogy ne szoruljak egy skatulyába, és, hogy több rálátásom legyen a színi világra, sokoldalúbb lehessek és által jobb ajánlókat írhassak, nem utolsó sorban élményeket szerezzek más színházakról és más társulatokról is. Az anyaszínházat - holott nem vagyok színésznő, sem tanonc, mégis megteszem, és így hívom - a Madáchot nem hagyom magára, ugyanez vonatkozik a legújabb két kis-nagy kedvencemre, az Operaházra és az Erkel Színházra. E kettő olyan hihetetlen varázslatot jelentett az utóbbi három évben számomra, hogy bátran merem mondani, ők is hasonlóan, mint a Madách a szívemhez nőttek... A lényeg, hogy vándorútra indulok...

Hogy stílszerű legyek a fenti dallal teszem közzé a nagy hírt! :)

No, de a szép elhatározást követően mennénk is vissza a Vígszínházba! 

Szóval, 9 éve, hogy utoljára itt jártam, ezért is izgalommal vegyes örömmel néztem a napnak elébe. Igazából az sem érdekelt volna, ha Stohl is szerepel a darabban. Az épület gyönyörűen ki volt világítva, egyszerűen imádom! Olyan csodálatosan szép, nem is igazán találok olyan színházat, ami külsőre ennyire lenyűgöző lenne (kivéve az Állami Operaház!!!!). Belépvén ellenőrizték a jegyeinket, majd a ruhatárban leadtuk a kabátkáinkat, szerencsére még volt annyi időnk, hogy lemehessünk a színház különleges "Titanic-stílusú" alagsori büféjébe. Anyu ismerte a járást, én már teljesen megfeledkeztem az idevezető útról, de ő tudta merre kell haladni. Lementünk, és szerény étel-ital választékkal találtuk magunkat szembe. A frissítők nem voltak különösen vonzóak, hiszen mindezt olcsóbban egy kinti boltban is megkaphatod, ahogy a szerény szendvics és édesség kínálatból is a legdrágábbak kerültek terítékre. Persze nem várom el, hogy ételkülönlegességekben úszkáljon a büfé, - hiszen nem ezért megyünk egy színházba, hanem a szellemi tartalomért - ám az ember nem csak a eszmeiség iránt fogékony, az étvágyát is ki szeretné elégíteni. Nos, máshol sem ez volt a legfontosabb tulajdonság, de állítólag régen ebben a színházban voltak kaphatóak a legjobb szendvicsek. Most már ez sem a régi... No, de menjünk tovább. Csengettek, utoljára még megnéztem magam a tükörben, és szaladtunk fel a lépcsőkön. A nézőtér bejáratához érkezvén megpillantottam rögtön a színpadot. Táncról lévén szó, úgy gondoltam, hogy nem lesz elég hely és talán számíthatunk majd némi párbeszédekre is. Közben megmutattam a jegyeinket, majd a lejtős padlón való óvatos tipegésre összpontosítottam a magassarkú cipőmben, végül négy embert felállítottunk, és elfoglaltunk a helyünket a jobbközép sorban. Kényelmes széken ültem, a szünetben szívesen aludtam volna benne - sok színház nem dicsekedhet ilyen relaxációs ülésekkel. :) Míg a darab nem vette kezdetét felmértem a terepet, hiszen olyan régen voltam itt, teljesen elfelejtettem hogyan is néz ki a teátrum belülről. Elsőre kicsit szűknek éreztem, ez az érzés végig megmaradt bennem. Elég elől ültünk, a 9. sor jó látási viszonyokat is engedett számomra, de az erkély-karzatot kicsit túlságosan közel éreztem hozzánk, így olyan "bedobozolt" érzés kerített a hatalmába. Állandó összehasonlításokat végeztem, - szegény Vígszínház! - az Operettszínházzal, Madáchcsal, az Operaházzal. Anyuval megbeszéltük az építészeti stílusjegyeket, a díszítést, az egész nézőtéri berendezkedést. Azt meg kell vallanom, hogy mindig szimpatikusnak találtam, hogy a széksorok meg vannak törve, így, ha menekülni kell valami tűzeset vagy bármi más katasztrófa miatt, könnyebb a kiutat gyorsan és biztonságosan megtalálni. A páholyok is roppantul vonzották a figyelmemet. Lehet egyszer ki kellene próbálni a színpadhoz legközelebbiek valamelyikét. Óriási élményt jelenthet ott csücsülni. :)

Az előadásról, az Őssztánc-ról, Anyukám kolléganői meséltek régen, - szinte áradoztak róla, - úgy nyilatkoztak, hogy el voltak ájulva tőle, mennyire érdekes volt, anno többször mentek el megnézni. És pont egy ilyen darabra volt szükségem, hogy a Vígszínházzal való "feléledő" kapcsolatom újra összefonhassam. Egy olyan darab, ami kikapcsol, amitől nevetsz és egy szórakoztató este tanúja lehetsz... Ám sajnos, a kifogástalan elejét, borzalmas és szomorú események sorozata követte, amitől az előadás eddigi pozitív megítélése hanyatlani kezdett és a végére sem talált vissza az eleji pozitív hangulathoz...

Kezdéskor egy öreg, hajlott hátú pincér (Tahi-Tót László) sétál be a színpadra, leveszi a székeket az asztalokról, elhelyezi a hamutálakat, és villanyt gyújt, időközben oldalról bevonul "Magdi anyus" azaz egy takarítónő, aki az eldobott cigarettacsíkot újrahasznosítja. Majd megérkeznek folyamatosan a kis a kávézóba a nők! Mindegyik lesétál a lépcsőn, és egyenesen a színpad előterébe lép. A ruhájukon különböző igazításokat hajtanak végre (van, aki a ruháját húzogatja le-fel, van dekoltázs mutogató, van esetlenül sétáló, van csúnyácska...), sok fajta nőből kaphatunk "ízelítőt", a legártatlanabbtól kezdve, az irodai asszisztensen és a házi asszonyon át, a legvadocabb teremtésig. Aztán végre megérkeznek a férfiak, és indulhat is az ismerkedés! :) Véleményem szerint a kávézóban vakrandit rendeznek meg több magányos ember számára, köztük egymásra talál két ember, akik egymásba feledkezve élik meg a pillanat csodáját. A párocska szemén keresztül, tanúi lehetünk a régi koroknak (1920-as és 30-as évek, a zsidóüldözés, orosz katonák elől bujkálás, 1956-os forradalom, szocialista korszak, majd a jazz és az amerikai Rock 'n' roll műfaj felfedezése, filmforgatásnak is tanúi lehettünk, egészen napjainkig vezetett vissza az előadás). 

A táncstílusok közül a tangó frenetikusra sikeredett, ahogy egy világi nőt két cilinderes-szmokingos férfi magához akarta vonzani, de a nő érzékeit, egy sarokban békésen cigarettázó férfi sármja lobbantotta lángra. Különös a vonzalom, mindig az kell, ami elérhetetlen. :) 

Az Elvis korát megidéző táncok is nagyon mulatságosak voltak, ez is kedvenc, de tulajdonképpen az egész előadást tekintve a legjobb rész az eleje volt, ahol a nők összeismerkedtek a férfiakkal, és őrültebbnél örültebb stílusban roptak a színpadon, (egymás orra alá borsot törtek, a férfiak szinte megküzdöttek a nők kegyeiért, volt ott kéjenc uraság, művész típus, menedzser, aki a telefonján lóg, hódító, pipogya, stb...) leginkább humoros jelenet ez volt, ám a végén, mert, hogy egy keret-kompozícióról beszélünk, visszatértünk a kezdetekhez, és nagyon rossz véget vetettek az estének. Az előzetes negatív "emlékeket" követően a kávézóba bejött egy katonának öltözött, rasszista férfi, aki az egyetlen afroamerikai szereplőt összeverte a mellékhelyiségben... kihívták a rendőrséget, az afroamerikai férfit elvitték ápolni, de az elkövetőt hagyták, hogy elmenjen, senki nem merte megállítani. És ekkor újra elindult az ismerkedés, de már koránt sem volt bohókás és vidám, egyesek provokálni kezdték a társaság egyik tagját, volt, aki nem hagyta magát, és spray-t fújt az illető szemébe... mindenki szanaszét széledt, sokan pár nélkül hagyták el a helyiséget... Három kapcsolat viszont úgy tűnt, hogy létrejöhetett:

1. a fiatalok, de a férfi csak egy éjszakás kalandnak tervezi a lánnyal való viszonyát,

2. az esetlen boltkoros lány és a mindig telefonáló menedzser fiú (szinte Hamupipőkésre sikerült a kapcsolatuk, ám a fiú megint telefonálni kezdett, a lány meg ezt sértésnek vette, és szomorúan a másik utat választva elhagyta a kávézót)

3. akik a főszereplők voltak: Hegyi Barbara és Csőre Gábor (boldog párnak tűntek, de a férfi sokáig matatott a kiszolgáló pult mögött a táskájával, amit a nő nem várt ki, és így a férfi magányosan távozott)

A szünetben azon gondolkodtam, hogy mi lehet a legnehezebb? Hosszú szövegeket tanulni vagy különféle táncstílusokat elsajátítani vagy énekelni? Mindezek együttes kombinációjával nem foglalkoztam, csak az egyedüli nehézségeken merengtem... Itt könnyű volt, akinek alapból volt hozzáértése a tánchoz, az tudta tartani a tempót. Ámbár a tánchoz is ildomos a tehetség.

A lényeg, hogy az előadás magáról az emberiségről, talán rólunk, leginkább a magyarokról szól, egy görbe tükröt állít elénk, és azt ábrázolja, hogy a kapcsolatok milyen törékenyek tudnak lenni. Egyik pillanatban az egész világ a tied, a másikban a rózsaszín köd felszáll és nincs más, mint a puszta űr. Több példát láthattunk az emberi típusokra, és ezért érdemes ezen az előadáson elgondolkodni!

A tapsrend koreográfiája briliánsan lett megoldva, kezdetben az egész szereplőgárda kicsiktől a nagyokig felsorakozott egy vonalba,  meghajoltak. Majd egyesével tűntek fel ismét, végül párokat alkottak, és a színpad egy-egy oldaláról befutottak, majd az ellenkező irányba távoztak. A végén, hogy újra összeálljanak egy sorfalba, a nők a férfiak útját szó szerint keresztezték, így a nők a színpad jobb oldalán sorakoztak fel, míg a férfiak a bal oldalon. Tapsvihar, de Fesztbaum Béla szerint ez még nem volt elég, így kilépett a sorból és ösztönözte a közönséget a nagyobb mámorkifejtésére, majd hüvelykujját felmutatta, jelezve, hogy már rendben vagyunk. 

Hegyi Barbara gyönyörű rózsacsokrot kapott a színpad széléről nyújtották feléje, úgy megdöbbent a váratlan gesztuson, nagyon aranyos volt. :)

Váratlan volt, szinte döbbenetre adott okot ahogy hirtelen Telekes Péter lerontott a színpadról, felhangzott közben a Rock 'n' roll-os szám és a színésztársai a példáját követve a nézőtéren helyet foglalok között keresgéltek prédát, akit felhívhattak táncolni a színpadra. Óriási volt, a közönség nagyon szerette. :)

A darab felvétele: https://www.youtube.com/watch?t=12&v=IJ08foBoSsc

A darabról bővebben: http://vigszinhaz.hu/szindarab/318+%C3%B6sszt%C3%A1nc/

Aki meg akarja nézni az Össztáncot, és végén személyesen akar a színészekkel ropni a deszkákon, mindenképpen a sorok szélére váltson jegyet! :)