Itt jár a Fantom újra itt jár...
Időpont: 2014. 02. 23. (vasárnap) 15.00
Helyszín: Madách Színház
Előadás: Az Operaház Fantomja
Szombaton dolgoztam, ezért a vasárnapomat a Madách színházban kívántam tölteni, ha sikerül jegyet szereznem. Kijelenthetem, hogy összejött. Féltem, mert azzal fogadtak, hogy minden jegy elkelt, szerencsére akadt kettő még a délutáni előadásra, így örömmel vegyes aggodalommal vártam az előadást. Örömre, mert régen láttam és hiányzott, aggodalomra, azért volt okom, mert a ülésem nagyon a nézőtér csücskében volt. Végül, megbizonyosodtam róla, hogy néha csak a világosítólámpák fognak bezavarni - bár nem volt rossz hely, sőt ajánlani is tudom, mert ugyan az emeleten van a pótszék, de olyan, mintha a földszinti harmadik vagy negyedik sorból figyelnénk az előadást. Az arcmimikákat tisztán láttam, nagyon élveztem, kitűnő volt.
Aznap délután Csengeri Attila Fantomja szólította meg a falakon keresztül Christine-t és bűvölte el a közönséget. Titokzatos, zenével átitatott személyiségű ez a Fantom, akit nagyon szeretek.
Most is, hitelesnek találtam, ízig-vérig embernek, aki szeretetre és elfogadásra vágyik. Egy apró hibát ugyan vétett a megformálója, de elnézem neki, viszont megint olyan színt (újdonságot) hozott a karakterbe, hogy nem tudok Attilára haragudni. Mégis elmesélem mi kifogásolnivalóm volt Attilával kapcsolatban, hiszen fontos a visszajelzés a színészeknek, számomra az emlékek jelentik a mindenséget, az elengedhetetlenséget.
Attila furcsa módon viselkedett, nem tudom, hogy hova rohant úgy - de Az Éj Zenéje ezúttal nem volt olyan érzelmekkel teli szimfónia, mint minden egyes alkalommal szokott lenni. Ez elgondolkoztatott és elszomorított, hiszen ha valaki, akkor Csengusz fantasztikusan adja elő. A dal végén általában őrjöngő taps szokott lenni, de ezúttal ez is elmaradt, és ezt valahogy a közönség "megérezte". Nagyon sajnáltam, mert ez a dal igazán erős, megérint az embereket, talán a legerősebb érzelmi kifejezésű zene, és egy teljesen más dimenziókba kalauzolja az embert. Elvarázsol. Talán az eufória szó jellemzi a legjobban, azt az érzést, ami a hallgatóságot átjárja, transzba esünk tőle.
Inkább csalódott voltam, a sietsége miatt, főként azok után, hogy megtudtam a jegyszervező ismerőm előző nap volt, szintén délután (szintén Attila alakította a Fantomot), és akkor álló tapssal zárták az előadást. Nálam ez elmaradt, sajnos....Annyit szomorkodok már - pedig néha a hullámvölgyeket is meg kell élni, hogy a későbbiekben elmondhassam, ez az előadás elképesztő volt és sokat fejlődött, megint láttam valami újat és egyedit, megint gyűjtöttem egy szép emléket róla, amit elraktározhatok magamban! Minden egyes alkalommal jobb és szebb lesz! Én hiszek benne, és mindegyik színművészben is. Mert a Fantom is olyan előadás számomra, mint a Mary Poppins: Minden egyes színészt nagyon sokra tartom, becsülöm őket és köszönöm, hogy vannak és játsszák a színművet. Hatalmas feladat a Fantomot életre kelteni, ráadásul olyan színvonalon, amit A.L.Webber és csapata megkíván és elvár - előfordulhatnak apró hibák, de nem kell felfogni hibának, ha a tökéletességet látjuk benne. Én csak ezt látom benne, minden egyes alkalommal a Fantom szépségesen szomorú története megragad, felkavar. Szeretem.
Szóval Attila Az Éj Zenéjét nem úgy énekelte el, ahogy szokta, kicsit bántott, de minden más érzelmet, gyengédséget, szeretett, bosszúvágyat, haragot érzékeltette. Az újdonság, ami színfoltot jelentett, az utolsó jelenetben, a Fantom rejtekén játszódik. Raoul Madame Giry segítségét kéri, hogy lejuthasson hozzá, hiszen fogva tartja Christine-t. Megérkezvén a rejtélyes lakóhelyre, lehetőséget kap, hogy Christine-nel együtt elmenekülhessenek, ám ez csak megtévesztés, és a Fantom egy váratlan pillanatban hurkot köt a nyaka köré, kezeit megkötözi. A pandzsam lasszóval foglyul ejti, és beleröfög az arcába, erre Raoul elfordítja a fejét.- na, ilyesmi még nem fordult elő! :-)
Attila furcsa módon viselkedett, nem tudom, hogy hova rohant úgy - de Az Éj Zenéje ezúttal nem volt olyan érzelmekkel teli szimfónia, mint minden egyes alkalommal szokott lenni. Ez elgondolkoztatott és elszomorított, hiszen ha valaki, akkor Csengusz fantasztikusan adja elő. A dal végén általában őrjöngő taps szokott lenni, de ezúttal ez is elmaradt, és ezt valahogy a közönség "megérezte". Nagyon sajnáltam, mert ez a dal igazán erős, megérint az embereket, talán a legerősebb érzelmi kifejezésű zene, és egy teljesen más dimenziókba kalauzolja az embert. Elvarázsol. Talán az eufória szó jellemzi a legjobban, azt az érzést, ami a hallgatóságot átjárja, transzba esünk tőle.
Inkább csalódott voltam, a sietsége miatt, főként azok után, hogy megtudtam a jegyszervező ismerőm előző nap volt, szintén délután (szintén Attila alakította a Fantomot), és akkor álló tapssal zárták az előadást. Nálam ez elmaradt, sajnos....Annyit szomorkodok már - pedig néha a hullámvölgyeket is meg kell élni, hogy a későbbiekben elmondhassam, ez az előadás elképesztő volt és sokat fejlődött, megint láttam valami újat és egyedit, megint gyűjtöttem egy szép emléket róla, amit elraktározhatok magamban! Minden egyes alkalommal jobb és szebb lesz! Én hiszek benne, és mindegyik színművészben is. Mert a Fantom is olyan előadás számomra, mint a Mary Poppins: Minden egyes színészt nagyon sokra tartom, becsülöm őket és köszönöm, hogy vannak és játsszák a színművet. Hatalmas feladat a Fantomot életre kelteni, ráadásul olyan színvonalon, amit A.L.Webber és csapata megkíván és elvár - előfordulhatnak apró hibák, de nem kell felfogni hibának, ha a tökéletességet látjuk benne. Én csak ezt látom benne, minden egyes alkalommal a Fantom szépségesen szomorú története megragad, felkavar. Szeretem.
Szóval Attila Az Éj Zenéjét nem úgy énekelte el, ahogy szokta, kicsit bántott, de minden más érzelmet, gyengédséget, szeretett, bosszúvágyat, haragot érzékeltette. Az újdonság, ami színfoltot jelentett, az utolsó jelenetben, a Fantom rejtekén játszódik. Raoul Madame Giry segítségét kéri, hogy lejuthasson hozzá, hiszen fogva tartja Christine-t. Megérkezvén a rejtélyes lakóhelyre, lehetőséget kap, hogy Christine-nel együtt elmenekülhessenek, ám ez csak megtévesztés, és a Fantom egy váratlan pillanatban hurkot köt a nyaka köré, kezeit megkötözi. A pandzsam lasszóval foglyul ejti, és beleröfög az arcába, erre Raoul elfordítja a fejét.- na, ilyesmi még nem fordult elő! :-)
A második felvonás végén, a csókjelenet alkalmával, látom igazán nagyon-nagyon helyesnek, a két főkaraktert. Christine hezitál, rágódik, döntésre szólították fel és választania kell a két férfi közül. "Magányos árnyék az éjben, balsorsod börtönbe zárt, az Ég engem küldött, hogy meglásd, van ki gondol rád!" Lassú léptekkel közeleg a Fantomhoz, odaérvén hozzá, gyengéden szájon csókolja, amivel a Fantomot teljesen meglepi, és váratlanul éri ez a hirtelen jött gyengédség, amit iránta tanúsítanak. Képtelen felfogni, hogy mi történik vele. Majd viszonozza a csókot, és ügyetlenül, remegve öleli magához a szenvedélyes Christine-t. Láttam már kettejüket (Fonyó Barba és Csengeri Attila) úgy elválni, hogy az ajkukat megérintették, és csodálkoztak mindketten a közöttük létrejövő vággyal teli kapcsolaton. Ez olyan hatást keltett, mintha valóban itt egy folytatásról is beszélhetnénk, mint a Love Never Dies, amit Webber folytatásként megálmodott.
A másik férfi karakter Raoul-t, Bot Gábor alakította. A csinos vikomt, aki gyerekkorából ismeri Christine-t és az ő piros sálját: "Kicsi Lotte, tűnödik folyton, kicsi Lotte mit kérnél inkább?" A Fantom felemeli a fénybe Christine-t és a tanításnak köszönhetően a lány sikert arat, az új opera bemutatóján . A férfi megpillantja volt kedves játszópajtását, akibe rögtön beleszeret. Raoul ígéretet tesz, hogy mindig megvédi és óvni fogja a Fantomtól, miután a lány meglátta a maszkot viselő mestere valódi arcát. Bot Gábort kedvelem, erős Raoul-t hozott mindig, különösen akkor, amikor még (itt fentebb látható képen) nagy frizurája volt. De ezúttal a vikomt úr nagyon vérszegényre sikeredett. Hogy is mondjam? Csak sodródott az árral, nem éreztem, hogy igazán küzdene az áhított nőért, csak mindenhol jelen volt, szépen énekelt, de semmi harciasságot és hősiességet nem tapasztaltam játékában. Nagyon sajnáltam, hogy nem győzött meg. Pedig ő egy nagyon szuper Raoul szokott lenni.
A női szereplő jellemzését hagytam utolsójára. Róla muszáj bővebben kifejtenem a véleményemet, hiszen úgy gondolom, hogy számomra aznap délután ő nyújtotta a legkiválóbb teljesítményt – Fonyó Barbara. Egyszerűen lenyűgözött, olyan imádni valónak és kedvesnek találtam. Érzelmekben gazdag, játékban nagyszerű munkát vitt véghez, kiemelném azt a jelenetet, amikor Christine lehetőséget kap, hogy Carlotta helyét átvegye Hannibál című darabban. A „Gondolj rám” sokkal erőteljesebb volt Barbara felfogásában, hiszen, látszott rajta, amikor Christine belekezd az éneklésbe, még nagyon bizonytalan, rettenetesen izgul – babrálja jelmeze fodrait – igazán bájos volt. Végül, az igazgató megengedi neki, hogy fellépjen, örömében táncot lejt, ami megint csak azt mutatja számomra, hogy ez a Christine nagyon jól van megformálva.
Több érzelmet láttam: amikor a két szerelmes első alkalommal találkozik, a Fantom vonzereje milyen hatással van az euforikus állapotba került főhősnőre, a temetői jelenetnél meghatódtam, Christine-nel együtt sírtam. Fonyó Barbara sajnálattal, keserűséggel búcsúzik el a Fantomtól,
miután elhangzott a híres mondat: „Szeretlek, Christine!”. Nem rázza a fejét,
csak bánattal telve elfut. Számomra fontos, hogy Christine meghatóan búcsúzzon el a Fantomtól az előadás végén, az ember érezze, hogy „nehezen válik el Tőle”. Ha a
játékot figyelembe veszem Fonyó Barbara nekem meggyőzőbb, mint Mahó Andrea. Érdekes, hogy sokáig nem Barbi volt a kedvencem, a pálfordulás az ünnepi 10 éves fordulón következett be. Pont, a fent, felsorolt indokok alapján.
A további szereplők is mind kiválóan teljesítettek, a komikus igazgatók szerepében, Szerednyei Béla és Weil Róbert párosát láthattam. Míg Carlotta-t Pándy Piroska, Piangit Gerdesits Ferenc jelenítette meg. Bajza Viktória és Kuthy Patrícia mint Madame Giry és Meg Giry lépett színpadra. Gratulálok a szereplőknek!
Díszlet: VARÁZSLATOS - mindent szeretek, imádok! Olyan lenyűgözően alkotta meg Kentaur.
Jelmezek: GYÖNYÖRŰEK - és akárki, akár mit mond, szerintem a Magyar Fantomnál nincsen szebb!
Egy kis zenei aláfestés - Bot Gábor és Fonyó Barbi előadásában szól a "Csak annyit kérek én". Hallgassátok sok szeretettel - amennyiben megtaláljátok a YOUTUBE-on! :)
Megint csak – mi sem bizonyíthatja jobban e darab sikerét, mint a lelkes nézők pozitív visszajelzései, valamint azon nézők, akik a dalokat dúdolgatták a ruhatár felé menet. Szerintem ez sokat számít. Külön kiemelném, hogy egy újabb madáchos kedvenc ülőhelyet is felavathattam.
A képek forrása: http://www.madachszinhaz.hu/photogallery_id.php?AlbumId=77
Kapcsolodó források
A darab szereposztása: http://www.madachszinhaz.hu/showinfo.php?id=13
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése