Időpont: 2017. október 27. 19.00
Helyszín: Madách Színház (Erzsébet krt. 29-33.)
Az Operaház Fantomja - A Nagy hármas!!!!!
Az előadás előtti percekről
Az Operaház Fantomja - A Nagy hármas!!!!!
Ismét színház. Ismét Fantom. Rettenetes nagy esőzés a teátrum környékén, igazán féltettem az esti szereplőgárdát, hiszen ha az Ég szakad, az bizony valami rosszat jelent... de szerencsére az aggodalmam alaptalan volt.
Kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy immáron 2. alkalommal nézhettem meg az oly régóta kívánt csapatot! 2006 április 2-án láttam életemben először a magyar non replika Fantomot, a főbb szerepeket Posta Victor - Fonyó Barbara - Homonnay Zsolt alakították. Őket nevezem a nagy hármasnak, hiszen, amióta megy a darab voltak új és régi arcok, akik aztán kiléptek (pl. Miller Zoltán vagy Nagy Sándor, de mást is lehetne említeni), de az én triászom mindeddig nem változott. Az én boldogságom akkor nagy, ha az első szereplőgárdámmal látom az előadást, hiszen az ő munkájuknak köszönhetem a Fantom iránti elkötelezett szeretetemet, ezért is különleges helyet foglalnak el a szívemben, még ha nem is ők a legjobbak. Ám, engem ez nem érdekel, mert mindig találok érdekességet, szívszorító pillanatokat, amit kizárólag velük élhetek át. És azért, az első - mindig az első marad! Idén már második alkalommal láthattam a gárdámat, ami roppant ritkaságnak számít, hiszen az elmúlt kb. 3 év alatt egyszer sem jöttek ők össze. Szóval nagy öröm volt számomra, hogy együtt voltak és velük élhettem át a történéseket.
Előzményekről
Napokban a Madách vendégkönyvében volt egy igen csúnya bejegyzés egy bizonyos Fantomról, aki nem jeleskedett, október 22-én. Idézem: "Nagy várakozással mentünk az október 22-i 15 óràs Fantom előadàsra, és csalódottan távoztunk. Úgy éreztük - négyen is, hogy a Fantom éneklése mélyen alulmúlja az Önöktől elvárt szintet." (Bolza Ilona).
Szóval, aki ezek után eléggé bátor, az bizony nagyon elkötelezett lehet a színész iránt... Márpedig ha pontosabban végiggondoljuk, sajnos időnként még a legjobbakkal is előfordul, hogy rosszul alakítják a szerepüket. Csengeri Attila, aki nem hivatalosan, de a legjobb Fantomnak van kikiáltva, szintén megélt rosszabb napokat, volt egy Raoul is Bot Gábor személyében, aki csak sodródott az árral, alakítása semmilyen volt, és a szünetben ha csak a kis balerinát emelik ki, mint nagyon jó szereplők, akkor el kell gondolkodni, hogy nem állja meg a helyét az adott előadás... Nekem ebben volt részem, pár évvel ezelőtt, úgy ahogy a fentebb írt hölgy véleménye, de el kell gondolkodnunk, hogy lehetnek belső viharok, amiket hiába próbál, de még a legjobb színész sem tud feldolgozni és ez kivetítődik a karakterre, a történetre, és a történetben szereplő társakra is. Ilyenkor a darab nincs egyben, hiába vannak nagy nevek a színpadon, nem az igazi. Tehát, lényegében előfordulhatnak olyan napok, amikor a színészek nincsenek csúcsformában, rosszul alakítanak, mind játék, mind hangi előadásmódjuk nem áll összefüggésben a korábban látott vagy hallott véleményekkel... ilyenkor persze csalódunk, de esélyt kell adni, mert nem csak a színészek vannak az előadásban. A zene! A díszlet! A szereplők, akik megérintettek bennünket. Úgyhogy teljes mértékben megértem azt, akinek mély csalódást okoznak, és a katartikus élményt nem kapják meg, pedig fizettek érte! De a színészek is emberek, nem működnek gépszerűen. Erről csak ennyit szerettem volna kifejteni. Nekem erre egyébként ha a Fantomot nézem, a legjobb példa a Csengeri - Fonyó - Bot trió, akik gyengék voltak, még a legkisebbek is azt mondták, hogy nem jók, aztán 1 évvel később, végre ők is beértek és jobbak voltak. Esélyt kell adnunk, vagy ha nem, érdemes más gárdával is megnézni. Már van pár kedvencem a nagy triászomon kívül. :)
Az előadás előtti percekről
A színházban meglátszódott a kulturális szakadék egyes nézők között. Legnagyobb örömömre a pótszékem most a legjobb helyre szólt, így azért sokkal jobban láttam. A sorban, kissé beljebb helyezkedett el egy idősebb házaspár, akikről picit később kiderült, hogy Svédországból jöttek, pár napig tartózkodnak Magyarországon, konkrétan ez volt az utolsó estélyük hazánkban. Az idős pár is megbotránkozott azon a jeleneten, amikor is a mellettem helyet foglaló apuka és 6 év forma fia megjelentek. A fiú egy párnát vitt magával, hogy jobban láthassa a darabot (magasított ülés), de volt annyira "kulturált" és "jól nevelt", hogy a sorok között csúszkált koszos cipőjével, viseltes farmer nadrágjával... Második sorból leereszkedett, úgy, hogy közben a többi ülést érintette a cipőjével... mondtam neki, hogy gyere itt le, majd beengedlek...de semmit nem hallott meg, ahogy az apja is a süketet játszotta...végül nem oda ültek, én örültem neki. Az ilyen hülyékből már elegem van... A házaspárral összenéztünk ültünkben, és beszélgetésbe elegyedtünk. A hölgy nagyon beszédes volt, és kellemes társaság, mosolygósak. Két csajszi még az aulában elkapott, hogy fotót készítsek róluk, de ha egyszer nem voltak fotogének... :D többszöri megismétlésre végre elfogadták a képet. Én, de még a telefonjuk sem tudja átrendezni az arcukat... :D No, végre egy olyan estének néztem elébe, ahol nem történhet a - közönség szempontjából semmi rossz. Úgyhogy eljött az imádkozás ideje...
A szereposztás
A szereposztás
Az előadás alatt
Oh, roppantul imádkoztam, vágytam rá, hogy sikerüljön nekik, tudom, hogy az embereknek fenntartásuk van, mert nem a nagy Mahó Andrea vagy a nagy Csengeri Attila van a színpadon, akkor már nem is lehet örülni... és ne számítsunk semmi jóra, de ez nagyon szemét gondolkodás. Igenis mindenkinek meg kell adni az esélyt a bizonyításra! Sajnos, tény, hogy ketten a kedvenc triómból már kiöregedtek - Fonyó Barbara 44 éves, Homonnay Zsolt 45 éves és a Fantomom még csak most töltötte be a 40. életévét. A svéd hölgy meg is jegyezte, hogy idős a Christine-t alakító színésznő, de bravurós hanggal rendelkezik. Megelőlegeztem neki, hogy számíthat arra, hogy színészi játékban is igen erősen fog megmutatkozni a művésznő. Sok újdonságot sikerült észrevennem, és boldog vagyok, hogy megéljenezték őket, mert abszolút megérdemelték, a maguk módján nagyon szép, szívmelengetően különleges alakítást nyújtottak.
Posta Victor Fantomja
Hűha. Azt kell, hogy mondjam, akkor ismerszik meg a Fantom hangilag, amikor még nem látjuk a színpadon, csak halljuk a hangját, kissé fura volt, mintha megköpködte volna a mikrofont... vagy lehet rossz hasonlatot találtam... nem tudom, de érdekes volt a "Bravissima" kiejtése. Életemben másodszorra élem át, hogy Ő, a zongoraművész Fantom nem lép a főcímdal ária részénél az orgonához, hogy játsszon rajta. Szerepe szerint ezt kellene tenniük a színészeknek. Régen azzal volt problémám, hogy mindig csak egy követeléssel állt elő Christine felé (Énekelj!), azóta rájött, hogy ez így unalmas és vérszegény, ezért kollégáihoz hasonlóan becsempészte az Énekelj nekem! mondatot, bár ezt nem hangoztatta sokszor. Nem baj, inkább ez - az orgonán nem játszom -, és hátulról sulykolom a lányt, hogy énekeljen, - megdöbbentő és szokatlan volt a látásmódjából. Amúgy már attól tartottam, háton csapja, vagy fejbe veri, a mozdulatai erre engedtek következtetni. Érdekes, hogy Victor megsimogatja Christine arcát, míg a másik két Fantom nem merészkedik ilyen vizekre, inkább az ária résznél, fogják a lány kinyújtott kezét, amíg el nem szakadnak egymástól. Úgy éreztem, hogy az Éj zenéjében ismét erősen belevilágítottak az arcába, és ezért nem volt túl kellemes énekelnie... A dallal kapcsolatban annyit jegyzenék meg, hogy szépen adta elő, nem volt probléma, nem voltak hirtelen kiszólalások, amiket úgy utálok, csak van egy magas hang, amit nem kéne hasznosítania, de ő ennél az elgondolásnál maradt...
A maszk letépésekor Sasvárinál fedeztem fel "Mennybe vágyik. Szépségről mer álmodni" résznél a Fantom magához húzza és szorítja az énekesnőt. Posta ezzel szemben ugyan megszorítja, de el is engedi, sőt rögtön a földre zuhan, hogy még nekem is belefájdult a térdem...a koppanás véget. A sírása megindító. Nem tudom elviselni, hogy szenved. Teljesen elszomorít a látványa. És ez jó.
Posta nem brekeg az Il Muto jelentében, viszont meg kell említenem, hogy a dublőr Fantom nagyszerű munkát végzett aznap este: gyengéden nyújtotta kezét Christine felé, hogy magával vigye a csodálkozó lányt a katakombák rejtekére. Amikor visszatérnek a felszínre, és Madame Giry (Bencze Ilona), aki észleli az érkezésüket, rögtön a csapóajtó elé áll, nehogy Bouquet (a zsinórmester), - aki éppen kedvenc időtöltését a balerinák ijesztgetésével múlatja az idejét, - meglássa a Fantomot és Christine-t. Az álarcos átadta a levelet, amit a művésznő rafináltan, mintha valóban a Fantom cinkosa lenne, a háta mögé csempészett...
Frappáns tetőtéri jelenetmegoldás
A legnagyobb meglepetés mégis a legváratlanabb pillanatban ért, méghozzá a tető jelenetnél. Mint tudjuk a Fantom az Apollo szoborcsoport talapzatánál bújik meg a szoborhoz hasonló színben pompázó köpenyben. (Szokásomhoz híven ez az első, amit megnézek a szemem elé táruló színpadképen.) Akkor jelenik meg előttünk igazán, amikor Christine-t nevén szólítja (ekkor veszi le a csuklyát is), mintegy visszhang, miután Raoul is megszólította a lányt. A hang ekkor is megvolt, de hosszabban nyújtotta el, igazán "szellemes" hatást nyújtva. Ezúttal Victor annyira beleolvadt a környezetébe, hogy folyton lesnem kellett, mikor fedi már fel magát! Egyszer a szerelmespárt figyeltem, egyszer őt. A kettő között pillanatonként kapkodtam a fejemet, bár magamban gondoltam a csókra biztosan leveszi a csuklyát, amit végül meg is tett. Nem fordult el, ahogy kollégái szokták, hanem lehajtotta a fejét, és karját, -mintha görcs rándította össze - behajlította. A hatás lenyűgöző volt, és büszke voltam rájuk! Nagyszerű újítás volt! A szomorúsága pedig magával ragadó. Megint zokogott. Megint elesett volt.
Temető jelenetben a trió - első alkalom, amikor mindhárman együtt szerepelnek térben és időben (leszámítva az Angyali hangot, ahol el vannak választva egymástól a szereplők), Christine-ből ekkor azt hiányolom, hogy megijedjen a Fantomtól és utána siessen Raoul-hoz, ehelyett megtorpan és rögtön a vikomt felé fut. Posta jellemvonása a "Várj" - ez az egyetlen szó, mintha csak az ő produkciójában szerepelne...de majd jobban figyelek legközelebb.
A Don Juan kicsit csalatkozás volt számomra, legalábbis ami a lánykérés részét illeti, hiszen nem Christine fut oda a Fantomhoz, hogy az ujjára húzza a gyűrűt, hanem a Fantom ereszkedik féltérdre és ennek hatására siet oda a lány.
Az utolsó 12 percben: megkacagtató jelenet volt számomra, ami általában nem kéne annak lennie. Raoul vívódik a nyakára kötött lasszóval, a Fantom győzködi Christine-t őt kell választania, különben a vikomt meghal... Na már most van ez a bizonyos sor: "Döntsd el, hogy hozzám jössz vagy sem. Hogy meghal kínok közt vagy él!" - mivel ez a jelenet elől játszódik a színpadon, Christine a földön kuporog, Raoul háttérben kötélen lóg, kettejük között a Fantom áll - a második mondaton szakadtam, mert felejthetetlen grimasszal nyugtázta Posta, Homonnay küzdelmét a kötéllel, látszott rajta és nyomatékosan lehúzta a hangsúlyt (magában gondolva: Nézd meg ezt a hülyét! Ezt akarod megmenteni???:D). Teljesen lejött a maró gúny, meg, hogy a partnere lefárasztotta a játékával... :) Ezt imádtam!
Bravúros csókjelenet - Fonyónak még hátra is kellett lépnie, mintha PV elfelejtette volna a szöveget és fel-lecikázott a színpadon, majd fenyegetően meglengette az ujját Christine felé... A csók viszont nagyon gyengéd volt, majd vált szenvedélyessé, és hát a Fantom, ahogy átölelte Christine-t... finom volt, szép volt...
Jegyzetek mindenkivel és mindennel kapcsolatban
- Fonyó Barbara nem játszott a jelmeze fodraival a Gondolj rám előéneklésekor, ámbár szemmel látható volt, hogyan alakul át félénkből bátorrá - jó ábrázolás volt (illetve kezét a szája elé tette, hogy elrejtse mosolyát, mivel a Fantom La Carlotta-ra ráeresztette a függönyt); amikor a kiemelt táncmozdulat jön és Fonyót Lóránttal belökik a körbe, külön tud táncolni, ugyanazokat az elemeket követve, mint Meg megformálója, csak később veszti el az egyensúlyát. Az értetlenkedést jól bemutatták és Bencze Ilona hangját is jól lehetett hallani, amint haragosan kiküldi a két lányt gyakorolni. Éj zenéje alatt átszellemülten fekszik, majd a Fantomhoz lép, amikor az megmutatja a közös jövőjüket. Küzdelem a folytonos undor ellen, amit a maszkos férfi iránt érez (mindez megmutatkozik mimikában és a játékban is, amikor szabadulni próbál a Fantom szorításából). A pandzsab lasszót nem sikerült messzire hajítania, PV lába elé dobta, de ő nem akadt bele (meg más sem).
- Homonnay Zsolt: kedvenc Raoul-om, slusszpassz. Hihetetlenül jól alakítja a vikomt figuráját, mindig próbál valami újat belecsempészni és ez mindig tetszett. Ugyanakkor szerintem a lelki problémái kivetítődtek az általa ábrázolt karakterre is, mert nem sikerült azt a kifogásolhatatlan szintet hozni, mint amit tőle megszoktam. Okés, aláírom néha a karmestert nézi, nem kell ennyire görcsölni... de azt nem bírom elviselni, hogy a gazdag férfi hasonlóan, mint Magyar Bálint, csak áll egy helyben az igazgatók szobájában és nézelődik, zsebre tett kézzel. Itt mindig elkezdte elemezni a leveleket, vajon ugyanaz a személy írta-e őket? Mintha grafológus lenne. Ez a kivitelezés a hibátlan előadásához tartozik, és most meg nem csinálta ezt. Pedig fontos lett volna. Bravot nem mondta Christine-nek amikor meglátta a színpadon ellenben "Tűnjünk el innen!" felszólítást igen, amikor Bouquet fellógatták. Amit viszont ügyesen oldott meg: Angyali hang - némi szövegbabrálás, Il Muto francia "bonsvá"- szó nem helyesen van leírva - elköszönés a diriktől. Az Il Muto alatt tartott fantomos megjelenés, itt fel is pattan az 5-ös páholyból, és az igazgatók felé jelez, hogy baj van. A színészkollégák vevők voltak a változtatásra ők is látványosan értetlenkedtek a jeleneten. A temetőben az egyik sír mögé bújva, nehogy a Fantom észrevegye a jelenlétét. Christine nevének elrebegése mint végső ima, amibe kapaszkodhat, érdekes továbbá, hogy ő a felsőtestével esne bele a vízbe, míg Solti a lábát ejti le a hídról, amikor a Fantom rejtekére igyekeznek Madam Giry-vel. És természetesen a fentebb leírt eset, az utolsó 12 percben, odateszi magát, még akkor is, ott is. Ellenben hagyta, hogy Christine visszamenjen a Fantomhoz és nem csinált semmit, hogy megakadályozza (összeesik, utána iramodik és elrángatja).
- Röser Orsolya "olaszos kirohanásai"; csodálatos szerelmi partnerek Szerekován Jánossal, aki "örömmel teszi alá a széket"; Don Juan próba alatt felpattan a helyéről, és Madame Giry elé vágódik, gúnyos megjegyzésekor Christine-re tekint (A zeneszerző nincs jelen)
- A Fantom dublör finom gesztusai Christine felé és Madame Giry-vel való kommunikációja
- Bencze Ilona balettórái az Angyali hang közben
- Lóránt Enikőnek (Meg Giry) a kis hajdísze mellé visszatették a régi fejpántot is, ami így kissé túlzsúfoltságot eredményez. El kéne dönteni, mikor melyiket viseli. Én a pánt híve vagyok amúgy...
- Apró gesztus, apró kis mosolyok - Madame Giry és a lánya összenéznek és szemmel láthatólag örülnek a kórista lány sikerének
- Több pillanatig láttuk Piangit (Szerekovánt) lógatva a Don Juan végén - és erősek voltak a kiáltások... vagyis fülnek fájó...
- Koltai János, mint volt szini diri nem éppen a helyzet magaslatán, baljósabbra véve a figurát, csak a zeneértő igazgatóval fog kezet, amikor sok szerencsét kíván (kissé fura volt...), André (Barát Attila) is nagyot nézett, döbbenet volt a színpadon.
- A zongora megjavult - első alkalommal nem működött önállóan a billentyű...
Kedvenc jelenetek:
- A Tető!!!! :))) Mindig is az volt és mindig az lesz! De ez most elképesztő volt!
- Maszkabál!!!!! Ezt a jelenetet máshogy nem is tudom elképzelni, ahogy be van mutatva, Christine-t a maszkos démonok üldözik, az egész tánckar hullámzik, egy káprázat volt az egész. Nagyon látványos, egyszerűen imádom és hálás vagyok érte!
A maszk letépésekor Sasvárinál fedeztem fel "Mennybe vágyik. Szépségről mer álmodni" résznél a Fantom magához húzza és szorítja az énekesnőt. Posta ezzel szemben ugyan megszorítja, de el is engedi, sőt rögtön a földre zuhan, hogy még nekem is belefájdult a térdem...a koppanás véget. A sírása megindító. Nem tudom elviselni, hogy szenved. Teljesen elszomorít a látványa. És ez jó.
Frappáns tetőtéri jelenetmegoldás
A legnagyobb meglepetés mégis a legváratlanabb pillanatban ért, méghozzá a tető jelenetnél. Mint tudjuk a Fantom az Apollo szoborcsoport talapzatánál bújik meg a szoborhoz hasonló színben pompázó köpenyben. (Szokásomhoz híven ez az első, amit megnézek a szemem elé táruló színpadképen.) Akkor jelenik meg előttünk igazán, amikor Christine-t nevén szólítja (ekkor veszi le a csuklyát is), mintegy visszhang, miután Raoul is megszólította a lányt. A hang ekkor is megvolt, de hosszabban nyújtotta el, igazán "szellemes" hatást nyújtva. Ezúttal Victor annyira beleolvadt a környezetébe, hogy folyton lesnem kellett, mikor fedi már fel magát! Egyszer a szerelmespárt figyeltem, egyszer őt. A kettő között pillanatonként kapkodtam a fejemet, bár magamban gondoltam a csókra biztosan leveszi a csuklyát, amit végül meg is tett. Nem fordult el, ahogy kollégái szokták, hanem lehajtotta a fejét, és karját, -mintha görcs rándította össze - behajlította. A hatás lenyűgöző volt, és büszke voltam rájuk! Nagyszerű újítás volt! A szomorúsága pedig magával ragadó. Megint zokogott. Megint elesett volt.
Temető jelenetben a trió - első alkalom, amikor mindhárman együtt szerepelnek térben és időben (leszámítva az Angyali hangot, ahol el vannak választva egymástól a szereplők), Christine-ből ekkor azt hiányolom, hogy megijedjen a Fantomtól és utána siessen Raoul-hoz, ehelyett megtorpan és rögtön a vikomt felé fut. Posta jellemvonása a "Várj" - ez az egyetlen szó, mintha csak az ő produkciójában szerepelne...de majd jobban figyelek legközelebb.
A Don Juan kicsit csalatkozás volt számomra, legalábbis ami a lánykérés részét illeti, hiszen nem Christine fut oda a Fantomhoz, hogy az ujjára húzza a gyűrűt, hanem a Fantom ereszkedik féltérdre és ennek hatására siet oda a lány.
Az utolsó 12 percben: megkacagtató jelenet volt számomra, ami általában nem kéne annak lennie. Raoul vívódik a nyakára kötött lasszóval, a Fantom győzködi Christine-t őt kell választania, különben a vikomt meghal... Na már most van ez a bizonyos sor: "Döntsd el, hogy hozzám jössz vagy sem. Hogy meghal kínok közt vagy él!" - mivel ez a jelenet elől játszódik a színpadon, Christine a földön kuporog, Raoul háttérben kötélen lóg, kettejük között a Fantom áll - a második mondaton szakadtam, mert felejthetetlen grimasszal nyugtázta Posta, Homonnay küzdelmét a kötéllel, látszott rajta és nyomatékosan lehúzta a hangsúlyt (magában gondolva: Nézd meg ezt a hülyét! Ezt akarod megmenteni???:D). Teljesen lejött a maró gúny, meg, hogy a partnere lefárasztotta a játékával... :) Ezt imádtam!
Bravúros csókjelenet - Fonyónak még hátra is kellett lépnie, mintha PV elfelejtette volna a szöveget és fel-lecikázott a színpadon, majd fenyegetően meglengette az ujját Christine felé... A csók viszont nagyon gyengéd volt, majd vált szenvedélyessé, és hát a Fantom, ahogy átölelte Christine-t... finom volt, szép volt...
Jegyzetek mindenkivel és mindennel kapcsolatban
- Fonyó Barbara nem játszott a jelmeze fodraival a Gondolj rám előéneklésekor, ámbár szemmel látható volt, hogyan alakul át félénkből bátorrá - jó ábrázolás volt (illetve kezét a szája elé tette, hogy elrejtse mosolyát, mivel a Fantom La Carlotta-ra ráeresztette a függönyt); amikor a kiemelt táncmozdulat jön és Fonyót Lóránttal belökik a körbe, külön tud táncolni, ugyanazokat az elemeket követve, mint Meg megformálója, csak később veszti el az egyensúlyát. Az értetlenkedést jól bemutatták és Bencze Ilona hangját is jól lehetett hallani, amint haragosan kiküldi a két lányt gyakorolni. Éj zenéje alatt átszellemülten fekszik, majd a Fantomhoz lép, amikor az megmutatja a közös jövőjüket. Küzdelem a folytonos undor ellen, amit a maszkos férfi iránt érez (mindez megmutatkozik mimikában és a játékban is, amikor szabadulni próbál a Fantom szorításából). A pandzsab lasszót nem sikerült messzire hajítania, PV lába elé dobta, de ő nem akadt bele (meg más sem).
- Homonnay Zsolt: kedvenc Raoul-om, slusszpassz. Hihetetlenül jól alakítja a vikomt figuráját, mindig próbál valami újat belecsempészni és ez mindig tetszett. Ugyanakkor szerintem a lelki problémái kivetítődtek az általa ábrázolt karakterre is, mert nem sikerült azt a kifogásolhatatlan szintet hozni, mint amit tőle megszoktam. Okés, aláírom néha a karmestert nézi, nem kell ennyire görcsölni... de azt nem bírom elviselni, hogy a gazdag férfi hasonlóan, mint Magyar Bálint, csak áll egy helyben az igazgatók szobájában és nézelődik, zsebre tett kézzel. Itt mindig elkezdte elemezni a leveleket, vajon ugyanaz a személy írta-e őket? Mintha grafológus lenne. Ez a kivitelezés a hibátlan előadásához tartozik, és most meg nem csinálta ezt. Pedig fontos lett volna. Bravot nem mondta Christine-nek amikor meglátta a színpadon ellenben "Tűnjünk el innen!" felszólítást igen, amikor Bouquet fellógatták. Amit viszont ügyesen oldott meg: Angyali hang - némi szövegbabrálás, Il Muto francia "bonsvá"- szó nem helyesen van leírva - elköszönés a diriktől. Az Il Muto alatt tartott fantomos megjelenés, itt fel is pattan az 5-ös páholyból, és az igazgatók felé jelez, hogy baj van. A színészkollégák vevők voltak a változtatásra ők is látványosan értetlenkedtek a jeleneten. A temetőben az egyik sír mögé bújva, nehogy a Fantom észrevegye a jelenlétét. Christine nevének elrebegése mint végső ima, amibe kapaszkodhat, érdekes továbbá, hogy ő a felsőtestével esne bele a vízbe, míg Solti a lábát ejti le a hídról, amikor a Fantom rejtekére igyekeznek Madam Giry-vel. És természetesen a fentebb leírt eset, az utolsó 12 percben, odateszi magát, még akkor is, ott is. Ellenben hagyta, hogy Christine visszamenjen a Fantomhoz és nem csinált semmit, hogy megakadályozza (összeesik, utána iramodik és elrángatja).
- Röser Orsolya "olaszos kirohanásai"; csodálatos szerelmi partnerek Szerekován Jánossal, aki "örömmel teszi alá a széket"; Don Juan próba alatt felpattan a helyéről, és Madame Giry elé vágódik, gúnyos megjegyzésekor Christine-re tekint (A zeneszerző nincs jelen)
- A Fantom dublör finom gesztusai Christine felé és Madame Giry-vel való kommunikációja
- Bencze Ilona balettórái az Angyali hang közben
- Lóránt Enikőnek (Meg Giry) a kis hajdísze mellé visszatették a régi fejpántot is, ami így kissé túlzsúfoltságot eredményez. El kéne dönteni, mikor melyiket viseli. Én a pánt híve vagyok amúgy...
- Apró gesztus, apró kis mosolyok - Madame Giry és a lánya összenéznek és szemmel láthatólag örülnek a kórista lány sikerének
- Több pillanatig láttuk Piangit (Szerekovánt) lógatva a Don Juan végén - és erősek voltak a kiáltások... vagyis fülnek fájó...
- Koltai János, mint volt szini diri nem éppen a helyzet magaslatán, baljósabbra véve a figurát, csak a zeneértő igazgatóval fog kezet, amikor sok szerencsét kíván (kissé fura volt...), André (Barát Attila) is nagyot nézett, döbbenet volt a színpadon.
- A zongora megjavult - első alkalommal nem működött önállóan a billentyű...
Kedvenc jelenetek:
- A Tető!!!! :))) Mindig is az volt és mindig az lesz! De ez most elképesztő volt!
- Maszkabál!!!!! Ezt a jelenetet máshogy nem is tudom elképzelni, ahogy be van mutatva, Christine-t a maszkos démonok üldözik, az egész tánckar hullámzik, egy káprázat volt az egész. Nagyon látványos, egyszerűen imádom és hálás vagyok érte!
- Az Éj zenéje a maszk letépésével összekötve
- A temető - a trió együtt
- Az utolsó 12 perc
Továbbra is azt kell mondjam: IMÁDOM!
Olyan nagyon veszettül IMÁDOM!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése