Az Operaház Fantomja – Negyedik
előadás – pótszékkel
Időpont: 2015. március 5. (csütörtök este) 19.00
Ki gondolta volna, hogy ez a hármas
szereposztás ekkorát fog robbanni? Nagyon ügyesek voltak. Szerda este Posta
Victor Fantomként, Mahó Andrea Christine szerepében, míg Homonnay Zsolt Raoul
vikomt megszemélyesítőjeként lépett a színpadra. A pótszékek többsége mind
elkelt, legalábbis a jobb oldalon, ahol ültem, minden hely foglalt volt. Többen
voltak kíváncsiak erre az előadásra, mint a hétfői Csengeriére. Akkor kevesen
voltak, mivel az erkélyen ültem, láttam a szemben lévő emeleti pótszékes sort.
Kellemes érzéssel töltött el, hogy a pótszékek között egy nagyon jó kilátással
bírót sikerült kifognom, ráadásnak minden jelenetet láthattam, amit a
korlátozott erkély részről nem.
Mondhatni visszatért az egykori első trióm, akik a kiváló szerepformálásukkal, első
alkalommal átadták nekem az előadást. Sosem felejtem el nekik és örökké hálás
leszek érte. Bár, hozzá kell tennem, hogy az akkori tévhitem az volt, hogy Mahó Andreát
látom a színpadon, végül kiderült, hogy Fonyó Barbara Christine-jét nézem. Ezúttal az akkori „rosszlátásomat” végre megkaphattam élőben, a
fentebb megnevezett szereposztás ismeretében.
Posta Victor megkapta a
lehetőséget tőlem, hogy újra magára öltse a Fantom titokzatos alakját, a burkolt
misztikumot, újra megmutathassa nekem, hogy gyönyörűséget, fájdalmat,
keserűséget, szánalmat és szerelmet érezhetek a személye iránt. A
legmegindítóbb pillanata kétségtelenül a Don Juanban volt, Christine kezének
megkérése. Ahogy térdre borult, ahogy kétségbe esetten szólt a szeretett
lényhez, a hozzá intézett szavak hatással voltak rám, megszakadt érte a
szívem. Jó volt a keserves zokogása az Operaház tetején is, bár nem mindig üt
meg a dolog, eleve a Fantomot szeretem, és nagyon sajnálom, hogy a főhősnő nem
méltatja. Az Éj zenéje ezúttal osztatlan sikert aratott, a dallamot követően a
tapsot túlüvöltötte egy lelkes néző. Nekem is megindító volt, a könnyem
kicsordult, szeretem, ahogyan előadja ezt a dalt. Merően szép, lágy és érzéki
volt, annyira belefeledkeztem a dalba, hogy fel sem tűnt, hogy mindjárt vége,
nekem iszonyatosan rövidnek tűnt, pedig Victor végigénekelte az egészet, azt a bizonyos 4 percet. Boldog
voltam, hogy láthattam az igazgatók irodájában a tükör jelenetet. Az Angyali
hangnál, mintha nem lenne a tükör mögött, valahogy messzebb áll tőle, ellenben
két kollégáját rögtön felfedezem, amint láthatóvá válnak. Az irodai tükörben
nyújtott alakítása tetszett, kellőképpen fenyegető volt. A bosszú megfogadásakor is
őrült volt, röhögött, és a csillár lezuhanását is jól oldotta meg – láttam, ahogy
térdelt, és ráüvölt, hogy induljon. Ám a robaj, kevésbé volt félelmetes,
valószínűleg azért, mert távolabb ültem az előző helyemhez képest, viszont jobb
rálátásom volt mindenre. Victor hangja érzéki, néha el is aléltam
tőle, persze csak finom keretek között. A Fantom főcímzenéje (végre láttam
teljes egészében a csónak jelenetet!!!!) alatt ő az, aki tudja, mikor kell az
orgonához sietni és megszólaltatni. Amúgy itt szerintem kevés, hogy csak
többször kerül elő az „Énekelj!” felszólítás.
Kevésszer mondja változatosan, kicsit átmódosítgatva a szöveget. Bár ez apró hiba. Ő nem
térdel le, és esik a lány hangjától teljesen transzba. Az Éj zenéjén sírtam,
tetszett a Don Juan operája írásakor végzett mozdulatai, teljesen magával
ragadta a zene, aztán szünetben közte és magam között párhuzamot vontam, mert
én is meglehetősen gyorsan írogattam, szinte már megszállottan készítettem jegyzeteket a megfigyeléseimről. Sajnáltam,
amikor a padlóra zuhant, mert levették róla a maszkot, a panaszt, az indulatát.
Imádtam a megjelenését a tükörben az igazgatóknál, a csillár leküldését. Az
Operaház tetején, pedig elsőre nem figyeltem fel rá, de Homonnay Zsolt igen,
szóval lelőtte a poént. Victor a szobor lábánál megbújva figyelte a
szerelmeseket, aztán levette a leple csuklyáját, és megszólalt. Majd tekintetével végig követte, hogy mit csinálnak amazok, végül a csóknál, elfordult. Olyan
szívszorító pillanat volt. A második felvonásban tetszett a háromfős jelenet a temetőben,
ahogy végigsuhant lassú léptekkel a hídon, és a Don Juan-ban meghatódtam a lánykérésén. A csók
nagyon tetszett, és ahogy elküldte a szerelmeseket (jól meglökte őket). Mind-mind kiemelendő és
kifejezetten élvezhető játék. Hangilag sokkal rendezettebb volt, átélése
erősebb az előző előadáshoz képest (ahol állítólag a gyér világításra
panaszkodott). Nagyon tetszett, az előadás végén hu-t kiáltottam neki.
Mahó Andrea. Ő az ország
Christine-je és az ő hangját rögzítették a hivatalos lemezen is. A legfiatalabb
a hölgyek közül, mégis az eddig látott előadásokból okulva, úgy ítélem meg,
hogy a leggyengébb játék szempontjából. Hangilag egyértelmű, hogy kiemelkedő a
teljesítménye, tetszett is, de a játékában folyton csak a félelem zubog, ijedős
típus, reszketeg, minden pillanatában rettegett. Sokszor hallottam
pihegni, zihálni, egyszer pont akkor nyelt, amikor énekelni próbált. Ámbár a
végén a csókjelenettel és a búcsúval felhúzta a tetszésmérőt. A csóknál
megsimogatta a Fantom arcát, majd megcsókolta, és átölelte. Szorosan ölelték
egymást, és ez nagyon érzelmes volt. A búcsúnál visszaadja a gyűrűt, és a
szerelmi vallomást követően tekint csak a Fantomra, kétszer picit megrázza a
fejét, majd utána elengedi a férfi kezét, és kissé elutasítóan tartja maga előtt a
levegőben, még nézi egy picurkát, majd elszalad. Victor Fantomja pedig ott
marad és a gyűrűt a markában tartva a közönségre tekint. A befejezés szép volt.
Andi hangilag remek volt, legkifejezőbb jelenetei a „Gondolj rám” és egy nagyon szép „Látjuk-e még egymást valahol?” hallhattam.
Az
első felvonásban nem tudtam nem észrevenni, hogy Andival kicsit kivételeznek,
miszerint a Gondolj rám szám alatt, neki van egy-egy csuklóvédője, mint a
ruhához passzoló kiegészítés. Hangilag gyönyörű, szöveget nem tévesztett. A
második felvonásban nem hozta hitelesen a bolond nőt, legalábbis kevésbé hittem
el neki, ráadásul olyan idegesítő volt a folytonos zihálása, hogy
legszívesebben hozzá vágtam volna valamit. (Az Éj zenéjét követően) - Amikor a
Fantomról lekapja az álarcot, akkor sem volt kifejezetten olyan, mint Barbara, a maszkot sem nézte úgy, mint Reni a múltkor, végül csak odaadta
neki, de már magamban unszoltam, hogy add már oda szegénynek!!!! Ő is rámegy a
Fantom hódítására a Don Juan jelenetben, bár úgy gondolom Sasvárival sokkal
erősebb az erotika vonal. Andi is felismeri a hangjáról a Fantomot, így amikor
leveszi a férfi a csuklyáját a fejéről, tudja kivel énekelte a duettet. Itt az
asztalon való táncolás nem sikerül látványosra. Az, hogy
félős volt a Christine, azt gondolom, abból fakad, hogy kikkel áll aznap este
színpadra. Véleményem szerint lazább, kötetlenebb, kevésbé volt félős Csengeri
Attilával, akivel a magánéletben barátok, míg Sasvári
Sándor elsőszámú partnere volt mindig, és ahogy ő játssza a Fantomot, úgy
örülni senki nem tud egy csóknak. Szóval, szerintem az adott szereplőgárdától
is függ, hogy egy művésznő mennyire és hogyan képes kiteljesedni, formálni az
általa színre vitt karaktert. Az utolsó jelenetben, amikor a földön ült, a
lábát is megvillantotta, így kifejezte azt, amit a dalban is énekelt: ”Most, hogy csillapult a vérszomjad, most
jövök én. Tőlem várod talán a hús gyönyörét?” Andrea szörnyülködő
arckifejezést öltött, amikor a Fantom a vállára fektette a fejét, és a szomorú
múltjáról mesélt. Most nem volt az igazi, és csak az utolsó 15 percben sikerült
engem meggyőznie a mélyebb érzelmekről, a
tapsrendnél hu-t küldtem neki.
Homonnay Zsolt Raoul-ja a
legkidolgozottabb a három férfié közül. Ő
az a Raoul, akit egyszerre utálok és egyszerre szeretek. Azért jó, mert sokféle
arcát mutatja meg a hősszerelmesnek. Nem csupán egy bárgyú figurát jelenít meg,
aki sodródik az árral, célzatosan fenyeget, de közben nem tesz semmit.
Küzd, harcol Christine szerelméért, és védelmezi. Van benne birtoklásvágy, tűz,
erő, amitől a vikomt vikomt lesz. Jól felépített a karaktere. Amit kedveltem:
beront az igazgatók szobájába egy cilinderrel a fején. Madame Giry-vel és a
lányával is kommunikál, mindezt csak pillantásokkal jelezve, próbáltak kapcsolatot létesíteni egymás között. (Maszkabál
jelenetet követően Madame Giry-től magyarázatot követel, és ez is olyan
misztikusra sikeredett pillanat volt.) Ahogy képtelen elviselni a két igazgató győzködését,
hogy a Primadonna ne hagyja el őket, látványosan unott arcot vágva, egyszerűen
fogja magát, és leül az egyik direktor székébe. Az, hogy a temető jelenetben megragadja a
dublőr Fantomot, így próbálván demonstrálni, ő aztán nem engedi, hogy az
álarcos férfi bármiféle hatással is legyen a szerelmére. Mosolyogva cinikus
arcot vág, amikor a Fantom hangjával kísért a Don Juan bemutatója előtt, Zsolt rángatta
a függönyt, keresvén a Fantomot. Szóval, az ő Raoul-jára egyáltalán nem
mondhatjuk, hogy nem kreatív és többarcú. Roppantul izgalmasan oldja meg a
jeleneteit, ezért sosem unalmas a figurája. Ellenben az operaház tetején
zajló események nem tudtak most úgy meghatni, mint máskor. Lehet, ennek Mahó
Andi is az oka volt. Ámbár, hozzá kell tennem, hogy Homonnay nem érte be, csupán egy
hosszú csókkal, amit a dal alatt váltanak, még megcsókolta a dallam lezárását
követően is Andit, aki aztán elszakadt tőle, a közönséghez lépett, mintha
hallgatózna, megérintette egy kezével a fejét (mint, akinek migrénje van), zavartan megcsóválta, rájött, hogy le kell mennie a társaihoz, hogy befejezzék
az előadást. A második felvonás végén, Zsolt a rejtekhelyre való érkezésére várni
kellett, talán ez volt az egyetlen nagyobb bakija, már a rácsra vetült a fény,
ő meg nem jelent meg azonnal, csak kicsit késve, de kifulladva, ezt meg lehet
magyarázni, hogy megerőltető volt a labirintusba való eljutás. Az is tetszett,
sőt a többi Raoul-tól nagyon is eltér, és még imponálóbbá teszi a Homonnay
Raoul-t, ahogy a tóba ugrásnál Christine nevét elrebegi, mint egy imát. Mint
egy végső mentsvár, amibe kapaszkodhat, így tudja ábrázolni, hogy Raoul
Christine-ért teszi, amit tesz. Érte küzd. Victor nem húzta szorosra a pandzsam
lasszót, így Zsoltnak kellett ugrálnia, míg elérte a hatást, aztán körbe-körbeugrált,
fulladozást mimmelve. Zsolt sokszor szeret változtatni a szövegén, ettől is
színesebbé és egyedibbé válik a figurája. Persze, csak itt-ott kisebb,
szövegbeli módosításokat hajt végre, amik nem okoznak fennakadást a darab
előre haladtában. Hangilag már nem is
igazán figyeltem, inkább a játékára koncentráltam. Tőlem is kapott hu-t.
Carlotta és Umberto, azaz Röser
Orsolya és Pankotay Péter: Megint csak kifogtam őket. Nem voltak rosszabbak,
mint múltkor. Pankotay továbbra is előszeretettel veszi el Carlotta két sorát a
Primadonna című szám alatt. Továbbra is dühkitöréseivel teszi színesebbé a
Don Juan próbáját. Inkább ő a hisztis díva. Viszont, a kettejük viszonya
tetszett, ahogy ragaszkodtak egymáshoz. Pankotay valamiért nagyon el szerette volna tulajdonítani a Primadonna retiküljét…tapsrendnél ez feltűnt.
Firmin és André: A két kedvenc
igazgatómat kaptam (Weil Robit és Szerednyei Bélát), és holott remekül
játszottak, mégsem lett huhu-zás a tapsrendnél. Sajnáltam, mert ők szoktak a
totális lökött páros lenni, a feszültséget feloldó karakterek. Aztán persze a
vasfüggöny előtt meghajoltak egyszerre, megfordultak és neki mentek, a közönség is vevő volt a tréfára. Galbenisz Tomasz (a cuki) mindig megtörli a
kezével a földet, hogy társa tisztább felületre léphessen. Weil Robi még
egy pofont is bevállalt a megnevettetés céljából (Első felvonás - Primadonna), látszott is rajta, hogy maga
is röhög a dolgon. Úgy esett, hogy Umberto (Pankotay) a fehér kendőjét
lebegtette, és, amint eloldalazott a fél térdre ereszkedett igazgató mellett,
arcon csapta a kendővel. Szerednyei pedig a bámulatos balett-tudásáról adott
bizonyságot. Szeretem az igazgatókat, nagyon vicces figurák.
Madame Giry és Meg Giry-ként
Bajza Viktória és Lóránt Enikő állt a színpadra. Bajza figurája, sokkalta
szigorúbb volt, nem is fogta a lánya kezét az igazgatók irodájában. Nem volt
kettejük között kötödés. Lóránt továbbra sem hajlandó táncolni az Il Muto-ban,
Mahó Andival viszont aranyosak voltak, amikor egymás mellett térdeltek a
Gondolj rám szám alatt, amit a Primadonna felfogásában kellett
végighallgatniuk, illetve, hogy szorosan egymásba kapaszkodtak, amikor az Il Muto-ban Carlotta lebékázta Christine-t.
Baki: a Fantom rejtekhelyén a mennyezetről három petróleum lámpa
lóg alá, az egyik nem égett. Nem igazán számít hibának, inkább életveszélyes tudatlanságnak, a temető jelentben,
amikor Zsoltnak el kell távolítania Andit, Victor és a dublőrjei közeléből, itt folyton
futnak, majdnem az egyik tűzbomba őket találta el…
Kedvenc jelenetek
Primadonna-Levelek: mindenki nagyon jó volt, sokat lehetett rajta
nevetni, és a szokásához híven ez a szám érthetetlen volt. A csillár
felemelkedésének mindig van egy bája. A csillár
zuhanásának mindig van egy ördögi hatása, legalábbis ha magamat figyelem,
én rettentően várom, és úgy viselkedek, mint valami tébolyult. Victorról
meggyőződtem, hogy imádnivaló Fantom, hangilag nem találtam egy hibát sem nála.
Az Éj zenéje csodálatos volt, sajnáltam is, hogy hamar abbamaradt a dal, még
hallgattam volna az előadásában. Jelen volt, ahol jelen kellett lennie, kellően
gonosz, viszont mégis a lágyság, egyfajta finomság van a játékában, amitől
rabul ejtett. A csókjelenet nagyot szólt, azt gondoltam, ez az egyik legszebb
változat, amit eddig láttam. Mahó Andi lassan odatipeg hozzá, megsimítja a
csúnya arcfelét, majd megcsókolja, átöleli nagyon szorosan, és a Fantom is
viszont. Még a csók előtt volt egy közeli, színpad széli pillanatuk, amiben a
megvilágítás, az arcuk mimikája, a színek nagyon domináltak, olyan jó összképet
alkotott. A csókot követően, szétrebbentek, mindketten az ajkukat fogták, majd
Homonnayt is kiszabadították. Andrea higgadtan sétált oda az összeesett férfihoz,
felemelte, de közben a szoknyája széle fennakadt valahogy, amint majdnem a
színpad szélére kerülve, gyorsan lehúzta magán a ruhát, mert kivillant a lába. Homonnay elengedte, mert a lány Victorhoz akart menni, magával
vinné, végül Victor sürgette őket a távozásra, és meglökte mindkettejüket, menjenek már,
és ne totojázzanak. Most is szép volt az összkép, a távolban egy szerelmes pár
elmenekült a csónakon, közben a kettejük balladai zenéje felhangzott, ez alatt a
Fantom a köpenyébe burkolva állt a színpad közepén, búskomoran, lehajtva tartotta a fejét, majd kiénekelte az utolsó záróhangot. Szép befejezés.
A legünnepeltebbek: Victor és
Zsolt volt. Nekem is ők jelentették az elsődlegességet, mert velük láttam először. Remélem,
majd valamikor újra sorra kerül az első trióm. Mahó Andinak is remélem, hogy
legközelebb ügyesebb lesz.
Videóérdekesség: Mahó Andi és Homonnay Zsolt tolmácsolásában a darab egyik legszebb zenéje (2006-os felvétel):
Napi hírlapok beszámolói:
- http://nepszava.hu/cikk/
1002753-gyilkosan-is-vonzo- fantom - http://magyarhirlap.hu/cikk/
6314/Eros_jelenetek_es_ szineszi_ujjaszuletesek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése